Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-13 / 110. szám
Cjabb előadás a Békés megyei Népművelők Fórumán Önképzőkör a kötegyáni könyvtárban Nem okozott komolyabb kárt a hidegebb idő a mezőgazdaságban A Békés megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya és a Tudományos Ismeretterjesztő Tér. sutát megyei szervezetének idei sorozatában harmadik alkalom, mai Sas Elemér egyetemi adjunktus. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkárhelyettese a Fizika az ember szolgálatában címmel tart előadást május 15-én a békéscsabai Úttörő és Ifjúsági Házban. A neves tudós összefoglalója magas szintű tartalmi és módszertani segítséget nyújt a fizikai ismeretek korszerű ismertetéséért, elsajátításáért folytatott széles körű népművelő, ismeretterjesztő munkához. Kótegyánbam tavaly 745 olvasója volt a könyvtárnak, jelenleg már 702-en Iratkoztak be. A könyviár elsőrendű célja, hogy megőrizze olvasóit, hiszen a község lakóinak 30 százaléka kölcsönöz rendszeresen, fehér folt szinte nincs is a faluban. A 18—25 év közötti Matal olvasók szántát azonban lehet még növelni. A könyvtárnak kitűnő a kapcsolata a községi KISZ-szervezettel: a fiatalok önképzőkört alakítottak, s minden szombaton előadást hallgatnak irodalmi, esztétikai kérdésekről. Legutóbb a 15—20 KISZ- ista a modern költészettel ismerkedett. Nagy totó-lottónyeremények Újabb borítékos sorsjegyakció Az Országos Takarékpénztár | Békés megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint az elmúlt hónapban 7 négyes találat volt megyénkben. A legjelentősebb nyereményt — 155 ezer forintot — Gyomán fizették ki. Százezer forintot meghaladó lottónyeremények voltak még Békéscsabán és Orosházán. A totóban Békéssámsonban 250 ezer, Medgy esegy házán 45 ezer forintos tízenhármaa találatot értek el. Dulra többletszolgáltatással A Vörös Csillag Traktorgyár új szolgáltatást vezetett be a második negyedévtől kezdődően.) A 90 lóerős D4K—B, a 110 16- | erős DUTRA-STEYER—110 ossz- 1 kerékhajtású traktorok és a ! DUTRA-MUNCK exkavátorok j vásárlóinak 800 forint értékű I díjmentes pótalkatrészt, terylén munkaruhát, traktoros zsebszer- szám-készletet és a szélvédőre j szerelhető ventillátort is ad több- í letszc-lgáltatásként. Áprilisban a megye. OTP-fiókjai totó-Lottónyereményekire összesen 1 millió 800 ezer forintot fizettek ki. A 14. játékhét szelvényei kö. zött megtartott Jutalomsorsoláson 24 különféle nyeremény került megyénkbe. Ezek között főnyeremény is akadt: telek Agárdon, a hozzácsatlakozó 80 ezer forint értékű építési utalvánnyal. A szerencsés lottószelvényt az OTP orosházi fiókja hozta forgalomba. , Értesültünk arról is, hogy május 14-től, csütörtöktől ismát árusítják a borítékos sorsjegyeket. A közkedvelt, s a magyaV sport további fejlesztését szolgáló „zsákbamacska” ára változatlanul 4 forint, és 50 ezer, 20 ezer, 10 ezer, 5 ezer, 1000, 500, 200, 100, 30, 20, 10 és 8 forintot lehet vele nyerni. A legkisebb nyeremény az „Újra húzhat” feliratú. A nyeretlen sorsjegyekkel kapcsolatosan ezúttal a MOKÉP hirdet pályázatot. A békéscsabai mozik nézőterén és előcsarnokában levő gyűjtőládákba bedobott, névvel és lakcímmel ellátott borítékos sorsjegyek között Trabant személygépkocsit, szobaberendezést és vásárlási utalványokat sorsolnak ki. .................. s zántam a bombát. Csak az imént értesültem arról, hogy az alelnök délután sajtófogadást tart, tehát nem azonos az ón gépen utazó, ugyanilyen nevű úrral. Sajnálom, hogy