Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

KÖRÖS TÁ J KULTURÁLIS MELLÉKLET Cserei Pál: Tojásvaluta (Regényrészlet) * & Olyan kövér pénz­tárcát hordtak a férfiak, hogy alig bírták begyö- möszöini a belső zsebükbe. Az asszonyok a kötényük alá, derekukra kötött zacs­kóba, a piaci kosarak al­jára gyűrték a papírpénzt, hogy keresgélés, nélkül be- lemarkollhassanak, ha va­lahol mégis adnak érte va­lamit De ez nagyon ritka eset volt; aki árult va­lamit ajkbiggyesztve rán­dította meg a vállát ha pénzért akart valaki vásá­rolni. — Ugyan, minek az ne­kem? — Kitörülhetem vele a fenekemet — Égne eä az te, aki csinálja. A téli esték kártya-csa­táinál sem kellett senki­nek. A fémpénzt használ­ták értékki fejezőnek, de nem a címletek szerint hanem darabszámra. Ha valaki elvesztette az utolsó darabot is, feszeöntötték az egészet, aztán újra szétosz­tották és folytatták a par­tit. Az ősi társadalomhoz hasonlóan cserekereskede­lem alakult ki s abban az általános értékmérő a to­jás volt Bizonyára azért, mert fontos a létfenntar­táshoz és a nagysága olyan, hogy kisebb áru­cikkek értéke is mérhető vele. A pénznek akkor már csak a csábja volt meg, mely abból táplálkozott, hogy a háború előtt tíz- húsz pengőért egy hétig kellett dolgoznia a mun­kásnak, és a két fillérre is vigyázott hogy jusson valami a bendőjébe, ne legyen mindig üres. Egyik este, amikor Varga István magára húz­ta a dunnát körülütöget- te, de bíz’ az csak véko­nyabbnak tűnt mint az­előtt Beletúrta a fejét a párnába, még mi a fene nem jut az eszébe, hogy összemegy a dunna. Hamar elaludt és álmá­ban hó formájában mil­liárdos bankók hulltak alá, s köztük vasvillás ördö­göknek változva táncolt Gond* József telekkönyv­vezető, Szentkúti Ernő főjegyző, Meszlényl Kál­mán plébános, Bereczki György nagygazda pedig lapulevelek mögül leste őket. Aztán az összes pénz Varga Istvánra hullt nem bírt moccanni sem, csak az orrát dugta ki a bankók közül és fuldok- lott, mert a fejét is be­lepték. Ekkor ébredt fel. Tarkója, homloka csupa verejték volt s dühösen fordult meg, hogy milyen badarságok fészkelnek éj­szakára az agyába. Reggel borotválkozás közben feltűnt neki, ami­kor Erzsi kinyitotta • konyhaszekrényt a tükör­ből egy szakajtót tele to­jássá] látott meg Ugyan honnan vette? Aztán res­telkedve nézett Erzsire, amiért régen nem kérdez­te tőle, miből látja el a családot; ha csak egy tá­nyér krumplileves jut is ebédre, de mindig főz. Er­zsi elmosolyodott, sok tur­pi asságra van szüksége. Elő­ző évben még csak köny- nyebben voltak, amíg nem romlott meg annyira a pénz, férje fizetését be­osztotta és meg voltak va­lahogy. Év derekáig volt zsírjuk abból a malacból, amelyért a férje csizmát csinált, miután learatták az elmenekült Sípis Illés ■rizstábláit. Most is kap fizetést, és nem is havon­ta, mint előző évben, ha­nem hetenként, de mit ér az már. Előző héten mire hazavitte, már csak két ki­ló kenyeret tudott venni belőle, és három deci pet­róleumot Az nagyon jó, amióta szemlátomást rom­lik a pénz, minden hónap­ban harminc tojást is kap­nak, mert az aranyat ér. Űjra elmosolyodott, olyan­ná vált már, hogy a pati­ka-mérlegen sem tudnák jobban beosztani azt, ami éppen van, mint ő. Most húsz krumplija van, nyolc Mucsi lózsef: Őszfői iavaszig Ősztől tavaszig esőben, fagyban, Harcolva, küzdve, fázva, s mióta! Győzelem! — röppent ajkukról a szó Es néha a nóta. Ősztől tavaszig lóháton, tankban, Fáradtság, halál kísérte őket Harcoltak utcán, járták » jajtól Pirosló mezőket Izmuk ereje és harci kedvük Főnixként támadt naponta újra. Fölnéztünk tiszta emberségükre, Gyógyító szavukra. * Haditettüket őrzi az Irts. ünnepi hanggal köszöntőm őket. Bő termést adó csendén csőkre Kérem a felhőket kisebbet félretett belőle kétszeri levesfőzéshez, az két ebéd, n tizenkét na­gyobbat pedig hajába meg­süti reggelire, vagy vacso­rára. Megsózva nagyon jó az; a gyerekek is nagyon szeretik. Mutató ajjávai az orrára ütött Varga Istvánnak Er­zsi, nem könnyű a kony­hamesterség! Az ő kony­hájában Krisztus is éhen maradna, ha rábízná az étéi elosztását, pedig az ötezer embert elégített ki öt kenyérből, két halból, és azután még tizenkét kosár maradékot, morzsát szedték össze. Lehet ugyan, hogy ez a történet hasonló ahhoz, amikor a szomszéd An ka néni ö tő­jüknek paprikásnak főzött meg ebédre egy csirkét, és mielőtt enni kezdtek, messzi tanyáról egy ro­koncsalád lepte meg őket, vasárnap volt. azok hatan mentek, az asztalhoz tehát tizenegyen ültek. Anka né­ni pedig a csirkét nem öt, hanem tizenegy részre osz­totta, ebéd után mégis annyi ételmaradékot sze­dett össze a kötényébe, hogy hintett belőle a tyú­koknak s a moslékos vö­dörbe is szórt Az történt közben, miután asztalhoz ültek, a rokonok a ma­gukkal vitt batyut kibon­tották s a benne levő en­nivalót tizenegy részre oszották, mint a csirkét. — De gazdagok vagyunk azért -s . célzott a tojásra, amikor ■ már indulni ké­szült ■-i-s’. • Erzsi a férte kabátjáról tenyerével sepergette le a szöszöket, ég hátba vágta. — ö, te nagy politikus — nevetett — Azt sem tu. dód, miből telik meg a tá­nyérod. Kinyitotta a konyhaszek­rényt — Ha itt van tojás, vagy más, akkor a szo­bából hiányzik valami Nem vetted észre, hogy könnyebb a dunna?.. Egy kiló pehely negyven to­jás. Végigsimífotta férlének dús, barna haját, bizony a lánykorában összegyűjtött abroszokat is elhordta már, csak a kopottabbak van nak meg. Ilyesmiért tud szerezni lisztet krumplit zsírt vagy napraforgóola­jat, a tojásért gyufát, sót, paprikát adnak. Ha pedig a tojásból sok van, akkor mindent vehet érte. Szemöldökét hamiskásan húzta fel, láthatja a férje, belőle is kofa lett már. Két héttel ezelőtt, amikor nagytakarítást csinált a kamrában, megtalálta azt a csomag faszeget, amit a férje eltett egyszer, hogy majd jó lehet még az, s el­cserélte azért a darab sza­lonnáért, amelybő] olyan jóízűen ettek. Emlékszik rá, hogy a férje jól behin­tette pirospaprikával is. A padláson meg összeszed­te a ráspolyokat és a pia­con kapott érte egy darab sátorlapot s abból varrt Pityunak hátitáskát, mert azelőtt hóna alatt hordta az Iskolába a könyveit, a tolltartót pedig a zsebé­ben^­A XIII Alföldi Tárlat képeiből Koszta Rozália Palántázók Pál Gyula Csillag utca Muzsikáról röviden A szimfónia A műfaj és a kor, mely ezt a műfajt kifejlesztet­te, a zenetörténet hegy­láncolatának egyik csúcsa. Erre az oromra leggya­korlottabb vándor sem pattanhat fel egyetlen ug­rással. A hegy alján kell kezdenünk. Már a XVII. században, sőt előtt is, is­meretesek voltak olyan művek, amelyeket cikli­kusnak, sorozatosnak (több tételből állónak) mondha­tunk. A ciklus úgy te­vődött össze, hogy a mu­zsikusok kedvelt táncokat fűztek össze, s így las- sabb-gyorsabb, ábrándo­sabb, szenvedélyesebb táncformák váltakoztak. Ahogy a nagymesterek kézbe vették ezt a — mai szóval élve — ..táncegyve­leget”, mindinkább kiala­kult a gyakorlat, hogy a ciklust, a sorozatot beve­zetés, preludium előzi meg. Ezután következnek a táncok, megszakítva egy áriával, a mi szókincsünk szerint: dallamos zenekari tétellel, a táncok végén pedig afféle finale szólal, mely tempójával, vidám sodrával, életteljes ritmu­sával mintegy megkoro­György Sándor názza a művet Innen már csak egy lépés, hogy a táncdallamok, ezek a könnyű zenei ihletésű me­lódiák „kikopjanak” a cik­lusból, de megmaradjon a bevezető, erőteljes I. tétel, aztán — a régi ária min­tájára — evv lágy, dalla­mos II. tétel, erre követ­kezzék a régi táncsorozat­ból megmaradt menüett, s az egészet betetőzze az a bizonyos finale, mely di­adalmasan fejezi be a ze­nekari művet, amelyet immáron Szimfóniának ne. veztek. A műfaj úgyszól­ván kész, mire a nagy bé­csi klasszikusok (Haydn, Mozart, Beethoven) meg­jelennek a színen. Készen van tehát a nemesen met­szett kristályedény, csak zamatos, pezsdítő, gondo­lat- és érzelemébresztő italt kell betölteni. A bé­csi klasszikusok munkája nyomán ^ hajdani táncso­rozat — Immáron szimfó­nia — telítődik a legna­gyobb, legemelkedettebb érzésekkel, a legmagvadabb zenei gondolatokkal. Túl­zás nélkül mondhatjuk: a XVIII—XIX. századi szim­fónia a kor legteljesebb foglalata. Tudnunk kell azt is, hogy a szimfónia virág­zásának kora bizonyos zeneszerzői módszerek ki­bontását is ielentí. Az L tétel, majd mindig, lega­lább három dallamra épül: a hősies, férfias főtémára, a nőiesebb, álmodozó mel­léktémára, s a tömören fogalmazott zárótémára. Ezt követi az I. tétel — egyben az egész szimfónia, legdrámaibb fejezete: a három dallam elemzése, tovább-bonyolítása, szem­beállítása, merész kifej­lesztése. Aztán visszatér a három uralkodó dallam, mintegy lecsitulva, egy­más mellé sorakozva is­mét A II. lassú tétel min­dig gazdag dallammal ajándékoz meg bennün­ket. Ha fölkattan tjük a rádiót, jó] figyeljük mega III., V„ VI. vagy a IX Beethoven-szimfónia las­sú tételét. A harmadik — majd azt mondtam felvo­nás — helyesebben: zenei tétel, a már említett tánctétel. Beethovennél már ez is kikopik a szim­fóniából, s helyébe jő a Scherzó. A jókeav, a má­moros öröm a kicsattanó erő zenei jelképe. A Fina­le, a zárótétel olykor az első tétéi építkezésének mása, (félreértés ne essék: nem a dallamkincs, csak az építésmód egyezik) máskor úgynevezett Ron- dó. Rondó, tehát kör. Egy bizonyos dallam mint körbe járó óramutató, újra meg újra visszatér. Köz­ben más dallamok is elő­bukkannak, de a Rondó-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents