Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-24 / 95. szám
Döntött a Legfelsőbb Bírőság Mezőgazdasági termelőszövetkezeti, valamim fogyasztási és értékesítő szövetkezeti tagok, s; alkalmazottak pe»es ügyében több, irányelvül szolgáló állás- foglalás hangzott el a Legfelsőbb Bíróságon. Egy tsz alkalmazottját olyan súlyos üzemi baleset érte, hogy több mint másfél évig teljesen munkaképtelen volt. A sérült el-: maradt jövedelme és táppénze j közti különbözet megfizetéséért; a szövetkezethez fordult, de a; vezetőség elutasította. Ezek után pert indított és a járásbíróság a szövetkezetét elmarasztalta. A legfelsőbb ügyész törvényes-1 ségi óvására a Legfelsőbb Bíró- j ság a járásbíróság ítéletét hatá-| lyon kívül helyezte és elrendelte az iratoknak a szövetkezeit vezetőségi bizottságához való áttételét. A határozat indoklásai szerint a kormányrendelet ér-j telmében a szóbanforgó munka- j ügyi vitában első fokon a sző- vetkezeti vezetőségi bizottság- j nak kellett volna döntenie. Ez-, zel szemben nem a bizottság hanem maga a vezetőség hozott határozatot, holott erre nem volt jogköre. Tehát a járásbíróság, állásfoglalása téves, ezért ítéletét meg kellett semmisíteni. Egy másik baleseti kártérítési; perben az a kérdés merült fel, | hogy a tsz-tag átlagkeresetét i miképpen kell kiszámítani. A j megyei bíróság arra hivatkozva,; hogy a tsz-tagok átlagkereseté- nek megállapítására nincs jogszabályi rendelkezés, azt a számítási módot alkalmazta, hogy a baleset napjáig elért évi keresetet a hónapok számával osz-j tóttá, és így állapította meg a napi átlagkeresetet. Törvényes-, ségi óvásra a Legfelsőbb Bíró-! ság más álláspontra heüyezked- dett és kimondta: az egy napra! eső átlagkeresetet (részesedést) I úgy kell megállapítani, hogy a balesetet megelőző egy évbenj elért összkeresetet (részesedést) a ledolgozott munkanapok számával kell osztani. Minthogy a megyei bíróság nem ezt a számítási módot alkalmazta, döntése jogszabálysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új határozat hozatalára kötelezte. Egy tsz nőtagjának gyermeke született és a vezetőség méltányosságból fizetésnélküld szabadságot engedélyezett neki, hogy a gyermekét gondozhassa. Egy évvel később megszületett a MAGAS KERESETI LEHETŐSÉGGEL FELVESZÜNK: szerszámkészítő, motortekercselő, (kiemelt) lakatos, esztergályos, szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat (SZAKMUNKÁRA BETANÍTJUK). Kéthetenként szabad szombat LAKATOS ÉS GÉPJAVÍTÓ KSZ, OROSHÁZA, Táncsics M u. 40. (Ref. templommal szemben) 94780 második gyermek. Az asszony szülési segély iránti kérelmét a tsz vezetősége azzal az indoklással utasította el, hogy csak fizetett szabadság tartama alatt jár a segély, márpedig a második gyermek az anya fizetésanél- küli szabadságának tartama alatt született. Végső fokon a Legfelsőbb Bíróság a szövetkezetét a szülési segély megfizetésére kötelezte. A Munkaügyi Minisztérium és a SZOT állásfoglalása alapján a munkaviszonyban töltött idő számításánál a gyermekgondozás céljára idénybe vett fizetésnélküli szabadság időtartamát teljes mértékben figyelembe kell venni — hangzott az ítélet. Ez az állásfoglalás természetesen a termelőszövetkezetek nőtagjaira is vonatkozik. Ugyanis a tsz-tagok gyermekgondozási segélyéről szóló rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetben tagként dolgozó nő gyermekgondozási segélyre jogosultsága szempontjából közös munkában eltöltöttnek kell tekinteni azokat a napokat is, amelyeken gyermeke gondozása miatt — a szövetkezet vezetőségének engedélyével — volt távol a munkából. Ez az állásfoglalás megfelel annak a jogpolitikai célnak, amit a jogalkotók ezzel a segélyezéssel el kívánnak érni. Egy fogyasztási és értékesítő szövetkezet felvásárlót és két segódfelvásórlót alkalmazott. A munkaszerződésben mindhárman tudomásul vették, hogy az átvett áruért egyetemlegesen felelősek. Később a raktárban még két kisegítő is dolgozott. Egy év múlva a szövetkezet ellenőre leltárhiányt állapított meg, és a vezetőség a felvásárlót a kar megfizetésére kötelezte. Az illető ez ellen a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, de panaszát elutasították, ugyanígy a járásbíróság ia Törvényességi óvásra a Legfelsőbb' Bíróság a szövetkezet határozatát hatályon kívül helyezte és a felvásárlót a leltárhiány megfizetése alól mentesítette. A határozat indoklása többek között a következőket mondta ki: — A munkaszerződésnek az a kikötése, hogy a felvásárló és két munkatársa a teljes leltárhiányért anyagilag felelős, törvénysértő. Ugyanis ez a kikötés a leltárhiányról szóló kormány- rendeletnek azon a pontján alapult, amely az egyszemélyes egységekre vonatkozik, márpedig ebben az egységben hárman dolgoztak, azaz többszemélyes volt. Ebből következik, hogy ezen a címen a felvásárló anyagi felelősségéről nem lehet szó. De törvénysértő a leltárhiány megtérítésére kötelező szövetkezeti határozat azért is, mert a szóbanforgó rendeletnek mind az egy-, mind a többszemélyes egységekre vonatkozó pontjaira hivatkozik, holott a két felelősségi rendszert együttesen alkalmazni nem szabad; egyik a másik alkalmazását kizárja. De a felvásárló anyagi felelősségét azért sem lehet megállapítani, mert a munkaszerződésben meghatározott mérvű anyagi felelősség csak azokra a többszemélyes egységekre vonatkozik amelyekben a vállalat a dolgozókat az egység vezetőjével és helyettesével egyetértésben alkalmazza és ezt a tényt az illetők aláírásukkal elismerik. Ebben az egységben azonban két olyan kisegítő is dolgozott, akiket nem a felvásárló hozzájárulásával választottak ki. Textiles nap i a műszaki fejlesztési heteken Tegnap, csütörtökön délelőtt folytatódtak a Békés megyei Műszaki Fejlesztési Hetek rendezvényei. Délelőtt 9 órától Békéscsabán, a Technika Házában a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület megyei szervezete tartotta meg szakmai előadásait. Ebből az alkalomból három előadás hangzott el. Bárány István és dr. Fülöp Sándor meghívott budapesti szakemberek Hogyan értékeli a belkereskedelem az egyes vállalatok termékeinek színvonalát, igények a színvonal további fejlesztésére, valamint nagyvállalat, gyáregységek önállósága, döntési jogkörök címmel tartottak előadást. Délután Fónyad Tibor, a KIPTERV csoportvezetője a textilipari klimatizálás új irányait ismertette tájékoztatójában. Ugyancsak tegnap, délután két órakor kezdődött el a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület megyei csoportjának rendezésében Békéscsabán, az Ifjúsági Házban az a kétnapos ankét, amelyen a részvevők a megyeszékhely új hűtőházának építésénél alkalmazott műszaki megoldásokat vitatják meg. Premier a színházban A Békés megyei Jókai Színház ma, 24-én este 7 órai kezdettel mutatja be A bay—Kalmár —Majláth: Ne szóljatok bele című vígjátékát. A mai premier főbb szerepeit Barcza Éva, Felkai Eszter, Romváry Gizi, Gálf- fy László, Székely Tamás, Cse- rényi Béla, Széplaki Endre játszók;. Rendezte: Máté Lajos. Üj tennék a hőálló Kalorfíx radiátor-festék, B 6-os folttisztító — Hogyan kell a padlólakkot használni ? Termékbemutató és szakmai tanácsadás Békéscsabán A Szolnok—Békés megyei j Élelmiszer és Vegyiáru Nagyke- j reskedelmi Vállalat a Budalakk Festék- és Műgyanta Gyárral közösen termékbemutatót tar- totí Békéscsabán. A tanácskozáson az állami és szövetkezeti boltok szakemberei vettek részt. A Budalakk Festék- és Műgyanta Gyár műszaki vevőszolgálatának képviselői, Tímár Jánosné és Hébenstreit Nándor tartottak tájékoztatót a már ismert termékek használatáról, a gyár munkájáról, s bemutatták az új, még eddig forgalomba nem hozott termékeket is. A gyár egyébként több mint 1500 féle festéket, zománcot készít, s ed- j dig főleg ipari célokra gyártott. ] Érdekes volt a szakmai tájékoztató és a sok-sok hasznos tanács, melyekből megtudhattuk, hogyan kell a padlólakkot használni, hogy ne repedezzen és ne színeződjön; miért jó a Diszperzit lemosható falfesték és a Neo- lux autófesték. A szakmai tájékoztató során a boltok vezetői az új cikkeket — így többek között a Kalorfíx radiátor-festéket, mely 130 fokos hőmérsékleten sem színeződik el, a B—6- os folttisztítót, mely a legkülönbözőbb textíliák folttisztítására alkalmas — is megismerhették. A bemutatón filmeket is vetítettek a gyár termékeiről és a gyártási folyamatokról. Kilencven diák a kondorosi iskolák szakköreiben A kondorosi általános iskolások számára két helyen kínálkozik lehetőség szakköri tevékenységre: nemcsak a községi művelődési házban, hanem az iskolában is eredményesen működnek a szakkörök. A hét iskolai szakkörbe mintegy 90-en járnak. A tantárgyi, az orosz, a matematika, a fizika és a rajzszakkör mellett néphagyomány- gyűjtő és fotószakkör, valamint honvédelmi lövészkor Is működik. A napokban két szakkör .kiállítást rendezett hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére. Az orosz szakkör egy egész tantermet megtöltő tárlaton mutatta be szovjetunióbeli levelező partnerek ajándékait, , leveleit, a rajz- és képzőművé- ; szeti szakkör tagjai pedig rajzai- I kát, kézimunkáikat állították ki. Május 1-én a csabai szabadtéri színpadon lép fel a A Megyei Művelődési Központ Balassi Népi Együttesének tagjai szorgalmasan készülnek a közeljövő feladataira. Az együttes népi zenekara, s az énekszólisták, Szabó Teréz és Andó Mihály április 25-én Kamuion Balassi magyarnóta- és népdalesten lépnek fel. Április 30-án Szeghalmon, a Sárréti Napok megnyitó ünnepségén,május 1-én pedig a békéscsabai szabadtéri műsoron mutatkozik be az együttes teljes műsorával. Görögországi útiképek Azt mondják, Görögország a múlt csodálatos emléktára. így igaz. De csodálatos a tenger is és érdekesek a görög emberek is. Amikor emberekről beszélek, azokra gondolok, akik szabadságra vágynak, és ezt meg is merik mondani. Élmény volt a táj, a tenger, élmény egy hónapon keresztül. Medvetáncoltatás Jugoszláviában egy szussza- násnyi pihenő Gevgelijában. Gémberedett tagokkal másztunk ki a buszból, már négyszögletesek voltunk a sok üléstől. Bámészkodtunk, barátkoztunk a busz körül ácsorgókkal. Az egyik utcából gyerekhad fordult ki ijedten-boldogan felénk igyekezve. Mindenki arra fordult, mi is meresztgettük a szemünket, de még semmit se láttunk. Pedig ahol ennyi gyerek van, ott valami van! Végre feltűnt a csoportosulás okozója. Egy jól- megtermett barna mackó, lánccal a nyakában. Gazdája kíséretében felénk tartott. — Végre látunk medvetáncot — s már kotorásztunk a zsebünkén aprópénz után. — Héja, héja Musztafa! — biztatta egyre a bőrzekés ember a ráérősen cammogó medvét. Csak tudnám, miért hívja éppen Muszta- fának? A busz előtt embergyűrű, mi a belső körön. — Hopplá, hopp- iá — igyekezett táncra bírni a medvét a bőrzekés. Az leült a hátuljára és csak ingatta nagy fejét. A gazdája látta a külföldi buszt, nem akart szégyenbe maradni. Mérgesedett a helyzet. Megsajnáltuk a medvét. — Segítsünk neki — és már énekeltünk is. A medve vette a „lapot”, két lábra állt és táncolt. A vége az lett, hogy nem ő, hanem mi kaptuk a tapsot. Biztosan arra gondolt: „kutya világ, medvesors!” Megettek egy újságírót Lefkász gyönyörű kisváros. Tipikus tengex-partd település, nagyságra mint Balatonfüred. A tenger ott olyan kék, hogy olyan nincs is. Csak kimeredt szemmel áll az ember és szépségével nem tud betelni. Vizében, mint fehér márványpaloták tükröződnek vissza a partmenti házak. A móló végén, hatalmas sziklatömb lábánál volt a strand. Szabad óráink felejthetetlen pihenőhelye. A vízből még ki sem értünk, már úgy kellett lesöpörni a sót magunkról. Hajunk, mint öreg anyókáé, hófehér a sótól. — Ki jön úszni egyet? Bemegyünk a szikláig — invitált bennünket a csoport egyik tagja. — Miért ne! — és már iramodtunk a kék víznek. A tengerből épp hogy kiálló szikla lehetett vagy kétszázötven-háromszáz méterre, kívül a bólyákon. Rövid szusszanás után már jöttünk is a part felé. — Mi lenne, ha felbukkanna egy cápa? — ugratta a társaságot egyik barátom. — Még viccnek is rossz! — feleltünk a kérdésre és én akaratlanul is nagyobb tempókat kezdtem venni, örültem, amikor elnyúlhattam a