Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-05 / 156. szám

Nyaralás kevés ruhával Vízőr* alom Ahhoz, hogy kellemes legyen a nyaralásunk, első és legfonto­sabb feltétel természetesen a jó idő, nagyban hozzájárul azonban a célszerűen összeválogatott ru­határ is. Az eléggé szeszélyes időjárás miatt úgy néz ki, hogy az idén több ruhát kell ma­gunkkal vinnünk, mint máskor, Nem volna azonban helyes, ha egész szekrényünk tartalmát ösz- szecsomagolva mennénk üdülni. Nem fontos ugyanis, hogy pilla­natonként átöltözzünk, ruhát váltsunk. A nagy csomagok, a nehéz bőröndök dpelése is kel­lemetlen. A lényeges az, hogy az üdüléshez és már az utazás­hoz is kényelmet biztosítsunk magunknak, s ha ezt tesszük, akkor már jól kezdődik a nya­ralás. Azt ajánljuk tehát, hogy a nyaraláshoz éppen a változékony időre számítva, lehetőleg úgy vá_ lógassuk össze a ruhákat, hogy azok egymással kombinálhatok legyenek. Gondolunk itt elsősor­ban például a nadrágkosztümre, amely könnyű szövetből vagy szintetikus len keverésű lseimé­ből készült. Blúzzal, pulóverrel nemcsak hűvös időre, hanem es­tére is megfelelő. Természetesen hűvös napokra vagy estékre a kabát is jó szolgálatot tesz és azok, akik nem viselnék nadrág­kosztümöt, feltétlenül gondolja­nak erre. A kötött kabát vagy kötött kendő, pochi szintén a hűvös időre való praktikus ru­hadarab. Egy-két karton- vagy vászonruha, valamint egy ele­gánsabb selyemruha az esti szó­rakozáshoz szükséges, de elégsé­gen is lesz, hiszen napközben a Balatonnál vagy hegyvidéken is frottír ruhát, shortot is viselhe­tünk. A frottír ruha általában elöl gombos, így pongyola he­lyett is megfelelő, s viselhető az üdülőben étkezéskor is. Für­dőruhában vagy shortban ugyan­is nem lehet étterembe menni és asztalhoz ülni, Víz mellett legalább két für­dőruhára van szükség, hogy szükség esetén a nedves, hűvös fürdőruhát váltani tudjuk. Egy­két blúz és pulóver és már kész is az üdülési ruhatárunk, mely­hez rajzainkban is adunk né­hány ötletet, 1—2-es modellünk összeállít­ható változatosan két ruhából. Az 1-es rajzon látható nadrág­nak a 2-es rajzon van a kiska- bátja, míg az 1-es rajzon levő nyomott karton- vagy vászonból készült kabátka a 2-es rajz szok­nyájához tartozik. De ahogy a rajzon látjuk az összeállítást, többféle megoldás kínálkozik a változatos öltözködéshez. Szín­ben harmonizálva, pulóvert és ingblúzt viselhetünk minden va­riációjában. 3- as rajzunkon bemutatunk egy hátul mélyen dekoltált nyári selyemruhát, amelyhez hátul nyitott, megkötött nyakú, hosz- szú ujjú boleró készült. Me­leg nyári estéken elképzelhető, hogy a kivágott ruha boleróval elegendő meleget ad. 4- es rajzunkon kétszínű vá­szonból kombinált miniruhát mutatunk be. Díszítése az ellen­kező színnél történő vastag gépi tűzés. Szína jánla tunk: piros- kék, fehér-sárga, beige-türkiz, piros-fehér stb. 5- ös rajzunkon nagyon fia­talos, csíkmintás, elől végig gombolós frottír ruhát muta­tunk be, praktikus nagy zsebek­kel és alján húzott fodorral. Megjegyezzük, hogy a rajzain­kon közölt modellek hasonló megoldásokban a szaküzletekben kész konfekcióként is kaphatók, így azok, akik még nem készek a nyaralási ruhatárral, nézzenek szét az üzletekben, mert olcsón rendkívül korszerű ruhák közül válogathatnak. FilPPCa szokatlan szó: víz- imSa, ártalom. Hogyan? Hát a víz is megárt­hat az embernek? Meg bizony! És nem is csak akkor, ha fertőzött, szennyezett, káros anyagot tartalmaz, vagy felhevülten, kimeiegedetten jég. hidegre hűtve hirtelen issza vaftiki, hanem másképpen is. Éppen ezt szeretném most el­mondani. Meleg nyári napsütésben izzad és szomjazik a* ember. Minél jobban szomjazik, annál többet iszik. Minél többet iszik, annál jobban izzad. Ezt má már min­denki tudja. Azt is tudjuk, hogy a veríté­kezés a szervezet hőszabályozá­sának egyik igen fontos üteme. A veríték elpárologtatósa — az izzadt test megs záradása — ko­moly hőmennyiséget igényel és ezt a hőt a szervezettől vonja el. Az jzzadással tehát az emberi test önmagát hűti. Ezért élet­fontos folyamat. azt is tudja mindenki, hogy a veríték sós; Végül konyhasót, zsírsavakat, kevés cukrot, vasat és egyéb vegyi bomlástermékeket is tartalmaz. Így az izzadó ember nemcsak vizet, hanem tekintélyes meny- nyiségű