Békés Megyei Népújság, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Eftimiu a Jókai Színházban „Dunának, Olt- nak egy a hangja..írta már Ady Endre, s mi — kései utódok — még mindig alig tudunk valamit a szomszédnépek kultúrájáról. E sorok írója is szégyenkezve kénytelen bevallani : Eftimiuról annyit tudott, hogy „drámaíró, költő, újságíró”, aki elsősorban népi darabokat írt. Enné] a lexikonból szerzett ismeretnél többet mo6t tanultam: a egykori Osztrák—Magyar két ízben is szót emelt a Szovjetunió elismertetése betanulás alatt álló darabból, az író hozzánk intézett* leveléből. , Hézagpótló feladatra vállalkozott a Jókai Színház, mikor elsődleges feladatának érzi, hogy kapcsolatot teremtsen a szomszédos szocialista országgal, Romániával. Két Baranga-be- mutató, kölcsönös vendégjáték az aradi színházzal; ezek az előzmények, s most néhány nap múlva színpadra kerül a román irodalom élő klasszikusa, a nyolcvan esztendős Victor Eftimiu. „Az a fiatalember, aki valaha voltam, nem volt mindig elégedett önmagával, de belevaló fickó volt: tevékeny, szeretetre méltó, értelmes; olyan harr cos. aki mindenkit lefegy- verzett. De mégsem tudta azt adni, amit akart, és nem ott győzött, ahol győzni szeretett volna...” — írja Eftimiu önmagáról, kissé ironikusan. De az önirónia ellenére bízvást fűzhette hozzá: „Egész életemben mindvégig az igazságért, a békéért. a testvériségért harcoltam. Mind tragédiában, mind komédiában harcoltam a sötétség ellen, a hatalmasok felfuvalkodottsága ellen...” Eftimiu elsősorban drámákat. írt. Saját felosztása szerint: román tragédiákat, antik tragédiákat, vidéki történeteket, népi komédiákat és valószínűtlen darabokat. S rengeteg aktuális egyfelvonásost, melyek mindig a kor égető problémáiról szóltak. Költői és újságíród működése is mindig a haladás szolgálatában állt. 1928-ban mellett, s ezért a jobboldali lapok támadásainak pergőtüzébe került. Károly király alatt hallgatásra ítélték, s többször internálták. A Csavargó éles társadalmi szatíra, mely az 1920-as évek Romániájában egy kisváros polgármesteri hatalmáért harcoló gazdag kereskedőcsaládok viszálykodásáról szól. Maga a Csavargó, aki e kisszerű háború központi irányítója lesz, részben az író képviselője, részben egy újabb generáció jobb életének lehetőségét felvillantó figura, részben egy olyan tükröt tartó alak, aki azt mutatja fel: ,,ilyenek vagytok!” „A csavargó” remeikül megírt darab. Olyan igazságokat mond az akkori román társadalomról, mely a magyartól sem idegen: s a mától 6em. A konkrét, egyedi társadalmi szituációban tud általánosat mondani. Miszlay István Jászai-dí- jas rendező, színházunk igazgatója — még élesebbre óhajtja állítani az egyes szituációkat. El akarja vinni a játékot a túlzásig, hogy a mai ember számára még érthetőbb legyen az a kispolgári világ, mely ellen Eftimiu harcol. Hiába uszították egymás ellen a Duna-medencében élő népeket az egykori uralkodóosztályók: a középeurópai sors közös. A jugoszláv Krezslából, a román Eítimiuból, a magyar Mó- riczból ugyanaz az írói felelősség szól, s műveikből ugyanaz a társadalom, az Monarchia szorításában élő Duna-menti népek tragiku. ma árad felénk. Az együttes színházunk legrangosabb művészeiből alakult. Demeter Hedvig Jászai-díjas, Agárdy Ilona, Simon György Jászai-díjas. Szoboszlay Sándor Jászai- díjas, Körtvédyessy Zsolt és Csernák Árpád vállalkozott erre a nem mindennapi fel. adatra. Ha a szavak nem lennének oly elkoptak) ttak — azt írhatnánk: lelkesen készülnek a bemutatóra. De ez az ezerszer használt jelző meg sem közelíti a valóságot. A színpadon elmélyült, lázas, sokszor indulatos munka folyik. Az egyes figurák gesztusait, fintorait — a szituációk hitelét, s ugyanakkor a fonákját, a „játékok” plaszticitását szenvedélyes hévvel keresik a művészek. Komédiát nagyon nehéz játszani. Stílusérzéket, belső, egyéni, mondhatnám „privát” humort és hatalmas mesterségbeli tudást igényel. Ahogy a sötét nézőtéren meghúzódva figyeljük a küzdelmet: úgy érezzük, a színpadon eredménynyel kecsegtető harc folyik: a színészek Eftimiu és a rendezés szelleméhez híven viszik színre a komédiát, Freutiu Sever aradi festőművész díszleted között. Sever azt vallja, hogy a cseh Josef Svoboda és az olasz Salvatore Dali díszlettervei az ihlete«. Egy újfajta szürrealizmus