Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-24 / 20. szám
Velük vagy nélkülük? „Te" és mégis „ti“ «f A CIGÁNYOK többsége életének megszokott kereteként tapasztalja környezete bizalmatlanságát, s ez gyakran megkövült és gyűlölködő előítéletekben jut kifejezésre. Megszokta, hogy tegezzék, hivatalban, hatóságok előtt ráripakodjanak, hogy akkor is igazoltassák, ha erre semmi okot nem adott, hogy indokolatlanul meggyanúsítsák, hogy még a jóindulat is leereszkedő hangot üssön meg vele szemben, hogy naponta figyelmeztessék, bár a törvény, az alkotmány szerint egyenlő minden más magyar állampolgárral, mégsem egészen olyan, mint a többi, s az elduguló zenész pályán kívül cigányvolta minden helyzetében csak terhet, szégyent és hátrányt jelent. „Nem ember, csak cigány". Titeket kellett volna elvinni Auschwitzba!’’ — hallhatja időnként, s e megjegyzések épp elég gyanakvóvá teszik, hogy a köznapi élet minden barátságtalan gesztusa mögött faji megkülönböztetést sejtsen. Ha művezetője rákiabál — s a művezetők gyakran kiabálnak — gyanítja, hogy a hangszín bőrszínének is szól, s már kéri a munkakönyvét, sértődékenyen kóborol a munkahelyek közt, A cigány sosem csak magáért felel, a neve nem te, hanem ti, képviselnie kell fajtáját, ha akarja, ha nem, össze van kötve velük. Személyes vétségeit általánosítják, s a többiekét is rávonatkoztatják, a cigány a nem-cigány lakosság körében kétes általánosság, amelyről sokan eleve föltételeznek bizonyos kedvezőtlen tulajdonságokat. Hogy valamely többség a tőle valamiképpen különböző kisebbséggel szemben előítéleteket táplál, azt nehezen megszüntethető ténynek tekinthetjük. Súlyosabb probléma, hogy az előítéletek felszámolásáért, s az előítéleteknek némiképp tartalmat adó tényleges különbségek csökkentéséért nem tettünk eleget. Él közöttünk egy etnikum, amely szinte teljes egészében oldaláncolódik a társadalom legaljához, s így benne tartósan megmaradnak mindazok a környezet normáitól elütő ellenértékefc, melyek számukra egyrészt mint cigányok, másrészt mint a társadalmi előnyökből legkevésbé részesülő réteg számára természetesnek és indokoltnak látszanak. A cigányság arányszáma a magyar lakosságban az évezred végére alighanem megkétszereződik. Fokozatos, majd'egyre gyorsuló beköltözésüket a városokba aligha lehet megakadályozni, a falusi cigányságnak még igen számottevő bevándorló tartalékai vannak. Ha nem alakítunk ki megbízható társadalomtudományi kutatásokon alapuló, a lehetséges cselekvési irányokat mérlegelő, a korszerű szocialista társadalompolitikába illeszkedő cigány-politikai irányelveket, amelyek megfelelő állami és társadalmi intézményekben öltenek testet, nem csupán tartósítunk, de súlyosbodni is engedünk egy növekvő társadalmi problémát, amely előbb-utóbb a cigánykérdés kétoldalú érzelmi kiéleződéséhez vezethet. ANNAK érdekében, hogy a cigányok társadalmunk haladó változásaiba bekapcsolódjanak, velük az általánosan szükséges szociálpolitikán belül mint cigányokkal kell foglalkozni, nem érve be egyenlő jogaik szólamszerű hangoztatásával, s túltéve magunkat az olyan megszégyenítő stiláris finomkodáson, mely a cigánytelepeket „szociális szempontból meg nem felelő lakótelepekként" írja körül. A cigányok szegények, de nem egészen olyanok, mint a többi szegények, tehát a követendő módszereknek is sajátosaknak és hozzájuk alkalmazottaknak kell lenniük. Alapelvünk legyen, hogy a cigányokkal szemben sem a hatósági kényszer, sem az érzelmes ajándékozás nem vezet tartós eredményhez. Őket magukat kell