Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
di Nemcsak bírálni, dicsérni is tudunk és ugyanezt teszik olvasóink, akiknek sokszor annyira jólesik egy kis figyelmesség, udvariasság, hogy nem restellnek Nem dobjuk papírkosárba „Mellékelve egy írást küldök azzal a kéréssel, hogy ha közlésre alkalmasnak találják, úgy azt a Népújság következő számában közzétenni szíveskedjenek. Ha nem: a papírkosárba vele!” Molnár Pál békéscsabai olvasónk küldte hozzánk levelét a fenti megjegyzéssel. Amint a sorokat olvastuk, egyre inkább megérlelődött bennünk az a gondolat, hogy az ilyen írások semmi szín alatt nem kerülhetnek paírkosárba. (Egyébként sem kerül ilyen sorsra egyetlen hozzánk beküldött levél sem.) Molnár Pál levele annál is inkább közlésre alkalmas, hiszen sóraiból érződik a város iránti mélységes szeretet. Aki ennyire lokálpatrióta és ennyire szívén viseli a város utcáinak, tereinek közvilágításának, sorsát, nagyon is megérdemli, hogy észrevételeit közöljük, sőf felhívjuk mások figyelmét is hasonló jelenségekre és arra, hogy ne hagyják szó nélkül, ha ilyesmit tapasztalnak. Miről is van szó tulajdonképpen ? „Felháborító és eléggé el nem ítélhető az, ami a békéscsabai Széchenyi-ligetí lámpákkal már hónapok óta történik — írja Molnár Pál —, felelőtlen és lelkiismeretlen egyének, de főképben az éjszakai órákban a ligeten keresztülvonuló ittas huligánok fékezhetetűen, rombolási vágytól rongálják, sőt teljesen tönkreteszik a nagy költséggel és munkával felállított modem lámpákat. Jó néhány nappal ezelőtt a híd felőli bejáratnál szembetűnt egy teljesen szétrombolt lámpa. Csak a zöldre festett otSlop és a tetejére szerelt kör alakú ernyő volt ép. Még a három égőnek sem kegyelmezett meg a tettes. Tökéletes munkát akart végezni és ez sikerült. Azóta ezt a lámpát rendbehozták, de a többi megrongált lámpa kijavítása még nem történt meg. De menjünk Iskola — tanulókkal A Békés megyei Népújság 1970. szeptember 10-1 számában, a „Szerkesszen velünk” rovatban egy cikk jelent meg a magát meg nem nevező olvasó tollából, s azt kifogásolja, hogy az 5. sz. általános iskolában szeptember 2-án nem kezdődött meg a tanítás. Cikkéből valami Indokolatlan aggodalmat érzünk ki, már maga a cím is: „Iskola — tanulók nélküli” — valami elgondolkoztatásra késztető súlyos ügy fennálltát érzékelteti némi miszticizmussal. Nem kell megijednie senkinek, be van népesítve a békéscsabai 5. sz. általános Iskola is, sőt a cikkíró megnyugtatására közöljük, bogy a tanítás is megkezdődött szeptember 2-án. Hogyan?! Ügy, hogy a fennálló rendelkezés szerint az iskola tanuló Ifjúsága mezőgazdasági munkában vett részt az iskolai év megkezdésének első napjától, s tudnivaló, hogy az illetékes minisztériumnak ez a rendelkezésé Is a nevelés- tanítás szolgálatában született: a fizikai munka megbecsülésére és megismerésére akarjuk ilyenkor tanítani neveltjeinken Ennyi történt tehát! Az Iskola igazgatósága, mivel a nyári karbantartással kapcsolatos takarítás még nem fejeződött be maradéktalanul, Agy döntött — helyesen! —, hogy az év eleji Ismétlések megkezdése előtt viszik tanítványaikat mezőgazdasági munkára. S ezt mi megnyugvással vettük tudomásul. Békéscsabai Városi Művelődés- ügyi osztály tovább. A kórház utcától a temetőig vezető út mellett sorban álló hat lámpából négy ala/po-r san sérült. Mind a négy üveg- búráján hatalmas rés tátong. Van olyan, amelyiken kettő is. A megmaradt részek félrebil- lenten, roskadtain állnak az ernyő alatt. Szomorú, hogy a köztulajdon ellen vétók gátlástalanul végzik munkájukat A megrongált lámpák csúnya színfoltjai a ligetnek. Valamij végre tenni kellene, hogy ezek aÁongálások ne ismétlődjenek meg. Nem vagyok illetékes arra, hogy ebben' a rendkívüli helyzetben tanácsot adják. Egyet azonban figyelmükbe ajánlok az illetékeseknek: a Körgáton túl lakók és a ligeten át naponta, munkába járó idősebb férfiak szívesen áldoznák fel szabad idejüket, hogy az illetékes hatóságokkal összefogva megpróbálják ártalmatlanná tenni azokat, akik semmibe véve az írott és Íratlan törvényeket, garázdálkodnak a ligetben.” Eddig a levél, mi ehhez csupán annyit teszünk hozzá, hogy valóban nagyon időszerű lenne végre, hogy a rendőrség és a lakosság, a tanácsok, józan gondolkodású, városukat szerető emberek összefogjanak az ilyen rendbontó, sokszor milliós károkat okozó garázdák ellen. Lapunk hasábjain már nemegyszer írtunk ehhez hasonló esetekről. Ha valamelyik kézréke- rül, reméljük, példás büntetésben is lesz része. Patkányok tanyája, tépett függönyök és egyebek „A napokban kiránduló autóbusszal menet közben Békéscsabán leálltunk megpihenni. Megnéztük a várost és nagyon tetszett valamennyiünknek. Betértünk a békéscsabai Irányi utcai büfébe is egy kis harapnivalóért, feketéért, azonban hamarosan elment az étvágyunk. A helyiség piszkos, elhanyagolt. Az ablakok függönyei nemcsak hogy szennyesek, hanem rongyokban lógnak. A WC-ben nagy lyukak tátongnak, ki van téve az ember annak, hogy patkány vagy egér jelenik meg. Az előtérben „Mosdó” felírat van, de a mosdóban a vízcsap nem működik. Törülköző, vagy automata kézszárító nincs. Ezeket látva továbbmentül) Nagy csalódást okozott, hogy ilyen szép nagyváros központjában levő büfében nem fordítanak gondot a higiéniára. Ügy gondoljuk, hogy ilyen nagyforgalmú üzletnél eme állapotok megszüntetése nem okoz különösebb anyagi áldozatot, megterhelést. Mivel nem volt annyi Udvariatlanságért fegyelmi azokra intő figyelmeztetői, akik hivatásuk, munkájuk teljesítése közben „udvariatlanok” ügyfeleikhez, ez esetben a vásárlókhoz. Az ÁFOR példát statuált. Irányi Dezső: Járműtulajdonosok bosszúsága címmel a Szerkesszen velünk rovat augusztus 13-i számában közöltük egyik kondorosi olvasónk panaszát a helyi üzem- anyagtöltő-állomáe nyitvatartá- sával kapcsolatbari. Annak idején azt is megírtuk, hogy olva- : sónk reklamációjára az ÄFOR : szarvasi kirendeltségének veze- ■ tője enyhén szólva, udvariatla- ! nul válaszolt. Az „udvariatlan” Ü kifejezésben mint a vizsgálat ki- ■ derítette, több volt. Ez kitűnik 5 az Ásványforgalmi Vállalat vá_ : laszából is. ■ Levelük első részében arra ké- [ rik olvasónkat és mindazokat, ■ akik hasonlóan jártak, legyenek jj megértőbbek a kondorosi üzeni- jj anyagtöltő-állomás dolgozóival ■ szemben. Mladonyiczki Jánosné j ugyanis a kérdéses időpontban ! a kirendeltségvezető engedélyé- ! vei beteg gyermekét