Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-15 / 112. szám
A lakásügy - társadalmi ügy Az eredmények és gondok évtizedei I. A Központi Bizottság megbízásából szakemberek széles körű bevonásával még a múlt évben elkészültek a KB irányelvei a lakásépítés fejlesztéséről és a lakáselosztásról. Az irányelveket az elmúlt hónapokban osz- szevont tanácskozásokon megvitatták a budapesti, a megyei párt- és tanácsi végrehajtó bizottságok; vitára bocsátották a SZOT elnöksége és a KISZ Intéző Bizottsága kibővített ülésén. Gondos előkészületek után a Központi Bizottság és a Minisztertanács április 16-i együttes ülése megvitatta és elfogadta az MSZMP Politikai Bizottságának előterjesztését a lakásépítés fejlesztéséről, a lakáselosztás és a lakbérek új rendszeréről. Ennek rövid lényegét, majd pedig magát a határozatot már közölték az újságok, ismertette a tv és a rádió. A hivatalos tájékoztató, mivel nagy horderejű társadalompolitikai kérdésről szól, érthetően élénk érdeklődést, vitákat is kiváltott. Olvasóinknak ezúttal több. egymást követő részletben bővebb kiegészítést, indoklást és magyarázatot kívánunk nyújtani a Központi Bizottság és a Minisztertanács határozatához, annak jobb megértése érdekében. * Közismert, hogy a lakáshelyzet, a lakásellátás az életszínvonal alakulásának egyik legfontosabb tényezője. A lakások száma, nagysága, felszereltsége, építésük minősége és elosztása a társadalom különböző rétegei között: közvetlenül befolyásolja az emberek életmódját, életnívóját. Miinél magasabb egy ország lakosságának életszínvonala, általában annál nagyobb az ország lakássűrűsége, kevesebb az egy lakószobára jutó lakosok száma, több a komfortos lakás és magasabb színvonalú a kommunális ellátás is. Nem végleges adatok szerint az ország lakásállománya 1970. január 1-én a népszámjálás idején 3 millió 157 ezer lakás volt. Húsz év alatt, 1950 és 1970 között összesen 1 millió 65 ezer új j lakás épült az országban, s a családoknak majdnem egyhar- mada költözött új lakásba. Az építés szempontjából ez a húsz év nem volt egyenletes. A gazdasága tervekben az 1957-et követő évek óta kapott nagyobb szerepet a lakásépítés, nőtt az állami befektetés is, a lakosság jelentősebb anyagi erői kapcsolódtak be az építésbe. Az 1 millió 65 ezer új lakásból a két évtized alatt 315 ezer állami, mintegy háromnegyed millió pedig magánerőből, illőivé hitellel támogatott magánerőből készült. Persze, a több mint egymillió új lakásból csak 330 ezer a tiszta szaporulat: 170 ezerrel a lebontott régi lakásokat kellett pótolni. 1970. január elsején 400 ezerrel, 15 százalékkal volt több lakás Magyarországon, mint tíz évvel korábban. A szobák száma pedig ma meghaladja az 5 millió 200 ezret, ami 1 millió 150 ezerrel — 28 százalékkal —, több , mint tíz évvel ezelőtt volt. így az utóbbi évtizedben csökkent — az 1960-as 61 százalékról 47 százalékra — az egyszobás lakások aránya; a kétszobásoké viszont a tíz évvei ezelőtti 32 százalékról 43 százalékra emelkedett. Nőtt a három-, illetve többszobás lakások aránya is. Mivel a lakásnövekedés üteme nagyobb volt a népszaporulatnál, s mivel nagyobb, kulturáltabb lakások épültek, ma kényelmesebben, jobb körülmények között lakunk, mint eddig bármikor. Jellemzi ezt, hogy a száz lakásra jutó népesség száma — országosan — mintegy 10 százalékkal; a 100 szobára jutók száma pedig mintegy 20 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben. 1960-ban ;— mint az előzőén közölt adatok bizonyították — a lakásépítésben eredményes évtized vette kezdetét. Akkor megértek a feltételei annak is, hogy a párt- és kormányszervek kidolgozzák a 15 éves lakásfejlesztési tervet, amely szerint 1975 végéig 1 millió új lakást kell megépíteni. Ebből 600 ezer lakás az év végére kész lesz, a következő ötéves tervben pedig befejeződik a nagyszabású program. A tervezők 1960-ban úgy látták, hogy a 15 év alatt felszámolható az országban a lakáshiány. Ez a számítás azonban nem bizonyult reálisnak. Miért? Minden ország lakásszükségletét három alaptényező alakítja. Ezek a népszaporulatból, a lakásállomány pusztulásából, a megfelelő lakás nélkül élők elhelyezéséből eredő szükségletek, s ide kell sorolni a belső vándorlásból, a lakosság átrétegező- déséből eredő szükségleteket is., A 15 éves lakásíerv ezeket a; tényleges szükségleteket a lábé- j csülte; kevesebb családdal (na- j gyobb családnagysággal)’ kisebb arányú lakásavulással: lassúbbi átrétegeződéssel. illetve kisebb I városi lakossággal számolt. így az 1 millió új lakás felépítése 1 1975-ig nem oldhatia meg, csak enyhítheti a lakáshiányt. Az. utóbbi évtized nagy erőfeszítései ellenére még mindig kevés lakást építünk. Az ezer főre jutó, évente épülő úi lakások száma 1957 óta 5,8—6,1 között ingadozik. Az európai országok átlagában viszont 1000 főre számítva évi kb. 8, a Szovjetunióban évi 10,3 új lakást építenek. A hazai alacsony lakásépítési arány miatt az elavult, bontásra érett épületeknek is csak mintegy 1/4-ét számoltuk fel. Ez ugyan átmenetileg mérsékelte a lakáshiányt, de fékezte a minőségi javulást és növelte az amúgy is elhanyagolt lakáskar- bantartás-felújítás . költségeit. Ennek az elmaradásnak az értéke csak az állami bérlakásoknál az utóbbi húsz évben becslések szerint mintegy 12—13 milliárd- ra halmozódott. A jelenlegi alacsony lakbérek viszont nem teszik lehetővé a felújítási hátralék csökkentését, sőt a folyamatos javítások kiadásait sem fedezik teljesen. Hátráltatja a felújítást az állandó építőipari kapacitáshiány is. S itt utalni kell arra: a házgyárak s az új technológiák térhódítása ellenére az építőipar és az építőanyagipar részben még ma sincs kellően felkészülve a lakásépítési és felújítási igények kielégítésére. Végül is azonban 1950 óta több mint egymillió új ezer volt a hiányzó lakás. És ma? Az országos hiány csaknem 350 ezer lakás, ebből a budapesti megközelítően 150, a városi 140, a községi hiány pedig 60 ezer lakás. Amint látható: az elmúlt két évtizedben a lakáshiány jelentősen csökkent a községekben, de Budapesten alig javult a helyzet, a városokban pedig még romlott is. A lakáshelyzet általános javításán belül is most és a következő években a legégetőbb társadalompolitikai és szociális feladat a fővárosban és a vidéki városokban élő munkáscsaládok és családalapító fiatalok lakás- helyzetének a javítása. Szenes Sándor (Folytatjuk) Ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa Csütörtökön a Parlament vadásztermében ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa. Az ülés elnökségében Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, a KB tagja is helyet foglalt, s a tanácskozás munkájában a SZOT, a Hazafias Népfront, a KISZ. a SZŐ VOSZ, a Vöröskereszt, továbbá a nőmozgalma* támogató más szervek képviselői is részt vetteik. Ortutay Zsuzsának, a MNOT titkárának megnyitó szavai uitán Erdei Lászlóné, az Országos Nőtanács elnöke tartott beszámolót. (MTI) Megkezdte tanácskozását az országos népművelési konferencia Művelődéspolitikánk egyik kiemelkedő eseménye kezdődött csütörtökön reggel a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében: megnyílt a háromnapos országos népművelési konferencia. A tanácskozást dr. Törő Imre akadémikus,_ az Országos Népművelési Tanács elnöke nyitotta meg, ezt követően llku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter mondott megnyitó beszédet. (MTI) Kiállítás a szeghalmi Rákóczi tsz* beit A Sárréti Napok egyik jelentős eseménye volt dr. Tildy Zoltán fotóművész természet-képeinek bemutatása a Szeghalmi Rákóczi Tsz tanácstermében. A kiállítást eddig több ezren tekintették meg. Fotó: Dcméay Szerencsesorozat 4 smiMli, wryjsKi 1970. MÁJUS 15. került tető alá, s ha nagy nehézségek közepette is, de eredményesen. halad a 15 éves lakásépítési program megvalósítása. ' Hogyan állunk tehát a valóságos lakáshiánnyal, vagyis a családok számának és a lakásállománynak a különbségével? Lássuk az adatokat. 1951-ben országosan mintegy 450 ezer volt a hiányzó lakások száma, másként kifejezve: ennyi családnak vagy családtöredéknek nem jutott önálló, megfelelő lakás. Budapesten 1951-ben közel 170 ezer, a városokban kb. 100 ezer, a községekben több mint 180 6, rész Mégis, a parton csoportosuló- kat most nem a jövő kérdése foglalkoztatta. Álltak a parton, szemük a gépen, és — bármilyen különösnek tűnik — türelmetlenül lesték, hogy robbanjon fel végre! Némán álltak, vártak. — Ha-ha-ha! — kacagott fel hirtelen Juanita kisasszony. — Nem is igaz! Semmi sem igaz az egészből! Nincs is bomba a gépen! Nem kellett volna le- szállnunk! Ha-ha-ha! Ez Car- mencita bosszúja! Rodrigó miatt! ő küldte az üzenetet! És most boldog lehet, mert engem lakás t itt megesznek a kajmánok, vagy a madárpókok, vagy. Az már nem derült ki. hogy a művésznő a kajmánok és a madárpókok mellett mitől fél a legjobban, mert az akna működésbe lépett. Tekintve, hogy a Cartagena behúzott futóművet! landolt, az akna a gép törzsében, az utastér közepe alatt foglalt helyet, a géptörzs pedig ekkorra már kétharmadrészt a folyó iszapjába sijllyedt. Ezért a robbanás nem járt különösebben nagy zajjal, a víz, az iszap elfojtotta a hangot Mély, tompa, moraj, ezer sárszökőkút, a gépmadár valósággal szétfröcskölődött, millió szilánkká hasadt. És aztán csend ... Múltak a percek, a meder leülepedett, a folyó tükre is elsimult. A környező erdőrész fáin egy csapat arara-papagáj még izgatottan tárgyalta a szokatlan eseményt, kis ideig felháborodva makogtak a majmok is, egy örek tartaruga teknősbéka pedig, a közeli homokbucka mögött, bölcsen hozzálátott, hogy kiássa tojásait a fövényből, és messzebb vermelje el, ahol nem történnek ilyen nyugtalanító események . . Legnehezebben az emberek tértek napirendre a látottak felett. Érthető őket érintette a dolog leginkább Megigézetten meredtek a folyónak arra a pontjára, ahol a robbanás bekövetkezett. Amíg. ha roncsoltan is, de látták a Cartagenát, volt valami, ami összekötötte őket az ezer mérföldekre levő városokkal, a világgal, az otthonnal. Most viszont.. . A hosszúra nyúló csendet a Mama törte meg, akinek a legszívósabb manillakötélből fonták az idegeit. — Hát eddig eljutottunk — mondta. — Most addig fogjuk nézegetni a folyót, amíg kocsá- nyon lóg a szemünk? Döntenünk kell. Itt maradunk, vagy útnak indulunk? Határozzunk mielőtt gyökeret ver a lábunk. — Igaza van, asszonyom — mondta Himenez, a másodpilóta. — Annak, hogy itt várakozzunk, szerintem sincs értelme. Bogotában csak nagyjából tudják, hogy merre lehetünk. Mintha tűt keresne a szalmakazalban ,olyan feladata lesz a mentőexpedíciónak. Talán az lenne a legcélszerűbb, ha felfelé indulnánk el, a folyóparton. Itt minden víz az Amazonas felé tart, bizonyára ez is, márpedig emberi településre elsősorban az Amazohas környékén akadhatunk. Ha ezt az útirányt választjuk, az ivóvizünk is biztosítva lesz, és talán élelemhez is könnyebben juthatunk. — Egyetértek önnel — szólalt meg Ewans professzor. — Amint mondott, logikus. Mégis volna egy közbevető indítványom. Mielőtt elindulnánk, körül kellenp néznünk. Ott. balkéz felé, magasan kiemelkedik a többi közül egy hatalmas fa. Annak a tetejéről messzire el lehetne látni Hátha kapunk valami támpontot? Nem táplálok vérmes reményeket, hiszen ez a vidék a világ leggyérebben lakott helyei közé tartozik, nemrégen láttam egy népsűrűségi tabellát, ha jól emlékszem, errefelé egy négyzetkilométeren nulla egész két tized ember él. Az esély tehát minimális, mégis meg kellene próbálkoznunk vele. Bobo, a knoek-aut király, aki kezdettől nagyon ingerülten hallgatta a professzor okfejtését, közelebb lépett Ewanshoz — Hogyan érti ezt, miszter? Megmagyarázná nekünk azzal az okos beszédével, hogy hogyan lehet egy ember nulla egész két tized?
