Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-06 / 261. szám

Világ proletárjai, 1970. NOVEMBER 6., PÉNTEK Ara 80 fillér xxv. évfolyam; 201. szám Növekedett az áruforgalom megyénkben ülést tartott a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának Elnöksége Tegnap délelőtt Békéscsabán, a Szakszervezeteik Békés megyei Tanácsának Elnökségi ülésén három jelentést és egy tájékoz­tatót vitattak meg. Elsőként az áruellátásról és az árszínvonal alakulásáról, a vásárlók érdek- védelméről tájékoztatta az el­nökséget Steigerwald György, a megyed tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Beszámolt arról, hogy a megye áruforgal­ma az első fél évben 251 mil­lió forinttal több volt, miint az előző év azonos időszakában. A forgalom növekedését az tette lehetővé, hogy a lakossági jö­vedelmek 10 százalékkal na­gyobbak, mint tavaly. A jelentéstevő megállapította, hogy az első fél évben össze­sen kétmilliárd 380 millió forint volt az állami és a szövetkezeti kereskedelmi vállalatok forgal­ma. Lényeges az emelkedés az élelmiszerszakmában. Ehhez hoz­zájárult a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek újonnan megnyitott bolthálózata. Az év első felében a ruházati cikkek­ben nem minden területen tud­ta kielégíteni a kereskedelem a megye igényeit. Elsősorban az olcsóbb ruházati cikkek be­szerzése és forgalmazása oko­zott gondot. Változatlanul prob­lémát jelent az áruellátásban, hogy kevés az ágynemű, a bú­torszövet, a nylon harisnya, a női és lányka szövetruhák, blú­zok. A híradástechnikai cikkek kínálata ugyan javult, de mag­netofonból nem tudták kielé­gíteni a keresletet. A fogyasztói érdekek közvet­Több mint 210 millió forintot fizettek ki a szabolcsi árvízkárosultaknak Szafoolcs-Szatmár megyében befejeződött az árvízkárosultak segélyezése. Az akció utolsó, harmadik, szakaszában az ingat­lankárokat enyhítették a lakos­ság adományaiból. Ilyen címen 5611 család — 19 882 fő — több mint 110 millió forintot kapott A legtöbb ingatlankár-segélyt 82,5 millió forintot — fehér- gyarmati járásban fizették ki. Az ezt megelőzően kifizetett ingókársegélybal 8223 család 26 971 tagja részesült együttesein 85 millió forint értékben. A má­jus 15. és június 12-e között fo­lyósított gyorssegély összege több mint 15 millió forint volt. Ezt 9512 család között osztot­ták szét. A háromféle segélye­zés címén a megyében összesen 210,76 millió forintot fizettek ki. Ez azt jelenti, hogy a pénzado­mányoknak mintegy kétharma. dát Szabodcs-Szatmár megyei árvízkárosultak kapták. A segélyezés nagy körültekin­téssel, a teljes nyilvánosság előtt és társadalmi ellenőrzés mellett történt. len védelme érdekében a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tálya a korábbiaknál nagyobb mértékben emelte az ellenőrzé­sók szamát. E vizsgálatok meg­állapították, hogy általában csökkent a fogyasztók megká­rosítása. A vendéglátó, ruháza­ti és vegyesipari szakmákban azonban még gyakoriak a jelen­tős megkárosítások. Elsősorban árdrágítás és a minőségrontás aránya növekedett. Az elnökségi ülés ezután a munkavédelmi bizottság vezető­jének Prókai Ferencnek jelen­tését a minisztériumi és taná­csi vállalatok munkavédelmi te­vékenységéről, majd Farkas Já­nosnak, a szervezési és a káder munkabizottság vezetőjének tá­jékoztató jelentését vitatta meg a szakmaközi bizottságok vá­lasztások óta végzett munkájá­ról. B. J. Megyeszerte bensőséges ünnepségeken emlékeznek meg a Nagy Oklóberi Szocialista Forradalom évlordulójáró! Bensőséges ünnepségeken em­lékezik meg megyénk lakossága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Békéscsabán, a konzervgyár nagytermében rendeznek városi _ ünnepséget november 6-án dél­után. A szovjet és a magyar Himnusz elhangzása után Gyu­lavári Pál elvtárs, az MSZMP Városi Bizottságának első titká­ra mond ünnepi beszédet. Ezt követően Zelenyánszki György, a konzervgyár igazgatója ki­osztja az Élelmiszer Kiváló Dol­gozója jelvényeket az üzem leg­jobb dolgozói körében. Az ün­nepség a Jókai Színház művé­szeinek előadásával fejeződik be. November 7-én délelőtt 9 óra­kor koszorúzzák meg a megyei partbizottság és tanács, a vá­rosi pártbizottság, a különböző társadalmi szerveik, fegyveres testületek nevében a békéscsa­bai vasúti temetőben nyugvó szovjet hősök síremlékét. Ugyancsak koszorúzása ünnep­Jól haladnak as őssi munkák as állami gasdaságokhan Ezen az őszön igen megdrá­gultak az őszi munkák, s ennek ellenére minden nagyüzemben azon fáradoztak, hogy jó vető­magágyat készítsenek az őszi magoknak, jövőre bővebben, gazdagabban fizessen a föld. A kedvező időt kihasználták a me. gye állami gazdaságaiban is. Különösen nagy munkalendüle­tet adott a kongresszusi verseny. A vetélkedő brigádok egymást felülmúlva versengtek azon, hogy idejében földbe kerüljön a kenyérnek való magja, befe­jeződjön a nagy őszi betakarí­tás. A 12 állami gazdaságban jól szervezték meg a munkát, amit az is bizonyít, hogy a felsőnyo­mási, gyulai, orosházi, hidas­háti és Mezőhegyesi Állami Gazdaságban a múlt hét végével befejezték a vetést. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állami gazdaságokban a vetőszántás 95 százalékra áll, és összesen 35 ezer holdon került földbe a mag. Ez a tervezett terület 86 száza­lékát jelenti. Hétfőtől kezdve a Hidasháti Állami Gazdaság már a szomszédos termelőszövetke­zetet segíti vetőgépeivel. Meggyorsult a kukoricatörés üteme is. Még 6080 hold a beta- karítatlan terület. Naponta 400 holdról takarítják be a termést. Befejezés előtt a rizsaratás is. A Körösi Állami Gazdaság 968 holdról betakarította a vízigabo. nát. Szarvason, ahol mammut- területen, 3196 holdan díszük ez a szubtrópusi növény, gondos szervezéssel már 3 ezer holdról került raktárba a termés. Bő­ven van viszont pótolnivaló mélyszántásból. Nem kevesebb, mint 29 ezer 211 hold vár for­gatásra. Eddig a tervezett terület 42 százalékán történt ez is meg. Igaz viszont, hogy a vetések be­fejezésével, az erőgépeket és a vetőszántások befejezőiével az erő- és munkagépeket átcsopor. tosítják és meggyorsul ez a munka. November végére — vállalták az állami gazdaságok —, nem lesz szántanivaló a határban. Konferencia a város! zöldterületek szerepéről Húszéves a Gyulai Kertészeti | Vállalat. Ebből az' alkalomból / ünnepséget rendeztek tegnap, november 5-én Gyulán. A vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága, a Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület Kertészeti Társa­sága és a Magyar Urbanisztikai Társaság, valamint a jubiláló kertészeti vállalat közös rende­zésében neves szakemberek je­lenlétében megvizsgálták a ma­gyar városok zöldterületeinek helyzetét, szerepét, jelentősé­gét. Dr. Möcsényi Mihály tan­székvezető egyetemi tanár erre az alkalomra írt előadását Jámbor Imre kerttervező és táj rendező egyetemi tanár ol­vasta fel. Dr. Radó Dezső, a Fővárosi Kertészet igazgatója A virág és a kéri szerepe a városi ember életében címmel mondott nagy érdeklődéssel kí­sért előadást. A Gyulai Kerté­szeti Vállalat 20 éves park- gondozási munkájának eredmé­nyeiről Gál András igazgató tájékoztatta a megjelenteket. Törő János kerttervező mérnök a tanácskozás korreferense volt. A zöldterület gazdálkodási konferenciát dr. Vidó István vb-elnök nyitotta meg, mely­nek elnökségében ott volt Jám­bor István, a párt gyulai vá­rosi bizottságának első titkára. ségre kerül sor Békéscsabán a Felszabadulási emlékműnél, ahol a résztvevők megtekinthe­tik az emlékmű közelében fel­állított lenini páncélautót. MA; Minősítenek a követelmények (3. oldal) Sok a gond, kevés a pénz (3. oldal) Ügyvédek ügyei (5. oldal) „Nekem is van mondanivalóm“ (4. oldal) Pártmunkások magas kitüntetése november 7-e alkalmából Tegnap, november 6-án dél- | után rövid ünnepség keretében adta át az Elnöki Tanács megbí­zásából Frank Ferenc elvtárs, az | MSZMP megyei Bizottságának j első titkára a M unkaérdem rend . különböző fokozatát az éveik óta eredményesen dolgozó megyei, j járási és községi pártfunkcioná­riusoknak. Dr. Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára és Lipták Mihály, a megyei pártbizottság gazdasági osztályának vezetője a Munkaérdemrend arany foko­zatát, Antali Károly, az oros­házi járási pártbizottság osz­tályvezetője és Inokai János, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezeti osztály munka­társa a Munkaérdemrend ezüst fokozatát, Berta Józsefné, a bé­kési járási pártbizottság nőfe­lelőse és Palkó Lajos, a batto- nyai községi pártbizottság tit­kára a Munkaérdemrend bronz fokozatát kapta. A kitüntetettek nevében dr. Szabó Sándor mon­dott köszönetét. A békéscsabai Ifjúsági és Űt- törőházban Mihalik György, a KISZ Békés megyei Bizottságá­nak első titkára adta át a kitün­tetéseket és a jutalmakat. KISZ- Érdemérmet kapott Páka György tanár, Zsibrita Mária KISZ-titkár, Fazekas Gergely agronómus, Szekeres István csúcstitkár. A Kiváló Űttörőve- zető címet öten, az Aranykoszo­rús KISZ-jelvényt nyolcán, a Kiváló Ifjú vezető címet tí­zen kapták. Eredményes moz­galmi munkájáért 34 fiatal ka­pott tárgyjutalmat. A KISZ KB Dicsérő Oklevelét Ötvös Nán­dor őrnagy és Irházi Lajos, a KISZ megyei Bizottságának munkatársa kapta meg. Határidőre elkészül Elkészült az épülő 1000 vagonos hűtőház gépterme Békéscsa­bán. A szerelőbrigád most már takarít, az oldalfalak beeme­lésén fáradozik. A kongresszusi munka versenyben tartják a batáridőt. Fotó; Demény Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents