Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A népművelők megbecsülése A felszabadulástól napjainkig kiépüli: a könyvtárak és a művelődési otthonok országos hálózata. Valaha azt mondták: a jó pap holtig tanul. A szocializmusban mindenki szükséglete (még ha sokan nem ismerték is fel ezt) az egész életen át tartó művelődés, gondolkodásformálás. A társadalom folyton gazdagodó lehetőségeket ad ehhez (a könyvtáron, klubon, műve. lódési otthonon kívül elég a múzeumokra, mozikra, színházakra, a rádióra meg a televízióra gondolni), s újfajta emberek segítenek a kultúrával élésben: fiatalok, asszonyok, öregek klubjának vezetői, mező- gazdasági, kézimunka, modellező és sok más szakkört irányítók, érdekes és hasznos előadásokat tartók, műkedvelő csoportokat vezetők. Kik voltaik és kik ezek a népművelők? Főképp tanítók, tanárok, de más értelmiségiek is. Találkoztam már énekkarvezető orvossal, nyelvtanfolyamot irányító jogásszal, színjátszó állatorvossal. Mi indította, indítja őket erre? A nagyobb műveltség, a társadalmi kötelezettségérzet és a minden emberben meglevő tanító-nevelő hajlam. Csinálták és csinálják napi munkájúik mellett, jó szóért és csekély tiszteletdíjért. Jó évtizede (könyvtári téren sokkal régebben) világossá vált azonban, hogy ez a sajátos tevékenység olyan főhivatású embereket kíván, akik megalapozott műveltséggel, pedagógiai, lélektani, szociológiai ismeretekkel is rendelkeznek. Vak nem vezethet világtalant; a mások művelődését csak művelt szakember irányíthatja. Ma már két egyetemen és két tanítóképzőben képeznek könyvtárosokat és általános népművelőket. A népművelés ma: különleges adottságokat kívánó hivatás és elsajátítandó szakma is. S hogy a főhivatású népművelő mennyire nem városi fényűzés: nem egy kis falu termelőszövetkezete és tanácsa közösen alkalmaz egész napos művalődésiott- hon-vezetőt, sőt vannak nagy termelőszövetkezetek, melyek maguk is ezt teszik. A karcagi Lenin Tsz volt országosan az első, amely klubházának vezetését, az ifjúság és az egész tagság művelését havi fizetéses művelődési felelősre bízta. Milyen ennek a rétegnek a közérzete, milyen a népművelők társadalmi megbecsülése? Nemcsak azért időszerű ezzel foglalkozni, mert egyre többen vannak, hanem azért is, mert vi- , déken, falun, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, erősen cserélődnek, változnak, sőt eleve üresen maradnak bizonyos beosztások. Megbecsülésükről sok szép szó elhangzik, az egyes népművelő azonban azt mondja: jó, jó, de mekkora az én fizetésem, hol ehetem, ki ad nekem lakást, tisztel-e engem, vagy rángat-e a tanács, elismerik-e az én munkámat, vagy csak „kultúrJancsi” vagyok?! A fiatal népművelő élete azzal kezdődik, hogy végez Budapesten, Szombathelyen, Debrecenben, és böngészni kezdi a Művelődésügyi Közlönyt. A legutóbbi időkig bizony ezt találta: ' „A meghirdetett álláshoz nem tudunk lakást biztosítani.” Márpedig nyilvánvaló, hogy a húszhuszonhárom éves friss diplomásnak nincs miből házat építenie. Ha tanácsaink szakképzett népművelőt akarnak, számat kell ezzel vetniük. Ahogy az orvost lakással és rendelővel várják, különben máshova pályázik, ahogy a pedagógusok többsége is szolgálati lakást (vagy legalábbis kedvezményes lakásépítési kölcsönt) kap, ahogy a mezőgazdászt, meg a