Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-19 / 91. szám

Tíz évvel ezelőtt nagy ásatás volt Békéssámsonbán, az egyik tsz homokbányája környékén, az Erdöházi-halmon. Kelta és szarmata sírok kerültek elő a puha, sárgán omló homokból, másfél-kétezer esztendős csontok bronz karperecek, színes gyön­gyök, korsók, bögrék, római mű. helyekben készült intarziás fa­bulák... Békéssámison híres lett erről, nem mintha csak a föld titkai hozták vólna hírét, történt ott más egyéb is az elmúlt évszá­zadokban, de még több a leg­utolsó két és fél évtizedben, amiről persze, hogy többet tud­nak, mint a falu régmúltjáról. Pedig gazdag és érdekes az is! Szerette az ember a Szárazén« nek ezt a hajlatát, susogó ná­dasból emelkedett ki az a domb is, amit Erdőházi-halomnak ne­veznek a 19. század óta. A tizen­ötödikben — írják az okmányok — V. László király egy Botos Anna nevű főrangú hölgynek adományozta, de 1552-ben, Eger­vár ostromának évében Sám­sont is felégette a török, és puszta síkság maradt a tizen, nyolcadik századig. Akkor jöt­tek errefelé dohánykertész tele­pesek, megvetették a lábukat az Ér partján, és 1890-ben már 322 ház a falu, 3227 lélek lakja. Ké­sőbb, 1940-ig nem sok történt, hacsak annyi nem, hogy egy pakli dohányért ölre mentek egymással a sámsoniak, az ura­dalom farkastörvénye nem néz­te, hol arat, kiket öl. Az új vi­lág ötödik esztendejében 4800 lakosa van, 11 év múlva, 1960- bán 3858, most. 70-ben még ke­vesebb: 3460. Majdnem annyi, mint nyolcvan éve. Kihal a fa­lu? — Szó sincs róla, mondja Lu­kács Ottó, az iskola igazgatója, csak a megszokott képlet: las­san elnéptelenedik a tanyavi­lág. eztán aki beköltözik, na­gyobb községet választ, sok fi­atal meg búcsút mond a szülő­falunak. Tudja, munkaalkalom, igény, kereseti lehetőség... A két és fél évtized azért alaposan átformálta a falut Erős tsz, kötőüzem. Igaz, más nincs. Űj posta, takarékszövet­kezet, rendelő, kultúrház.-’ mozi az van. — A fiatalság mégis Vásár­helyre, meg Makóra jár dolgoz­ni. Naponta jönnek-mennek, utaznak. Este elegánsan ki öltöz­ve sétálnak a faluban, mennek a presszóba. Olyan csinosak a mi lányaink, akár a városiak. Ezt többen is mondják, de azt is, hogy az öreg presszón kívül nincs hová menni. Azaz van: a kultúrház ifjúsági klubjába. Az viszont még nem az igazi. 2 Odakint fütyül a szél, rázza az ablakokat, a kályhacsőbe is belehuhog, aztán megáll. Egy pillanatra csak, majd újra fel­támad és sziszegve rohan a pa­latetős házak, imbolygó tv-an- tennák között. A húszas, harmincas évekről beszélünk. A gazdasági válság­ról, a nyomorgásról. Most más világ járja Sám­sonban. Melegh József tanács­titkár nem is bizonyítja; mi­nek, menjen csak bátran végig a vendég a falu utcáin, rájön maga. Járdák épülnek évente 160 ezerért, új kutak... vízmű- társulást is szerveztek. — Van gondunk is, de amit most mondok, az mind közül a legérdekesebb. A mi falunk itt van a világ végén, a megye csücskében, ma már ugyan más a helyzet, hanem hosszú évszá­zadokon át csak nehezen lehe­tett hozzánk eljutni vagy innen máshová. Amióta vasút van, az itteniek mindig arról ábrándoz­tak, hogy nekik is legyen... 1948-ban megépült a község és Tótkomlós között a keskenyvá- gány és ezzel a százéves álom valóra vált. Idén aztán... Jött a rendelet, amely a keskenyvágá- nyú vasutak felszámolását mondja ki, országosan 4000 kilo­métert, s ebbe mi is beleestünk... Esszerű-e vagy sem? Kapunk helyette autóbuszokat, meg más szállítóeszközt, de azért mégis­1 A térkép szélén csak úgy van, hogy bánt mánd- annyiónkat. A sámsoni ember büszke arra, hogy saját vonata van, hiszen olyan sokáig akar­ták. Mondja, hogy néha odaáll az ablakhoz, nézi a piacteret, ahogy ott sorjázik három nagy autóbusz egymás mellett és ak­kor az jut eszébe, ha az ő nagyapja vagy dédapja most feltámadna, nem hinne a szemé­nek. Ha a vasút végleg meg­szűnik, még több lesz a busz, pályaudvar is épül, lesz itt olyan forgalom,.. Szélesítik már a műutat a község és Tótkom­lós között, mert hát vonat ide, vonat oda, úgy van rendjén, hogy az új Sámson is új úton, új utakon járjon. 3 '5 ■ ■ ;> Meséli, hogy néhány évvel ez­előtt riport készült róla meg a művelődési házról és az újságíró ezzel a mondattal kezdte a szí­nes beszámolót: „Csupa ideg, csupa szív...” A meghatározás találó. Pedig..., első pillantásra épp az ellenkezőjét hinné az ember. Mozdulatlan arc. Nagyon pontos, rövid vagy hosszú, de mindig szabatosan fogalmazott mondatok. Fegyelem. — Tizennégy éves korom óta én voltam a családfenntartó. Apám lábát amputálták, korán kellett hát kezdeni... Hozzászok­tam, hogy az égvilágon semmi sem könnyű; ingyen nem adnak semmit Itt is, a művelődési házban... Tulajdonképpen nincs főiskolai végzettségem, csak érettségi, ezért kétszeresen helyt kell állnom.. — Évi 150 ezer forintos költ­ségvetéssel működik a kultúr­otthon. Ebből 55 ezer az állami támogatás, 4 ezret a helyi Kő­re Tsz ad, ez összesen ugye 59 ezer forint. Marad tehát 91 ezer, amit magamnak kell „kigazdál­kodni”. Márpedig pénzt is ke­resni, népművélni is; nem a legegyszérűbb. A tsz, mondom, 4 ezret ad, és mindenféle saját rendezvényére igénybe veszi a művelődési házat, amelyek mellesleg jóval több pénzt igé­nyelnek, mint az általa adott támogatás. Tudom, az Előrénék nem ment valami jól, most helyrerázódtak végre a dolgok és a jövőben... A pénzügyi nehézségek miatt meglehetősen sok a nagyméretű rendezvény, olyan, ami pénzt hoz a házhoz. ORI-műsor, tán­cos klubest... A szívügye mégis a tartalmasabb munkát jelentő gyermek-klub, képzőművészeti szakkör, helytörténeti szakkör, amelyet például azzal az igény­nyel működtetnek, hogy a szak­köri tagok által összegyűjtött sokféle dokumentum később, egy, a községről írandó törté­nelmi monográfia alapja lehes­sen. A szakkörök, igen, ezek fontosak. Amiért szép a nép­művelési munka, amiért érde­mes csinálni. Még akkor is, ha akad néhány olyan intézkedés, amelyre a bölcs békéssámsoni mondás szerint az jellemző, hogy: olyan mint az isten, min­denütt van, de sehol sincs. Szó­val nem könnyű, de abbahagy­ni nem lehet. Abbahagyni nem, folytatni: kell. 4 Modem ízléssel berendezett lakás, ötletes elválasztó falak, könyvesállványok, kandallóba rejtett olajkályha, Húsvét-szi- getd óriás-szobrokra emlékezte­tő, fából faragott fej a falon — Várnai Rupertné tanárnő ottho­na. Két éve tanít a sámsoni is­kolában, most készül államvizs­gázni. Magyar-történelem sza­kos, és aki velünk van, Takács Magdolna, szintén közelebb a húszhoz, az iskola biológia ta­nárnője. A téma: a falu, a pe­dagógusok élete, munkája és még valami más, amit nehéz meghatározni, úgy mondhatnám leginkább, ami a kimondott sza­vak mögött van, amit nem le­hetne mondatokba önteni, amit inkább érez asz ember, ha sze­rencsével jár a riportúton. Sámsonban órákig úgy éreztem, elpártolt tőlünk a szerencse. Az emberek hivataloskodtak, se egy jól időzített feloldó félmon­dat nem jött be, maradt a me­rev tájékoztató, a felsorolás, és sehol a más tájon természetes csevegés, „hát ez van, rúgja meg a kánya” —, hogy finoman idézzem nagy össze nevetésein­ket, morgolódásainkait. kitárt szívű örömeinket. Itt nem. Az istennek sem. Már a fél délután is eltelt, ami­kor a két kedves tanárnő gon­dolt egyet, és szíves invitálásu­kat bejelentették; nos, gondol­tam, valami csak lesz? Mesélték. Hogy két éve jöt­tek ide, a .térkép szélére”, aíhol jól érzik magukat, és különösen Várnainé örül most, mert nem­rég igazi szolgálati lakást kap­tak, két szoba, konyha, kamra, ezt rendezgetik most a férjével a hétvégi napokon, mindig elké­szül egy-egy sarok, és a lakbér alig több 30 forintnál. Ajándék, egyszóval. — Tudja ,sokan építenek a pe­dagógusok közül, és felszaba­dulnak a lakások, nekünk, fia­talabbaknak. Az igazgató említi, hogy 28 pedagógusnak 12 szolgálati la­kás jut, a többi a sajátjában la­kik. Lakásgond tehát nincs, esetleg csak olyan, hogy építeni kellene saját házat, azoknak is, akik még nem építettek. A közoktatás helyzete, az nem olyan rózsás. Kevés a tanterem, a központi iskola a múlt szá­zadban épült, valamikor olvasó­kör volt. Az új, 11 éves, négy terem, az is kevés. (Hasonló gond ez mindenütt. Vagy leg­alábbis majdnem minden falu­ban. Sok gyerek, régi, összedön. tésre megérett iskolák egyházi örökségből, nem éppen korszerű oktatási körülmények. Pedig ro­hamos változás, magyarul: új iskolák légiója egyelőre nem várható.) A felszerelés bővítését viszont nagyon komolyan veszik. Az igazgató a hivatását szerető ember örömével mutatja remek biológiai, fizikai szertárukat, nem hiányzik abból semmi, ami fontos. A pedagógusok Sámsonban is amolyan mindenesek. TIT-meg- bízottak, szakkörök vezetői, klubvezetők, vöröskeresztesek, meg, amit él lehet képzelni Számítanak rájuk, hát csinálják. 5 A hivataloskodás az Előre Tsz irodájában egy csapásra szerte­foszlik Együtt az egész vezér­kar, az asztalfőn Lakatos Ká­roly, az új elnök, és községi párttitkár is egy személyben. Erős, nagy ember, ellenállhatat­lan jókedve olyan igaz, mint a bosszúsága is, amikor arra ké. rem,hogy egyetlen dolgot mond­jon csak el, amiről úgy gondol­ja, legjobban jellemzi az egész tsz-t. — A bosszúságunk! No lám! — De hiába mondom, mert szerintem nem írja meg! Biztosítom, hogy megírom, ugyan, miért ne írnám? Ha bosszantja őket valami, akkor art senki ne takargassa, vagy hallgassa el, még a riporter se. — A SERTÖV! Ez a mi bosz- szúságunk. Ha tetszik, ha nem! Ha megharagszik érte valaki, ha nem. A harag az könnyen jön, meg el is múlik, de mi a millió­ink után szaladunk. Ennek fele sem tréfa, gondo­lom. és kérem, vegyük csak sor­ba, honnan hová és miért futnak a millióik után ? — Szóval, figyeljen! Itt ez e mi tsz-ünk, az Előre, 965 család keresi itt a kenyerét, öt éve a száj- és körömfájás, 68-ban az aszály alaposan beadott nekünk. A tavalyi év az már jó volt. Jól megy a baromfitenyésztés, a portákon 20 sertést is talál, meg több szarvasmarha van a falu­ban, mint a tsz istállóiban. Pénz is van, bőven. Tavaly 4 milliót forgalmazott az italbolt és a presszó. Egy ezres jut még a csecsemőre is... De nem ez a lényeg. Hanem az a SERTÖV. A három tótkomlósi tsz-szel kezdett közös vállalkozásunk, a sertéskombinát, ami 62 millió­val indult 68-ban, hogy két év alatt elkészüljön és ontsa vissza a pénzt. Hát még most se ké­szült el, és lesz 82 millió, mire elkészül. Tavaly, novemberben kellett volna az első kocákat fogadni, majd az év decemberé­ben ,ha minden jól megy. Egy- egy tsz 24 százalékkal van ben­ne, ez minden erőnket leköti. Másra nem jut. És sehol semmi. Technológiai hibákról beszélnek, ez építkezés olyan lassan halad, hogy rossz nézni, tervmódosítá­sok jönnek, mind a költséget növeli. Nem értem, miért nem lehet valamit időre, ahogy mon_ dani szoktuk: tervszerűen, terv szerint felépíteni? Vagy nagyobb fába vágtuk a fejszénket, mint szabad lett volna? Csenfi, A vezérkar maga elé néz. — Nos, megírja? — kérdi a2 elnök. — Azért, tudja, nem fog ki rajtunk. Az ember okoskod­jon, több szem többet lát, majd kivágjuk magunkat. Ez is biz­tos. A házak udvarán a cseresznye, fák talpig fehérben. Így van ez, télre tavasz jön, bajra öröm. Nem lehet másképpé 6 A Békéssámsonba érkező ven­dégnek a fontossági sorrend be­tartásával elsőként, de legalább­is másodikként a HÓDIKÖT it­teni részlegére hívják fel a fi­gyelmét. Miért? Nem kell bi­zonygatni, hogy a 160 személlyel dolgozó részleg milyen fontos­ságú, egy jóformán, kizárólag mezőgazdasági termelésre beren­dezkedett községben. Százhat­van, látszólag kis szám; de, ha arra gondolunk, hogy a mező- gazdasági munkát erővel nem bíró, a termelőszövetkezetből kL szoruló nők egy része és a fia­tal, általános iskolát végzett, vagy most érettségizett lányok zöme máshol keresne munkát, de a HÓDIKÖT-kmálta kedvez­ményekért a faluban marad, akkor bizony a 160 nagyon je­lentős számmá válik. — Tulajdonképpen sámsoni vagyok, de két évig a gyár köz­pontjában, Hódmezővásárhelyen dolgoztam. Húszéves múltam, fizetésem 1700 forint... Egy biztos, ha ez a részleg nincs, akkor aligha jövök vissza __ ( Hegedűs Erzsébet.) — Én is idevalósi vagyok, el­végeztem a mezőgazdasági tech­nikumot, 1968 óta dolgozom itt. Igen..; mezőgazdasági techni­kus ..., azt mondták az itteni Előre Tsz-ben, hogy van ugyan státuszuk, de nem szívesen al­kalmaznak. Miért? ... Mert nő­ket a mezőgazdaságban, ugye. s Mindegy, itt jól érzem magam és elég rendesén is keresek. (Mó­ricz Anna.) Az üzem vonzerő. Vonzerő: mert könnyű, mert elég jól fi­zet, mert a kollektíva, és ez js fontos: a kollektíva jó. — Miár a hódmezővásárhelyi központban dolgoztam, amikor az itteni, kihelyezett üzem fel­épült. Mivel sámsoni vagyok és a férjem is itt dolgozik, szívesen jöttem vissza. Ami itt alakul, az tnár-már kezd hasonlítani egy igazi gyárhoz... a munkastílus, a brigádok, a kollégák, barát­nők, nyári, kollektiv kirándulási tervek ... az itteni lányok, asz- szonyok valami olyasmit tanul­nak meg, amit azelőtt nem is­merhettek. (Kovács Jánosné. csoportvezető.) — Én, kérem szépen azelőtt, tizenhét éven keresztül kisiparos voltam, maszek, ahogy mond­ják ... Nekem elhiheti, itt cse­peredtem fel, hogy mit jelent ez az üzem. Óriási, higyje el ne­kem, óriási... (Kovács Lajos műszerész.) — Vásárhelyi vagyok, mondja Albert Zsuzsanna, a kis üzem vezetője — Ügy kerültem ide, hogy már a központban is mun­kásnők betanításával foglalkoz­tam ... Sokan elmentek innen az első napokban, de aki itt maradt az a java: kialakult törzsgár­dánk van. Jellemző, hogy ne­gyedévenként legfeljebb egy-két ember mond fel... Pulóvereket, női kötött ruházati cikkeket ké­szítünk, pontosabban az össze­állítás egyik részét végezzük mi. Szép munka, meg érdekes is... Az üzem bővítése és a többi terv még biztatóbb, és ha végre lesz egy hely a községben, ahol legalábbis éttermi színvonalon és áron lehet étkezni, az mese­szép lesz. Ez az üzem, itt a megyehatár közelében, a történelmet látott Szárazér mellett, nem egyszerű­en csak egy új és némiképp rendhagyó munkalehetőség. Több, jóval több annál. A gyár a faluban; jel, egy színes, mo­dem mozaik a jövő Békéssám- somjábóL Be öcsik Máté — Sa&s Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents