Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-05 / 3. szám

Jarring leveleket tesz az asztalra Szerdán vagy csütörtökön kezdődik a tárgyalás Európa helyzetéről hat külügyminiszter New York-ban, az ENSZ szék­helyén azt várják, hogy Gunnar Jarring, a főtitkár közel-keleti különmegbízottja szerdán vagy csütörtökön megkezdi közvetítő tárgyalásait az arab és izraeli felekkel. Jarring vasárnap U, Thantrtal alálkozott. A főtitkárra hárul az a feladat ,hogy a kedden ese­dékes jelentésében közölje a Jarring-misszió beindulásának tényét. A jelentés, amely az ENSZ-közgyűlés novemberi ha­tározata alapián kerül a bizton­sági tanács elé, kétségkívül po­zitív feileményen kívül beszámol majd Gunnar Jarring közel há­rom éve tartó sikertelen erőfe­szítéseiről. Tartalmazza azoknak a leveleknek a kópiáit, amelve- ket a svéd diplomata az effrin- tomi, Jordániái, izraeli vezetők­kel váltott és ismerteti az egy­Legfontosabb a nemzeti egység Az El Fatah parancsnoksága elhatározta, hogy a szervezet összes libanoni irodáját bezár­ja. A döntést Abu íjad, Fatah „második számú embere” is­me-tette vasárnap a Reirut kö­zelében levő menekülttáborban. A palesztinai vezető felhívta a gerillákat, hagyjanak fel a „bur- zsoá magamutogatással” és tér­jenek vissza a „titkossághoz”. Hangoztatta, hogy a Palesztina! harcosoknak nem szabad elriasz­taniuk a népet, ellenkező’eg: Jordánia, Libanon. Szíria népé­nek kell megvéde'meznie a Pa­lesztinái forradalmat. A palesztinai ellenállás köz­ponti bizottsága a „Fatah” című, Ammanban megielenő lap ha­sábjain méltató hangnemben és egyetértőleg foglalt állást Teli jordániai miniszterelnöknek a parlamentben elhangzott prog­ramnyilatkozatával kapcsolat­ban. Kiemelte a nemzeti egység fontosságát és aláhúzta: maga is azt kívánja, amit Teli: „minden­kit a harc érdekében mozgósí­tani”. Szaeb Szálam libanoni minisz­terelnök vasárnan 45 perces ki­hallgatáson fogadta Jasszer Ára­datot, a palesztinai gerilla­mozgalom vezetőjét. Áttekintet­ték a libanoni—izraeli határöve­zet legújabb eseményeit —, kü­lönös tekintettel a gerillák'meg­élénkült tevékenységére. (MTI) mással szembenálló felek állás- i pontját a lényegi kérdésekben. Ami Jarring tárgyaló partne­reit illeti: vasárnap ismeretessé vált, hogy mind Tekoah, izraeli; mind pedig El-Zajiát egyiptomi fődelegátus hétfőn tér vissza New York-ba. Az UPI hírügy­nökség jeruzsálemi arab forrásai szerint a probléma nem is ve­lük, hanem El-Farrával, Jordá­nia ENSZ-nagykövetével van. El-Farra ugyanis már az elmúlt év augusztusábán sem lelkese­dett azért, hogy ő képviselje Jor­dániát a közvetett tárgyaláso­kon, s mint hírlik, ezúttal is megkérte Husszein királyt, hogy nevezzen ki más valakit a helyé­be. Bizonyos, hogy Abdul Ha­mid Saraf, Jordánia washingtoni nagvkövete Ammanból kapott u’asításra New York-ba utazóit. Elképzelhető, hogy ő vagy époen — mint az idézett források állít­ják — Abdallah Szalah külügy­miniszter képviseli majd orszá­gát a Jarring-vezette tárgyaláso­kon. Ez a körülmény persze más kénviso’«b kérdéseket is felvet­het. (MTI) Birók a kormány ellen A brit nemzetközösség orszá­gainak legfelső bírái összeültek Űj Delhiben, hogy megvitassák a bíróság és a közönség, a törvény­szék és a sájtó kapcsolatát. A tizenhat ország főbíróinak értekezletét India elnöke, V. V. Giri nyitotta meg. Hangsúlyoz­ta, hogy az alkotmány nem hol­mi változhatatlan dokumentum, s azt a társadalom változó igé­nyei