rávennünk arra, hogy igyekezzenek följebb emelkedni a társadalomban, és bármiféle társadalmi juttatás csak akkor igazolható, ha ezt a belső erőfeszítést szilárdít ja meg, Orszá gosan kezdeményezett, rendeletekkel szabályozott cigánypolitika kialakítására a közeljövőben aligha számíthatunk, egyebek között azért sem, mert ezt alapos előkutatásoknak és helyi kísérletek sorozatának kell megelőznie. így különös felelősség hárul a helyi szervekre, kivált a tanácsokra, hogy az illetőségük alatt élő cigányok és magyarok érdekeit szolgálva, igyekezzenek kikísérletezni — a helyi autonómia lehetőségeit kihasználva — a cigányság gazdasági, kulturális elmaradottságának gyors ütemű csökkentését. A FALUSZÉLI cigánytelepek keresőképes lakói előtt jelenleg csupán egy út áll a rendszeres munka és az állandó kereset fe- / lé: heti ingázás a városokba, s | ott valamilyen ipari üzemben 5 segédmunkás-állás. Széliünk; már e beilleszkedési forma hát- j rányairól. Ez a megoldás a nem- S cigány lakosság körében is ide- : iglenesnek tekinthető, de ha a • feleség termelőszövetkezeti tag, és a háztáji gazdaságot is ellátja, ha a falusi ház megfelelő otthont nyújt, a lakó és munkahely elkülönülése ésszerűbbnek látszik, s emelheti a család élet- színvonalát. A cigányfeleségel^ azonban nem termelőszövetkezeti tagok, háztáji gazdaságuk nincs, viskójuk lakásnak nem nevezhető, joggal vetődik föl tehát a kérdés, miért maradjanak a cigánycsaládok falun, indokolté e esetükben a kétlakiság fenntartása, ha puszta kényszerűség csupán és semmiféle előnyük (előnyünk) nem származik belőle? Ha ipari városainkban nem küszködnénk ennyire súlyos lakásszűkével, célirányosabb lenne előmozdítani a cigánycsaládok betelepülését azokba a városokba, ahol az ipar részükre állandó keresetet, társadalmi beilleszkedést biztosíthat. Arról az illúzióról, hogy a falusi cigányság a mezőgazadságban találjon munkát magának — a várható munkaerő-szükségletét figyelembe véve — csekély az eshetőség. A városszéli putri-telepeknek viszont sem az oda beköltöző cigánycsaládok, sem a befogadó városok nem látják sok előnyét. (Folytatjuk) Évenként 40 millió forinttal nő a könyvforgalom — 1970 rekordév volt Ur. Murexuti László kiadói főigazgató könyvkiadásunk ötéves tervéről A negyedik ötéves tervben — a számítások szerint — évenként átlagosan 40 millió forinttal növekszik a könyvforgalam s így a tervidőszak végén 1,2 milliárd forintért vásárolunk olvasnivalót. Joggal tervezhetik ezt a Művelődésügyi Minisztériumban, mert amint dr. Marcza- li László, a Kiadói Főigazgatóság vezetője elmondotta, két évtized óta tartó állandó forgalomnövekedés után 1970-ben újabb rekord született a könyv, terjesztésben: a bevétel 1 milliárd 20 millió forintra alakult. — Változóban van. és a következő években még inkább | módosul a könyvkiadás műfaji összetétele: a régi érteleimben | vett szépirodalom mellé felzár- ! kózik az úgynevezett tényiroda- j lom, a dokumentum-műfaj, az életrajzi jellegű politikai irodalom és mind nagyobb tért hódítanak maguknak az ismeret- terjesztő kiadványok. Világjelenség, hogy ilyen irányokba tolódik el az olvasók érdeklőKözlekedünk, de hogyan?! A békéscsalmi Tanácsköztársaság útján egy Fiat 850-es halad. Felgyorsít, de abban a pil-! Tanaiban hajmeresztő esetnek1 lehetünk szemtanúi. A Jókai Színház kapubejárójából egy kerékpáros hajt ki és balra nagy ívben átvág az úttesten. A Fiat elé! A fék jó, a vezető reflexei is rendben vannak. Nem úgy az idegei. Villámgyorsan letekeri az ablakot és kiüvölt: — Hülye!!! Utána