Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-20 / 272. szám
Karanténban a fácánok Megkezdődött az élővad-befogás megyénkben Megyénk vadásztársaságai megkezdték az élőfácánok befogását. A vadásztársaságok különböző területén^ összesen 10 nagyméretű hálót feszítettek ki, s ennek segítségével fogják az Alföld jellegzetes szárnyas vadjait. Eddig ezer előfácánt sikerült befogni. A díszestollú szárnyasvadakat három hétig ka- rantéban tartják Gyomán, a Magyar Vadkereskedelmi Szövetkezeti Vállalat telepén. Gondos megfigyelés után kerülnek csak hazai és külföldi vérfrissítésre. Egyébként az elkövetkező hetekben megyénkben összesen több mint 16 ezer élőfácánt fog. nak be vérfrissítésre. Szüreti előzetes Egymillió hektoliterrel kevesebb bor A szüret országszerte befejeződött. A terméseredmény ismeretében annyi máris bizonyos: a kedvezőtlen időjárás miatt a tavalyinál több mint egymillió hektoliterrel kevesebb bort tárolnak majd a pincészetekben. A termés általában közepes, néhány helyen azonban még ennél is kisebb. A szüreti eredményeket a rendkívül erős peronoszpóra- fertőzés rontotta. A gazdaságok nagy része 10—12 alkalommal is permetezett, de idén az egyébként kielégítő 5—8 napos úgynevezett permetezési forduló kevésnek bizonyult. Nem egyszer megtörtént, hogy a reggel kipermetezett vegyszert a délutáni órákban már lemosta az eső, és így utána meg kellett ismételni a növényvédelmi munkát. A szakemberek még augusztus végén is találtak a fürtökön pe- ronoszpóra fertőzés-nyomokat, ,ami különben a szőlőtermesztésben csak ritkán fordul elő. A növényi betegségek mellett a jégeső és a talajvíz is csökkentette a hozamokat és ráadásul a gyümölcs érése is két—három " héttel megkésett. Az érés kitolódása miatt a cukorfok sem volt kedvező. A terméseredmények alapján a borgazdaság jövő évi kilátásai nem olyan kedvezőek, mint egy évvel ezelőtt voltak. A tavalyi jó termés nyomán az idei egy főre jutó fogyasztás hozzávetőleg 38 liter körül alakul. A szakemberek jövőre ennél szerényebb fogyasztási szinttel számolnak. (MTI) Fóliasátor Hajdúszoboszlón Felújítják és korszerűsítik a gyógyfürdő termál-részlegét Hajdúszoboszlón. A munkálatok miatt a két termálmedencét a téli hónapokban nem használhatják a vendégek, ezért az ovális alakú gyógymedencét fóliasátorral vonták be, s ideiglenesen ez helyettesíti a termálfürdőt. A melegvizes medence fölé . 600 négyzetméter felületű fóliasátrat húztak ki. Miért nem mozog? Véletlenül jutottam hozzá ahhoz az udvarias hangú felhíváshoz, amelyet egy esztendővel ezelőtt a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat házkezelősége csaknem 2000, tanácsi lakásban élő családhoz juttatott el. A sten- cilezett papírlap küldői „a lakásban előforduló kisebb-na- gyobb hibák javításának meggyorsítása érdekében” fordultak a tisztelt lakótársakhoz, ígérve azt, hogy a vállalat olyan mozgó szervizt hoz létre, amelynek univerzális szakemberei gyorsan és pontosan minden apróbb javítást elvégeznek. A mozgó szerviz mindenhez értő tagjai 24 órán belül házhoz mennek, s megre- perálják a csöpögő vízcsapot, törött kilincset, rossz zárat. De nemcsak kérésre, hanem rendszeres ellenőrző kőrútjuk során kérés nélkül is végig látogatják a házakat, tudva azt, hogy egy