szállította a : je volt (742-től a dogé székkórházba. Emiatt tért el a szó- • helye), honnan — talán a lakásos nyitvatartási időtől. Ami j gunát kalandozó, átúszó magya- viszont a kirendeltségvezető ud_ ! roik elől — átmenekültek la- :^a!lanSáeé\ azza\ : kői a mai városba, pontosan L ; Rialtó kiemelkedő, biztonsago; sabb szigetére. (Malamoccóba „A fenti körülmény semmi ; s a többi szigetekre, a hagyo- esetre sem menti a szarvasi ki- S mány szerint a gótok és Attila rendeltség udvariatlan magátar_ ■ hunjai elől menekültek a paritását. Dolgozóink részére válla- ! vidék — Aquileat — lakosai.) latunk alapvető követelmény- ! Hát bizony „nü” inkább „műként írja elő a vevőkkel szem- I musok” voltunk mindig Velenidőnk, hogy az illetékes fórumhoz forduljunk, kérjük a szerkesztőség segítségét. Hisszük, hogy ennek eredményeként a jövőben nagyobb gonddal, higiéniával várja vendégeit a ven- déglátóipari vállalat. A kirándulók nevében köszö nettel: Juhász Mária, Szeged. Eddig a levél. Ügv hisszük, ehhez nem kell különösebb kommentár. hiszen mi csabaiak nagyon jól Ismerjük a büfébeli állapotokat. Ügy látszik, mégsem vesszük eléggé észre, legalábbis nem a vendéglátóipari vállalat, a legfőbb illetékes. Bolyongások vén Itáliában Útimozaikok, életképek Végig a nagy Lidón 12. Malamocco falu körül rióík, azokon átívelő hidak, középen impozáns üdülő. Ez a hely hun-avar időkben Velence elődbeni udvarias kiszolgálást és ma- ; gatartást. Mivel Sztvorecz János j szarvasi kirendeltségvezető e kö- j vetelményt nem tartotta be, 50 j százalékos nyereségrészesedés- j elvonás fegyelmi büntetésben j részesült”. A vállalat reagálását ■ köszönjük, úgy gondoljuk, mind- 5 4 322S95 1970. SZEPTEMBER 17. ce történetében, mintsem jókomák... A part egyhangúbb, a lidö mind keskenyebb. Közelúszunk hozzá s át is látok rajta a nyílt tengerre. A homok- pad néha csak 100—150 méter széles, túlnan kőgát védi az Adria hullámaitól. A villasort vál- ; togatva hol csupasz, hol bok- ; ros-ligetes tájdarabkák követik. * Oly közel minden kert, házikó, mozgó lény, mintha magam is végigsétálnám ott az egészet. Középen út, azon autók szaladnak™ Alberoni... Üj villatelepülés, kikötő. Gyermeküdülő. Apácák kísérnék félszáz gyereket: 10— 10 páronként egy apáca... S most itt vagyunk a velencei li- dó déli végénél: a tengeri bejáratnál. Világítótorony: az alberoni fáró. Jelzőbóják, óriáskotrógép, komphajó — azon autóbuszok kelnek át... Aztán folytatódik a lidó'. Az „új” sziget: a Lidó di Palestrina, 14—15 kilométer hosszú, de a velenceinél is keskenyebb. Sok-sok apró település rajta, s mind. szemem előtt: a legapróbb pontot is szemmel kísérhetem, az élet minden tanulságos megnyilvánulását megfigyelhetem. Forte di San Pietro, La Finanza, San Piétro in Volta, Porto Sacco, San Antonio, Madonna... Az elkeskenyülő szigeten néhol éppen csak elfér az út... A pár házból álló kis települések mellett apró kikötők... halászok élnek mindenütt; felszerlésük teljes „staffiérung”-juk, családi életük minden intimitása itt a szemem előtt... A víz tiszta tükör hajónk mellett, sekély is, könnyedén kigázolnáak itt a tollat venni megírni tapasztalataikat a vendéglátóiparról. Ország-világ lássa: akik az egyik legfontosabb követelménynek tartják az udvariasságot, a gyors és pontos kiszolgálást, azok megérdemlik a dicséretet is. A következő eset igaz, nem Békés megyében történt, de békéscsabaiak írták példaként azoknak ,akiktől itt, megyénk egyes vendéglátóipari egységeiben elvárjak a hasonló magatartást. A levél a Kötöttárugyár dolgozóitól jött, akik a székes- fehérvári Füttyös vendéglőben szerzett tapasztalatot írták le. Igen kellemes és tiszta helyiség volt — írják —, s már ez is jóleső érzéssel töltötte el. Az üzletvezető nagyon szívélyesen és készséggel állt rendelkezésükre, bár nagyon sokan voltunk és váratlanul érkeztünk. Társaságunkat látva, mindjárt helyet biztosított, s egyben szíves elnézést kért, mivel csak ketten vannak, így valamivel később lesz kész az ebéd, amit megrendeltünk. Azonban a bejelentés ellenére nem kellett sokat várakozni, mintegy 10 perc elteltével már az ízlésesen megterített asztalon gőzölgőit az igazán ízletes leves és — kinek-kinek megrend- delése szerint — a frissensült. A gyors és pontos kiszolgálásért csak elismerés hangján tudtunk beszélni Somodat Gyula üzletvezetőről és Hollós Éva felszolgálóról. Mindkettőjüket dicséret illeti. A másik példa egészen közeli: a nagylaposi Birka-csárdáról írta egy hazalátogató külföldön élő házaspár. „Német honpolgárok vagyunk — írják levelükben —, éppen ezért különösen szép emlék számunkra a Birka-csárdában töltött idő. Kellemes érzéssel tapasztaltuk a vagy tisztaságot és rendet, az udvarias kiszolgálást. Külön köszönetét mondunk Fekécs Zoltán felszolgálónak, aki nemrég tett szakmunkásvizsgát Budapesten. Jó volt, hogy megértette nyelvünket és beszélgetni tudott velünk. Az ízletes birkapörköltért külön köszönet Urbán Edének, az endrő- di földművesszövetkezet dolgozójának. Kérjük a magyar újságírókat, tolmácsolják köszö- netünket.” Az ilyen kéréseknek minden- denkor örömmel teszünk eleget partra. Értem, miért nem járnak itt komolyabb hajók! A fehér mészkő védőfal — a tengeri gát — már majd az innenső parton vonul... Hajójavító műhely. Aztán: Pallestrina. „Pallestrina Rosa” — olvasom a kikötő nevét. Mögötte emléktáblával megjelölt ház. El tudom olvasni a felírást: „Giovanni di Venezia” neve... Dóm. A téren 2—3 emeletes házak is — köröttük szellő-lengette lepedők, pelenkák. Még keskenyebb, majd el-él is vész a sziget. Csak a védőfal magasodik végesvégig, fehéren. S ahol akad „szárazföld” — lehangoló, sivár itt már. A falon hatalmas emléktábla: Veneto neve. A belga családdal egyedül utazok. Még hallgatunk. Nézegetnek ők is. Vihar készül. Űti- társaim megbámulják tevékenységemet: mocsarat, bozótot fényképezek; tucatnyi térképet terítek ki (az üres hajón van erre hely bőven); magyaros — bicskával szalonnázó — ebédemet. Az út vége felé aztán megismerkedünk. Elmondom nekik: mi minden érdekel engem a világból? Hogy az ő hazájukban is jártam, Belgiumban... Még gyermekkoromban, 40-nél is több évvel ezelőtt, az első világháború után... Nem is akármilyen időben, nem is akármilyen helyen! Egy évig laktam fent a hegyekben, az Ardennek fennsíkján, a Nagy Károly alapította ősi városkában, Bastogneban, amelynek ezernél több éves történetére a