gázt ad és továbbhajt. A kerékpáros — mintha nem is egy perce menekült volna meg a balesettől — nyugodtan kerekezik tovább. Nem az autósok védelmében bocsátom közre ezt a kis írást,: de... ... tessék megfigyelni, hogy például a Tanácsköztársaság út- ‘ ján — különösen a piaci napokon — hány kerékpáros kanyarodik a jobboldali sávból balra nagy ívben, minden különösebb jelzés vagy körültekintés nélkül. A mögöttük jövő autósok gyors fékezése, elóvigyázata kellett eddig is ahhoz, hogy ne történjen több súlyos baleset. Szükség lenne a KRESZ-ok- tsatás mielőbbi kiterjesztésére! Olyanformán, hogy minden közúton közlekedő jármű vezetője, hajtója stb. egy minimum- vizsgát tenne KRESZ-táblák, útburkolati jelek ismeretéből, az elsőbbségadási kötelezettségről stb. Minden bizonnyal javulna a baleseti statisztika. S. Gy. dése a cselekményes széppróza és a költészet felől. Az íráskultúra külföldi terméséből történő válogatáskor is szem előtt tartják ezt a kiadók. Lényeges szempont továbbá az is, hogy a társadalom, és természettudományi művek magyar nyelvű tolmácsolása többnyire kritikai kiadásokban történjék, tehát a tájékozódáson túl segítsenek is eligazodni az olvasóknak az új ismeretanyagban, adjanak ösz- szehasonlítási lehetőséget. — A várható könyvtermés formálásakor szocialista irodalmunk mai képviselőinek nyit csak leginkább zöld utat, azoknak a könyveknek biztosítunk elsőbbséget, amelyek életünkről, mindennapi dolgainkról szólnak, sürgős teendője a könyvkiadásnak, hogy biztosítsa a magyar klasszikusok műveinek bő választékát, állandó jelenlétét a boltokban. Méghozzá olyan áron, hogy nemzeti kultúránknak írásos értékei valóban közkinccsé lehesenek. A jövőben gondoskodnak a készletek folytonos feltöltéséről Hogy mindig legyenek diák- pénztáreához szabott klasszikus könyvek, az idén az ünnepi könyvhéten megindítják a Magyar Klasszikusok sorozatát, művenként 8 forintért — Ami a könyvek árát illeti — akár az önköltséghez, akár külföldi árakhoz mérjük —igen alacsonyak. Az élő magyar irodalom ívenkénti ára — tíz- harminc ív egy könyv — mindössze 70 fillér. A tankönyveknek meg jóformán szimbolikus az áruk. A külföldről behozott idegen nyelvű könyvek a viszonylag legdrágábbak. A könyvkiadást az állam magasain dotálja. Gond van viszont a nyomdai vonalon, kevés a könyvkészités- re rendelkezésre álló kapacitás. 1970-ben például kapacitás híján meghiúsult mintegy 160 mű megjelenése. Nem valósul! meg maradéktalanul a siifrpar fejlesztésére hozott kormányhatározat Az Országos Sütőipari Szakmai Tanács ülése Szombaton a MÉM-ben az Országos Sütőipari Szakmai Tanács ülésén megvizsgálták, hogy a vállalatok hogyan teljesítették azt a kormányhatározatot, amely az 1968—70-es években napi 950 tonnás kapacitásbővítést irányzott elő. Három évvel ezelőtt — mint ismeretes — a kenyér- és a péksütemény-ellátás megjavítására átmenetileg az illetékes minisztérium —jelen esetben a MÉM — által előnyben részesített úgynevezett célcsoportos beruházások kategóriájába sorolták a sütőipari beruházásokat és tehetővé tették, hogy a költségvetési fedezeten túl a tanácsok saját fejlesztési alapjukból is támogathassák a fejlesztést. Az ülésen megállapították, hogy az ipar mintegy napi 860 tonnával bővítette kapacitását. Ezzel az előirányzatnak hozzávetőleg 90 százalékát sikerült teljesíteni. Azoknak a létesítményeknek, amelyektől az ellátás megjavítását várták a szakemberek, csak a fele készült el. A helyzeten sokat javított, hogy a meglevő üzemek korszerűsítésével, eredetileg más