Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-10 / 108. szám
KÖNYVESPOLC Tordai Zárior: flz elidegenedés mítosza és valósága A utóbbi évek tudomá- “ nyos (továbbmenve: ismeretterjesztő, majd az időszaki sajtó hasábjain is megjelenő) vitáiban a7 elidegenedés kérdése előkelő helyet foglalt el és ma is tartja ezt a státusát. A témakört felölelő tudomány mestereinek sok-sok elnézéssel kellett lenniök a különböző, alsóbb szinteken folytatott viták iránt, mert az elidegenedés-fogalmat felkapva, dialektikus összefüggéseiből kiragadva, olykor vulgarizált értelmezésben, egyes gazdasági-társadalmi problémák kereteibe igazolólag belegyömöszölve használtuk — értelmeztük, vagy használták — értelmezték mások — olykor csak a vita kedvéért, amelyből nem mindig hiányzott az álokoskodó nagyképűség sem. Ha lehet a tudományban aktualitásról beszélni, akkor — a viták közepette — nagyon is időszerű vállalkozás volt a Kossuth Könyvkiadó részéről Tordai Zádor: Az elidegenedés mítosza és valósága című magas igényű és magas színvonalú munkájának megjelentetése. A szerző nem vállalko- zik többre — de kevesebbre sem —, minthogy az eddigi tudományos vizsgálatok eredményeire építve megkísérli felvázolni egy olyan hipotézis körvonalait, amely a további tudományos munka számára alapul szolgálhat, s ezzei közelebb hozza a témakörben a tudományos megoldást. Az elidegenedésről folyó viták, kevés kivétellel lezáratlanul értek véget és nem vezettek az elidegenedés marxista elméletének átfogó kidolgozásához. A kötetben felvázolt hipotézis lehetséges igazságertékét természetesen nem szabad túlbecsülni — írja Tordai Zádor — és tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a kísérlet az elidegenedésre vonatkozó elmélet kidolgozásának csak egyik lehetséges iránya”. Az elidegenedésre vonatkozó nagy terjedelmű irodalomból a lehetséges megközelítési módokból, illetve módok közül kettőt emel ki a szerző a kötet bevezetőjében: a) Az elidegenedés az emberi lényeg szintjén és ahhoz viszonyítva jelenik meg; b) Az elidegenedés a7 objektum-szubjektum viszony sajátos alakulása. Elveti azt az értelmezési módot, amely szerint az elidegenedés egyelőre az egyén bizonyos pszichológiai, vagy tudati állapotával, illetve a világgal szembeni magatartásával. Továbbá: ha az elidegenedés vizsgálatának alapjául az „emberi lényeget” tesszük meg, ez egyrészt azt jelenti, hogy az elidegenedés a lényegen belül mutatkozik meg, másrészt jelentheti azt, hogy összeütközés áll fenn a lényeg és a lét között. A lényegen belül elidegenedésről pedig nem beszélhetünk. p roblematikusnak ítéli 4 meg a szerző a lét és lényeg közötti szakadás fel- tételezésén alapuló értelmezését is. „Ilyen konfliktus feltételezésének ... csak történelmileg volna értelme — írja —. mert különben vagy a lét. vagy pedig a lényeg feloldódnék a másikban, s így nem reális, hanem képzeletbeli kategóriát kapnánk eredményül. Továbbmenve megjegyzi: ... „az emberi lényeg fogalma lehet ugyan az elidegenedéssel kapcsolatos magatartás, valamint az abból fakadó értelmezés kiinduló pontja, de nem elégséges alapja az elidegenedés tudományos elemzésének.” Tordai Zádor könyvének teljes és kimerítő áttekintése nem lehet ffeladatunk, nem is férne bele e rövid recenzió kereteibe. Csupán fel szeretnénk hívni az érdeklődők figyelmét a kitűnő munkára, a mű vitathatatlan értékeire. Ezek sorá_ ba tartozik elsősorban Marx elidegenedésre vonatkozó megállapításainak summá- zata és aktualitásuk megítélése. Az objektum-szubjektum