Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
Könyvtárban Aki leadta a lövést az Aurora cirkálóról — Ma Jevdükom Ognyevről, az Aurora legendás tü- ' zérirányzójáról meselek, nektek, aki a ti földitek! mondta a tanító megremegő hangon. Felmorajlik a kis csapat, kérdések záporoznak a tanítóra. S ő nyugodt hangon válaszol: — Sajnos, földink további sorsáról semmit sem tudunk. De tudjátok-e, mi volt a jelszavuk, akik utat törtek az ismeretlenbe, az Északi-sarkra, meg a sivatagokba, a hegyekbe? „Keressünk és találjunk, harcoljuní és ne csüggedjünk!” Jó jelszó, igaz gyerekek? Van valami javaslatotok? — Keressünk és találjunk, harcoljunk és ne csügged. jünk! Azon az esős napon a Rosztov megyei proletarszki járás egyik falusi iskolájának tanterméből elindult a vörös nyomolvasók nemes mozgalma. A gyerekek levelet írtak leningrádi barátaiknak. Hisz ez a város a forradalom bölcsője. Az ott élő úttörők és komszomolisták gyorsan válaszolták, megírtak mindent, amit tudtak. Elküldték a fényképet is a legendás irányzó mellszobráról, amely a múzeummá átalakított cirkáló egyik kabinjában áll. S még azt is írták: „1917 decemberében az Aurora matrózai kötést intéztek Leninhez: Mi, az Aurora cirkáló bolsevik matrózai, kérjük. hogy küldjenek ki minket szülőfalunkba, hadd teremtsük meg ott is a szovjethatalmat” S az Aurora matrózai szétszéledtek az ország minden részébe, zsebükben „A szovjethatalom meghatalmazottja” igazolvánnyal. Ognyev irányzótisztes útja a Szalszki sztyeppébe vezetett, az egykori Velikóknyazseszk faluba, amelynek ma Proletarszk a neve. A kör tagjai hamarosan kiderítették, hogy a forradalom előtt a Piac utcában (amelynek ma Úttörő utca a neve), csakugyan lakott egy Ognyev család, de senki sem tudja, hová költözött el. A diákok csapatai sorra járták a környező tanyákat, falvakat, de semmit sem találták. Aztán mégis nyomra akadták. A járási lapból megtudták, hogy Proletarszkban lakik Ilja Zaszorin, a falusi tanács első elnöke. — Igen — mondta Zaszorin —, harcolt a mi vidékünkön Jevdokim Ognyev, az Aurora irányzótisztese, hősi halált halt, de hogy hol és hogyan, nem tudom... A fáradhatatlan nyomolvasók felkutatták Jevdokim Ognyev két földijét, az ugyancsak „aurórás” Iván Po- povot, és Vlagyimir Soserbakovot. Tőlük megtudták, hogy Ognyev szította fel a forradalom lángját Proletary zkban, s hívta harcba a szegényeket a gazdagok ellen. Ognyev vörös partizánosztaga egyesült Bugyonnij lovasságával, Vorosilov hadseregével. A fehérkozákok bekerítették az osztagot/ de sikerült kitörnie, és folytatta útját. Am nyilván parancsot kapták, hogy tartóztassák fel az ellenséget, mert hirtelen visszafordultak. A parancsot teljesítették. Az irányzó derekasan forgatta a kardot. A ló úgy száguldott vele, akár a villám. Ki is vitte volna a harcmezőről az irányzótisztet, ha egy alattomos golyó el nem találja. Valahol a Manics partján temették el az Aurora hősét... A proletarszki nyomolvasók szép vállalkozásába bekapcsolódtak más falvak — Veszelovszk, Kazacsij Ho- mutyec — úttörői és komszomolistái is. Tamara Sram- ko, a veszel ovszki iskola úttörővezetője elkísérte a nyomólvasókat a falu öregeihez, akik még emlékezték az 1918 áprilisában itt fellángolt harcra. De nem sokra mentek volna, ha az öregek nem említik meg Kiricskovot: „Egyedül ő maradt meg Ognyev osztagából...” Pjotr Kiricskov kiment velük a Manics partjára, megkeresett egy alig észrevehető kis halmot, letérdelt előtte, és halkan mondotta: — Itt nyugszik Jevdokim Ognyev, a küldöncével, egy kisfiúval együtt... A Manicsban találták meg őket akkor. Ognyevet a viharkabátjában és Aurora feliratú kedvenc matrózsapkájában temették el.. Ott esett el a domb alján... p. Ivanov Jelena Sztaszova emlékezései Vlagyimir Iljícsről Jelena Dmitrijevna Sztaszova, az oroszországi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, V. I. Lenin egyik harcostársa. 1938-tól 46-ig a Nemzetközi irodalom c. folyóirat szerkesztője volt. Vlagyimir Iljics rendkívül fegyelmezett volt. 1918. ban hamarosan azután, hogy Pétervárról Moszkvába telepedett át, családjával együtt beköltözött a Kremlbe. A Kreml parancsnoka, Malkov elvtárs a Vlagyimir Iljics lakásába vezető folyosóra állandó őrt állított az összoroszországi Központ Végrehajtó Bizottság Iskolájának növendékeiből. Sok fiatal ember volt közöttük, akik nem ismerték Lenint személyesen. Egyszer Lenin, hazafelé tartva, már az őrhöz ért, amikor észrevette, hogy nincs nála az igazolványa. Így szólt: — Ez az én lakásom ajtaja. — Azt én nem tudhatom .— felelte a növendék. — Parancsot kaptam, hogy igazolvány nélkül senkit se engedjek be. Vlagyimir Iljics elment a parancsnokhoz, egyszeri be. lépési engedélyt kért, és így tért haza. Amikor az ügyeletes jelentette parancsnokának, hogy valaki igazolvány nélkül akart bemenni, az meg. kérdezte: — Tudod, kit nem engedtél be? — Nem tudhatom! — A Népbiztosok Tanácsának elnökét, Vlagyimir Iljics Lenint. A fiatalember megijedt, és szaladt Vlagyimir Iljics- hez bocsánatot kérni, ö ezt felelte: — Nincs miért bocsánatot kérnie. A parancsnok rendelete a Kreml területén törvény. Hogyan sérthettem volna meg azt akkor én, a Népbiztosok Tanácsának elnöke? Én hibáztam, önnek igaza volt. Eszembe jutnak még ilyen esetek. 1917—20 között (a Központi Bizottság titkára voltam akkor), Nagyezsda Konsztantyinovna és Marija Iljicsna személyesen és telefonon közölték velem: — Hozni kell valami intézkedést. Vlagyimir Iljics annyira agyondolgozta magát, hogy már aludni sem tud, és amikor azt mondjuk neki, hogy pihennie kell, csak legyint és így felel: „Nincs Időm rá”. Telefonáltam a Központi Bizottság tagjainak, hogy hozzanak határozatot Lenin szabadságolásáról. — Vlagyimir Iljics — közöltem vele —, van a Központi Bizottságnak egy határozata, amely ennyi, meg ennyi nap szabadságot ír elő önnek. Gero Katalin Leány kosárral Csillagok ősszel... Mojzer Ferenc csillagok ősszel összehúzodnak fáznak a dombok ájul a táj csak a lágy csípőjű lányok kerekednek jobban csak a présházak ablakain szökik a fény csak a férfiak szemei ragyognak jobban Nagyon haragos hangon válaszolt: — Mikorra parancsolja, hogy kivegyem a szabadságomat? Nem vitatkozott, ha már megvolt a Központi Bízott. 6ág határozata, de haragudott: mivel a Szerve, i Szabályzat szerint a határozathozatalnál jelen kell lennie annak az elvtársnak, akire vonatkozik, mi pedig a távollétében és akarata ellenére döntöttünk így. De mikor kivette szabadságát, nem foglalkozott hivatalos ügyekkel: vadászni járt, gombát szedett, horgászott, szigorúan betartotta a határozatot. Jellemző hogyan gondoskodott ő maga is az elvtársakról, amikor azoknak pihenésre volt szükségük. Egyszer közölték velem: Feliksz Dzerzsinszkij már annyira túlzásba viszi a munkát, hogy vért köp, s amikor azt mondják neki, pihennie kell, csak legyint, és tovább dolgozik. Mteg kellett ezt mondanom Vlagyi. mir Ijlicsnek- Fél óra múlva telefonált nekem: — Kérem, írjon egy határozatot: „F. E. Dzerzsinszkij