Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
Lengyel - nyugatnémet tárgyalások Csütörtökön délelőtt 9 órakor Varsóban a közös szakértői bizottság ülésével folytatódtak a lengyel—nyugatnémet politikai tárgyalások. A munkabizottság lengyel elnöke, Wlodzimierz Előre megfonlolt szándékkal ölték meg Wolniakot A Jah.ja Khan államelnök által létesített különbizottság folytatja a karaehi repülőtéren november 1-én lejátszódott tragikus baleset körülményeinek tisztázását — közölték Varsóban. Többek között kihallgatják a pakisztáni légitársaság alkalmazottait, akik között Mo-j hamed Fezoz gépkocsivezető, a baleset elkövetője dolgozott. A i kihallgatáson Fezoz kijelentette, hogy Zygfryd Wolniak len-1 gyei külügyminiszterhelyettes halálát okozó cselekményt előre megfontolt szándékkal követte el. Az Odera—Neisse határ A lengyel—NSZK megegyezés alapvető feltétele az Odera— Neiűse határ végleges elismerése az NSZK részéröl. Képünkön az Odera—-Neisse határt jelző tábla, Slubice lengyel városból nézve. (Telefotó—AP—MTI—KS) Zawadzki, a nyugatnémeté Von Staden külügyminisztériumi i osztályvezető. A napirenden az államközi szerződés néhány aspektusának tisztázása szerepel. A szakértői jelentés a külügyminiszterek részvételével tartandó plenáris ülés elé terjesztik. Szerdán a késő esti órákban Varsóba érkezett Carlo Schmid a Bundestag alelnöke és Ernst Achenbach a Bundestag képviselője, hogy az SPD, illetve az FDP képviseletében megfigyelőként bekapcsolódjon a tárgyalásokba. Koszorúzás! ünnepség a Hősök terén Csütörtökön délelőtt a DÍVSZ VIII. kongresszusának küldöttei koszorúzás! ünnepségen rótták le kegyeletüket a magyar hősök emléke előtt. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség nevében Angelo Oliva, a DÍVSZ elnöke és Michel Jouet, a DÍVSZ főtitkára, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára koszorú- zott. , Jugoszláv-román közlemény Belgrad Közleményt adták ki Joszip Broz Tito jugoszláv és Ndcolae Ceausescu román államfő megbeszéléseiről. Tito és Ceausescu megállapította, hogy Jugoszlávia és Románia között a kapcsolatok a barátság, a jó szomszédi viszony és a sokoldalú együttműködés légkörében fejlődnek. Európában folytatódik a feszültség enyhülése és az együttműködés előrehaladása — hangzik a közlemény. Erről tanúskodik többek között a Szovjetunió és az NSZK szerződése, a jelenleg folyó nyugatnémet— lengyel tárgyalások, valamint más európai országok megbeszélései. A tárgyalófelek hangsúlyozták annak szükségességét, hogy ismerjék el a tényleges európai helyzetet, és tartsák tiszteletben az összes európai állam területi integritását és határainak sérthetetlenségét. A kommüniké megállapítja, hogy Jugoszlávia és Románia újra szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja a vietnami nép és az indokinad népek hősies harcát a külföldi beavatkozás ellen és együttérezmek az arab népeknek a függetlenségért, szuverenitásért és a területi integritásért folytatott küzdelmével. Jugoszlávia és Románia állásit foglal a katonai kiadások csökkentése mellett, a katonai tömbök és a katonai támaszpontok felszámolásáért. A Pravda az amerikai Időközi választásról Moszkva A Pravda washingtoni tudósítói hangsúlyozzák, az amerikai időközi választások legfigyelemre méltóbb eredménye, hogy a köztársasági pártnak annak ellenére, hogy néhány államban elért bizonyos sikereket, nem sikerült megszereznie a többséget sem a szenátusban, sem a képvisielőházban. A választási kampány azt is megmutatta, hogy a demokrata párt és a köztársasági párt egyaránt nélkülözi a szociális problémák megoldásának ésszerű programját, s a demokrata párt nak sem sikerült kikerülnie abból a belső válságból, amely Johnson elnök vietnami kalandja következtében alakult ki. A Német Kommunista Párt nyilatkozata Bonn A Német Kommunista Párt vezetőségének csütörtöki ülésén nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozat rámutat, hogy a jobboldali körök würzburgi provokációja, amely a jelenlegi európai határok elismerése és a Szovjetunióval kötött megállapodás ellen Irányul, továbbá a fl Mezökovácsháza Nagyközségi Tanács V. B. Szakigazgatási Szerve ÉRTESÍTI az érdekelteket, hogy a községi köztemető északi része községrendezés miatt felszámolásra, illetve kiürítésre kerül, 1371 március hónaiban A fenti t^jnetórés^ben az utolsó temetkezés éve: 1930. A kiürítésre kerülő részben van a régi izraelita temető is. A kiürítéssel kapcsolatos felvilágosítást a községi tanács vb szakigazgatási szerve megadja. 