Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-08 / 185. szám
MINI A G Aim Tizenegy Mub A részletes program, ízelítő a békéscsabai Ifjúsági és Úttörő- ház szeptem,bértől kezdődő esé- ményedről már a nyomdában van. Nem szeretnénk elébe vágni az eseményeknek, de az augusztus végéin megjelenő műsorfüzetről már most előzetes ismertetőt adunk. Ez az ismertetés termesztésen csak vázlatos lehet, de összefoglalóként mindazok számára hasznos, akik már eddig is vendégei, látogatói voltak, vagy csak ezután lesznek a Körös-parti ifjúsági palotának. Tizenegy klubot szerveznék és indítanak el ősztől a ház vezetői. A már előző szezonban is működő Tizek, Fiatal utazók, Fiatal alkotók, Szivárvány, Szakmunkástanuló és orosz nyelvű társalgási klub mellett elsőízben fogadja majd tagjait a KISZ- vezetők, a kulturális és sportfelelősök, az ifjúgárdisták, a magnósok, valamint a kismamák klubja. Hat szakkör indul az őszi szezontól, Újdonság lesz a helytörténeti és honismereti, az ezermester és a bélyeggyűjtő szakkör. A főzőtanfolyamon a konyhaművészet titkaira oktatják majd á hallgatókat, elsősorban a fiatal lányokat és asszonyokat, de a tanfolyam rendezői nem zárkóznak el a férfiak jelentkezésétől sem.A Megyei Művelődési Központ itt működő öt csoportja (képzőművész, irodalmi, szabás-varrás, eszperantó, fotó, valamint a FEK-klubbal közösen szervezett képzőművészeti stúdió ugyancsak várja látogatóit. Nem szeretnénk a jól értesült szerepében tetszelegni, de úgy tudjuk, hogy még jónéhány klubba szakkörbe lehet jelentkezni Szegény Mohamed 7• Szöveg: Gs. Horváth Tibor. Rajz: Gugi Sándor. >,Egy tálba öntsünk tetszés szerint joghurtot, kevés vizet. Cseppentsünk hozzá pár csepp olajat. A meghámozott uborkákat vágjuk vékony szeletekre és tegyük a joghurtba. Fiatal zöldhagymát zúzzunk össze, kissé megsózva ezt is, tegyük az edénybe. Az egészet jól kavarjuk össze és máris készen van a hűsítőként fogyasztható valódi bolgár étel, a taratoro.” Ljubika Pásévá, az eszperantó egyetem bolgár részvevője diktálta le ennek a nem mindennapinak nevezhető bolgár gasztronómiai érdekességnek a receptjét. Ljubka tipikus balkáni lány; fekete hajú, kreol bőrű, középmagas termetű. Az egyetem egyik legcsinosabb külföldi részvevője címet bizonyára elnyerné, ha szépség- versenyt rendeznének. Az egyetem részvevői már régen otthon vannak, bizonyára sokat mesélnék arról a hétről, amit itt töltöttek. Hogy valamilyen varázsa van az egyetemnek, az bizonyos. Ez a bolgár kislány is már másodszor van Gyulán. Tavaly nyelvvizsgát is tett eszperantóból. Az idén megszerezte a következő vizsga tankönyveit, szeretne jövőre „B”-vizsgát téve visszautazni Bulgáriába. Vége van az egyetemnek. Tizenkét országból jött eszperan- tisták a búcsúvacsoránál ültek, amikor Ljübkávai beszélgettünk életéről, terveiről, vágyairól. — Egy plakát hívta fél a figyelmet otthon, hogy eszperantó-tanfolyam indul. Tudtam, hogy nemzetközi nyelv, de akkor még nem sejtettem, hogy életem legszebb élményét fogja jelenteni. Munka mellett kezdtem tanulni. Tavaly volt a „főpróbám”, itt Gyulám — Gyjulát mond — olyan sok más és más anyanyelvű emberrel ismerkedtem még, és ami a legfontosabb, remekül meg is értettük egymást. Eszperantóul beszélők között az ember nem érzi magát idegennek. Azért nem, mert az eszperantó nem anyanyelv, hanem éppen áthidalja a nyelvek közötti szakadékot. — Mi a kedvenc foglalkozásom? A munkáim mellett a színjátszás. Színjátszó öntevékeny csoportunk arany diplomát nyert ebben az évben. Közismert, hogy Bulgáriában az operának, a prózai színjátszásnak milyen nagy tömegeket mozgósító hatása van. Szinte minden nagyobb helységben működik színjátszó csoport, komoly anyagi támogatással. Egy ilyen csoportnak vagyok a tagja, már két éve. Elsősorban operettekben énekelek. Legutóbbi szerepem Offenbach: Szép Helénájában Laena. Szeretnék még többet játszani, s főleg énekelni, nemcsak operettekben, hanem egyszer szeretnék megpróbálkozni az operával is. — Hogyne, szeretek főzni is. Remélem, hogy a taratoro, ez a bolgár specialitás meg fogja nyerni az olvasók kedvét, akik lesznek olyan bátrak, hogy. kipróbálják. Eddig Jugoszláviában és Romániában töltöttem néhány napot, de a legszívesebben Magyarországra jövök, főleg az eszperantó egyetemre. Remélem, hogy nemcsak szokásos udvariasság lesz számomra a köszöntés: Gis revido! — Viszontlátásra, jövőre! Gyarmathy Zsolt BeaMesztivál Mezőkovácsházán A hírek sze. rint jól sikerült megyei beat-fesztivált rendeztek az elmúlt vasárnap, a mezőkovácsházi művelődési központban. Az első ilyen jellegű megyei seregszemlén 16 együttes vett részt, s marathoni; délelőtt fél 11-től este 6-ig tartó küzdelemből végül is a Pállasz. és a Retmr-együttes került ki győztesen. A beat-fesz- tiválon részt vevő zenekarok emléklapot és emlékplakettet kaptak. Ez utóbbit Mladonyicz- ky Béla szobrász készítette. A szemtanúk szerint a Pa- lasz- és a Retur-együttes magas színvonalú, jó zenét produkált. A szervezés igaz, itt-ott még akadozott, de így is figyelemre méltó a mezőkovácsházi rendezők tevékenysége a megyei beat-mozgálom fellendítésének szorgalmazásában. Mini rejtvény Múlt heti, két, majdnem egy- j forma csendéletet ábrázoló feladványunkra sok megfejtés érkezett. Volt, aki írásban, volt aki rajzban fejtette meg, hogy melyik volt az a tíz hiba, ami miatt mégsem volt teljesen egyforma a két csaknem azonosnak látszó kép. Könyvjutalmat nyert: Balázs Rozália, Mezőhegyes, 47-es major; Kálmán Erzsébet, Gyula, Görbe út 16; Szántó István, Orosháza, Horváth u. 30. A nyereményeket postán küldjük. Mostani feladványunk összerakó játék. A fehér ábrákból egy szabályos négyzetet kell összerakni. A megfejtés rajzban vagy az ábrából kivágott alkotóelemeket egy papírra ragaszt- J va küldendő be, a Békés megyei Népújság címére (Békéscsaba, Szabadság tér 17.) Mini rejt-Mini rádió, vény—-Mini rádió megjelöléssel. Ismételten felhívjuk rejtvény- íejtőink figyelmét, hogy a mini rádióért való versengésben csak azok vehetnek részt, akik mind a 10 feladvány helyes megfejtését határidőre, a megjelenést követő szerdáig beküld- ték. , /Khf a makk kai Lati Bár, akik figyelmesebben szemlélik képünket, Omega felírást vélnek felfedezni, a színpadon mégis a Neoton- együttes látható. A Pásztor László vezette zenekar annak idején a Ki mit tud?-on, a Közgazdaságtudományi Egyetem zenekaraként tűnt fel és a középdöntőben éppen a . gyulai Lélu-együttest ütötte el a továbbjutástól. Azóta sokat fejlődtek. Már olyan számuk is van (Kell, hogy várj), amely minden Wurlitzer lemezkészlepépszerűsítésénék, (színes világítóberendezés). Most Csabán ugyan a gyűjtők sikerrel vadásztak autogramjaikra, Gyulán viszont egy grammot sem adtak. Igaz egy év óta „legyőztek” Illéseket — már ami a népszerűséget illeti. A megye szabadtéri pódiumait övező tölgyfák, ugyancsak megrázták lombjukat és kopogott a makk a deszkán, amikor bömbölni kezdtek a Marschall-ok, de hát ez várható is volt. Néhol tetszésnydlvámtó fütty is jutott a nagy taps melA^ Neoton-együttcs a színpadon. tépek nagy erőssége. Sőt, jelenleg a sikeres országos koncertkörút mellett már nagylemez kiadása köti le idejüket. Az elmúlt hét végén azonban inkább az utánuk fellépő Ómega-együttes hangversenyére váltottak jegyet a gyulai, csabai, medgyesi és körösladányi fiatalok. Omegáék egy évvel ezelőtt is jártak itt. Akkor még sokkal nagyobb teret szenteltek előadásuk sikerének, zenekaruk lett. Elmondhatj uk még, hogy az elmúlt hónapban jugoszláv, olasz, franciahomban szereztek híveket maguknak, Spanyolországból pedig egy negyedik helyet hoztak haza az ottani nemzetközi fesztiválról. Javában készülnek harmadik nagylemezükre, joggal igényesek tehát a beat- kedvelők velük szemben. Nem keltettek csalódást, de meglepetést sem. —n ^BBBBBBflElSBflSBBBBSBBEBBBKBSBBSEESSBBBBBBBSít 4H0MED RAGASZKODOTT 1KTOR ÚRHOZ . N£KJ UOSZÖHUETTEi Haav l'EGRE JÖt I. BELAKHATÓ* HVERSUUSS4L 3 MEG VAUM! ÉDES- AjAMORfirÖ ITALT /S* KAPOTT TŐLE. ^ \EK, B4/TJOSSE TÁNTOROG' IVETTE HAT A JZULTÜRHAZ