Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
—-----------------————— Kesernyés kola íz Varga Csaba tárcája A magnó lassan melegedett be. Régi, öreg jószág, összes zöritöttam szám. Újra a tegnapi estére gondoltam. A magnó számé zölden hunyorgott. Az éjjel nem akart elé búj ni a hold. Pislákoló, cingár fejét felhő- köpeny alá dűgta. Ravasz volt és makacs. — Az a tegnapi éjszaka! — üvöltött fel a magnó. Kinéztem az ablakon. A fák koronái eltakarták a piszkos park kopott padjait és kitaposott virágágyásait. Akár az éjjeli hangulatom. A fogplszkáló nyárfák között kirajzolódtak a felhőperemre kapaszkodó hold ujjai. A tekercs lassan forgott Ügy éreztem, mintha forró kakaót innék vagy méregerős, házi szilvapálinkát. Testem blzsergett, izmaim erőfeszítésre vágyuk. —Az a tegnapi éjszaka! — kiabálta a cinege hangú én £ Kos Különös világba kerültem. A dal üteme, zenéje más csillagra vitt. Szemem elhomályosult, mint a belehelt vonatablak. Ez a másik csillag az én belső világom volt. Nem beszéltem, mégis szavakat mondtam. Nem kiabáltam, de együtt énekeltem a szó- lógitárassal. A virágok! Az ég virágai! A csillagok! Hol vannak a csiiíaeok ? A hold? Képzeletemben széttártam a karom. Sötét utcák. Égő gyertya alakú fék. Tá.. tó.. Táté! Megint a cingár fejű hold. A szemek! A szemek! Váratlanul kijózanodtam. Honnan Jött ez a sós, tengeri szél? Már csak a magányom, a kudarcom éreztem. És valami kesernyés colaizt. Üres lettem, mint a feldöntött ládák. Szégyeltém a látomásaim, az önvesztő mámort. A mi zenekarunknál ismerkedtem meg vele. Hosz- szú, barna haja, törékeny, hártya bőre és fekete, mélyen ülő szeme volt. Legtöbbször szürke, rövid ujjú pulóverben járt, a puha anyag alatt kidomborodtak kemény mellei. Kicsit zárkózottnak látszott, keveset beszélt, úgy éreztem súlyos, kínzó szerelmet var. ö nevezett el Mannásnak. Kost sem tudom miért. Mi közöm lehet a mannához, a pénzhez. Az első randevúnkon elmondtam, hogy nem érdekel a forint, a rang és a görög homlok. Azt hittem engem keres. Sokéig harcoltam érte, amíg szívesen találkozott velem. Előzőleg is beültünk megnézni egy-egy filmet, de kölcsönösen unatkoztunk. Vagy inkább, nem tudtunk olyat mondani egymásnak, ami saját magunkat is meglepte volna, Órákig töprengtem azon, miről meséljek, hogyan, hogy legalább egyszer teljes szívből nevessen. A második találkozás után felmentünk az egyik barátomhoz. Három fiú és három lány szorongott a pici, hurka-szobában. A magnó erősen recsegő hangja átitatta a bútorokat és új jön sásra vágyó életünket. Itt csókoltam meg először. Néhány nappal később újra felmentünk ehhez a barátomhoz. Az édesanyja beengedett minket a fia szobájába. Egész este egyedül voltunk, simogattam az arcát, homlokát és egy- szor-kétszer a derekét. Csókolgattam a száját, Szótlanul tűrte. Másnap este már hiába vártam egy ékszerbolt kirakata előtt. Később a legkedvesebb barátnőjének azt mesélte, hogy gyáva és hülye vagyok. Dobszóló. Zaklatott, Ideges ütem. Kihagyott hangközök. Forgott, forgott a tekercs. A beatdal vízesést idézett Zuhogott, bugyborékolt a víz. Tompa, mégis rendkívül éles fájdalmat éreztem. Két órán keresztül vártam az ékszer- bolt előtt Őrültség volt, hogy’ nem beszéltem. Hiába mondtam volna el érveimet, ném történt volna másképp. Nem magyarázhattam meg, hogy sem azt akarom, amit a barátaim. Mit ér az? Inkább szerettem volna, amiről a borzongató, sejtelmes beaténekek papolnak: szerelmet, simegatást. De ő nem tehetett másként. Olyan őrjöngést kutatott, ami elfelejteti vele örömtelen hétköznapjait. Hozzám hasonlóan. Csak ő is írásban reménykedett, meg én is. Egyszer voltam csak boldog. Évekkel ezelőtt történt, amikor minden szombaton táncolni jártam. Amikor felkértem, azzal kezdte, hogy ugye szép a haja színe. Mosolygott, vadul forgott, minden számra táncolni akart. Imádta a zenét, nem engedett szóhoz jutni, csacsogott, magával ragadott. A tánceat után hazakísértem, pedig kint lakott a város szélén. Akkor ismertem meg először a virágokat, & csillagokat, az éjszakát. A hold akkor sem akart előbújni. Volt is, meg nem is. Egy hosszú, dús növényzetű réten kellett átmennünk. Bokrok és virágok között. Hirtelen leült az ösvény szélére. — Csókolj meg! — mond. ta. — Szeresd az ég virágait! 0 Képtelen vagyok meg változni. Mindenkiben, mindenhol Őt keresem. Szombatonként újra és újra táncolni megyek. Követem a barátaim. Mást nem tudok csinálni. Valakivel táncolok, némelyikkel lefekszem, és így tovább. Csak őt nem találom meg. Tegnap hajnalodon, mire elindultam haza. Utcánk fölött már világosodott az ég. A lámpák egyre gyérebben világítottak. A megöregedett, hajlott hátú bérházak kísértek. Jöttem hazafelé. A nagy, tölgyfa-ajtók félig nyitva. Az ablakok ugyanúgy. Békesség és csend. A megszürkült falak között hangtalanul múlnak az életek. A lakók korén kelnek és korán fekszenek. Éjszakáik nyugtalanul telnek, a páradús melegben nehezen alszanak. A nagymamák várják a reggelt, hogy újra elindulhassanak sorba állni a tejért. Leültem a parkban. Néztem a kitaposott Virágokat. Megvártam, amíg kisüt a nap. Gyöngyözött az arcom. Még soha ennyire nem élveztem a meleget. Elfelejtettem, hogy kit keresek, Sajnálj is egy kicsit... Antalfy István Igaz, hosszú volt utazásom, s közben nem tudtam enni sem, a kocsiban nagyon meleg volt, s ráadásul fájt a fejem. Olyan jó volt ismét belépni a kedves ajtón, küszöbön, alvók fejét megslmogatni (a képeslapot köszönöm!) Új kifHtfVi Mladcn Oljaca: Bújócska Olyan jó volt melléd leülni, s utamnak fáradalmait elmondani, szavad hallgatni, s hagytam; sajnálj is egy kicsit... Zsuzsanna Patrl Ferenc nem lehet elárulni nem lehet kiárulni ti sem tudnátok elárulni ti sem tudnátok kiárulnl még a kalmárok se tudnák még a spiclik se tudnák néha mór szinte gyűlölöm pribékek gyűlölhetik így a tiszta eszmét néha már szinte gyűlölöm de nem tehetek semmit ha tarkénlöném akkor is állva maradna A Modem Könyvtár- sorozat egy népszerű jugoszláv írót mutat be. Mla- den Oljaca személyében, aki Jelenleg a jugoszláv íróiszövetség főtitkári tisztét tölti be. Első írásaira Ivó Andriő figyel fel. Elbeszélései — bér több idegen nyelven is napvilágot látnak — inkább csak vázlatoknak, előtanulmányoknak tekinthetők a nem sokkal később megjelenő regényeihez viszonyítva. A most megjelent Bújócska c. kisregénye mai, békeidőben játszódó, fővárosi légkörű és cselekményű írás. Egyben egyetlen nem háborús témájú írása is. Az olvasmányos jelző mellől nem szabad elhallgatnunk, hogy szókimondó, bátor hangú, szembesítő, leleplező szándékú mű. Cselekménye majdnem húsz évvel a háború befejezése után történik Belgrádban. Szereplői a jugoszláv főváros Irodalmi köreinek jellegzetes képviselői! költők, művészek, Újságírók, Velük kerül összeütközésbe a szebb és tisztább életre vágyó, kivételes szépségű, fiatal újságírónő. Ezek a férfiak a háborúban, a fasiszták ellen szerveződő partizánmozgalomban naponta tették kockára az életüket és hősök voltak tizennyolcévesen, húszévesen. A Bújócska elgondolkoztató témát vet fel: miért van az, hogy a háború viharában oly derekasan helytállók a békés élet hétköznapjaiban, a szabadság adtB új körülmények közepette gyakran nem találják helyüket, erkölcsileg meginognak, s a mellőztetés és hiábavalóság érzete emészti őket, holott nem szükségképpen hordják magukban a háborús megrázkódtatások testi-lelki következményeit. Érdemes elolvasni! B. D. Gera Katalin rajzai Bartók Béla Portré-vázlat 4
