Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-19 / 91. szám
Veres Péter: Filológia még aligha volt olyan érdekes, mint ezek az írásmagyarázatok, amelyek a holt-tengeri tekercsek körül keletkeztek. Példáját adják annak, hogy évezredeken át a különböző hatalmi érdekek — vallás, politika — miképpen értelmezték és értelmez tették a biblia és más szent könyvek „szent” szövegeit, Hogy mennyire a másolóktól és fordítóktól, illetve ál talár ban az értelmezőktől és magyarázóktól függ, hogy mit tanítottak nekünk isteni kinyilatkoztatásképpen! De ezt már sokszor elmondották. Az én számomra nem ez a csoda, hanem az, hogy mindezt évezredeken át, mind mostanáig és még tovább is folytatni lehet És megint a régi kérdés: hogyan volt ez lehetséges? Hogyan lehetett a kis Palesztinái héber törzsek néphagyományai t és nemzeti. .ideológiáját” a fele emberiséggel — mohamedánokat is ideszámítva — elfogadtatni? Vagyis háít: micsoda az ember? Micsoda 'Megjelent az Olvasónapló e. kötetben. egyenként, micsoda népenként, és micsoda összességében? Csák aranyi volna az igaz. ság, amennyit némely szkeptikusok hirdetnek, hegy buta az ember, és az is marad mindig, a saját élenjáróihoz viszonyítva? Hogy egy időben lehetnek benne Voltair-ek és templomkor éket csókolgató parasztok? És csak annyi volna, hogy a legalkabnazko- dóbb állatfaj lévén, meghódol minden hatalomnak? Ez is igaz, de nem eny- nyi az egész. Hogy mi és mennyi a teljes igazság, annak a keresetét azonban most abbahagyom, de azt még hadd jegyezzem meg: a tévedések, a teológiai, metafizikai és természettudományi stb. tévedések elfogadásának, azt hiszem, az az egyik titka, hogy mindegyikben ott volt, nemcsak az új-ság (nagy varázsa van az újnak, amikor a régit nagyon meguntuk, és rájöttünk, hogy mennyire tévedés vagy nem igazság, és nemcsak az erő előtt való meghódolás, hanem az „igazság” is, ha csak részigazság, vagy „elient-mon- dás-i gazság” alakjában is. Váci Mihály: Még nem elégi Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell! Nem elég fellobogni, de mindig égni kell! Es nem elég csak égni: fagyot is bírjon el, ki acél akar lenni, snhogni étivel. Nem elég álmodozni. Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; jövőnket — tudni kell! Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! Es nem elég akarni; de tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell: — az értelem! Mit ér a hűvös ész?! Több kell: — az érzelem! Am nemcsak holmi érzés, de seb és szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj! Nem elég — a Világért! Több kell: — a nemzetért! Nem elég — a Hazáért! Több kell most: — népedért!( Nem elég — Igazságért! — Küzdj azok igazáért, kiké a szabadság rég, csak nem látják még, hogy nem elég! Még nem elég! Életbenmaradásük pedig a szellemi-gondolati halál után, elsősorban az öncélúvá vált organizmus, amely úgy összetartja a beléköve. sedett anyagot, mint egy termeszvár, aztán az egzisztenciális érdek (a belőle és vele élőket), a megszokás (sokkal nagyobb erő, mint hittük), és főleg a rítus, a kultusz, illetve az abba beleépült művészet erejétől függ. (Az „alap” és a „felépítmény” dialektikus kölcsönhatás-komplexum) . De még nincs vége: tele vagyok gondolattal, miközben ezt a könyvet olvasom. Ezek közt ez is feljegyezni- való: a mai tudósok, filológusok, történészek úgy beszélnek az ezer és kétezer évvel ezelőtt történt dolgokról, mintha azok a népek, teszem azt a zsidók, Szíriáik stb. ugyanazon népek lettek volna ezer évék múltán is, mint eredetileg. Ez így tetszetős, és tudósok természete szerint való dolog, akik szeretnek mindent „tisztába termi”, világossá és kerekké rendezni, csakhogy én arra gondolok, hogy milyen nagy-nagy különbség van Árpád, de még Szent István magyarjai és miközöttünk, mai magyarok közt is, pedig csak alig egyezer esztendő telt el. Egyszerűen nem tudjuk felfogni, milyenek lehettek Árpád magyarjai. Az emlékezetünk tulajdonképpen csak az írott és képszerű történelem kezdeteitől, vagyis a XIII—XIV. századtól kezdve táplálkozhat valami szellemi és tárgyi dokumentumok révén. Igazában azonban csak a XVI. század, vagyis a reformáció kezdetétől lát juk a magyarságot, de még abban is inkább csak a nemességet és az értelmiséget, amelyeknek van magyarul írott történelmük s némj hiteles irodalmuk is, a paraszti világról azonban kevés a biztos tudósítás, a kézműves és bérmunkás vagy a kastély- és a várépítő kényszermunkás népről pedig úgyszólván semmi sincs. Pedig ez már aránylag „modem” kor, az írástudás és a technikai fejlődés korszaka. Milyen lehetett a százados emlékezet és a biblia korában, amikor csak néhány papi személy és írástudó írt és olvasott, annyit. amennyit, képes ábrázolatot meg csak az istenek, az állatok és a Ramzeszek — a nagyja királyok — kaptak. Nyelvtan, iskolai helyesírástanítás meg egyáltalán nem volt, tehát a nyelv — és minden nyelv — úgy hajlott, torzult és keveredett, ahogy a körülmények parancsolták vagy éppen csak magukkal hozták. Egyszóval gondoljunk arra, miképpen hangzik a magyar Halotti Beszéd (ámbár azt hiszem, abban a leírás, a betű sokkal erősebben torzít, mint ameny. nyi változás az élőbeszédben történt), és mennyire pontos-gondos filológiai és történetismeret szükséges a megértéséhez. Pedig milyen fejlett ma már a filológia. mennyi hiteles segédeszköze és biztos módszere van. Mit tudhattak azonban a Krisztus korabeli és a Josephus Flavius korabeli zsidók és a mózesi korszakról, s főleg a mózesi füozófiáról-teológiá- ról? Mennyire a saját Koruk érdeked és mennyire ízlésük és gondolkozásuk szerint interpretálták később. Hozzáadva persze a vallási és politikai pártoskodás természetes torzításait, magyarán történethamisításait és gondolati félremagyarázásait is. Gondoljunk egy mai irodalmi vitára: mit olvasnánk ki belőle ezer év múlva! Egy azonban bizonyos: minden ilyen felfedezés azt tanúsítja, hogy vallási tévelygései, tudományos tévedésed, alig érthető rítusai és babonái, filozófiai furcsaságai ellenére menynyivel társadalomszer űbb, és erkölcsi, lelki-szellemi értelemben mennyivel igényesebb emberi közösségek voltak már az ókorban is, mint amennyire hittük. Sőt: már akkor is voltak igazi értelmiségiek, humanisták és moralisták, ámbár a történelmet a Heródesek, a Vespasdánusok, a Jeruzsálemet leromboló Tituszok csinálták. De azért az esszénusok tanítómesterei s majd a Keresztelő Jánosok és a Názáreti Jézusok sem vesztek él a lélek és a hatalom harcában. a hanyatlásuk, az elpusztulásuk vagy a teljes megsemmisülésük okairól tudunk keveset. Nem csupán a keresztényekre vagy a zsidó szektákra gondolok, hanem Zarathusztrára, Buddhára és mindenkire. Pedig ez a legfontosabb, mert ebben rejtőzik a levonható tanulság Nem nyugodhatunk bele. hogy minden eszme, vagyis a mi demokratizmusunk és kollektivizmusunk is ide jusson, mert ez már végre az emberfaj társas természetéből és önfenntartási-terme- lési körülményeiből következik. Nekünk győzni kell végre minden ördögökön, még az önmagunkban rejtőzködőkön is! Alex'n Andor Mátyás Ferenc: MÁRCIUSBAN A kunhalmok alatt s mindenütt a porban, eltaposva is ki virágzanak az álmok, kínok, mindenütt robot van, s hová jutsz? — Holnap nem vagy csak salak. Szüntelen munkál föld és értelem, hogy menny legyen egy kicsit idelenn. Emberfeletti tettek, roncs idők zápora hullt a szélfútta homokra, itta a kvarcos anyaföld, mert tudta, hogy múlandó minden itt s majd különb az lesz, mi még jön, — óh, fekszik tárt • öledben bölcső és halotti ágy? Kísértet, árny, szétmálló, csak anyag a csók is, mint az eszme s változó: börtönt, szabadságot egyként hozó, megcsillogtatva a nap-aranyat, —. a hajnalit, a vérvörös lenyugvót, hogy elhiggyük: a kevésből is sok volt. I De ok nélkül nincs s nem is volt soha egyetlen egy mag, — az a láncolat: erdők, vizek, eszmék, — dehogy csoda, mi márciusban dong a föld alatt, s virágba tör, Plátonnal szórja szét a mag-gyökér s agy-értelem szívét. S értünk folyik a küzdelem, a lét jobbításáért, minden március nedvet, fényt ád és ereidbe vért, hogy a télvég mocsarából kijuss, mert a mozgó föld, fü, gyökér, az agy teérted éled, hogy tovább haladj. Nem lezárt a koporsó se, kezünk gyökér a földben, s fölél a bogár, anyag s lélekként szerte tévedünk; Lenin fejében, egy fa ágbogán. Földalatti és földöntúli kép, amit a vér visz szét emberiség, — s rajtad áll, bukik, az is, hogy miképp! Nagymarosi részlet Tóth Sándor Rajzórán Nagy veszteség érte a »agyar irodalmat. Meghalt Veres Péter és Váci Mihály. Két írásukkal múlhatatlan emberi és írói nagyságukra emlékezünk. HOLT-TENGERI TEKERCSEK*
