Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám

Vltőg proletárjai, egyesüljetekI NÉPÚJSÁG Ködös idő Újabb televíziós siker Várható kló- járás ma estig: Változóan fel­hős, párás, el­sősorban éjsza­ka és reggel többfelé ködös idő. Szórványosan előforduló kisebb havazással, esővel. Mér­sékelt, változó irányú szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 1, mínusz 4 fok között, a derül- tebb helyeken kevéssel mínusz S fok alatt. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 4, plusz 9 fok között. (MTI) Évforduló Tizenöt évvel ezelőtt, 1955. március 11-én halt meg Alexan­der Fleming Nobel-díjas angol bakteriológus, a penicillin fel­találója. A skóciai Loehfieldben született 1881 augusztusában, szegénypa­raszt család hetedik gyermeke­ként. Tizenhárom éves korában hagyja el a szülői házat, kifutó, majd tisztviselő és munkája mellett képezi magát; pályadíjat nyer, majd ösztöndíjat kap, és eléri élete nagy célját, 1912-ben, 81 éves korában orvos lesz. A londoni Saint Mary kórház­ba kerül, élete végéig ott dolgo­zik. Az első világháborúban kezd a sebfertőtlenítés problé­máival foglalkozni, és 1928-ban találja fel „véletlenül” a peni­cillint. Erről a véletlenről mond­ja a Nobel-díj átvételénél: „A szerencse istenasszonya rámta­lált. De minden bizonnyal fa­képnél hagyott volna, ha ké­születlenül talál”. Bállá Márta harmadik lett rült s ez, országos vetélkedőről A Röpülj páva felszabadulási népdalverseny középdöntőit kö­vetően vasárnap délelőtt újabb televíziós sikert ért el egy me­gyénkben kislány, Bállá Márta, a békéscsabai I-es számú iskola 6/b osztályos tanulója. A Dicső híre-neve fennmarad örökre cí­mű országos irodalmi vetélke­dőn harmadik helyet szerzett. A vetélkedőnek egyébként 24 részvevője volt, s közülük öten jutottak el a vasárnapi döntő­ig, ahol Arany János Toldi­jával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Bállá Már­ta — aki az elődöntőn a leg­jobb írásbeli dolgozatot készí­tette — a döntőben is vezetett, de végül a harmadik helyre ke­Egy pillanatra Konzervkenyér gyártására megkezdődött a kísérleti ha sikerül, később ilyet készítenek majd a pékek. Olvassa egy háziasszony: Mért csinálnak ebből gondot? Akinek kell konzervkenyér, keresse a sarki boltot... —O— — A GYULAI JÁRÁS termelő­szövetkezeteinek építőipari ön­álló közös vállalkozása az el­múlt évben vállalt először ge­nerál kivitelezést. A szerelési munkák zökkenőmentes megva­lósítása érdekében asztalos-, ács-, bádogos-, festő- és lakatos­részleget hoztak létre. lévén szó, nagyon szép ered­mény. A hatodikos kislány — mint megtudtuk — nemcsak a ma­gyar irodalmat szereti, hanem más tantárgyakat is, hiszen ki­tűnő tanuló. Ehhez és a szép tv-sikerhez mi is gratulálunk; — TIZENÖTEZER FORINT KULTURÁLIS CÉLOKRA. A füzesgyarmati községpolitikai állandó bizottság javaslatára eb­ben az évben 15 ezer forint ta­nácsi támogatást kap a füzes­gyarmati művelődési otthon. — KERESKEDELMI NAPOK. A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ az elmúlt évben zár- számadási vásárt, kereskedelmi napokat, divatbemutatókat, lak- berendezési kiállítást rendezett a forgalom biztosítása érdeké­ben. Ezeken kívül díjmentesen szállították a vásárolt tüzelőt, valamint gázcsere-telepet léte­sítettek Végegyházán és Nagy-* bánhegyesen. — INTÉZKEDÉSI TERVJA­VASLAT. A Mezőberényi Köz­ségi Tanács Végrehajtó Bizott­sága intézkedési tervjavaslatot készített a szociális követelmé­nyeknek meg nem felelő telepek felszámolására. Két ilyen felszá­molásra szánt telep van a köz­ségben, „Párizs” és „London” elnevezéssel. A két telepen ci­gánycsaládok élnek és a végre­hajtó bizottság már több éve foglalkozik ezeknek kulturált körülmények közé helyezésével. — A TANULÓK ÖRÖMÉRE. ISKOLÁS LÁNY BALESETE Békéscsabán, a Kazinczy ut­cai általános iskola előtt sza­bálytalanul előzött Ruck József motorkerékpáros, és elütötte a kerékpárral haladó Stummer Ágnes 11 éves békéscsabai kis­lányt. Szerencsére mindketten könnyebb sérüléssel úszták meg a balesetet. SIETETT — BÍRÓSÁG ELÉ KERÜL Békéscsabán történt a másik, szerencsére kisebb sérülést oko­zó baleset is. A Szarvasi és az Orosházi út elágazásában Vida György, a békéscsabai Gépjavító Állomás Volgájával úgy akart befordulni a Szarvasi útról a Kolozsvári útra, hogy nem ad­ta meg az áthaladási elsőbbséget a Szalai László békési lakos ál­tal vezetett tehergépkocsinak. A személyautó így belerphant a tehergépkocsiba. Vida György és a vele utazó Drimba János a baleset következtében könnyebb sérülést szenvedett, viszont a gépkocsiban több mint 8 ezer forint kár keletkezett. ÖNGYILKOS AKART LENNI? A békéscsabai mentők gyógy­szermérgezéssel szállították kór­házba K. I. 17 éves békéscsabai lányt. Az eddigi megállapítások szerint a kislány nagyobb meny- nyiségű és többféle gyógyszert fogyasztott. Állapota válságos. VAS AJTÓ ESETT A KEZÉRE Tegnap szerencsés kimenetelű üzemi baleset történt Békéscsa­bán, a téglagyárban. Munka közben egy vasajtó esett D. Gy. 48 éves békéscsabai lakos, tégla­gyári dolgozó kezére. Az egyik ujja megsérült. — 360 EZER FORINT ÁLLAMI HÁZAKRA. Mezőkovácsházán az elmúlt évben 360 ezer forin­tot használtak fel az állami há­zak karbantartására, illetve fel­újítására. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazon rokonoknak, isme­rősöknek, a baráti körnek, jó szomszédoknak, akik felejthe­tetlen, drága jó feleségem és édesanyánk, HAMVAS JÁNOSNÉ szül. Gyebrovszki Judit temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk köszönetét. Külön köszönetét mondunk a Városi Tanács Szakszervezeté­nek. A gyászoló család Harmincezer kolumbiai közép­iskolai tanár tegnap óta sztráj­kol. A sajtóhoz eljuttatott köz­leményükben a tanárok kije­lentik, hogy addig folytatják mozgalmukat, amíg nem adnak helyt jogos követeléseiknek. — A CIGÄNYLAKOSSAG HELYZETÉT értékelték nemré­giben a szeghalmi járásban. A Körösladányból kapott értesü­lés szerint a községben igen jól dolgoznak az állatgondozók, ta- karmányosok és a rakodómun­kások. Többen közülük 8—10 év óta dolgoznak egy munkahelyen. Felelőtlenség — százezres kér Az év elején a gyulavári Le­nin Termelőszövetkezetben az egyik hajnalban a soros dolgo­zók szokás szerint előkészítették a borjúk tejporból készült ele­delét. Az itatást követően rövid idő múlva egymás után hullot­tak el az állatok. A helyszínre érkező állatorvos megállapítot­ta, hogy mérgező anyag volt a tejben. Az elhullott állatokból vett minták alapján kiderült: a tejporba Bentocid nevő ideg­méreg került, amit az állatokon levő élősködők irtására használ­nak. A tejporhoz hasonló mérget ott tartották a táp mellett, és figyelmetlenségből kerülhetett a tejpor közé. Emiatt 35 borjú el­pusztult, értékük mintegy 100 ezer forint. A rendőrség széles körű nyomozást folytat a fele­lősség megállapítására. Mai névnap: Szilárd A mai Szilárd név a latin Konstantinus magyar fordítása, amelyben a „constans”: „szi­lárd, állandó” értelmű. A sze­mélynevek sorába való felvé­telét Cains Flavius Valerius ró­mai császárnak köszönheti, aki a „Constantinus” melléknevet vette fel. A római császárság e nagy