Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

Nem lesz zavar a tüzelőanyag-ellátásban Ezer vagon szén a TÜZÉP-telepeken — Rövidesen nagyobb cementszállítmány érkezik — Cserép helyett pala Naptár szerint is beköszön­tött az ősz, rövidesen megkez­dődik a hivatalos fűtési idő. Bár remélhetőleg az idén még sok napsütéses meleg napunk lesz, de az előrelátó emberek ilyenkorra már zömmel meg­vásárolják a téli tüzelőjüket. A Békéscsabai TÜZÉP Vállalat Áruforgalmi Osztályán kapott felvilágosítás szerint megyénk­ben sincs különösebb fennaka­dás a tüzelőanyag-ellátásban. Az előző évek tapasztalataiból okulva, az idén sikerült folya­matosan megszervezni az áru­ellátást. Eredményes voít a nyári tüzelőutalvány-akeió: több mint 17 millió forint ér­tékű utalványt váltottak be a TÜZÉP-telepeken. Jelenleg mintegy 1000 vagon különböző minőségű szén van raktáron. Brikettek, különböző nógrádi barnaszenek és jó minőségű iszap kapható. Most is hiány­cikk a közkedvelt borsodi da­rabos, de ebből a jövőben sem Várható nagyobb mennyiség, nem érdemes várni rá, hiszen más fajták kalóriaértőke sem kisebb. A tüzifaellátásról már keve­sebb jót mondhatunk. A ter­vezett közel 4 ezer vagon tű­zifából eddig csak 2 ezer 260 vagonnyit szállítottak a tele­pekre. Hasonlóan nehéz a hely­zet az építőanyagokkal is. Igaz. hogy téglából és tetőcserépből az eredetileg tervezettnek ed­dig 81, illetve 94 százalékát már leszállították, de ezek a számok nem sokat mondanak. Az árvíz és belvízkárok miatt még 9 millió téglára van szük­ség. Megnyugtató, hogy az építés­hez szükséges mész bőven van raktáron, a közeljövőben pedig, nagy mennyiségű cement is ér­kezik. Mivel a tetőzet befedé­séhez szükséges cserépből is ke. vés van, ezért palatetőt tudnak ajánlani az építtetőknek. Andódy Tibor A vezetőségválasztó taggyűlés határozata nyomán: Direkt-sebességre kapcsoltak az őszi munkák idejére Kamuton Emberemlékezet óta nem pusztított belvíz Kamut határá­ban. Az idén több mint 9 mil­lió forint értékű kárt okozott a sok csapadék. A Béke Tsz kom­munistái a júniusi taggyűlésen már a nyilvánvalóvá vált. ároe- vételi kiesések pótlásának mód­ját taglalták. Ügy határoztak, hogy ahol lehet, másodnövényt termelnek és a legszigorúbban takarékoskodnak a kiadásokkal. A másodvetés hiábavaló erőfe­szítésnek bizonyult. A hetekig víz borította földeken ugyanis nem fejlődött a növény, mert több volt a felleges, hűvös idő, mint a napfény. A lakarékosságrol hozott határozat teljesítése könnyebb volt ennél, bár né­hány .beruházás törlése csökken­ti a szövetkezet fejlődésének ütemét. Többek között nagy szükség leüt volna az erő- és munkagép-szerviz létesítésére is, amit saját erőből akartak meg­valósítani. Üszőket sem vásá­rolnak az idén. A tehénállo­•■■■■'■«•■■••■■••■•■•••■■■■■■»■■■■■■■■■•■•■ti Bár Radnal úgy járt köztünk azokban a napokban, mintha álomkóros Volna. De vajon nem alakoskodik csak, s közben min­den mozdulatunkat figyeli? Ha így all a dolog, értesíteni kellene az idegeneket a szom­széd tanyában. De ki tud bizo­nyosat? Hátha Börcsök beteg, s azért maradt otthon? Vagy megelégelte a dicsőséget? Egy szavába kerül, s az apja fel­menti. Akkor pedig kár lenne feles­leges rémületet kelteni. Mi mindenesetre felkészül­tünk a legrosszabbakra. Dini pé- ká megerősítette az éjszakai őr­séget. Állandóan ketten vigyáz­tunk. Néha hárman. Egyikőnk Radnait tartotta szemmel. Ha őrségben volt — Dini péká Szé­lessel osztotta egy párba —, ak­kor a készültségből leste valaki a konyhaablakon át. Ha pihent, az egyik őr őt figyelte. Ám semmi különös nem tör­tént. Múltak a napok, mi egyre fá­radtabbak s ingerültebbek let­tünk. Azután, tegnapelőtt Dini pá­pá beküldte a városba, felderí­tésre Szélest. Széles még hajnalban hagyta el a tanyát. Radnai mélyen aludt Mi mégis tettünk vele egy próbát, Beleznai szalmaszál­lal megpiszkálta az orrát, mire Lajos nagyot csapott a kezével, morgott is hozzá valamit, meg­fordult, s szuszogott tovább. Szélest én kísértem el a Fe- hfc-Körösig. Ott levetkőzött, s mányt saját nevelésű üszőkből növelik a tervezett számra. A nyilvánvaló minőségromlást majd kijavítják a következő években. Jelszóvá vált Kamuton a kommunisták és a szövetkezeti gazdák körében az, hogy a jö­vőben is élni kell, s lehetőleg mindig jobban. Ennek egyik fel­tétele az idei terméskiesések, árbevételek pótlása. Amint em­lítettük, a bevételi kiesések pótlására párttaggyűlési határozat szüle­tett. Akik ezt nem vették elég komolyan, azokat figyelmeztet­te az augusztusi beszámoló párt­taggyűlése. Főleg a szövetkezet párt- és gazdasági vezetőit, akik az elmúlt két év folyamán meg­megfeledkeztek néhány párttag­gyűlési és közgyűlési határozat­ról. Most a szeptember 11-én meg­tartott vezetőségválasztó tag­gyűlésig volt idő felmérni a bel­víz közvetlen és ezután jelent­kező káros hatásait. Különösebb talajszerkezeti vizsgálat nélkül ruháját feje fölött tartva átgá­zolt a melléig érő vízen. Ahogy kiért a partra, felöltözött, pár szál összefogott fűzfavesszővel eltüntette a nyomokat. Ezt tet­tem én is az innenső oldalon. S átkúszott a töltésen. Azt ígértem Szélesnek, ugyan­ott várom, sötétedés után. Óva­tosan közelítettem meg a helyet s befeküdtem a legöregebb fűz­fabokor alá. Engem eltakart a lomb, de a túlsó partot jól lát­tam. Szúnyogok raja dongott fö­löttem, a vízen V3dkácsa csap- dosott, béka brekegett. Minden neszre füleltem. Végtelennek tűnő várakozás után hirtelen megcsobbant előt­tem a víz. S á part tövében a homályból kivált egy hajlékony alak. Széles volt. Széles, nevével ellentétben, j olyan sovány, mint a kóró. Es : fél fejjel alacsonyabb nálam, ; noha majdnem három évvel idő- • sébb. Hat elemi után iratkozott S át a gimnáziumba. Ügyes, für- í ge és tökéletesen utánozza az j állatok hangját. Az utolsó béka- j berekegés az imént tőle szár- ■ mázott, ez volt a megbeszélt jel, : de Széles olyan mesterien esi- ; nálta, hogy képtelen voltam j megkülönböztetni az igazitól. i Nem kérdezősködtem, ő sem !■ mondott semmit. Csak később, a ■ tanya előtt, ahol Radnai kivé- • telével mind együtt ültünk a ; háromkijáratú bunker biztonsá- ; gában. (Folytatjuk) is nyilvánvaló, hogy a huzamos ideig tartó vízállás valósággal kilúgozta a földek humusztar­talmát. Ezért a vezetőségválasz­tó' taggyűlés első és legfontosabb határozata az, hogy most az ősz folyamán ki kell hordani a kö­zös és a háztáji állatállomány által termelt szerves tápanyag minden dekáját. Hasonló fon­tosságúnak tartja a taggyűlési határozat gz őszi mélyszántás maradéktalan elvégzését is. A talajerő-utánpótlás és a mélyszántás természetesen csak a legfontosabb, de nem a soron következő feladat a szövetkezet­nek. Közben ugyanis ott a sok betakarítanivaló kender, cukor­répa, kukorica, cirok, naprafor­gó, s október 25-re be kell fe­jezniük 2200 holdon a búza ve­tését is. Mindennek idejében és jó minőségben való elvégzését már korábban felajánlották az MSZMP X. kongresszusának tiszteletére. A vezetőségválasztó taggyűlés határozata megerősí­tette ezt a felajánlást olyan megfogalmazásban, hogy a legkisebb mulasztás is tovább növelné az idei árbevé­teli kiesést és csökkentené a jö­vő évi gazdálkodás sikerét. A szövetkezet igazgatósága ülést tartott a párttaggyűlés után. Felmérte az eddig elvégzett és a még hátralevő feladatokat, s úgy határozott, hogy a jövő hét folyamán brigádonként vitatják meg a szövetkezeti gazdákkal, mit, hogyan és mikorra tudnak elvégezni. A párttaggyűlésen elhatáro­zott direkt -sebességre kapcsolás, más szóval a mindenkitől az át­lagosnál szorgalmasabb, fegyel­mezettebb munka követelése nem afféle hangzatos jegyző- könyvi meghatározás. A cukor­répát annyian fejelték a hét fo­lyamán is, hogy szinte noszo­gatniuk kellett a répa kiemelé­sét végző traktoristákat. Jól ha­ladtak a 134 hold kender beta­karításával is. A tervezett 1000 hold szerves trágyázásnak a fe­lénél, a mélyszántásnak pedig több mint egynegyedénél tarta­nak. Ha elszállítják a holdan­ként 45 mázsával fizető kendert Sarkadra, még több erőgépet tudnak a betakarításra és a ta­laj munkára állítani. Egyébként úgy döntöttek, hogy ha nyújtott műszakkal nem látják biztosí­tottnak a vető- és mélyszántás időben való befejezését, akkor nemcsak aáánctalpas, hanem az MTZ-traktorokkal is szántatnak éjjel-nappal. K. I. SSÉJMSm 5 1970. SZEPTEMBER 20. Kétezer vagon búza a békéscsabai István-malomban Fajó András áruforgalmi in­téző szombaton délelőtt arról tá­jékoztatott, hogy mostanáig két­ezer vagon búza érkezett be a békéscsabai István-malomba, valamint az egyes, kettes és hár­mas telepre. E nagy mennyiség­ből 800 vagon búzát tovább tá­roltak, míg az 1200 vagon meny- nyiségű kenyémekvalót folya­matosan őrlik. A termelőszövet­kezetektől beérkezett kétezer vagon búzából mintegy 280 va­gon mennyiségnek a szárítását az István-malom vállalta, hogy a kedvezőtlen időjárás következ­tében benedvesedett gabonát is alkamassá tegyék őrlésre. Amint Fajó András elmondotta, a malom és a telepek raktárai 80 százalékban vannak feltöltve. Azonban a folyamatos őrlés kö­vetkeztében lehetővé válik, hogy havonként mintegy 700—800 va­gon búzát átvegyenek a ász- éktől, továbbtárolásra. Amint az áruforgalmi intéző elmondotta, az István-malom vezetői és dolgozói újabb nagy munkára készülnek; s ez a ku­koricatörés. A hamarosan meg­kezdődő idény alatt nagy meny- nyiségű kukorica szárítása vár a malomra. Sinkovicz János almolnár és Kovács György lisztosztályozó az első töretre kerülő búzát vizsgálják. Ezzel kezdetét vess! a búza őrlése. jbúzábó) előállított liszt szín vizsgálata a megadott jelleg- üntához viszonyítva, pékár-próbával. Kép, szöveg: Balkus Imre Százötvenhat fiatal iádul aktoberben az NDK-ba Az idén a megyéből október 1 és 15 között négy csoportban 156 fiatal betanított- és szak­munkás indul az NDK-ba, Kari Marx Stadtba, Lipcsébe és más városokba szakmai gyakorlat szerzésére. A Békés megyei Ta­nács V. B. munkaügyi osztálya részükre szeptember 24-én dél­előtt 9 órai kezdettel Békéscsa­bán a MEDOSZ-székházban tart eligazító értekezletet, melyen megbeszélik az utazással és kinttartózkodással kapcsolatos feladatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents