Békés Megyei Népújság, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-28 / 150. szám

Másodszor A magyar főváros neve is­mételtein bekerült körünk dip­lomáciai krónikájába az euró­pai béke és biztonság ügyé­vel összefüggésben. Ezt meg­előzően 1969. március 17-én a Varsói Szerződés tagországai­nak politikai tanácskozó testü­leté kibocsátotta emlékezetes, „budapesti felhívását” egy eu­rópai biztonsági értekezlet ösz- fczehívására. fis most másod­szor is a magyar főváros volt a színhelye á Varsái Szerződés­ben tömörült országok új, még konkrétabb kezdeményezésének. A hét elején az országházban találkoztak a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszte­red. Tanácskozásukon memo­randumot szövegeztek meg, amelyet az értekezlet megbízá­sából a magyar külképviseletek vezetői pénteken juttattak el az európai országok kormányaihoz. A történelmi jelentőségű szo­cialista javaslat az európai biz­tonság megszervezésére, a föld­rész országai közti együttmű­ködés elmélyítésére az első megfogalmazás óta élteit tizen­öt hónap alatt fáradságos és tü­relmes diplomáciai tevékenység eredményeként közelebb került a megvalósuláshoz. Jogos büsz­keséggel mondhatjuk, hogy eb­ből a munkából nagy részt vál­lalt a magyar diplomácia. Ál­lamfőd, kormányfői és külügy­miniszteri látogatások egés2 so­rán és — ahogy mondani szok­ták , „a hagyományos diplo­máciai csatornákon” a magyar államférfiak, illetve nagyköve­tek sokat tettek azért, hogy egyrészt ismertessék a szoci­alista országok javaslatait, más­részt megvitassák a földrész más államainak, a NATO tag­jainak, a semleges országoknak az elképzeléseit. A mostani budapesti külügy­miniszteri értekezlet több vo­natkozásban fontos határozatot hozott, amelyekről a már nyil­vánosságra hozott memoran­dumban tájékoztatták a föld­rész országainak kormányait. Az egyik ilyen döntés arra vo­natkozik, hogy az európai biz­tonsági értekezleten helye van a kontinens minden államának, ezenkívül részt vehet azon az USA és Kanada is. (A két észak-amerikai ország a NATO révén csapatokat állomásoztál is Budapest Nyugat-Európában.) A bizton­sági konferencián természetesen egyenragú tagként kell részt vennie a Német Demokratikus Köztársaságnak. ' A budapesti külügyminiszte­ri találkozón meghatározták a szocialista javaslatot az euró­pai biztonsági értekezlet napi­rendjére. Az első napirendi pont az európai biztonság meg­teremtése, lemondás az erőszak alkalmazásáról, a második a ke­reskedelmi, gazdásági műszaki- tudományos és kulturális kap­csolatok kiszélesítése egész Eu. répában, Végül a harmadik, egy külön terv létrehozása, amely az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel fog­lalkozik majd. A szocialista országok kül­ügyminisztered megállapították, hogy szükséges lenne egy külön szerv létrehozása, amelynek feladata az lenne, hogy rendszeresen foglalkoz­zék az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel, azit jelentené, hogy ä2 értekezletek­től függetlenül is intézményesen munkálkodhatnának az euró­pai államok a földrész kérdései» nek megoldásán. Szó esett a budapesti memo­randumban az Európában le­vő idegen fegyeres erők csök­kentéséről, Emlékezetes, hogy a szocialista országok már rég­óta szorgalmazzák az idegen csapatok kivonását, a külföldi támaszpontok felszámolását. Ma is érvényben van az 1966-ban erről előterjesztett részletes javaslatuk. A NATO 1970. má­jus végi, római miniszteri ta­nácsülésén szintén hangsúlyt kapott a „kölcsönös és kiegyen­súlyozott haderő-csökkentés” gondolata. Csakhogy ott más meggondolásból, az amerikai szenátus többsége — mert csök­kenteni akarja az Egyesült Ál­lamok fizetési mérlegének de­ficitjét, mert meg akarja Állí­tani a dollár inflációját — 1971. június 30-ig az USA nyugat­európai egységeinek egy részét haza szeretné rendeltetni.,, A NATO ezek Után a szükségből erényt kíván kovácsolni, ami­kor a fegyverkezési hajsza két évtizede után egyszerre maga is a haderő-csökkentés hívének kívánja feltüntetni magát.,. P. J. U Thant beszéde az EftSZ-évfordulón U Thant főtitkár az ENSZ megalapítása 23. évfordulójának megünneplésére San Franciscó­ban megtartott díszvacsorán be­szédét mondott. A beszéd fel­hívta a tagországokat, hogy a közgyűlés következő ülésszakán tűzzék napirendre a szervezet egyetemességének kérdését, Mint mondotta, ennek kereté­ben tartozik a Kínai Népköztár­saság és a kettéosztott országok ENSÉ-képviseletének fontos kérdése is. Ezzel egyidejűleg a főtitkár megismételte egy nemrég tett javaslatát, miszerint az öt nagy­hatalom — köztük a Kínai Nép- köztársaság — államfői, kor­mányfői vagy külügyminiszterei időről-időre az ENSZ keretében, semleges országban találkozza­nak, hogy „elindíthassák azt a változásit, amely az egymással szemben állástól a békén és a biztonságán alapuló Világ felépí­téséhez vezet”. (MTI) A sziriai harc mérlege Damaszkusaban pénteken, a késő esti órákban közleményt adtak ki a Golan-magaslatok térségében lezajlott tízórás üt­közetről, amelyet az 1967-es há­ború óta „a legsúlyosabb, leg­hosszabb és leghevesebb” harc­nak minősítettek. A szíriad hadsereg embervesz­tése: 49-en vesztették életüket, illetve tűntek el; 75 katona megsebesült. A szíriai légierő két gépe le­zuhant, pilótáik meghaltak. Négy szíriai harckocsi kiégett. Ä damaszkuszi jelentések sze­rint Izrael legalább 250 embert veszített halottakban és sebe­sültekben. 11 repülőgépet lelőt­tek. Az Izraeli hadseregnek a fen­tieken kívül 35 harckocsija, 32 félhemyátalpas és páncélozott járműve, három megfigyelői posztja, két radarállomása, 11 géppuskafészke és egy rakóta- kiiövő-áilomősa veszett oda. Da­maszkuszi adatok szerint az iz­raeli légierő a harcba példa nél­kül álló mennyiségben vetett be harci repülőgépeket, Össze­sen 200 gép támadta a szíriai erőket Damaszkusztól délre, Il­letve a Golan-fensíkom. (MTI) fi luxemburgi randevú élőn Amint közeledik , az Anglia felvételét tárgyaló luxemburgi Közös Piac-i értekezlet idő­pontja a legfrissebb külföldi laipök kidomborítják —- mint példáiul a DAILY MAIL is jú­nius 25—i számában , hogy ..Anglia belépése a Közös Piac­ban legfontosabb kérdés, amely­nek megoldása most Edward Heath-re és az angol Konzer­vatív Pártra Vár,” A TIMES hozzáfűzd, hogy Harold Wilson, a jelenlegi „árnyékkormány” vezetője őszinte híve a hatok­kal való egyesülésnek isameny- nyiben mutatkozik is esetleg valamelyes ellenállás a Konzer­vatív Párt szárnyain, ha a tár­gyalások megfelelő mederben folynak és elfogadható ered­ménnyel járnak, úgy a jelen­legi angol parlament azt ma­gáévá teszi majd. A Konzervatív Párt hatalom­ra jutása önmagában nem be­folyásolja a hatok magatartá­sát, annál is kevésbé, hiszen a konzervatív vezetés nézetei lé­nyegében nem térnek el a munkáspártitól és a közösség­gel kapcsolatos állásfoglalás sóik vonatkozása mit sem vál­tozott *— írja a TIMES. — Az új kormány külpolitikájának 'gyes tendenciái azonban be­folyásolhatják a tárgyaló párt- • ereket. A LÉ MONDE Utal a fő el- • résekre, különösen a ,Szuez­ül keletre” politikában és az angol—francia kapcsolatok ala­kulását illetően. A L’AÜRORE június 25-i számában kifejezés­re juttatja, hogy „az Angliával bővülő Európa a világ második legnagyobb ipari, mezőgazdasá­gi és pénzügyi hatalma lesz, 27Ö millió lakossal, évi 120 millió tonna acéltermeléssel.” Hozzáfűzi, hogy „hosszú és kö­rülményes tárgyalásokra lehet számítani, hiszen minden je­lentkező országnak megvannak a saját problémái.” „Az alapvető kérdés Nagy-Bri- taftnia számára, hogy Heath, aíki a brüsszeli tanácskozáso­kat vezette egészen De Gaulle vétójáig, be tudja-e vezetni Nagy-Britanniáf a Közös Piac­ba, meg tudja-e valósítani ezt a hőn óhajtott szándékát? — fejtegeti legújabb száméban a francia NOÜVE , OBSERVA- TEUR. — Nyilvánvaló, hogy az új parlamentben, kezdve En- noch Powell-M, megvannak a terv ellenzői is. Elég lesz-t Heath ahhoz, hogy egyezkedési kezdeményezzen a munkáspárti Roy Jeakins-szel és másokkal, akikkel azonos a meggyőződé­se: Nagy Britannia jövője Eu­rópában képzelhető csak el. Heath veszi-e a bátorságot, hogy megossza pártját a kér­désben. Éppen a választások eredménye győz meg bennün­ket, hogy a jósoligatások ma­napság nem biztonságosak; annyit azonban megkocShztat- hatunk: Heath minden bizony- nyál nagyon aktív miniszterei* nöfcneik bizonyul majd, Akik reá szavaztak, ezt várják ei tőle.” A svájci NEUE ZÜRICHER ZEITUNG június 23-i számá­ban erősen kiemelte az Angliá­ban megmutatkozó inflációs tendenciákat és felveti a kér­dést, hogy egy olyan választási hadjárat befejeztével, amely nem volt mentes a demagógiá­tól, éppen gazdasági kérdések­ben, Heath-ék mit tudnak ten­ni a Konzervatív Párt ée a Munkáspárt több évtizedes problémáinak megoldásáért. A „luxemburgi randevú” jú­nius 30-án létrejön, jóllehet az angol királynő trón-beszéde csak július 2-án hangzik el, akkor válik az új angol kormány programja hivatalosan ismeretes gé” — mutat rá a LES ECHO: és hozzáfűzi; „Ez is árra vall, mekkora jelentőséget tulajdonít Losoncai Pál Mongóliába utazott Losoncai Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnö­ke, Számbunak, a Mongo'! Nép- köztársaság nagy népi kúrálja elnökségé elnökének meg­hívására szombaton délután hi­vatalos, baráti látogatásra a Mongol Népköztársaságba uta­zott. Losoncai Pál kíséretében el­utazott ár. Bird József külke­reskedelmi miniszter és Oyenes András külügyminiszter-helyet­tes, Krafcsik Mihály, a Magyar Népköztársaság ulanbatori nagykövete a mongol főváros­ban csatlakozik az elnök kísé­retéhez. (MTI) A KISZ Központi Bizottság felhívást intézett az építőtáborok részvevőihez A KISZ Központi Bizottsága szeretettel köszönt benneteket abból az alkalomból — szól a felhívás —, hogy a Sikeres is­kolai vizsgák után szövetségünk hívó szavára Új, nemes próbaté­telhez érkeztetek, odaadó helyt­állást követelő munkához kezd­tek hazánk 37 központi építőtá­borában és az árvíz sújtotta szabolcsi, cSonrádi térségekben, valamint az építöanyagipari vállalatoknál, Üzemekben, min­denütt, ahol most nagy szükség van dolgos kezetekre, fiatalos lendületetekre, hazafias lelke­sedésetekre ! Üdvözli a felhívás azokat a leányokat és fiúkat, akik a ti- zenharmadszor nyitó hagyomá­nyos építőtáborokban — eddig 300 000 társukhoz hasonlóan — derekasan kiveszik részüket a mezőgazdasági munkából, a vas­úti szállítások gyorsabb lebo. nyolitásóból, az építőipari, csa­tornázási, útépítési munkála­tokból. Végül a KISZ Központi Bi­zottsága köszönetét és elismeré­sét fejezi ki az ifjúkommunisi- ták és fiatalok tíz- és tízezrei­nek, akik az elmúlt hetekben hősies helytállást tanúsítottak a gátakon; azoknak a százezrek­nek, akik anyagi segítséget nyúj­tották az árvízkárosultaknak, társadalmi munkaakciókban vettek részt, csatlakoztak a nemzeti jövedelem 1 százalékos emeléséért