szerint kell módosítani. Indiában ugyanis december­ben nézeteltérések merültek fel az alkotmány értelmezése tekin­tetében, a legfelső bíróság szem­behelyezkedett a kormánynak azzal a rendeletével, amely meg­szüntette a maharadzsák kivált­ságait. (MTI) Hat európai ország — Auszt­ria. Belgium. Bulgária, Hollan­dia'. Jugoszlávia és Románia — külügyminisztere nyilatkozatot auott a belgrádi rádiónak az európai helyzetről. „1970. első fele sok érintkezé­sével világosan láthatóvá tette az enyhülést Európában. Az NSZK és a Szovjetunió, va­lamint az NSZK, illetve Len­gyelország között megkötött egyezményt rendkívül erős eleme az enyhülésnek, a két egyezményt azonban még nem ratifikálták” — hangoztatta Ru­dolf Kirschläger osztrák külügy­miniszter. Pierre Harmel belga külügy­miniszter szerint 1970. sokkal pozitívabb eredményeket hozott Európában, mint az előző évek. Ivan Basev bolgár külügymi­niszter kijelentette: „A Szovjet­unió és a Német Szövetségi Köz­társaság közötti egyezményt, a bonyolult problémák rendezése realisztikus megközelítésének győzelme. Európában ilymódon jelentős mértékben előrehalad­tunk 1970-ben, hogy áthidaljuk föld-öszünk nehézségeit. Ez a pozitív irányzat jellemző a Bal­kánra is. ahol a helyzet tovább­ra, is szilárd és nyugodt. Joseph Luns holland külügy­miniszter ugyancsak a szovjet— nyugatnémet és a szovjet—len­gyel egyezményt tekinti 1970. legfontosabb eseményének Euró­pában. Mirko Tepavac jugoszláv kül­ügyminiszter nyilatkozatában ki­fejtette, hogy Jugoszlávia véle­ménye szerint gondosan, de gyors ütemben elő kell készíteni az európai együttműködési és biztonsági értekezletet, mivel egy ilyen konferencia más alapvető problémákat is kimoz­díthat a holtpontról. A múlt év „legfontosabb pozitív európai eseményének” Tepavac ugyan­csak Moszkva és Bonn, illetve a Varsó és Bonn közötti egyez­ményt minősítette. Hasonló véleményt hangozta­tott Corneliu Manescu román külügyminiszter is, aki szerint „a jelenlegi európai politikai helyzet megkívánja a kétoldalú érintkezések fokozását s azok át­alakítását sokoldalú eszmecse­rékké az általános európai biz­tonsági értekezlet előkészítése érdekében — amelyen annak minden szakaszában — az egyen­jogúság alapján részt vesz min­den érdekelt ország.” (MTI) Sztrájkok 1970-ben Az ADN összefoglalóban' megállapítja, hogy 1970. a nemzetközi munkásmozgalom történetében az eddigi legna- ' gyobb sztrájkév volt. Hatalmas osztályösszecsapások tanús­kodtak arról, hogy az imperi­alista rendszeren belül az ural­kodó körök politikája és a széles népi tömegek közötti szakadék tovább mélyült. Míg 1969-ben a kapitalista országok- ^ ban mintegy 60 millió dolgozó sztrájkolt, 1970-ben ez a szám | jelentősen növekedett. Már 1970. első hat hónapjában 35 millió ember sztrájkolt, októ- j bér végéig ez a szám 63 mil­lióra emelkedett. Jóllehet vég­leges adatok nem állnak ren- | delkezésre, bizonyos, hogy az év végére ez a szám megha­ladta a 70 milliót, elsősorban a hollandiai általános sztrájk és a 11 olasz tartományban le­zajlott sztrájkharcok, valamint az Egyesült \llamokon de­cemberben végigvonult sztrájkhullám következtében. Ezek a tények igazolják a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai nyilatkoza­tának értékelését: „a munkás- osztály nagy harcai egy sor kapitalista országban megin­gatják a monopóliumok ha­talmát, fokozzák a kapitalista társadalom ingatagságát, és ellentmondásait”. Ez különö­sen világossá vált az amerikai General Motors Autokonszern munkásai és az angol kikötői munkások sztrájkja következ­tében is. A múlt évben az olasz mun­kásosztály nagy sikert köny­velhetett el azzal, hogy a túl­nyomóan gazdasági követelé­seket támasztó sztrájkmozgal­mat a kapitalista kormány po­litikája ellen irányuló tömeg- mozgalommá tudta átalakítani. Japánban több mint 1,5 mil­lió dolgozó vett részt tiltakozó sztrájkokban és tüntetésekben október 21-én, a szakszerveze­teknek az indokínai imperia­lista háború elleni hagyomá­nyos harci napján. Az 1970-es sztrájkmozgalom új jellege megmutatkozott azoknak a „nem-hivatalos” sztrájkoknak az erős növeke­désében is, amelyek a szak- szervezeti központok megkér­dezése nélkül robbantak ki olyan országokban, mint Svédország, az NSZK. (MTI) Chile kitart Barraza chilei közmunka- és közlekedésügyi miniszter a Prav­da santiagói tudósítójának adott I újévi nyilatkozatában hangsú- i lyozta, hogy a népi egység kor- j mánya következetesen .kitart meghirdetett programja mellett. A kéthónapos tevékenységet és annak eredményeit összegezve, rámutatott, hogy Chile történel­mében eddig még egyetlen kor­mány sem tett ennyit ilyen rö­vid idő alatt. A párt a választási hadjárat során mintegy 40 re­formot hirdetett meg. Jelentős volt a magánbankok államosítá­sa, amely már megtörtént, és igen fontos kormányintézkedés t a rézipar államosítása, amely most van folyamatban. A munkanélküliségről szólva a miniszter elmondotta, hogy je- jelenleg mintegy 300 000 munka- nélküli foglalkozását fokozato­san biztosítják. (MTI) Foinp'doii a csúfos Kudarctól félti az USQ-t Georges Pompidou francia ijöztársasagi elnök hétfőn fogad, ta a sajtó képviselőinek újévi jókívánságait 6 ebből az alka­lomból kötetlenül beszélgetett a7 újságírókkal. „Véleményem szerint Viet­namban a megoldásnak alapve­tően politikai megoldásnak kell lennie — mondotta. — Katonai megoldás nem jöhet szóba... A politikai megoldás a legjobb a szembenálló felek, de még Fran_ ciaország számára is, mert ter­mészetesen nem akarjuk sem a vietnamiak eltiprását, sem pedig azt, hogy amerikai szövetsége­seink csúfos kudarcot vallja­nak”. A francia államfő azonban hozzáfűzte, hogy érzése szerint a politikai megoldás feltételei még nincsenek meg. Az elnök a közel-keleti prob­lémát fejtegetve utalt a Jarring- misszió felújítására, s ennek kapcsán kijelentene: ..Az az ér­zésem, hogy a két fél olyan meg. oldásra törekszik, amely csak átmenetileg lenne tartós. Ter­mészeteden ez is jobb a hábo­rúnál. de csak későbbi időpont­ra helasz^aná a háborút”. A francia államfő saitóérte- kezletén fo”1a1vozott az európai birionsáei konfere^c’a perspek­tíváival is. Hangsúlyozta: remé­li, hogv 1971-ben meakcHődik a- európai biztonsági konferen­cia „aktív elkészítése” utalva azokra a némtekre, am el vek szerint ennek fő akadálya to­vábbra is a nvueat-berlini prob­léma. hangot adott annak a vé~ ’em én vének. bo”v „Beriirnek túl n;gy ieb-4őségét tulajdoní­tanak ... (MTI) Ellenzélii támadás Három indiai ellenzéki párt elhatározta, hogy a tavasszal tartandó parlamenti választáso­kon szövetségben lép fel Indira Gandhi miniszterelnök ellen. Az uralkodó kongresszuspártból le­szakadt -ellenzéki- kongresszus­csoport. a hindu-nacionalista Dzsana Szangh párt, valamint a „szocialista” Szamjukfca párt megállapodott, hogy Gandhi asszonnyal szemben ellenzéki jelöltet állítanak. 