tévedtem, de talán még megmenekülhetnek. Sürgősen szálljon le a géppel! Ne tétovázzék, mert... Itt abbamaradt az üzenet, né. hány kemény reccsenést közveti. tett a magnószalag, olyanokat, mint amikor egy ajtó kiszakad a pántjaiból. Zajok, kiáltások, aztán a rádiós ismerős hangja: — Barilla kapitány! Ez a fickó, akit most visz el az őrség, biztosan Igazat mondott. A bosz- szúállók dobtak kézigránátot a múlt héten Enricos ezredes gépkocsijára is. tegyen meg mindent. amit megtehet! Kísérelje meg a leszállást, és gyorsan hagyják el a gépet. Közölje a koordinátákat, hogy mentőexpedíciót küldhessünk, és... A fülhallgatóban sípolás, majd ütemes kattogás hallatszott. Iza kérdően nézett a másodpilótára és eltartotta fülétől a kagylót. — Hát igen — jegyezte meg keserűen Himenez —, ez még hiányzott a tökéletes boldogsághoz. A rádió adó-vevőnk felmondta a szolgálatot, mielőtt az adatokat továbbíthattuk volna. Ennek azonban most már nincs jelentősége. Alattunk fák, fák, folyók, patakok, mocsarak Ameddig csak a szem ellát.. Kell magyaráznom, hogy ez mit jelent? A lány szótlanul megrázta a fejét. Nem. ehhez valóban nem szükséges kommentár. Megigazította a haját, mosolyt erőltetett az arcára, és kilépett a vezetőfülkéből, hogy teljesítse utolsó megbízatását a Cartagena fedélNémelyik utas szundikált, má. ! sok raiacoziaa, natul aartyazuaa. j izaut-na egyéniként saeluugyre • veue o«.ei, vajon nogyan visel- : aednt-K majd a aóveuvezo per- s ceaben! szerencsére kevesen ! vannak kilencen mmüutiaze, net: reru, két no. : Eioi, bal oldalt, az ablaknál egy jj idős északi ur, zanery jswans! processzor ui. Mögötte peuig az : a bizonyos sennor. üampoina- ■ nes, aar akaratlanul a lejuare ■ nozia a oajt. reá- es aaveaeres. j kedo, a névazonosságon tűimé- j noen semmi Köze annoz a ma- ; siknoz, a politikus Campomanes- ! hez. Az o náta mögött revo uie- j sexen négy egymasnoz tartozó : személy Kártyázik. Három mulatt ■ tiavarember, sarga triKöoan, tar. • mer nadrágDan, aKik ügy uason- : Irtanak egymásra, mint narom : lekeie tojás, es a menedzserük. ; A három fiatalember profi ökoi- j vívó. Híres emberek, tíobo, Ju- : care és Pincho. Sikeres turné t után temek vissza szúkeób ha- • zajukba, Santosba. Az újságok ! e versenykórut kapcsán kuionö. S sen Boboról írtak sokat, aki ki- t utessel nyerte majd mindegyik I mérkőzését. Az a hatalmas kö- ■ vér hölgy mellettük, akt szivar- • ral a szájában most éppen oszt, j ugyancsak közismert személyiség • a délamerikai sportvilágban. An- 5 na asszony az egyetlen nő a vi- : lágon, aki ökölvívó-edző és me- 5 nedzser egyszemélyben. Csupa ; derű és csupa erély. A három b§. j tört orrú, dagadó izmú hivatásos : verekedőt a szeme sarkából di- ; rigaija. És azok úgy hallgatnak ! rá, olyan szófogadoan engedel- I meskednek, mint jól nevelt kis- • fiúk az anyjuknak. Úgy is szólít- | ják: Mama. (Folytatjuk) Az április végi és május eleji éjszakai fagyok alaposain réijesztettek a mezőgazdászokra: félő volt, hogy a gyenge növények és a virágba borult fák megsínylik a hidegebb időjárást. Az eddigi jelek szerint azonban a gyümölcsösökben, illetve a szántóföldeken nem okoztak lényegesebb kárt a sorozatos éjszakai fagyok. Kisebb pusztításokat azonban mégis összesítettek. Kecskemét és Baja térségében hozzávetőleg 50 holdnyi szőlőt ért kisebb-nagyobb fagykár. A sárgabarackosokban csak elvétve találtak „fagy- nyomokat”, a becslés egyelőre még nem tekinthető véglegesnek, mert még legalább egy hét kell ahhoz, hogy