komfortos, gépesített lakásban mindig akad valami javítani való. (Az ügyfél egyébként csak az anyagárat fizeti). Az akcióban — az elképzelések szerint — az vehetett volna részt, aki szerződést köt a ház- kezelőséggel és havi 30 forint megfizetésére kötelezte magát. Jó ötlet, közérdeket szolgáló felhívás volt. De csak volt. A múlt idő használata azért indokolt, mert a mozgó szerviz mindmáig nem alakult meg. Ugyanis a felhívásra mindössze ketten (!) jelentkeztek a majd kétezerből. A házkezelőségen csodálkoztak, bosszankodtak, s törhették a fejüket, hogy vajon az ajánlat volt-e elfogadhatatlan, vagy pedig a címzettek nem láttak fantáziát az akcióban? A jelentkezési határidő már régen lejárt, s a téma egy időre ad acta került. Nem hihetjük azonban, hogy a lakáskarbantartás terén paradicsomi állapotok uralkodnak. A szolgáltatóipar e nagyon is exponált ágának fejlődése még az amúgy sem túl gyors lakásépítkezésekkel sem tudott lépést tartani, s félő, hogy nagyon is elhamarkodottan mondtak nemet a címzettek. Közismert, hogy egy-egy apróbb javítás, — ha az ember végül is rászánja magát — elég sok utánjárást igényel, s bosszúságot is okoz. (A legrosszabb esetben: a mester csak a jövő héten ér rá, de akkor is csak délelőtt, így azután szabadnapot kell kivenni, s addig a csap vígan csöpög stb.). A házkezelőség éppen a gondot, az időtrabló utánjárást szerette volna levenni a lakók válláról, s mozgékony kis csapatával enyhíteni a szolgáltatóipar túlterheltségén, és megbízhatatlanságán. Nincs okunk kételkedni a jó szándékban, s nem is ezen múlt a sikertelenség, de szabad legyen emlékeztetni, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsáa éppen a héten foglalkozott a szolgáltató tevékenység helyzetével, alakulásával, s az írásos előterjesztés éppen az elmúlt 1—2 évben jelentkező — s biztos, hogy nem a nagyközönség érdekének javára való — stagnálásról, ill. visz- szaeséséről tájékoztatott. Nem titok, hogy jelenleg a megye szolgáltatóipara nem képes kielégíteni a növekvő lakossági igényeket, mint ahogy az is köztudott, hogy a negyedik ötéves tervben kiemelten szerepel a gépkocsi szervizhálózat, az elektro-akusztikai berendezések és háztartási kisgépek javításának, valamint a lakáskarbantartásnak fejlesztése. Jól tudjuk, hogy a jelenlegi gondokat megoldó, de milliókat igénylő fejlesztések csak néhány esztendő múlva éreztetik hatásukat és sok víz lefolyik még — hogy stílszerűek legyünk — azon a szakemberre váró hibás lefolyón, amíg gyorsan és precízen javítanak majd minden hibát, egyre komfortosabbá, gépesítettebbé váló lakásunkban. De addig is, bármilyen kicsinek tűnik az egészhez képest, ne mondjunk le az apróbb lehetőségekről sem, pláne, ha ez a lehetőség udvarias hangú felhívás kíséretében, a példaként említett, s meghiúsult mozgószerviz akció formájában jelentkezik. Brackó István Egymillió 800 ezerrel A korábbi intézkedések hatására fellendült a hazai sertés- tenyésztés: az állomány jelenleg 1,8 millióval nagyobb, mint egy évvel ezelőtt. Ennyi sertést 1964 óta egyetlen évben sem tartottak a nagyüzemi és a háztáji gazdaságokban. A kedvező helyzetre utal az is, hogy a piacokon — a várakozásnak megfelelően — élénkült a malac- és a süldőkínálat. nőit a sertésállomány ' A felkínált állatok novemberben is gazdára találnak. Ha másképpen nem, akkor a vállalatok — az érvényben levő utasítás szerint — vásárolják fel a kínálatot, néha még olyan áron is, hogy maguk keresnek a tovább- hizlalásra vállalkozó gazdaságokat. Ezeknek a gazdaságoknak jó része bankhitellel fedezi a hizlalás költségeit. (MTI) Virágárus a lakótelepen (Kiss Albert felvétele) Kongresszusra készülve Munkások, parasztok, jövedelmek A párt X. kongresszusának irányelveiben ez áll: „A IX. kongresszus határozatának megfelelően a paraszti jövedelmek az átlagosnál gyorsabban növekedtek, így a munkások és a termelőszövetkezeti parasztok személyes jövedelmének — az életszínvonal legfontosabb tényezőjének — színvonala országos átlagban kiegyenlítődött”. Az idézett mondat az utóbbi időben sokat vitatott témára utal: a munkások és a parasztok jövedelmének változására. Tévhit, elfogultság, egyedi esetekből kinövő általánosítás torzítja a nézőpontot sűrűn, s ezért, hogy — mindkét részről — olykor a végkövetkeztetés is hamis. A helyes megítéléshez elengedhetetlen az arányok ismerete. 1969-ben a nemzeti jövedelem 42,2 százalékát az ipar, 21,7 százalékát a mezőgazdaság állította elő. A munkások a népesség 38,8 százalékát alkotják, s a jövedelmek 36.8 százalékát élvezik. A parasztság a népesség 20 százalékát teszi ki, s az összes jövedelmek 19.8 százalékát mondhatja a magáénak. Csökkenő létszám — növekvő termelés A mező-, erdő- és vízgazdálkodásban foglalkoztatottak száma 1966-ban 1 498 000 fő volt, 1970 elején pedig 1 483 000. A termelőszövetkezeti tagok száma 1 024 000, az alkalmazottaké 93 ezer. Az a rendkívül fontos jövedelempolitikai elv tehát, amely szerint az osztályok közötti jövedelemkülönbség tűnjön el, s általában az egyenlőség legyen a jellemző, a mező- gazdaságban dolgozók esetében — akárcsak a munkások esetében is — sokszázezer ember érdekét szolgálja. Tény: a parasztság személyes átlagjövedelme elérte a munkásokét. Tény viszont az is, hogy a mezőgazdaság bruttó termelési értéke 16 százalékkal haladja meg a második ötéves tervben elért színvonalat, azaz csökkenő létszám mellett a termelés emelkedett! A nagyobb teljesítmény szülte tehát a nagyobb jövedelmet, s ez semmiképp sem igazságtalan. Ahogy a jövedelemnövekedés ütemének gyorsasága sem. Hiba lenne ugyanis elfeledkezni arról, hogy 1945 előtt ,a parasztság jövedelme a munkásokénak mindössze 50 százalékát tette ki. Volt mit korrigálni! Sőt: napjainkban sem fogytak el a tennivalók. Mert ugyan a jövedelmek — ne feledjük : országos átlagban! — kiegyenlítődtek, a munkások és a parasztok életkörülményei, szociális helyzete ma sem azonos. S a mérleg serpenyőjében ennek is helyet kell kapnia! Emelkedés, hosszabb távon Pillantsunk vissza távolabbra. 1950—1969 között a reálbérek 90 százalékkal emelkedtek — a névleges bérek megháromszorozódtak, az áremelkedések mérséklik 90 százalékra a növekedést —, a parasztság egy főre jutó személyes fogyasztása ugyanaz idő alatt megkétszereződött. A termelőszövetkezeti átszervezés, tehát a hatvanas évek óta a paraszti jövedelmekben nagy szerepe van a társadalmi juttatások — társadalom- biztosítás stb. — emelkedésének. A növekedési ütem tehát eltérő volt már korábban is, de nem annyira mérhető, mint a legutóbbi esztendőkben. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme — mindig az előző esztendőkhöz mérten — 1966-ban öt, 1967-ben öt, 1968-ban és 1969-ben hat—hat százalékkal növekedett. A parasztság esetében e mutató öt, kilenc, nyolc és hat százalék volt az évek fönti sorrendjében. Váltsuk át forintra a százalékokat, hogy tisztábban lássunk. A munkások és alkalmazottak átlagos havi jövedelme 1965-ben 1756. 1969-ben 1990 forintot tett ki. Az építőiparban 1794, illetve 2179 forintot. A mezőgazdaság állami szektorában foglalkoztatottak havi kereseti átlaga 1965-ben 1511, 1969-ben 1966 forintra rúgott. No és a termelőszövetkezetek? A közös gazdaságokban — évi jövedelemről van szó, mivel az idényjelleg miatt a havi átlagok torzak — az egy dolgozó tagra jutó személyes jövedelem 1965- ben 12 595, 1967-ben 16 226, 1969-ben 20 376 forint volt. Munkadíjra a termelőszövetkezetek 1968- ban 14 milliárd, 1969-ben 15,9 milliárd forintot fizettek ki, ennek fejében viszont az egy foglalkoztatottra jutó halmozat- lan termelési érték 32 021 forintról 37 770-re emelkedett. Ha a tények, s a jellemző vonások alapján ítélkezünk tehát — s nem a kirívó, legtöbbször manipulációkkal összefüggő esetekből általánosítunk —, akkor megállapíthatjuk: a növekvő jövedelem forrása az emelkedő termelés volt. Nincs kétarcú igazság A társadalom két alapvető osztályának érdeked egybeesnek. A közös és az egyéni érdekek lényege is azonos. Miiért mégis a viták, az olykor indulatos kifakadások? Az igazság ugyan soha nem kétarcú, de nem mindig világos. Jogosan teszik szóvá a munkások a termelőszövetkezetek neve mögé bújt kufárok, kiegészítő üzemág leplét öltő harácsolok dolgait? Jogosan panaszolják, hogy 1965- ben 19,50 volt egy kiló lencse, 1969- ben meg már 31 forint? Jogosan! Ahogy jogos igénye a termelőszövetkezeti parasztságnak is — csak egyetlen példát említve — a mainál kedvezőbb nyugdíjrendszer... A munkás, a paraszt így, forgalomként társadalmi, gazdasági, statisztikai kategória. Benne van a háztájit zöldségtermesztésre fölhasználó, piacozó, jószágot nevelő s belőle szépen pénzelő paraszt éppúgy, mint a gyenge földön, nehéz adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezet tagja, aki ha megfeszül, sem hoz össze havonta 1500 forintnál többet. Benne az 1400 forint átlagkeresetű munkás, s a 2800 forintos is... Amikor tehát valaki azt mondja, hogy a paraszt jobban él, mint a munkás, többféle okból sem mond valót. Nem, mert a jövedelmek — az országos átlagon belül — erősen szóródnak. Nem, mert erősen eltérőék az életkörülmények. A pénznél maradva: 1969-ben egy munkás háztartásra 48 463 forint személyes rendelkezésű jövedelem jutott, a paraszti háztartásokban 41 216 forint volt ez az összeg. Igenárn, de ha egy főre számítjuk, akkor meg a parasztok kerülnek az első helyre, évi 15 214 forinttal, szemben a munkások 14 884 forintjával... Hol hát az igazság? Ott, hogy csakis saját anyagi helyzetünk alapján nem ítélhetjük százezrekét. Ott, hogy a szomszéd, az ismerős te- hetőssége, vagy szűkölködése nem okvetlen kifejezője egész osztálya jövedelmi helyzetének. S ott, hogy senkitől ne sajnáljuk a többet, ha a társadalomnak többet adott érte. Mészáros Ottó iKmjsÁaí 1970. NOVEMBER 20.