köteles kivenni két hét szabadságot, és azt Na- rofominszkban eltölteni”. De miért éppen Narofo- minszkban? Akkoriban ott működött a legjobb szov- hoz, tehát a beteg Dzerzsinszkij mindent megkap, hatott, hogy megerősödjék. Pedig Vlagyimir Iljics másképp is intézkedhetett volna: engedélyezi Dzer- zsinszkijnek a szabadságot, és utasítja Sztaszovát, hogy kera3sen megfelelő helyet. De nem, ő maga gondolt át minden részletkérdést... Vlagyimir Iljics rendkívül szerény volt. Az egyik kérdőíven abba a rovatba: „Milyen nyelven beszél?”, ezt írta: „Francia, angol és német nyelven rosszul, olaszul egészen gyengén”. Személye tapasztalatomból két esetet mondhatók el ezzel kapcsolatban. 1920-ban, pártunk IX. .kongresszusa előtt, Moszkvába érkezett a Francia Szocialista Párt küldöttsége, hogy az orosz elvtársakkal tárgyaljon egy sor kérdésről. Tanácskozás közben — amely a dolgozószobájában folyt —, Lenin magához hívott, és így szólt: — Kérem, üljön mellém, és segítsen ki, ha egy-egy szónál megakadok, de ne halkan mondja, mert a suttogás megzavarja a gondolatmenetemet. Inkább hangosan szóljon: nem baj, ha elfelejtek egy-két szót. A másfél órás beszélgetés során mindössze egyszer, kétszer kellett kisegítenem, olyan ragyogóan beszélte a francia nyelvet. A Korhintem II. Kongresszusán, 1920-ban, Vlagyimir Iljics bírálta a Német Kommunista Párt tevékenységét és az olasz Cia- cinto Menotti Serrati vonalát. Amíg a Német Kommu. nista Pártról volt szó, németül beszélt, de amikor áttért a Serratit érintő kérdésre, franciául folytatta. A Kreml-palota Andrej- terme tele volt külföldiekkel, és emlékszem, milyen N. Ahundov elismerő zúgás futott végig a sorokon. Szeretnék még valamit elmondani arról a periódusról, amikor együtt dolgoztam vele 1919—20-ban. Hogyan folytak a KB ülései? Ha az értekezletet tíz órára tűzték ki, akkor Vlagyimir Iljics negyed tizenegykor feltétlenül megnyitotta az ülést. Tizenöt percet adott „kegyelemből” a pontatlanoknak. Az ülésen órával a kezében figyelte a felszólalásokat: mindössze két perc időt engedélyezett. Gyakran mondotta: — Elvtárs, ideje befejezni, már így is fél perccel többet kapott. A jelenlétében nem lehetett dohányozni... Kezdetben a dolgozószobájában volt egy tábla: „Dohányozni tilos!” De a látogatók nem mindig tartották be a szabályt. Gorkij például nagyon sokat dohányzott. Távozása után Vlagyimir Iljics nyomban kinyitotta az ablakot. Egyszer behivatta a gondnokot, és így szólt hozzá: — Le kell venni ezt a feliratot. Felesleges kirakni olyan felszólításokat, amelyeket nem tudunk betarta. ni. Ez csak a fegyelem megszegésére szoktatja az embereket. Vlagyimir Iljics nagyon becsülte a saját és mások idejét. Ha valakinek megígérte, hogy fogadja, és az adott időpontban mégsem kerülhetett erre sor, akkor személyesen beszélt az illetővel telefonon _ nem a titkárján keresztül —, és állapodott meg más időpontban. El kell mondanom, hogy nagyon vidám, közvetlen ember volt. A Központi Bizottság ülésein gyakran elő. fordult, hogy nevetésben tört ki, és vele kacagták persze a többiek is. Egyszer megbetegedett, egy ideig nem láttam, de amikor találkoztunk, megkérdeztem : ' — Hogy van, Vlagyimir Iljics? Ügy látom, kérdezni sem kell: bizonyára jól, mert hamiskás a tekintete. Nagyon tetszett neki, amit mondtam, és így válaszolt: — Figyeljenek csak ide, mit mond Sztaszova! Azt állítja, hogy hamiskás a tekintetem... Iljics jól tudta, hogy valóban ilyen a tekintete, de tetszett neki, hogy én ki- mondtam.