rendeltetésű épületek sütőipari felhasználásával a kiesés egy részét sikerült pótolni. Az ilyen rekonstrukciós fejlesztéseket a vállalatok 20 százalékkal teljesítették túl. A saját központi és a tanács fejlesztési alapokból előirányzott öszegeket — építőipari nehézségek miatt — nem sikerült maradéktalanul „elkölteni”, ezeknek az alapoknak mintegy 92 százalékát tudták csak felhasználni. Az értekezleten mindent egybevetve megállapították, hogy a kormányhatározatban előírt kapacitásbővítést az iparban általában végrehajtották. Felhívták a figyelmet arra, hogy a jövőben az új üzemi, illetve a rekonstrukciós beruházások helyes arányát fokozottabban biztosítani kell. A tanácsülésen felhívták a figyelmet arra, hogy az építőipari kapacitáshiányon úgy is lehet enyhíteni, ha könnyűszerkezetű, a helyszínen összeállítható épületekben rendezik be a sütödéket (MTI) Őik arra ügyelnek, hogy elke- > rüljék a rendőrségi botrányt. Ha j a „csaj” nem akar velük tarta- ■ ni, lekennek neki egy-két po- • font, de eleresztik. Ha kiabál a | kis tyúk, elszaladnak, nehogy a | zsaru rájuk csapjon. Legutóbb « Somog Pistát, a konzervgyár KISZ-titkárát intézték el, aki a tízórás műszak után kerékpárral ment hazafelé, s rájuk szólt, amikor egy presszóban felaj- zott „diliverés” után sorjában felborítgatták a főtéri park padjait, összetiporták a virágágyásokat. Pista nem hagyta köny- nyen magát, lekapta biciklijéről a pumpát, hogy védekezzék, de a banda körülfogta, s Pimpi hátulról leütötte. A zajra odasiető rendőr csak a feleszmélő KISZ- titkárt találta ott. Pimpiéket beidézték a rendőrségre, elbeszélgettek velük. Mindent tagadtak. Rájuk bizonyítani nem lehetett semmit. A rendőrkapitány személyesen „foglalkozott” velük. Kiderült, hogy elég szedett-ve- dett társaság ugyan, de mindegyiknek van munkahelye. Ezután hosszadalmas adminisztratív ténykedés kezdődött el. Az érdekeit KlSZ-alapszervezeteket levélben kereste meg a rendőrség, hogy ne hanyagolják el ezeket a fiatalokat, akiknek a viselkedéséért közvetve az üzemi KlSZ-szervezetek is felelősek. Mindenkit meg lehet nevelni, s jobb ha társadalmi úton előzik meg az esetlegesen akuttá váló jelenségeket Ha már a rendőrségnek kell beavatkozni, nem szerencsés, annak következménye fe lehet a fiatalok jövőjét illetően. (A múlt közrendi konzervativizmusát őrzők ezzel kapcsolatban a város egykori csendőrtörzsőr- mesterét emlegették, aki lapáttenyerével szelídítette meg az erejükkel hasznosabb szórakozást nem találó striciket.) „Sok a szöveg, kisapám!” — intette le Pimpi a téglagyári KISZ-tít- kárt.” A melóra ráverék, szórakozni meg úgy szórakozok, ahogy akarok!” Somos Pistát azonban azóta is piszkálta az ügy, s már meg fe szervezte a maga brigádját, s csak az alkalomra vár, hogy a közrendet elősegítő társadalmi munkában törlesszen Piir.piéknek. Brigi, a Pimpiékhez szegődött aranylány lépett fel a mikrofonhoz. Elrikácsolta a népszerű slágerénekesnőnktől ellesett mimikával és gesztusokkal a „Nem leszek a játékszered”-et, s élvezve a sikert, leült Pimpi mellé. — Klassz voltál, mucus ! — smárolta le nyomban a „chef’. A be zsongott galeri nem vette észre, hogy pár másodpercre Somos Pista tűnt fel a bejáratban. „Valami készül!” — sejdítet- tem. Ekkor már vágni lehetett a füstöt, s hiába kapcsolták be a ventillátorokat, a meleg, bűzös levegő csak nem akart kicserélődni. A szemek is furcsán csillogtak mindenfelé. Jenő nagy megelégedésére fogyott a szesz a hangulatnövekedés arányában. Elkezdődött a tánc. Nelli, látszott rajta, hogy mér.