2 BÉKÉS Mim NÉPÚJSÁG t lull. JAN UAK 5. Itáliai mozaik Áld ás és tünfelés Vasárnap délben a Vatikán­ban áldást oszt a pápa. Tizen­kettő előtt tíz perccel megre­ked a forgalom a Ponte Santú Angelon. A Szent Péter bazili­ka felé vezető hídon, úton, gya­logosan és buszokon, személy- kocsikon özönlik, árad a tömeg. Apácák futólépésben, gyereket cipelő házaspár, turisták, öre­gek _ egy csomó fiatal. A hídfő­nél fehér ruhás, kesztyűs rend­őr irányít, sípol. Expresszbu- szunk is kényszerpihenőt tart. Mire megszólal a delet jelző harangszó, zsúfolásig tele a templom hatalmas tere. A lép­csőn, az oszlopsorok, a híres kol- lonádok közt, az egyiptomi obe- liszk tövében, a szökőkút lép­csőin színes ruhák villannak, egymás mögött, előtt tolongó, fe­szülten várakozó emberek. Egy­re sűrűbb, egyre izgatottabb a tömeg. Kijönnek a templom­ból az áldásra várók és a turis­ták, a látványosságra odagyűlt emberek. Aztán az egyik emeleti ablak kitárul és a mikrofonban fel­hangzik VI. Pál pápa szózata. Olaszul, majd a jelenlevő turis­ták kedvéért — angolul, fran­ciául, németül is. Tüll-szalagoikkal feldíszített fekete kocsi hajt középre, fehér ruhás, mirtuszos menyasszony, szmokingos vőlegény és egy csomó rokon hallgatja a pápát. Nászukra várnak pápai áldást. Hosszúhajú nő magasra tartja pólyás gyerekét. A vállára ül­tette kisfiát a fiatal apa. Még mindig jönnek, áramig nak a templom felé a hívők, a kíváncsiak. És egyszer csak ott terem egy sereg fiatalember, lány, táblákkal,, transzparen­sekkel, röplapokkal. S mindjárt ott vannak a rendőrök is — hát­ra szorítják, szorítanák a tünte­tőket. Elveszik a feliratos táb­lákat, de egy helyébe mindjárt hármat húznak elő — zsebből, kabátbelsőből, táskából. A tüntetők csendesek, csak a feliratok, a jelszavak hangosak: „Avignon 1103 kilométer”. (Avi­gnon, az ellenpápák egykori székhelye.) „Kereszténydemok­raták — meddig éltek vissza a türelmünkkel!” — hevenyén írott betűkkel, csomagolópapí­ron. A rendőrök taszigálják a táb­lavivőket. A tömeg hátul álló része már nem a pápát figyeli. Közömbösen, vagy kíváncsian, csak úgy fél szemmel, vagy ro­konszenvezve nézik, olvassák a tüntetők követeléseit, jelszava­it. Röplapokat szórnak a földre, szétdobálva, a közelben állók kezébe nyomják, zsebébe gyű­rik. A közelben állók olvassák, eldobják, vagy csatlakoznak a tüntetőkhöz. S vérmérsékletük szerint — szenvedélyesen geszti, kulálva, vagy halkan, észrevét­lenül beállnak a sorba. Nyomulnak előre a transzpa­rensek, a táblavivők. A tér kö­zepére érnek. Magasra emelik a táblákat, amikor áldásra emeli jobbját VI. Pál. Aztán — ahogy jöttek, várai-“ lanul, hirtelen eltűnnek. Elhangzik az áldás, ablakából visszavonul a pápa is. És meg­indul visszafelé a tömeg. Ezrek, tízezrek, egyszerre csinálnak hátra arcot — lökdösik, taszi­gálják egymást. A rendőr leál­lítja a járműforgalmat. A gya­logosoké az elsőbbség. A hídon megrekedt kocsik tülkölnek, du­dálnak, vadul jeleznek, milli­méterre megközelítik egymást. Aztán látva a reménytelen hely­zetet — kiszállnak, a kocsik te­tejére ülnek, beszélgetnek és úgy szemlélik a látványos gya­log-felvonulást. Egészen addig, míg az egyik várakozó autó meg nem unja a kényszerpihenőt — és jobbra- balra manőverezve hátra nem tola“. És akkor újból felhangza- nak a dudálások, az autósziré­nák és á híd;- 1 hátrafelé nyo­mul, hömpölyög az autóáradat. Egy-két koccanás — oda se ne-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents