Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-23 / 197. szám

Házastársak tarka hasábok ■ : ■ ■ — Nem tadnád kissé több ■ gyöngédséggel mondani azt, ; hogy ,,kincsem?!” (A Weitwoche karikatúrája) j ■ ■ •■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■«■■■■■■■■a» £ a ÖTLET ! Az ember nem is gondolná, : hogy milyen sok területről kap- » hat ötletet sajátos egyéni prob- ! lámáinak megoldásához. Nekem ; például nagy segítséget jelentett ■ nejem olyan irányú kérdés«- ■ neík megválaszolásában, hogy ■ mikor megyeik haza, a meteoro- : lógiai intézet korábbi előre jel- ■ zéseinek „valószínűsége”. Azóta | csak annyit mondok nejemnek: t — Fiacskám, úgy 8 óra körül : megyek haza. Ennek valószínű- ■ sége 30 százalék. Sajnos, azonban, ezzel az j iránymutatással családom tag- í jaj is éltek. Nejem például az ; este csak úgy mellékesen meg- » jegyezte, hogy az e havi kony- j, hapénze nagyon úszik (ilyen s úszómester mellett nem csodá- * lom), és hogy hó végéig élég le- ! gyen, annak valószínűsége 60 ] százalékos. lányom is nagyon fejlődőiké- ! pes, mert közelgő államvizsgája ; előtt kijelentette, hogy a siker ; valószínűsége 50 százalékos. Ráadásul azt tapsztaltam, : hogy főnököm is figyelemmel • kíséri a meteorológiai jelzése- jj két, mert legutóbb úgy nyilat- j kozott, hogy végzett munkám : jutalmazásának valószínűsége 20 j százalékos. Nem is csodálom, mert példá-. : u-1 hétfőn reggelenként mindig • úgy megyek be munkahelyemre, I hogy az e napra beütemezett : munkám elvégzésének valószí- ! nűsége 10 százalékos. OKI ! A központból felhívták a nagy élelmiszerbolt veze­tőjét: — A nemrég megüresedett el­adói állást egy bizonyos Zsora nevű fiatalemberrel kell betöl­teni! — közölte röviden a fő­nök. — Ez a Zsora különleges eladói tehetség. Fogadják hát kellő szeretettel, s szervezzék meg a munkáját oly módon, hogy a bolt eladói kollektívája Zsora példája nyomán sajátítsa el a korszerű, kulturált kiszol­gálás legapróbb fogásait is. A boltvezető sértődötten je­gyezte meg, hogy jó, jó, a bolt eladói mindenkor készek arra, hogy fejlesszék magukat, bár az ő kollektívájuk sohasem kullo­gott az utolsó sorban. Zsora, az atlétatermetű tehet­ség három nap múlva érkezett meg és a halosztály pultja mögé került. Az első vevő mozgékony, moiett nénike volt. Sokáig néz­te, szomlélgette a halállományt. — Nehéz a választás, néni? — kérdezte búgó hangon Zsora. — Nehéz bizony! — Parancsoljon, például, rombuszhalat. Csodálatos külön­legesség! Olyan finom a húsa, mint egy tündérlány csókja. Persze, azt is meg kell monda­nom, hogy az idősebbeknek nem ajánlhatom teljes felelősséggel, mivel, eléggé zsíros. Az öregasszony el volt ragad­tatva Zsora behízelgő modorá­tól. Csicseregve kérdezte meg: — No, és akkor mit ajánl az idősebbeknek ? Leonyid Lenes: A tehetség — A maga aranyos kis jó­akaróját, a tőkehala csikát Az érelmeszesedés ellenségét. — Jó, jó, hát akkor ebből ad­jon kedvesem — mutatott a né­ni ragyogó szemmel a kínált árura. — Ó, igazán köszönöm a ked­ves figyelmét! — zsongott Zsora baritonja. A vevő a pénztárnál megje­gyezte: i — Az önök új eladója dicsér­ni valóan figyelmes, kedves... — Pedig semmi dicsérni való nincs benne, — legyintett a pémztárosnő. — Csak hajlong, meg riszálja magát a vevők előtt!... Az üzlet egyéb osztályairól át­átjöttek: napközben az eladók, hogy megtekintsék a tehetséges Zsora kiszolgálói módszerét. Az- tás egymásra kacsintottak, és azt mondták: — Nézzétek csak, hogy «szál­ja magát! Már tíz napja dolgozott Zsora az üzletben a vásárlók legna­gyobb megelégedésére, amikor a boltvezető felhívta a központot: — Nagyon kérem, drága igaz­gató elvtárs, szíveskedjék min­ket ettől a Zsorától megszaba­dítani ! •« — Csak ne olyan hevesen! — 5 szólt vissza a főnök. — Hát; 5 — Szeretsz? — Szeretlek! — Bizonyítsd be! — Hogyan? — Azt neked kell tudnod. Elmentem az ide­genlégióba. öt év múlva visszajöttem a Szál — a — Ma — Leikumi maharad­zsa 248 karátos gyé­mántjával. — Most szeretlek? — Aki öt évig itt tud engem hagyni egyedül, az nem sze­ret... Megkaptam az iro­dalmi Nobel-díjat. A Szerelem nyakába akasztot­tam: — Most szeretlek? — Kedves, de ez ma már nem divat. Cseréld be valami­re... Megmásztam a Hi­maláját és lőttem neki valami szőrös dögöt. A szűcs azt mondta, kettő van belőle a világon. — Most szeretlek? — Tudod, hogy a pettyes rosszul áll nekem... Nyertem kétmilliót a lottón. — Most szeretlek? jj — Mond, te tény- : leg azt hiszed, hogy ; engem pénzért meg \ lehet kapni?!.­Átmentem a má- : sik szobába svungot • venni, én adtam ne- ■ ki két olyan pofont, i hogy azokat ki lehet í vinni a nemzetközi * vásárba. I — Nem elég, hogy ; nem szeretsz, mo§t ■ már ütsz is...!? Feladtam. Felé se jj néztem két hétig. 1 Ma szól a telefonom. ; Sírós hangon ó: — Hát már nem I szeretsz?... Deák G-usztáv : nMHimiiHHniiiiiiiniiiiiiiiniuiliKnillllimHniHtltniiiiillliliMiiiimil! .......„Ml , ........ , * n em veszik észre, hogy ez a fiú 1 valóságos kereskedelmi zseni?!jj — Már hogyne vennénk észre, I ám ennek ellenére is kérem, S szabadítson meg minket ettől a J tehetségtől! A kollektívánk any- ; nyira morog már... — Morog, morog!... No, és mi- | ért morog? Mi kifogásuk van i Zsora ellen? — Azt mondják a dolgozók, | hogy Zsora túlzottan udvarias-1 kodik, riszálja magát, szinte I megszédíti a vásárlókat... Szóval * nem illeszkedik bele megfelelő- jj en a közösségbe. A vonal túlsó végén kétségbe- : esett hallgatás volt a válasz, de ; aztán isimét megszólalt az igaz­gató: — No, tessék, most küldhetem a harmadik üzletbe!... ßs min­denütt ugyanaz történik vele! Én bizony isten nem tudom, mit kezdjek ezzel a Zsorával... A vonal innenső végén udva­rias köhintés hallatszott. — Küldje az igazgató elvtárs | az auitomataüzletbe. Ott nem le- | hét szálka az eladóit szemében, hiszen ott nem kell emberekkel bánnia. — Remeik ötlet, igazán remek ötlet! — kiáltott fel az igazgató. É s Zsora, a tehetséges Zso­ra, a kiszolgálók gyöngye azóta is ott kamatozhatja a te­hetségét, ahol nem kell embe­rekkel foglalkoznia. Fordította: Krecsmáry László; A pesszimista — Hogy a pénzüket elveszít­hessék. . /Hí>([e(jij(>?íé.s izei'int A főművezető a szokásos idő­ben érkezett az épületre. A főművezető rendes fiú volt, de — úgy látszik — ezen a má­jusi napon bal lábbal kelt föl, mert amikor az egyik erkélyen hanyatt fekve találta Zuárd Ele­mér, harántcigölőt, normál hang­ját fél oktáwál fölemelve kissé gúnyosan így szólt: — Ha szabad kérdeznem, tisz­telt Zuárd kartárs, mit csinál itt munkaidőben? — Ha nem tetszene látni, fő­művezérem — pislogott föl szempillája alól Zuárd —■, napo­zok. — Maga nem elég, hogy se­lejtes munkád végez, de ráadá­sul még lóg is! — Mit óhajt azért a pénzért, főműmkém, amit maguk fizet­nek? Szó szót követett, hangos szó még hangosabbat, kiabálás or­dítást, s a vége az lett, hogy Zu­árd kijelentette, nem tűri to­vább a hajcsároskodást, külön­ben is a harántcigölőket ma lámpással keresik, megyezés szerint fizetik és ráadást is ad­nak, meg kézcsókot. Hát akkor keressen magának más helyet, megegyezés szerint! — mondta a főművezető és sar­kon fordult. — Holnap már ne tessék szá­mítani rám — kiabált utána Zuárd és napozott tovább. Még aznap délután, amikor hazafelé ment, a villamos hir­detéseiről leírta néhány válla­lat címét, amelyek harántcigö­lőket keresnek. Azután bevételezte két korsó sörét, megverte a kisfiát, meg­nézte ff tévé-műsort és meg­hagyta feleségének, hogy reggel ne háborgassa őt az ébresztés­sel. Másnap délelőtt Zuárd úri­módon fölöltözött