máshonnan jött tsz-elnököt is igyekeznek elhelyezni, ugyanúgy gondolni kell a népművelőkre. S itt-o>tt már gondolnak is: Karan cslapuj tő éppen most keres igazgatót szolgálati lakással, a sárbogárdi járási művelődési központ másfél szoba komfortos lakással, az emődi községi tanács új, kertes szolgálati lakással, a buzsáki községi tanács klubkönyvtárvezetőjének lakást és köz- étkeztetést biztosít, a já- noshidai községi tanács, ha többet nem is tud, de legalább szolgálati férőhelyet. ök az első fecskék, s ha egyszer jönnek a fecskék, itt a tavasz. A helyes elv az lehet: a népművelőket lakás és étkezés tekintetében számítsuk pedagógusoknak, mint ahogy azok is. (Ahol megértő a tanács, olcsóbb közétkeztetési lehetőséget is teremt a népművelőnek). Egy-két szót a tisztelet- díjakról, a fizetésről. Mit lehet kívánni a 100—200 forinttal „megtisztelt” könyvtárostól, a 300-zal díjazott klubkönyvtárostól vagy művelődésiház-igaz- gatótól? Bizony nem sokat. De egyre több helyen 5—6—800 forintot adnak, a tanács, a termelőszövetkezet okos összefogásából. És a függetlenítettek 1500—1600 forintja? Nem fényes, pótlásra szorul ez is. Az a baranyai falu gondolkodott helyesen, amelyik tavaly (ugyancsak tsz-se- gítséggel) 2500 forintos havi fizetéssel keresett a népművészethez is értő művelődésiotthon-vezetőt. Ne büntessük azt, alacsonyabb fizetéssel, aki nem tanári, hanem „csak” népművelési, könyvtáros szakot végez... Valamiről gyakran megfeledkeznek a népművelők munkaadói, (ha betartják a képesítési utasítást, mert sajnos, sok helyen nem tartják be...): arról, hogy az okleveles népművelő még nem kész szakember. Amint a más foglalkozású, ő is lassan, fokozatosan válik azzá. Ahogy megtanulta az elméletet alkalmazni, ahogy emberismeretre tesz szert, ahogy kapcsolatokat teremt maga körül. S ebben segíteni kell őket, türelmesen, megértőén. Ha húsz évig a falu tanítója igazgatta a művelődési házat, ne várjanak az új fiataltól egy hónap múlva ugyanolyan olajozott munkát és ugyanolyan sikert. De bizony várnak, sőt: némely tanácsi vezetők egyenesen bizonyítani akarják, hogy kár volt kinevezni, mert lám oklevele ellenére sem alkalmas... Azt mondhatom: ahol- gyakran változik a népművelő, ott rosszul dolgozik a tanács, a szak- igazgatási szerv js! A népművelés: kötetlen munkaidejű foglalkozás, aki erre vállalkozott, nem tarthat hivatalos időt, nem teheti le a kalapácsot a műszak végén, nincs szabad estéje, szombatja, vasárnapja De szabadnapja legyen: pihenésre, önképzésre, művelődésre. „Elméletben” meg is szokták adni a szabad hétfőt. De nem egy községi tanács végrehajtó- és pártbizottsága éppen ilyenkor tárgyalja a népművelést, rendszeresen jelentéstételre, tanácskozásra, egyebekre rendeli be a művelődési ház igazgatóját. Mit tegyen ő? Ha a szabadnapjára hivatkozik, rossz viszonyba kerül a vezetőkkel, ha megy — és ebből a „menés”-bői rendszer lesz — nem tud pihenni, olvasni, gondolkodni, elfásul, beletörődik a megállástalan munkába, emberileg beszűkül, és előbb-utóbb alkalmatlanná válik hivatására. S ez onnan indult el, hogy hivatalnokszemléletű, közönyös (vagy éppen túlbuzgó) vezetők keze alá került. A túlzott követelményekkel kapcsolatban szólni kell egy — főleg a kisebb falvakban jelentkező — ellentmondásról: a népművelés iránti