164649 Brandt kancellárral való leszámolásra szóló felhívások és a törvényellenes újfasiszta tüntetés az erősödő jobboldali veszély komolyságát bizonyítja. A nyilatkozat felhívja az NSZK kormányát, hogy foganatosítson végre határozott intézkedéseket a neonáci NDP betiltására, lépjen fel a szélsőjobboldali és revansista szervezetek ellen. A párt nyilatkozatában támogatja a szovjet—-'nyugatnémet szerződés mielőbbi ratifikálását, az európai feszültség csökkentését és az európai kontinensen kialakult realitások elismerését. Magyarországra látogat a török külügyminiszter lhsan Sabri Ceglayangli, a Török Köztársaság külügyminisztere Péter János külügyminiszter meghívására november második feleben hivatalos látogatást tesz Magyarországon- CMTI) 2 MtflMBiS3 1970. NOVEMBER 6. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külügyminiszter jelentést tett Xuan Thuynak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság államminiszterének magyarországi látogatásáról, a vele folytatott megbeszéléseikről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének jelentését a KGST Végrehajtó Bizottsága 49. üléséről és a Magyar—Lengyel Gazdasági Együttműködési Bizottság X. üléséről. A magyar—NDK gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság 9, üléséről dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese által be. terjesztett jelentés a két ország közötti gazdasági kapcsolatok és k ütk e rétik edel mi forgalom dinamikus fejlődéséről adott számot, A külkereskedelmi miniszter a szocialista országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatainkról, az idei forgalom várható alakulásáról számolt be. Az elkövetkező években a gyümölcsöző kapcsolatok további fejlesztésére törekednek, különös figyelemmel a nemzetközi szocialista munkamegosztás bővítésére. A pénzügyminiszter dir. Kari Schillerrel, az NSZK gazdaságügyi miniszterével folytatott tárgyalásairól számolt be. A kormány a jelentést tudomásul vette. A Minisztertanács tanácsi hivatalának elnöke az új tanácstörvény előkészítéséről tett jelentést. A 'kormány a jelentést tudomásul vette és határozatot hozott a további munkálatok elvégzésére. A kormány megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint az igazságügyminiszter együttes előterjesztését a földtulajdoni és használati viszonyokra vonatkozó adatok rendezéséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a 67. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár főbb tapasztalatairól szóló jelentését A belügyminiszter előterjesztése alapján a kormány „önkéntes rendőri szolgálatért” kitüntető jelvényt alapított A kitüntető jelvényt azok az önkéntes rendőrök kapják, akik szabad idejük jelentős részének feláldozásával jO, illetve 15 éven át látták el e fontos szolgálatot A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Meghosszabbították a tűzszünetet Kairó Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, az egyiptomi fegyveres erők fő- parancsnoka elrendelte a november 5-én lejáró 90 napos tűzszünet rövid időtartamú meghosszabbítását! Erre az utasításra azt megelőzően ke-1 rült sor, hogy az ENSZ-köz-j gyűlés elfogadta az afroázsiai I országok határozati javaslatát, I amely egyrészt a közel -keleti tűzszünet meghosszabbítására, másrészt a Jarring közvetítésével folytatandó tárgyalások felújítására szólítja fel az érdekelt felekeit A szavazás után Riad külügyminiszter bejelentette, hogy az EAK elfogadja a felhívást, s Zajjat ENSZ-nagykövet érintkezésbe lép Jarring ENSZ- megbízottal. aasaB*«aaaBBaaaaaaaaauBaaaasaaaa:BaBBBsaBssesanBaBsaaaa8aasBsaBSiiaassaaaa89«9asaaaa*)SBB» Beiktatták Salvador flllendét Kedden beiktatták Chile elnöki hivatalába az elkövetkező hatesztendős periódusra Salvador Allendét, valamint az új kormányt. A képen: átadják Allendének a legfőbb hatalmat jelképező dwzes nemzetiszínű szalagot. (Teleíoto—AP—MTI—KS)