és elindult a harántcigölőkért fohászkodó vállalatok közül a legszimpati­kusabb nevűhöz, az Étcsipké­hez. Pillanatok alatt a személyzeti osztályon volt, ahol aprósüte­ménnyel és Napóleon-konyakkal kínálta az erre a célra kiemelt szőke szépség, majd az osztály- vezető mély tisztelettel érdeklő­dött igényei felől, de előzőleg közölte, hogy a balatoni üdülő­telepükre minden péntek dél­után különautóbusz szállítja dolgozóikat és családtagjaikat a két és fél napos vikendre, két­hetes nyaralást biztosítanak a Tátrában és üzemi konyhájuk házikosztot szolgál föl á la car­te. — Ez természetes — bólintott Zuárd —■, csak az órabérben kell megegyeznünk. Én egy húszast kérek. — H'áát— húzta el a szá­ját a személyzetis, de a sértődöt­ten távozni akaró Zuárdot siet­ve visszanyomta a helyére. — Egy kis türelmét kérem. Tárcsázott lila telefonján. Zuárd a beszédéből kivette, hogy előző munkahelyének fő­művezetőjével diskurál. Kíván­csian figyelt. — Kedves Zuárd kartárs! — ■mondta a kagylót letéve a sze­mélyzetis. — Sajnos nem a leg­jobb információkat kaptam az ön munkájáról. — Kérem, a főművezérem ne­kem ellenségem, de mindegy... — legyintett, sarkon fordult és elviharzott. Meg sem állt a következő cí­mig. A fogadás ott is hasonló volt, csak konyak helyett Mar­tinit szolgált föl a bikiniben le­vő vörös kislány és a személy­zetisen ezüst szmoking volt. Hangulatvilágításban megfelelő zenei aláfestéssel közölte, hogy vállalata a dolgozóknak az Ad­ria partján biztosít víkend-lehe- tőséget, s oda saját repülőgépü­kön szállítják őket. Nyaralást — sajnos — ugyancsak ott tudnak biztosítani, ellenben a. gyár ud­varán uszoda van és a tetőtera­szon sztriptiz-bár. — Nem bánom — mondta Zuárd és megpaskolta a vörös­hajú kislány lapockáját. A személyzetis pedig fogta kékeszöld telefonját és tárcsá­zott, majd rövid csevegés után közölte Zuárddal, hogy mivel az előző munkahelye nem nyilat­kozott túl biztatóan róla, nem tartanak rá igényt. — Az a főművezér az ellensé­gem — kezdte magyarázni Zu­árd és mérgében fogta a marti­nis üveget. — Sebaj! — legyin­tett, és elindult a következő címre. A fogadás, ott, ha lehet, még finomabb volt. A felszolgáló kislányon csak fügefalevél, a személyzetisen frakk, az aján­lat: víkend a Hawaii szigeteken sugárhajtással, nyaralásként Szocsi—Tokió—Ceylon társas. utazás, csupán az órabér... A személyzetis vette a rózsa­szín telefonját és tárcsázott. Zuárd felpattant, lefogta a ke­zét, s közölte, hogy ne fárad­jon, mert úgyis rossz informá­ciói kap. — Értem, haragban váltak él — mosolygott megértőn a frak- kos, s hogy Zuárd bólintott, így szólt: Akkor talán .lemegyünk a műhelybe és megnézzük, mit tud a kartárs? A műhelyben Zuárd elé tet­tek egy harántat, hogy cigölje meg. Egy óra' hosszat mgölt, hogy beleizzadt. — Hát ez bizony gyatra — mondta egybehangzóan az egy­begyűlt szakértői bizottság. — Tetszenek tudni — magya­rázta Zuárd — az utóbbi évek­ben kijöttem a gyakorlatból, — Akkor fölvesszük minden kedvezmény nélkül kezdő fize­téssel ... . — Minek néznek magúk en- jj gém? förmedt a frakkosra : Zuárd és hozzávágta a kezében ■ levő harántat, hogy csak úgy ■ csengett a saját füle is. Erre a csengetésre ébredt föl. I Álmosan baktatott az ajtóhoz. - A főművezetője állt ott, kézé- ; ben nagy csokor virág, tekinte- jj tében alázat. Dadogva kérf bo- ! csánatot a tegnapi incidens mi- i att és közölte, hogy lent várja * Zuárd kollégát a kocsi, s oda­bent 2, azaz: kettő forint óra­béreméi és. ; Sólyom László | A pilóta randevúja Már akkor is.,. >— Hihetetlen, hogy a techni­kai fejlődés mennyire megköny- nyíti az életet. (A Weltwoche karikatúrája) öl! ti £* Kapd el, törékeny! (Kesztyűs karikatúrája) Indiszkrét gyóntatószék 1970. AUGUSZTUS 23.

Next

/
Thumbnails
Contents