alakját a történelemben Nagy Konstantinnak nevezték el, és emlékére Isztambul mai török város évszázadokon át a, Konstantinápoly nevet viselte azért, mert a császár 330-ban Rómából ide tette át székhe­lyét. — VASŰTI SZERENCSÉTLEN­SÉG Csehszlovákiában. Tegf- nap súlyos vasúti szerencsétlen­ség történt Zatec közelében. A csehszlovák sajtó jelentése sze­rint 34 személy sérült meg ab­ban a személyvonatban, amely kisiklott és egy hat méter mély árokba fordult. A vizsgálatok szerint a sínpályát a lehullott nagy mennyiségű hő rongálta meg. — A TITOKZATOS SZERZE­TES című szovjet filmet vetítik március 13-án, pénteken dél­után negyed hattól és este fél nyolctól a békéscsabai Fegyve­res Erők Klubjában. — FELKÉSZÜLÉS A TAVASZ­RA. A kétegyházi Béke Mező. gazdasági Termelőszövetkezet, ben serény munka folyik a ta- vaszi munkák biztonságos el­végzésére. A munka- és erögé. pék többsége már kijavítva vár. ja a jó időt, hogy megkezdhes­sék a talajelőkészítéseket és ve­téseket. Biztosították a vetőma­gok nagy részét is a tavaszi ve­téshez. — OROSHÁZA VÁROS TANÁ­CSA V. B. Kereskedelmi Cso­portja értesíti a lakosságot, hegy a márciusi országos vásár 12-én, az autó- és motorvásár 15-én lesz megtartva. 94531 — NAPIRENDÉN A FELNŐTT­OKTATÁS. A tanács művelődés- ügyi állandó bizottságának mun­katerve szerint előreláthatólag április 9-én a felnőttoktatás helyzetéről tárgyalnak Mezőbe- rényben. Többek között azt is megvizsgálják, miként segítik dolgozóik tanulását az üzemek. — VENDÉGLÁTÓIPARI tervét 111 százalékra teljesítette az el­múlt évben a Füzesgyarmati Ál_ talános Fogyasztási és Értéke, sítő Szövetkezet. Az egy lakos, ra jutó vendéglátóipari forge* lom 1472 forint volt. — SZIVAROZÓ BELGA LÁ­NYOK. A nők egyenlő jogainak biztosítására több nyugat-euró. pad országban tiltakozásul a nők szivarozni kezdtek. Leg­utóbb a belga lányok szívták a sodrott dohányleveleket, tanul­va holland kolleganőiktől, akik nemrégiben behatoltak egy nagy hiztosításd cég épületébe, szivart pöfékelve a rendelet el­len, amelyben csak a férfiaknak engedték meg a dohányzást. — JÁTSZÓTÉR TÁRSADALMI MUNKÁBAN. Vésztőn a játszó­terek kialakítását a MÁV szoci­alista brigádjai társadalmi munkában segítik. Ezenkívül a községfejlesztési alapból 760 ezer forintot költenek bekötő út építésére, utcarendezésekre, a gimnázium kerítésének készíté­sére, valamint járdák építésére. — KÁRRENDEZÉS. Áz Állami Biztosító Békés megyei Igazga­tósága az elmúlt hónapba/i több mint félmillió forintot fizetett ki az orosházi járásban károk rendezésére. Tanácstagi fogadóóra Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán, március 12-én 18—19 óráig a 27-es választó­kerületben, Kulich Lakótelep 30, B 1/3 szám alatt Richweisz Ferenc; \z MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. HL emelet. Telefon: 12—19«, 12—295. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. Q„ Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—0SL Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 30.— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsabát Index: 25 051 VENDÉGEKET VÁR? ÜNNEPRE KÉSZÜL? Elengedhetetlen kelléke a szép teríték AZ UNIVERZÁL Kisker, üveg—porcelán­boltjainak rendezésében, 3 városban féri fás bemutató március 11—12-én OROSHÁZÁN AZ ÜJ PRESSZÓBAN, SZARVASON az „Árpád” vendéglőben, március 12—13-án GYULÁN, az „Ifjúsági” presszóban 10 Univerzál Kiskereskedelmi " Vállalat ■ ’ SZAKKÉPZETT csecsemő" és gyermekgondozónőt KERES felvételre a FÉRFIFEHÉRNEMÜGYÁR BÉKÉSCSABAI GYÁRA x

Next

/
Thumbnails
Contents