megállapítsák: az egészen zsenge gyümölcsképződményeket a fagy következtében nem „rúgja-e” le a fa. Az elmúlt hetekben a mezőgazdasági üzemek többfelé kivitték a szabadföldre a paprika- és a paradicsompalántakat. Az ilyenfajta termesztésre a kockázatvállalás a jellemző; amennyiben ugyanis Jó idő jár a növényre, akkor az eredmény nagyon kifizetődő a gazdaság számára, ellenkező esetben viszont rosszul Jár a termelő. Ez aránylag kis terű loten következett be, a paprikapalánták 100, a paradicsompalánták is mindössze 200 holdon mentek tönkre a „földerítő” felmérések szerint. Az újburgonyát és a lucernát többfelé megcsípte a hirtelen Jött éjszakai fagy. Növekszik az igény a kisiparosok munkája iránt Kitüntetéseket, jutalmakat adtak át a KI0SZ megyei választmányi értekezletén A KIOSZ Békés megyei vezetősége május U-én tartotta választmányi értekezletét, melyen megjelent dr. Gerval Béla, a KIOSZ országos elnöke, Zei- linszki András, a megyei pártbizottság ipari osztályának munkatársa, Csicsely Mihály, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa és Duna Pál, a megyei tanács ipari osztályának munkatársa is. Berényi József, a KIOSZ megyei titkára beszámolójában tájékoztatást adott az elmúlt félév munkájáról. Bevezetőben megemlékezett hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáról. Elmondta, hogy a kisiparosok megy eszerte társadalmi vállalásokkal készültek a ünnepségre. A Felszabadulási Jubileumi Emlék, érmet 16-an kapták meg. A kisiparosok munkája iránti igény növekszik, a technika fejlődése azonban egyre nagyobb szakértelmet kíván meg tőlük. Ezért szükségessé vált a rendszeres továbbképzés és lehetőleg egy-két rokonjellegű szakma elsajátítása. Sok helyes kezdeményezés született az utóbbi Időben, mint a javítások utáni garanciavállalás. a részletfizetés, a házhoz szállítás, a szolgáltatást nélkülöző lakótelepek, községek, tanyák felkeresése. A kisiparosok közül többen exportra is termelnék, amit a Kisipari Termelő Vállalat Békés —Csongrád megyét kirendeltsége útján bonyolítanak le. Békés megyében tavaly a for. italom meghaladta a 6 millió forintot, s az idén még nagyobb a lehetőség. A legfontosabb a lakossági javító-szolgáltató tevékenység, amelyből a kisiparosok több, mint 60 százaléka veszi ki a részét. Ezt a feladatot a központi rendelkezések egész sora igyekszik a lakosság érdekében elősegíteni. Egyes helyeken, mint Szeghalmon, Nagyszénáson. Békéscsabán és Gyulán kiállításon is igyekeztek, a kisiparosok munkáját a lakosságnak bemutatni. A javitás-szolgáliatás további kiterjesztésére a KIOSZ megyei titkársága a városi, járási tanácsok képviselőivel megbeszélést folytatott s ugyanakkor a jogtalan iparűzés megszüntetésére is intézkedés történik a közeljövőben. A megyében Jelenleg 4360 kisiparos dolgozik, számuk fél év alatt 48-cal nőtt. Anyaggal való ellátottságuk megfelelő, amit azonban az ÁFÉSZ-ekkel való együttműködéssel még tovább lehet javítani. Serényi József ezután a szakmunkásképzés helyzetét ismertette, majd az adózásról és az árak megállapításáról beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az indokolatlan áremelés megváltoztathatja a kisiparosokról alkotott jó véleményt. Előfordul. hogy egyesek nem készítenek árvetést, ami súlyos következményekkel járhat. Végül a szervezeti életről adott tájékoztatást Berényi József. Elismerését fejezte ki a társadalmi aktíváknak, akik önzetlenül részt vesznek a közügyek intézésében. Javasolta, hogy a következőkben több fiatalt is vonjanak be a munkába. Ugyancsak nagyobb szerepet kell biztosítani a vezetésben a nőknek is. Befejezésül a féléves verseny eredménye alapján kiosztotta a díjakat. A vándorzászlót a szarvasi járási és az elek! helyi csoport nyerte el. Jutalmat kaptak még a békési, a gyulai és a mezökovácsházi járási csoport, valamint a kondorost csorvási, nagyszénás!, gyomai, tótkom lósi és a körös- ladányi helyi csoport vezetői. Külön jutalomban részesültek az országos versenyben 5. helyezést elért békéscsabai járási cső. port vezetői, valamint Baumann Ferenc, a megyei munkaszervező I bizottság elnöke és Pólyák Pál, I megyei vezetőségi tag. A beszámolót számos hozzászólás követte. Többen méltatták | azt a fejlődést, ami hazánkban az elmúlt 25 év alatt végbement, s amelynek a becsületes kisiparosok is részesei voltak. Állást- foglaltak az imperialisták indokínai és közel-keleti agressziója éllen. Javasolták, hogy a kisiparosok a pártkongresszus tiszteletére indított versenyből Is eredményesen vegyék ki a részüket. Zsilinszki András elismeréssel nyilatkozott arról a szemléletről, amely az értekezleten elhangzottakból kicsendült. — Az anyagi megélhetés a mozgató rugó. de becsületes úton akarják megszerezni a pénzt — mondotVállaliink KÖNNYŰ VASSZERKEZETI MUNKÁKAT. LEMEZDARABOLÁST. SZABÁST 0—5 mm--g tábla- és rezgő ollóval. UF—222 géppel marási munkákat. Rövid határidőre! Érdeklődni: TÓTKOMLÓS! VEGYESIPARI SZÖVETKEZET. Lenin út 61—63. Szabó István üzemvezető. Telefon: 27. ta, s a pártbizottság nevében erőt. egészséget, sikeres munkát kívánt a kisiparosoknak. Dr. Gervai Béla az országos vezetőség nevében köszöntötte az értekezlet résztvevőit és válaszolt néhány kérdésre. Így többek között tájékoztatást adott a kisiparosok nyugdíjának rendezéséről, amelyre várhatóan 1971-ben kerül sor. Javasolta, hogy a javító-szolgáltató tevékenységet folytató kisiparosok kisgépeket szerezzenek be, hogy egyes hiányzó alkatrészeket is elkészíthessenek. Kérte, hogy a szervezetek többeket vonjanak be a közös ügyek intézésébe, va. lamint azt is. hogy a kisiparosokat jobban tájékoztassák a különböző rendelkezésekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tagdíjat mindenki időben fizesse be. Közötte, hogy a KIOSZ-köz- pont Hévízen 100 személyes üdü. löt építtet, amely ősszel készül el. Befejezésül tolmácsolta Nagy Józsefné könnyűipari miniszter üdvözletét és Gergely Istvánnak. a KIOSZ gyulai járási titkárának. Kergyik Pál kondoros! szűcs kisiparosnak átadta a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt. P. B. Csiaki Már?a nyerte az oivasómozgalmi pályázatot Sikerrel zárult a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar —Szovjet Baráti Társaság által meghirdetett oivasómozgalmi pályázat. A tanácsi és szakszervezeti fenntartású közművelődési könyvtárak olvasói között kiosztott kérdéscsoportokra megyénkben mintegy ötszázan válaszoltak, s a félezemyl pályázatból háromszáz helyesnek bizonyult. A helyes megfejtők nevelnek budapesti sorsolásán az olvasómozgalmi pályázat első diját, egy kétszemélyes, kéthetes időtartamú, szovjetumó- beli utazást Csiaki Mária, a békéscsabai TÜZÉP Vállalat dolgozója nyerte. A mozgalom sikerét segítő, kiemelkedő munkát végző könyvtárosokat — Békés megyéből Koszorús Oszkár orosházi, Ma- csányi Antalné mezökovácsházi, Luczy Józsefné békési könyvtárosokat — az MM és az MSZBT által rendezett fogadáson látják vendégül május 18-án, vasárnap Budapesten. 1970. MÁJUS 13. 5