társadalmi igény egyre növekszik, ugyanakkor ebben vagy abban a faluban elég nehéz a művelődés komoly formáira — dolgozók iskolája, mezőgazdasági szakmunkásképzés, tartalmas előadássorozat — vállalkozókat találni, kevés olvasója van a könyvtáj* nak. Az ilyen helyeken rendszerint baj van a népművelés társadalmi mozgalom jellegével is: a népfront, a nőtanács, a KISZ kulturális munkája formális, tartalmatlan. Ha aztán az ilyen községbe főhivatású népművelő érkezik: rajta kérik számon mindazt, ami eddig nem volt, mindazt, amit eddig is, ezután is a társadalmi és tömegszervezeteknek kellett és kell csinálniuk. A népművelőtől — aki a jól dolgozó együttes ügyes karmestere akarna lenni — csodát várnak, azt, hogy a felsoroltak helyett dolgozik. Az új ember néhány hónap alatt rájön: erejét meghaladó feladatokat kívánnak tőle — és elfnene- kül: .: Az érintett problémákkal szembe kell nézni, és meg kell oldani őket. És még egy: a pályájukat kezdő fiatal népmű- 16 érezze az első pillanattól, hogy nem teddide-tedd- oda valaki, hanem fontos szakember, akinek véleményére, munkájára számítanak a vezetők. A párt, a tanács, a gazdasági vezetők és a tömegszervezetiek a város és a falu egész életével foglalkoznak, s a tömegek véleményét naponta meghallgatva döntenek. De ahogy oktatási-nevelési dől. gokban nem lehet félresöpörni az iskolaigazgatót (lehet, de oktalanság), ahogy politikai kérdések helyes megítélése nem lehetséges a pártszervezet nélkül, ahogy jó egészség- ügyi határozat nem születhet orvos nélkül, és a sort hosszan folytathatnánk — ugyanúgy kell támaszkodni kulturális kérdésekben a népművelő (vagy népmű. velők) véleményére. Még akkor is, ha ez a vélemény itt-ott nem eléggé kiérlelt, megalapozott, sokoldalú. Majd az lesz, ha bevonják a döntések előkészítésébe, ha nélkülözhetetlen szakembernek (nem pedig csupán gépies végrehajtónak) tartják, hanem a falu, a város fontos emberének. A népművelőnek ilyenfajta megbecsülése sok mindent pótol, de a népművelőnek ezt a megbecsülését nem pótolhatja semmi. Dr. Szabó Ernő Zelk Zoltán: Egy szál ingben Egy szál ingben, mezítelen talppal, a tél göröngyös tócsáin át futott hozzám s becsukva az ajtón, mellemre zuhant az a leány. Kuporogva megült a fotőjben — nem illett hozzá most semmi fény. nem illett a szép fiatal térdek sose szűnő nyári mosolya. Fölemelte lassudan a csészét s félúton eltört a mozdulat — úgy bámult a kihűlő teába, mint kútba hajdan a kis cseléd. Apja voltam? Bátyja? Szeretője? mindenképpen rokona, hiszen a rémület vert tanyát szivében, s megőszült egy pillanat alatt. Megnyugodva? Csak letörölt könnyel ment el aztán. Kucsma és kabát. De én láttam, kusza, fehér hajjal, mezítelen fut az úton át! Huszár Gabriella: ÉBREDÉS Észrevettem, hogy nem nevettek a harmatoseppek egy reggelen. Mint kisírt szemek vöröslöttek a rózsák, s óvatosan szórták a reggeli sóhajt a rebbenő levelek, Elindultak apró sugarai a napnak, s belegagyogtak a lassú ébredésbe, és rajtakapták a patakot, amint titokban beosont az erdő ölébe. Huncut levelek zizegtek az őszről, amikor sárgák lehetnek. S felnevettek az apró cseppek, ha szétfreccsentek egy kavicson. A csend mélán hevert a moha alatt, mert rubin színben pompázott a nap. és mint kis manók, ugrált szanaszét ujjai közül az ébredés.