vegyi anyagot — első­sorban konyhasót — veszít ... és most állítsuk csak fel az egyenleget: melegben az izzadás természetszerűleg fokozódik, a szomjúság nő, a folyadékfelvétel szaporodik, de a felvett víz csak a folyadék-mennyiséget szapo­rítja, a sót valósággal kimossa a szervezetből. Az ártalomnak tehát a víz az oka, ezért helyes, ha ezen a furcsa néven nevez­zük. Meggyes lepény Tíz deka vajat 10 deka por­cukorral és 6 tojás sárgájával habosra keverünk. Lassan hoz­závegyítünk 10 deka lisztet (fele lehet szitált zsemlemorzsa Is). Egy csepp fahéjjal, vagy citrom­héjjal ízesítjük. Késhegynyi szó­dabikarbónát és végül a 6 tojás kemény habját vegyítjük hoz­zá. Kivajazott, meglisztezett tep­sibe öntjük, a tetejét megszór­juk gyümölccsel és lassú tűznél pirosra sütjük. Készíthetjük cseresznyével, ribizlivel is. A ki­sült tésztát vaníliás porcukorral meghintve hosszúkás darabok­ra vágjuk. Stranddivat Ezek szerint A sóveszteség okozhat vala. milyen kellemetlenséget, a víz­ártalom észlelhető panaszokat okoz? Sajnos igen! Jó ideig nem tudtuk, hogy nagy melegben, tikkasztó nyárban, kohó. és tég­lagyári munkásoknál, szén. és mészégetőknél, aratóknál mi okozza a gyakori étvágytalansá­got, fejfájást, gyengeség és le­vertség érzését. Ma már tudjuk: a szervezet sóvesztesége, ami a vízártalom következménye. A sóveszteség persze pótlásra szorul. Ma már az izzaztó, me­leg munkahelyeken dolgozók a védőital mellé sós kekszet kap­nak, hogy szervezetük só-egyen­súlya ne károsodjék. Az üzem­orvosi megfigyelések azt bizo­nyítják, hogy a sós keksz fo­gyasztásával a vízártalom vitat­hatatlanul megelőzhető. kevesebb vi­zet igyék, in­kább tűrje a szomjúságot vala­ki? — hangzik a jogos kérdés. Nem! Az ilyen önkínzás káros és szükségtelen. Az izzadás csök­kenthető a folyadékfelvétel meg­szorításával, de ilyen esetben a hőmennyiség elvezetéséről — a test lehűtéséről — más módon kell gondoskodni és ez felesle­ges munkát jelent. Sokkal egy­szerűbb folyadékpótlás helyes megszervezése, illetve annak a megszokása, hogy ne csak vizet, szódavizet, fröcesöt, vagy sört igyék valaki, hanem olyan fo­lyadékot, amiben vegyi anyagok, elsősorban sók vannak. Sőt! A szomjúzást enyhítik, a folyadék­egyensúlyt biztosítják a folya­dékbő táplálékok, a leves, a fő­zelékek, a saláták és a gyümöl­csök. Az italok között a gyü- mölcsleveket, gyümölcsszörpö­ket és a különböző üdítő italo­kat említhetjük. A bennük ta­lálható sók, a konyhasók lénye­gesen hasznosabbak. A két cso­port között áll a legfontosabb és leghasznosabb ital és egyben étel, a tej, ami kellően lehűtve folyadékszaporító, sópótló és még kellően hűsítő hatása is van. Mán ami gya’korlati tanácsot MCy By! adhatok arra a kér­désre, hogy mivel csöikkentsük nagyobb létszámú, erős napon dolgozó, az átlagosnál többet izzadó munkáscsoportok tagjai­nak í- szomjúságát, úgy, hogy a vízártalmat mellőzzük? Egysze­rű módon! A gondosan kezelt, tiszta ivóvíz minden literében oldjunk 1 gramm konyhasót és cseppentsünk három csepp közepes erősségű ecetet. Ez az ital kellmesen üdítő és a gya­korlat azt bizonyítja, hogy a víz­ártalom kellemetlenségeit meg­előzi. Dr. Buga László Fiatal, karcsú nők részére tervezett kétrészes fürdőruhák. Két jellegzetes képviselője az idei fürdőruha-divatnak, paszpóllal, zsinórral és fémcsattal díszítve. Fürdőhelyen való mozgáshoz j használhatjuk, hozzá az idei stranddivat egyik érdekessége- I ként a maxi rövidnadrágot, amely csaknem térdig ér és a szellős, | áttetsző mini köpenyt j Habos gyiimötcslepény Másfél pohár lisztet, egy po­hár cukorral, egy pohár tejjel, egy egész tojással, 5 deka vaj­jal, s egy fél adag sütőporral jól összedolgozunk. A tésztát vajjal kikent tepsiben félig megsütjük. Közben 30—40 deka gyümölcsöt megtisztítunk. (Lehet eper, meggy, málna, sárga- és őszi­barack, szilva). Szép sorjában, hogy az egész tésztát egyenlete­sen beborítsa, rárakjuk a félig megsütött tésztára. Meghintjük kevés zsemlemorzsával és a gyümölcstől függően több, ke­vesebb porcukorral. (Ha kedvel­jük, szórhatunk rá egy kis tö­rött fahéjat is, vagy darált diót.) A tetejét 2 tojás sárgájából ke­ményre vert, kissé megcukrozott tojáshabbal borítjuk és nem túl meleg sütőben szép pirosra süt­jük.

Next

/
Thumbnails
Contents