Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-31 / 256. szám

Világ proletárjai/, egyesüljetek! T T SÁG -éc A MEGYEIWAN.Á.CS-'C'AP J A NÉPÚJSÁG 1970. OKTÓBER 31., SZOMBAT Ara: 1 forint XXV. ÉVFOLYAM, 256. SZÄM Tegyük biztonságossá a Körös-völgyet! Napirenden az árvízvédekezés tanulságai új w%r esztendő — új feladatok A Magyar Szocialista Mun­káspárt X. kongresszusára ké­szülünk. Pártunk minden kong­resszusa nagy esemény volt és marad dolgozó népünk életé­ben. A lezajlott községi, városi, járási pártértekezletek is egy- egy mozzanatai voltak a X. kongresszusra való felkészülés­nek. És ma ismét nagy ese­ményhez érkeztünk: kétnapos tanácskozásra ülnek össze me­gyénk kommunista küldöttei Békéscsabán, hogy a megyei pártértekezleten elemezzék az eddig végzett munkát és meg­határozzák jövőnk új felada­tait Nagy várakozással tekint me­gyénk a pártértekezlet elé. Ad­ja ezt az, hogy pártunk vitára bocsátotta az új négy esztendő, új feladatait. Az emberek egyet­értőén fogadták az irányelvek­ben meghatározott elvi tétele­ket. A kommunisták gyűléseken tették még érthetőbbé, megerő­sítve azt a meggyőződést, hogy nincs miért aggódni: képesek vagyunk újítani, többet nyúj­tani, mert ismerjük a tételt, a helyes irányvonalat; Azt említettük, hogy várako­zással tekint megyénk minden dolgozója a pártértekezlet elé Igen, mert a kongresszusi irányelv az alapja e tanácsko­zásnak is, amely útmutatást ad a helyi tennivalókhoz. A külön­böző pártértekezletek, a pártde­mokrácia szigorú betartásával választották meg küldötteiket a megyei pártértekezletre azzal a megbízatással, hogy munkájuk elősegítse a legjobb, legtisztább helyi politika kialakítását. Hisszük, hogy a kommunisták élnek is az adott lehetőségek­kel és megbízóik igen sok ja­vaslatát öntik majd ki tarso­lyukból. Üj négy esztendő előtt állunk és nagyok, történelmiek voltak ■a mögöttünk maradt esztendők. Az élet új problémákat vet fel és új ellentmondások tanulmá­nyozására biztat. A kommunis­ták a mai tanácskozáson léptei­ket ehhez igazítják úgy, hogy ebben ismét a dolgozó nép le­gyen a győztes. Amikor már tudjuk, hogy a harmadik ötéves tervet sikeresen teljesítjük me­gyénkben is, akkor a kommu­nisták és a pártonkívüliek ösz- szefogásában bízunk. Ez pedig a negyedik öteves terv sikeres megkezdésének alapját is adja. Bízunk azért is, mert a pártbi­zottságok, alapszervezetek meg­vizsgálták munkamódszereiket, kidolgozták a demokrácia to­vábbfejlesztésének feladatait. Tovább erősödött a párttagság eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egysége, fokozódott a kommunisták aktivitása. Növe­kedett a választott testületek önállósága, felelőssége. A párt vezető szerepe megyénkben ér­vényesült és egyre erősödik. Ez megmutatkozott a megyében létrejött politikai, gazdasági és kulturális eredmények elérésé­ben, ami további lépésünk ki­induló állomása. Erről tanácskoznak ma és hol­nap a megyei küldöttek. A ta­nácskozáson túl megválasztják a jók közül is a legjobbakat, akik képesek lesznek úgy igazítani korunk követelményeit, szüksé­gét, magasra emelt mércéhez, hogy valóban minden becsületes dolgozó megelégedéssel nyugtáz, za a pártértekezlet munkáját. És most, amikor köszöntjük a partértekezletet:, biztosak va­gyunk abban, hogy minden kommunista a legjobb tudása szerint vesz részt a párt határo­zatainak végrehajtásában. A Magyar Hidrológiai Társa­ság Békés megyei csoportja és a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság szervezésében tegnap, október 30-án árvízvédelmi ankétot ren­deztek Gyulán. Napirenden az idei árvízvédekezés tanulságai szerepeltek. Dr. Márki-Zay Lajos, a Ma­gyar Hidrológiai Társaság Bé­kés megyei csoportjának titkára megnyitójában arról beszélt, hogy az ár elleni küzdelem si­keres volt, mégis a fakadó és a szivárgó vizek súlyos, károkat okoztak a Körös-völgyben gaz­dálkodó termelőszövetkezetek­nek, állami gazdaságoknak. Je­lentős épületkárok is keletkez­tek a nagyobb településeken. Hogyan lehetne a fakadó és a szivárgó vizek ellen eredménye­sen küzdeni? — tette fel a kér­dést. Erről az 1970. évi Körös­vidéki rendkívüli árvízvédeke­zésről Takács Lajos, a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság ve­zetője, Az 1970. évi árvízhullá­mok kialakulásának körülmé­nyei címmel Branyó üézf, a Körösvidéki Vízügyi Igazgató­ság csoportvezető főmérnöke, Az 1970. évi árvízvédekezés ta­pasztalatairól Pálinkás Lajos, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezető főmérnöke, A Kö­rösvidék árvízvédelmi biztonsá­gának fokozása címmel ped'g ügyi Igazgatóság igazgatóhe­lyettes főmérnöke mondott vi­taindító előadást. A vízügyi igazgatóság tanács­kozótermében párt- és tanácsi vezetők, az OVH és a szomszé­dos vízügyi igazgatóság képvi­selői, valamint a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság és a Ma­gyar Hidrológiai Társaság veze­tő beosztású dolgozói foglaltak helyet. Meghívták az árvízvé­delmi ankétra az 1970. évi árvé­dekezésben igen jelentős fel­adatot ellátó munkásőrség, hon­védség és a polgári védelem képviselőit is. Az előadásokat vita követte. A felszólalók egyetértésüket fe­jezték ki azokkal az intézkedő- | sekkel, melyeket a Körösvidéki | Békéscsabán, az OTP ünnepé. . lyesen megnyitotta a takarékos- sági napot. Az ünnepségen részt vett Klaukó Mátyás, a megyei tanács vb-elnöke, Gynlavá.ri Pál, az MSZMP Városi Bizottságá­nak első titkára, Baukó Mihály, az MSZMP Megyei Bizottságá­nak osztályvezetője, Vhljár Mi­hály, a városi tanács vb-elnöke, valamint a KISZ, az Állami I Biztosító, a posta, a takarék­Vízügyi Igazgatóság az Országos Vízügyi Hivatal támogatásával tett az árvízvédelmi müvek - erő­sítésére. Ezeket azonban a jö­vőben tovább kellene tökélete­síteni — hangoztatták — olyan völgy elzáró berendező sekkel, melyek az ideihez hasonló nagy árvíztömeg tervszerű leereszté­sét biztosítanák a Körösökön. Tegnap, október 30-án dél­előtt ünnepélyes eseményre ke­rült sor Szolnok és Békés me­gye határán: ekkor fogadták a szövetkezeteik, a Beruházási Bank és más szerveit képviselői. Martincsek László, az OTP igazgatója üdvözölte a vendége­ket, majd röviden ismertette a világtakarékossági nap jelentő­ségét, a betétállomány növeke­dését. Ezután felszólalt az OTP központ képviseletében Dénes József főcsoportvezető, aki az OTP-fiókok dolgozóinak, vala­mint az állami és társadalmi szervek képviselőinek köszöne­tét mondott eddigi munkájukért és további sok siliert kívánt. Az ünnepélyes megnyitón felszó­lalt Klaukó Mátyás is, aki kö­szöntőjében elsősorban azt a se­gítséget és tevékenységet emel­te ki, amit az OTP a lakáshely­zet javításában tesz megyénk­ben. Az elmúlt esztendő tapaszta­latairól, a szervezet tevékenysé­géről és helyzetéről tanácskozott október 23-án a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat megyei Elnöksége. Az írásos beszámoló és a fel­szólalók hangsúlyozták, hogy az újságok, a rádió, a televízió, a művelődési házak, a könyvtár, a múzeum, a mozi, a színház mellett a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulatnak is jelentős feladata van a közművelődés magasabb szintre emelésében, az egyén műveltségének fejlesz, tésében. személyiségének gazda­gításában. E feladat teljesítésé­nek egyik alapja, hogy a megyei taglétszám megközelíti a más­fél ezret, és hogy az elmúlt évad csaknem ötezer megyei előadá­Gratulálunk! A pótkérdés döntött A rádióhallgatók már tegnap este tudták, mi ezúton közöl­jük: a Tiszán innen — Dunán túl vetélkedő középdöntőjében csapatunk hosszabbítás után lekésett a pótkérdésre adandó válasszal s így vereséget szen­vedett Bács-Kiskun megyétől. Ezzel a vetélkedőben Békés a harmadik helyet szerezte meg. A továbbjutó Bács megyei csa­patnak gratulálunk és sok si­kert kívánunk a döntőben! párt, az állami, a társadalmi szervek képviselői Lenin pán­célutójának pontos mását. Mint ismeretes Lenin a páncélautóról mondta el 1917-ben az áprilisi téziseit. A fogadtatáson Sebők Péter alezredes Szolnok megye képvi­seletében szólt a jelenlevőkhöz, majd Dobra János, az MHSZ Békés megyei titkára köszön­tötte a vendégeket. Ezt követő­en a páncélautó Békésszeníand- rásra ment .ahol a Zrínyi Ilona nevét viselő úttörőcsapat és a község számos lakosa várta Turjányi Józsefet ,az autó pa­rancsnokát és „legénységét”. Ugrai Imre a szarvasi járási pártbizottság képviseletében megemlékezést tartott Lenin életéről és munkásságáról, majd az úttörők megtekintették a páncélautót. A vendégek ma Szarvason tartózkodnak, innen indulnak tovább, hogy felkeres­sék megyénk községeit és vá­rosait. hallgatója volt. Hogy ezzel a kétségtelenül óriási lehetőséggel jól gazdál­kodjanak, a megyei szervezet el­sősorban három területen kíván tovább lépni — kérve és igény- bevéve a TIT Országos Köz­pontjának és az ismeretterjesz­tésben érdekelt megyei szervek­nek a segítségét az ismeretter­jesztés hatókörének bővítésében, előadási módszerekben és tech­nikai ellátottságban. Jobb szer­vezéssel, az előadások jobb té­maválasztásával, színesebbszem­léltetési formákkal, az előadók színvonalasabb felkészülésével igyekeznek elérni, hogy az isko. la; tanulmányok befejezése után is minél több embernek nyújt­hassanak segítséget a folyama­tos önművelésben. Nagy Tibor, a Körösvidéki Víz­A Szovjet Kultúra Napjai — a Megyei Könyvtárban A szovjet i iUalom jeles alkot i aibél válogatott könyv csokor és egy Liszt Ferenc életével, művészetével foglalkozó, s a Sze­relmi álmok című film bemutatásához kapcsolódó kis kiállítás várja a könyvtár barátait. Képünkön a kiállítás egy részlete és az első — talán éppen a fényképezéstől egy kissé megllle- tődött — látogatók. (Fotó: Demeny Gyula) Ünnepélyesen megnyitották a takarékossági napot Megérkezett a pánsáSaistó Ünnepélyes fogadtatás a megyehatáron Ő rt ■■ rr I r ?!: önművelés egésx életen ót Tanácskozott a TIT Békés megyei elnöksége sánák több, mint kétszázezer

Next

/
Thumbnails
Contents