Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
Új nagy írót küldött a falu* Ady Endre: Vér és Arany. Azóta nem volt bennem ilyen izzó és ol- vadt láz, öröm és meghatottság irodalmi jelenség előtt, mint ma, hogy elolvastam egy új ember új könyvét. Szabó Pál: Emberek. Elébb egy elbeszélését láttam egy kalendáriumban. Ügy kezdődik: — A legelőn hosszú pillákkal bámult a telihold. Ilyen képek vannak benne: — A közeledő vihar előtt térdig hajolnak a tóparti nyárfák. Még egy csudálatos a sok közül: — Most kél a nap és millió kaláris csillog a gyeptengerre vont pókhálókon. Ráfagytak a. legelő- re a nyári szivárványok s ilyenkor, ha kél a nap, megpróbálja mindennek még egyszer kibontani a színét. Aztán kézbe vettem, s elolvastam a könyvet, a regényt: Emberek. És most ugyanolyan álmélkodássál nézek erre az íróra, mint a szabad természet többi teremtményére, a füvekre és fákra és csillagokra és felhőkre. Szabó Pál, aki írta, hat elemit végzett; kisgazda. Van neki egy hold földje. Egyetlen egy a magyar birodalomból ... Van neki egy holdja! Van neki egy talpalatnyi földje! És azon a földön úgy meg tudta vetni a lábát, hogy övé az egész falu. övé minden embere, férfiak és nők és gyermekek, és az övé minden hangulata, a szélmalom elhordott tégláitól a földesurak szétzilált ezer holdjaiig... Hat elemit végzett, tehát megtanult írni és olvasni. Tehát lön belőle ennek az irodalomnak egyik legtökéletesebb munkása. Megtanult írni és olvasni és olvasni tudja a saját lelkét és le tudja írni a maga szavait. Egyéb egy írónak nem kell. A könyv csodakacagások és csodajajok hangjaival van tele. Ha avatatlan olvassa, talán nem repül vele rögtön s mindig, de előttem ez a könyv a mai magyar irodalom legnagyobb ígérete: itt megszólalt előttem a néma és könyvet írj a magyar analfabétizmus valami isteni csoda által. Maga erejéből adja, amit tud, de nem azért adta belé isten a vágyat és akaratot, hogy megtanulja a betűvetést és a szavakkal való lélekvilágítást, hogy egy íróval több legyen, ma, mikor mindnyájunkra keserves idők járnak, mikor az igaz írásnak tenyérnyi helye álig van a betűkkel telinyomott papírosok legelőtengerén .. . Hanem azért, hogy kimondja, amit más kí nem mondhat. Hogy hozzan valamit az élő igazságból, amely ott szunnyad a nép lelkében és életében. Hivatása van: a magyar rögök nyelvének kell lennie. Sokszor olyan, mint egy barna tollú, kedves, énekes madár az alföldi pusztamélyen szunnyadó falvak sarkán, ahogy barázdáról barázdára szökken, röppen, s közben csivog, csacsog, ka- ricsál, s meg-megszállva egy pillanatra egy kóró hegyén, hirtelen égnek fordított csőrrel s lehunyt szemmel élfütyüli magát, égig énekel, ahogy az isten tudnia adta. Közben roppant gyűrődések hvXlámzanak fél, mint a vulkánok gyűrte földön a hegyek és a völgyek és vízfolyások. Néha szédülést éreztem a mélység felé, néha a magasságokig. Legtöbbször azonban úgy éreztem, a mese madara xnsz föl-föl, az alvilágból a felvilágba. Még nem tudom, sas-e? griff-e? vagy csak az alföldi barna kis madár. írás. Az írás mesterség, amelyet, ha nem tanult meg valaki jól, minden percben tévútra jut. Szabó Pál jól tudja. Csak elég ereje legyen, hogy önnön lelkét hangszernek érezze, amelyen nem ő, hanem az isten ujja játszik. Csak engedje ezt a muzsikát, amit föL döntúli hatalmak zengenek rajta és általa. A könyv olyan, mint a faluról jött elemózsiás-ko- sár, tele ételekkel, italokkal, gyümölcsökkel és gránátok, bombák $ félelmes igazságok adalékaival. Magyar élet. Emberi élet. Emberek... regényéről, aj évfolyamában. * Móricz Zsigmond írása Szabó Pál első Emberekről a Nyugat című folyóirat 1931-es O , , KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Szovjet képzőművészeti kiállítás a Műcsarnokban úsz éve rendezh ték meg Budapesten az első szovjet képző- művészeti kiállítást, amely megismertette közönségünket és alkotóinkat a szocialista realizmus akkori törekvéseivel Ennek a bemutatkozásnak jelentős hatása volt a magyar szocialista realista festészet, grafika és szobrászat fejlődésére. Azóta alig múlt el év, hogy ne találkoztunk volna kiállító helyiségeinkben szovjet művészek egyéni és csoportot; bemutatkozásával, Ezek a soknépű ország képi kultúrájának hasonló fejlődéséről adtak számot, mint ami nálunk végbement: a korszerű képi beszéd kialakításának egy-egy stációja volt mindahány. E periódus éveinek ígéretes jelenségeit főként az esztétabuzgalom tarthatta számon, amely fölismerte a folyóiratok írásaiban és reprodukcióiban a szovjet művészet születőben levő új reneszánszát. Ebből ’az új reneszánszból adott ízelítőt a Szovjet Kultúra Napja-i keretében megrendezett műcsarnoki tárlat, amelynek százegyné- hány festményét, grafikáját és szobrát, valamint köÚjra a kezdet Lengyel József új regénye A Magyar Irodalmi lexikon szerint — egyik nűvéről szólva — Lengyel íózsef „kritikusan, de mindig a preletárforradalom igyének szempontjai sze- int ábrázolja az eseményeiét”. Ügy véljük, ez a meg- illapítás az író egész, még :orántsem befejezett élet- nűvéne érvényes. Annyira larakterisztikus alakja 6 nai irodalmunknak, s mű- 'ei mégis annyi új fényt színt mutatnak mindig, iogy nem csoda, ha ez a átszólag törékeny, mégis ily szívós ember a köztu- latban is mindinkább legélesebb élő íróink közé so- olódik. Űjra a kezdet című regénye a háború befejezése, i békés élet első lépései dején játszódik. Egy kon- jentrácáós lágerben, a Du- na mellett, valahol az Alpokban, a táborhoz közel eső kisvárosban, s végezetül Budapesten, az új élet megindulása napjaiban. Egyszerű, tiszta szerkesztésmód jellemzi Lengyel József kisregényét. Nem egy-ívű azonban a történet; ahogyan az élet sem. Ba- nicza István, a történet központi alakja, s a körötte felsorakoztatott figurák mind-mind annyira „éle- tes” jellemrajzzal, ábrázolásban lépnek elénk, hogy a lágerélet, a béke első, jószerivel áttekinthetetlen és a kibontakozás biztató napjai légkörében élünk, níg csak kezünkből le nem esszük a könyvet. Lengyel József a sorsfor- iuló gazdag életanyagát toldozza magában. Ebben i munkájában csupán egy ■észét mutatja meg ennek. 5 mégis mennyire teljességet nyújtva, körképet rajzolva! Az ellenállási mozgalom koncentrációs táborbeli titkos szervezetében még az adott nagyon szűk lehetőségek között is mennyiféle döntés születhetett: vállalni az életet, mások segítését, megítélni a belső erőviszonyokat, reménykedni — avagy erőt veszítve, csak legyinteni; vállalni magát a koncentrációs tábort (!), mint ahogy azt Sofia tette, úgy tűnik, teljesen értelmetlenül, mégis valami ember- fölötti erővel, a humanitás nevében — de a cselekvés vállalása nélkül. S még mennyi lehetőség a lágerlakók embertelen életkörülményei között is! Az író — igaz, ezt jobbára csak vázlatosan teszi — megmutatja a másik felet is: a tábor urait, akik már tudják, hogy elveszett az ő csatájuk, s mégis sikerül nem egynek átmentenie magát a még bizonytalan új szituációba. A jellemek rajza plasztikus. A történet szálaiban az író néhány lényeges mozzanatot emel ki, a történelmi tabló megrajzolása nem is célja. Mégis, sűrítve, nagy horizontok nyitása nélkül a mozzanatokban az egészet — cseppben a tengert — mutatja meg nekünk. S ehhez hozzátartozik az is, hogy „nyitva hagyja” a történetet; a befejezés sem a hagyományos, sem a modem eljárásokat nem juttatja eszünkbe — azt inkább, hogy művei összességében keressük az általa is megélt kritikus emberöltőt, a történelmi kor-váltást megmutató teljesebb képet. Jenkei János I zel félezer érmét a Lenin- centenarium nagyszabású moszkvai kiállításának anyagából válogatták. Mi volt az új és örvendetesen izgalmas ezen a seregszemlén? A fejlődés dinamizmusát reprezentáló változatosság: a stíluetörek- vések, egyéni formanyelv és az azonos eszmei hevület kifejezésének sokrétűsége. A művek témája: Lenin és a forradalom, a polgárháború ée a Nagy Honvédő Háború véres, tragikus valósága, valamint a szocialista építés és a szovjet emberek hétköznapi életének ábrázolása. Az ecsetnek, vésőnek új nemzedéke nőtt fel az elmúlt egy-két évtized alatt, amelynek tagjai nem elégszenek meg a már a XIX. századi realizmus kifejezőeszközeivel, új módon, más példaképeken okulva öntik formába a látványt, látomásaikat a történelem nagy eseményeiről és alakjairól. A szovjet mesterek közül szembetűnő az immár klasszikus Dejneka mester széles körű hatása. De távolabbi példák is ösztönzik az újat keresőket. Esetenként még bizánci ikonok, keleti miniatúrák, sőt a középkori dómok faragásai is, a modemek közül pedig elsősorban a mexikói újrealizmus alkotásai. A formai sokrétűség nem utolsósorban annak a jele, hogy helyi, nemzeti iskolák Vannak felnövőben, — főként a Kaukázuson túli, belső-ázsiai és a balti köz- tánsaságok városaiban. Ezeknek alkotói — akár a burját mongolok és jakutok bátran felhasználják a népi művészet sokhelyütt még érintetlen formakincsét. Mtegújulóban van a szovjet képzőm ű\ eszet, de nemcsak formai értelemben. A stiláris újszerűség csupán köntöse, vetülete a tartalminak. Annak például, hogy a forradalmi harcok drámai valóságát árnyaltabban ábrázolják a művészek, a kommunizmus építésének motívumait pedig valóban reálisan, valósághűen jelenítik meg, mindenféle „optimista” idealizálás nélkül, nem rejtve e] a munka izzasztó fáradtságának nyílt kimutatását. Így lesz valóban heorikus, élményt nyújtó, sőt, sajátos módon „romantikus” a jövő építésének ábrázolása. Nem változott a szovjet képzőművészet abban, hogy homocentrikus — ember- központú — maradt, s hogy alakítóit átfűti a szocialista eszmeiség szenvedélye. Főként e réven — és nemcsak esetenként hasznosítható formai megoldásaival. — ma is tanulságul szolgálhat a mi képzőművészeti gyakorlatunk számára. Artner Tivadar Megjelent Csoór István regénye A napokban jelent meg Csoór István, a Gyulán élő író, lapunk irodalmi munkatársának új regénye, a Hegy és göröngy. A regény az ötvenes évekbe vezeti vissza az olvasót, főhőse Csontó Sándor kőműves, akit egy fagyos decemberi éjszakán letartóztatnak. Az ötvenes évék börtöneinek világát már sokan ábrázolták, Csoór István regénye a leghitelesebbek közül való. A keserű élmények ellenpontjaként az író erőt adó emberi gesztusokat is felvillant, derék rabtársak, tisztességes fegy- őrök, a családot támogató szomszédok arcát, tetteit Nagy erénye Csoór írásművészetének, hogy erőteljes realizmussal mutatja be, milyen érzékenyen reagálnak az egyszerű emberek az élet alig elviselhető megpróbáltatásaira. Meditáció Polner Zoltán Most már dűlőid szigorú tekintetét szeretném megérteni hazám. Lásd, asszonyommal s egy cuppogó, kis poronttyal itt állok földjeid között. Körülöttem az elvásott arcvonású nyarak és telek. Érzem a gyom égett, fanyar ízét s a pusztákról örvénylő szelet amerre egykor a népvándorló nyomor elvonult. Keshedt akácaid ökölbe szorított dühét lázas fény feszíti s a szegénysorok riadt ablakaiból a tájra sóváran már senki sem mered. Állok a gazdag őszben, hallgatok. Nézem a Maroson az eget és tudom a füzeken túl is béke van, komoly rend, országos számvetés. Keresem a rejtő füvek s hantok mögött örökségem: őseim utakra és lakra írt parázsló szavait, hogy végső oltalom lehessen ez a táj nekem, ahol élek s dalaim mondogatom.