viszony — mint az elidegenedés vizsgálatához alapul választott viszony — központja az emberi cselekedet; ennek elemzésével kezdi tárgyalását a szerző, majd a cselekedet meghatározott voltát, egyben meghatározott jellegét, hatását magában foglaló sajátos de_ termináltság meghatározásával összefüggésben rögzíti észrevételeit a társadalmi determinizmussal kapcsolatban. Ezután a szubjektum-objektum viszony „megfordulása” tárgyalásának témája, ezt követően felvázolja az elidegenedés történetének első korszakát, konkrét jelenségeit a ,^klasszikus” kapitalizmusban és új formáinak alapjait a modern kapitalizmus viszonyai között. Az elidegenedés és a szocializmus kapcsolatát, az elidegenedés felszámolását tárgyaló fejezet kiemelkedő része a munkának. Az elidegenedés megszüntetését — a7 eddigi ismeretek alapján — összetett, bonyolult és az átalakulások egész sorát igénylő folyamatnak ítéli meg a szerző. A szocializmusbeli elidegenedés sajátosságait a következőkben foglalja össze: „1. Már nem függ össze a kizsákmányolással és így lényegileg más, mint a korábbi korszakokbeli (elidegenedés. 2. Csökkenő tendenciájú, és ez a tendencia a megszűnés fele halad; lényegében tehát az elidegenedés felszámolásának folyamatával van dolgunk. 3. Ez a folyamat nem speciális, külön választható társadalmi probléma és feladat. hanem a konkrét problémák és feladatok egyik aspektusa csupán. 4. Az elidegenedés maga nyújtja s képezi az elidegenedés elleni küzdelem eszközeit, felszámolása ezért reflexív átalakítási folyamat, amely állandóan kettős arculatot mutat 5. Az elidegenedés- csökkenése a különböző szférákban eltérő ritmusban jelentkezik, és ennek megfelelően az átélt formák is intenzitásuk és jelentőségük, valamint tartalmuk tekintetében folyamatos változáson mennek keresztül.” A kötet zárófejezete az . elidegenedés felszá. molásával kapcsolatos konkrét jelenségeket, folyamatokat elemzi, megállapítván: a7 elidegenedés felszámolása nem egy elveszett harmónia visszaállítását, hanem új és egészen más jellegű harmónia megteremtését jelenti. Ez pedig nem valósulhat meg spontán módon, hanem tudatos és céh’ránvos tevékenységre, átformálásra van szükség. Dr. D. F. A BÍRVÁGY Varga Imre novellája A hírvágy igen az az oka a legtöbb emberi galibának. Mert ugyan mi nehézsége lenne például Paplógó Szilveszternek, aki negyvennyolc éves létére is maglegény, emellett van egy alsóházbeli lakása, szo- ba-konyhás persze, és senki neki nem parancsol. Egyes- egyedül Pészász Feri bácsi, aki ia pályafenntartó brigád parancsnoka. Különben me. hét Paplógó Szilveszter ahová akar, teheti amire képes, így például nevét meghazudtolván minden vasárnap délelőtt ellátogat a református templomba, feláll ,az orgona mellé, persze, nem a kántor felőli oldalon és úgy énekel, mintha fizetnének neki. Hangoztatja is: az az átkozott szegénység, valamint szüleinek konoksága állta útját tehetsége kibontakoztatásának, mármint, hogy oki. kántor legyen. De hát hol itt a bír- vágy? kérdezheti bárki! Rejtettebb úton találja meg az érvényesülés lehetőségét! Paplógó Szilveszter ugyanis társadalmi munkában folytatott élőének esi tevékenységét arra használja fel, hogy szép hangjával elfeledtetve alacsony termete, görbe lába hibapontjait, eredményesen keresi-kutat- ja a házasságkötésre alkalmas nőket. Csakhát az asszonyok is tele vannak hírvággyal. Merj lehet akármekkora a forgalom a Posta utcai kislakásban, megbotránkozhat- nak a maradi paraszti szomszédok, hogy az egyik héten ez az asszony libbent ki fényes nappal az ajtón, másik héten már megint új menyecske hozott két kanna vizet az utcavégi vízcsapból, a lényeg mégis csak az, hogy egyiküket sem a szép hang érdekli, még tán az sem, hogy Szilveszter nem köznapi képességet árul el a krampácsolásban, a vasútnál, vagy odahaza, a vendégszereplő asszonyok bevezetőül elvárnának valami mást is. Egy kartonruhára valót például, vagy egy nyári könnyű cipőt. Szóval — világos. Szilveszter viszont minden új asszony tiszteletére vesz egy üveg kövidinkát, és kész. így jutott, ennyi keserű tapasztalat után arra a jelentős gondolatra, hogy olyan asszonnyal kellene immár közvetlenebb kapcsolatba keveredni, akivel pénz jár. Például: közele- sen megilleti a gyermek- gondozási segély. Még az se baj, ha már van egy-két pótkocsi is, ahogy Gellén Pali, téeszpilóta komája szokta volt mondogatni gyerekeiről. No, nem is pihentette sokáig a nemes eszét. Még július végén észrevett egy bizonyos Kanalas Matild nevezetű nőszemélyt, aki a Bameválnál ténykedik, fürge kezű, vágott nyelvű nő, akiről kiált, hogy úgy van. Hónaljban megkötött ruhát hord, mivel már igen kerekded termete van. Kerüliük a prózai részleteket. Szerdán este megismerkedtek. Csütörtökön kiesig elbeszélgették, s azzal váltak el: péntek este felé elnéznek a Fényesbe, mármint az étterembe. Mivel szabad szombatos volt Szilveszter, elég sok sert megittak, aztán nagy egyetértésben elmentek a Posta utcai kislakásba. Szombaton délelőtt felébredvén Paplógó Szilveszter, olyasmit dörmögött, hogy akkor a jövő szombaton megesküsznek, hétfőn idehozhatja Matild egyszem gyérekét is. Most ne, mert csak az zavarná őket. És őt magát szikrányit sem érdekli, hogy a leendőnek ki lett légyen az apja, bele kell törődni az úr akaratába. Neki Matild a fő, mondta, és vasárnap nagyon számyalóan énekelt a templomban. Hanem az a jövő heti péntek este! Paplógó Szilveszter ugyanis hazaérkezett a heti nehéz munkából, fáradtan, csendre, jó szóra éhezetten, és majd megbicsaklott a lába, amikor 'számiba vette: hányán fogadták. Bizony, ott volt a lakásban Kanalas Matild, apjával, anyjával, valamint négy élő gyermekével. — Tudod, drága Szilveszter — dörgölődött, hízelegve Matild, amennyire termete engedte, a borostás, megnémult pályamunkáshoz — nem vitt rá a lélek odahagyni a gyerekeimet a tatáékkal kint a tanyán. Mert ki lakozik ma már a tanyán? Csak, akinek muszáj. Meglásd, jól megleszünk így is. A gyerkőcök megalszanak a konyhában, egyelőre szalmán, az öregek meg itt, a.sarokban. Hamar elalszanak, hidd el. Az ágy különben is a miénk. No, ugye nem baj, no, mondj már valamit a kicsi kis galambodnak ... Nézd csak, milyen szépen kivasaltam ezt a ruhámat?! Holnap mehetünk benne az esküvőre. Hanem: Paplógó Szilveszter egyszerre úgy találta, kevés lesz az a gyermek- gondozási segély, még a négy gyerek családi pótléka is alimizsna-fillér ahhoz képest, ahányan vannak. Egy szava nem volt az asszonyhoz se szombaton, se vasárnap. Mivel a következő héten is messzire dolgoztak, megint csak pénteken este állított haza. Kanalas Matild pedig még hevesebben kezdte macerálni a házasság megkötése iránt. Szilveszter pénteken, szombaton példás türelemmel viselte e rohamokat, de vasárnap reggei baltával váratlanul széthasította a nagy asztalát. Mire azonban másodikul szétüthette volna az ágyat, Kanalas Matild hálóingben elé ugrott — Inkább a fejemet hasítsd szét, t-te! Esküvőt ígérni tudtál, elvenni már nem tudsz?! Csak handa- bamdázol itt, mint