indított, napjainkban kibontakozó mozgalomhoz. Magyar ruhagyár Ulánbátorban Július 3-án ünnepélyesen ált-1 adják rendeltetésének az Ulán­bátor! új ruhagyárat. Mongol barátaink az avatóünnepségre meghívták Hardai Guszévot, a magyar Gépexport Iroda főosz­tályvezetőjét, aki a munkát éve­ken át szervezte, irányította és Mester Jánost, a Gépexi igaz­gatóját. Az elutazás előtt a nagy ruhagyári beruházásról beszél­gettünk Hardai Gusztávval, aki a gyár jelentőségét így foglalja össze. illlllltlllillllMlllllIHlHIn Heath a Közös Plac-i tárgyalá­soknak, amelyeken az angol de­legáció vezetését Anthony Bar- beirra, legíbensőségesebb mun­katársára, a párt sikerének egyik főrészesére bízta, ugyan­akkor, atomkor ’Mr. Európát’, a magas rangú funkcionáriusoknak még Wilson által kijelölt, jól begyakorolt együttese kíséri el a döntőnek Ítélt csatározásra. Nem látszik Ok a tárgyalások időpontjának halogatására. Mindez azonban nem jelenti, hogy azok egyszerűek és könnyűek lesznek. Barber éppenolyan őszinte euró­pai, mint Heath, ugyan­akkor ugyanazt a kijelen­tést tette, mint a ' Munkáspárt vezetői: „Anglia kész a belé­pésre, de nein minden áron.” („Egy pennyvel sem fizet töb­bet, mint amennyit a dolog megér” — hangzott az ECQNÖ- MIST-ban.) Heath számára a csatlakozás nem valamilyen vészkijárat Anglia gazdasági problémáiból, hanem elkötelezettség vállalá­sa a Közösség építésében gaz­dasági, pénzügyi, valamint ka­tonai és politikai vonatkozás­ban is. Heath eltökéltnek mu­tatkozott eddig is az angol — francia nukleáris források kö­zös használatára, Európa védel­me érdekében. A tárgyalások egy olyan személyiség intenciói­val gazdagodnak, aki nem fék, hanem motor lehet.” — Ez az üzem lesz Mongólia első nagy konfekciógyára, ahol kabátokat, féfiingeket és öltö­nyöket állítanak majd elő. Kar- pacitására jellemző, hogy felső­ruhából és alsó fehérneműből képes lesz egész Mongóliát el­látni. Nagy öröm számomra, hogy ez a több éves munka si­kerrel befejeződött, 9 az építők a ruhagyár dolgozóinak adhat­ják át helyüket. A gyár létesíté­sével kettős célt szolgáltunk: egyrészt jelentős ipari bázist te­remtettünk, másrészt pedig a magyar szakemberek az építke­zés során mongol barátainkat megtanították az építőipar kü­lönböző ágain«1' gyakorlatára. A magyar szaki rek oldalán, a kőművesmunkák mellett a bé- tonszerelósét, a belső szakipari munkákat, a villan yszerelést, traszformátorszerelést, műkö­vezést és csempézóst is megta­nulták, s most újabb építkezése­ken önállóan hasznosíthatják tu­dásukat. — Több alkalommal hosszabb időt töltöttem Mongóliában folytatja a kiváló szakember —» Idén is már három hónapot dol­goztam a ruhagyár építkezésé­nél. Megelégedéssel mondhatom, hogy a testvéri mongol nép nagy szeretettel fogadta és megbe­csülte a magyar fizikai és mű­szaki dolgozókat. Baráti együtt­működésben dolgoztunk, hetente közös termelési tanácskozást tartottunk, ahol elvtársi légkör­ben megbeszéltük a következő napok munkafeladatait. A magyar szakemberek ered­ményes tapasztalatátadása ered­ményeként a jövőben az álta­lunk kiképzett szakmunkások gyárépítkezéseken, kórházi és la, kásépítkezéseken folytathatják munkájukat. — A gyár dolgozóit Is rész­ben Magyarországon képezték ki: Május 1 Ruhagyárban végez, tek szakmai gyakorlatot. Most, az üzem megindulásához is ma­gyar • szakemberek érkeznek Ulánbátorba, akik egy éven át dolgoznak majd az Új gyárban. Segítik a mongol munkások szakmai betanítását, irányítják a gyár termelését, hogy a mon­gol üzletekbe minél több — ma­gyar tervek alapján gyártott — konfekció kerülhessen.

Next

/
Thumbnails
Contents