színpadi megvalósításának lehetőségeit keresi. Az Eítimiu-ko- médiához készült díszlete döbbenetes: szecesszió vas. bői! Torokszorító ellentmondás. Ügy érezzük, tökéletes megragadása Eftimiu mondanivalójának, jó keret a játéknak, alázatos segítség a színészeknek. * ** Február 19-én, pénteken este Viotor Eftimiu a Jókai Színház színpadára lép. Nem ugyan a maga személyében, de egy remek komédiájával, mely amennyire román, annyira magyar is lehetne.;. S hisszük, hogy a mű méltó előadásában a Duna-menti népek egykori tragédiája szintézisre jut. ahogy József Attila álmodta: „A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, Ez a mi munkák; és nem is kevés.” Máté Lajos Mikor a szél szól Zsadányi Lajos térdepelnek a fák madarak szívverése megáii elpirulnak a lányok bokái s a tulipánok kelyhében felébred a hajnali napsugár Nem divatos, mégis korszerű ét különböző művész mégis annyira egységes kiállítását áthatják a művészet kedvelői Budapesten, a /óci utcai Csók Galériában. Két képzőművész, az egyik Hincz Gyula, a festő, a másik Farkas Aladár, a szobrász. A kiállítás címe: Vietnam. Alcíme: Harcolnak az életért. • Mindig gyanús, ha egy beszámoló, legyen az,színivagy filmkritika, vagy képzőművészeti tárlat ismertetése, szórtál előre gyanús, ha a recenzens felsőfokokban kezdi a méltatást. Az olvasó egy időben saját bőrén tapasztalta, hogy a túl lelkes bemutatás mögött nem éppen a legtisztességesebb szándék húzódott meg, vagy a túl lelkes ováció nem éppen igazi művészetet szeretett volna művészetté ütni, felhívni rá a figyelmet minden áron, elkendőzni kézzel fogható, napnál is világosabb hibáit. Ugyanakkor, ha volt is ilyen gyakorlat valamikor és erre emlékeztetni nem halott szellemek feltámasztása, hanem egyszerűen figyelmeztetés; az őszinte és megalapozott lelkesedéstől soha nem tekinthetünk el. Ha valami egykor helytelen irányú szándék volt, ha a felsőfokok inkább lepleztek valamit, mint jellemeztek, most már soha nem írhat a recenzens felsőfokokban? Azt hiszem, ezt állítani éppoly badarság lenne, mint művészetté emelni a nem művészetet. Miért e hosszú bevezető? Mert még a gyanúját is szeretném elhessegetni annak, miért kell — szívem parancsa szerint — Hincz Gyula és Farkas Aladár budapesti kiállításáról a hhngosabb, de ugyanakkor az óceánmélységű lelkesedés hangján írni. Aki látta, annak természetes, hogy Hincz képei és Far- Icas plasztikái mellett egyszerűen nem lehet elmenni úgy, hogy ne érezzen az ember teljes megrázkódtatást, izgalmat, olyan művészi-emberi élményt, mely csak kivételes pillanatokban keríti hatalmába. A galéria három termében hősi eposzok, töré- iseny-szépségű hétköznapok megragadó hangulata él. A belépőt Hincz ecsetrajzai fogadják, (Képünk.) Meg is jelöli ezeket a képsorokat egy-egy összefoglaló meghatározással. „Kis krokik gyermekekről”, „Arcok a népi életbíjl”, „Vietnami tájak”. Kis remekek, színes ékkövek ezek a grafikák. Bájos és ritkán mosolygó gyermekarcok, egy mozdulat kellős közepén megállított pillanatképek, melegsugárzású lányok, asszonyok és elszánt (mennyire elcsépeltük már a szót!) férfiak... És a tájak, Hincz pazar bőségü színvilágának lapjai. A természet múlhatatlan szépségének himnusza minden képe, úgy azonban, hogy a színek szinte elképzelhetetlen zuhatagá- ban ott érezzük a táj emberét is, a szabadságra, örömre vágyó vietnami népet. A szobrok másként meg- rázóák. Farkas a harcoló Vietnamot hozza a galéria kiállítására. Egyetlen, hatalmas erejű lendület az „Átkelés a hídon”, mely a második terem középtérségét uralja. A gyenge függőhíd szinte kileng az egymás nyomában lépkedő harcosok és a fegyverek súlya alatt, nincs megállás, újabb és újabb férfiak jönnek, hogy megvédjék azt a földet, melyet Hincz képei olyan ragyogó szépnek festenek. És a többi, a harc, a hősiesség szerény crescendói: „Anya”, „Áldozatok”, „Testvérharc” „Két csata között”, „Lezuhant repülő” — mind a távoli ország üzenete, kiáltása. Félreérthetetlen művészet, amit látunk. Elkötelezettsége tiszta, mint a forrás vize és a szemlélőben maradandó érzelemnyomokat hagy. Formanyelvük modem, tehát korszerű; divatos áramlatoktól mégis mentes, mert egyik művész sem külsőségekkel, hanem gondolatokkal kíván hatni. Igazi rangra pedig ez a magatartás emeli a művészt. <s. e.) f-eiomunn Tiboi Portré