valami részeg. Egyet mondok neked, Paplógó Szilveszter, vagy megesküszünk hétfőn délelőtt, vagy cifra világ lesz itt... Hát ekkor ' nem lett. Paplógó Szilveszter ugyanis — mint a farka felvágott ló — elrohant hazulról, vonatra szállt, s elment munkahelyére. Ott ugyanis a tanyakocsi. Szombaton állított haza újból, ám akkor megértette, hogy valami nincs egészen rendjén háza táján. Benyitott, s az összeszegelt asztal mellől egy díjbirkozó forma, trikós, glottgatyás óriás állt fel. — Ez az, ezt dobd ki, Jánosom — csattant fel Kanalas Matild hangja —, semmi keresnivalója nincs itt... — Hogyhogy nincs? Ki lakik itt ha nem én?! Ez az én ... — Csendesebben, jő ember — szólt közbe szelíden az óriás —, ha nem hallotta volna, az én feleségem most azt mondta, hogy magának itt most coki. Ha pedig az én feleségem azt mondta, akkor tűnés innen, mert megtudod te kis görbe lábú pulykapecér, hogy kicsoda az a Zsuzsi János! Ekként a férfi. Kellett ennél tpbb Paplógó Szilveszternek? Ordított egyet, odaugrott, máris ütött. — Azt a hordárfejed min- denit, te, dromedár! Az én lakásomba mersz te betolakodni, te böröndtróger?! — Dobd ki, Jánosom! — hallotta még Szilveszter az ágyból szállani Kanalas Matild vezényszavát, aztán megbillent vele a világ, érezte, hogy az űrben szálldogál, aztán hirtelen semmi. A csillagok világítottak, majd a telihold, amikor feleszmélt arra, hogy fázik. Közben nótaszót hallott. Az ablakából áradt. A három Kanalas, meg Zsuzsi János állomási csomagszállító óbégatták. Felkapott hát egy téglát az elülső szomszéd faltövéről, s bevágta a világos ablakba. A restiben lelte a zárói«. Az istennek nem akart kimenni. Zsoltárt énekelt pálinkáivá® közben. Perelj, uram perlőimmel... Végül Kutyik rendőr főtörzsőrmester vállalkozott rá, hogy kiviszi. Odakint, a friss levegőn feleszmélt, s előadta: lakásából kitúrták. Mivel Kutyik nem hitt neki, hát elcsalta a Posta utcába. No, gyorsan hívő lett a főtörzs elvtárs is, amikor az udvarra érkezvén egyszerre mindenféle, megnevezhetetlen fertelmes dolog és tárgyak repültek hozzájuk, s ütőeszközökkel is egyszerre négy felnőtt esett nekik. — Hát most mit tegyek magával, szomszéd? — kérdezte a rend őre, amikor lő- távolon, vagyis a kapun kívül kerülték. Erőteljesebb fellépéstől a rendőrt józan esze visszatartotta. — Tudja mit, alhadnagy elvtárs, vigyen be mint csavargót. Érti? Én most az nál — talált újabb, nagy ötletre Paplógó Szilveszter, s hogy a rendőr ezt nem találta hasonló módon fényesnek, maga lódult előre. Csak, amikor lefeküdt a tiszta, hűvös cellában, s újra az a régen tapasztalt csendesség vette körül, aminek megtagadására a fertelmes, bűnös hírvágy bírta rá, hirtelen otthon érezte magát. Boldogan nyögött egyet, s arra gondolt: vajon, hogy lehetne megalkudni a járási kapitánnyal, s itt ütni fel tanyáját. Nyugodt, békességes hely ez. Ide még az assszo- nyok se tudnak bemászni. Hiszen, erős, biztos rács van az ablakon. vagyok. Elalszom és magukKovács György; Vendég vagyok vendég vagyok vendég, akihez mindenki kedves no igen egy ideig mindenki szerfölött udvarias de megérzik, mint a farkas-szagot, hogy csupán vendég vagyok a barátaim lakásában a szeretteim mosolyában vendég vagyok csend-töltetű bombákkal szivemben még próbálkozik a fantáziám hát valamire várok és esélyeim latolgatom de álmaimon mostanában gyakorta átfütyül a szél vendég vagyok lassan-cihelődő vendég a barátaim lakásában a szeretteim mosolyában a békétől robbanó világban vendég vagyok a saját életemben
