Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-29 / 75. szám

Á vállalat alpját a Clayton Shuttlewort és Társa lincolni angol cég által Budapesten 1858-ban nyitott gépraktár vetette meg. 1888-ban a Hof- herr és Schrantz bécsi mező- gazdasági gépgyár is nyitott Budapesten gépraktárt. A két cég egyesüléséből jött létre 1908-ban a Hofherr— Schrantz—Clayton—Shuttle­worth Magyar Gépgyári Mű­vek Rt. Már a két cég egye­sülése előtt, 1900-ban a Hof­herr és Schrant cég felépítet­te a kispesti gyárat, a mai Vörös Csillag Traktorgyár központját. A kispesti gyár 1901-ben kb. 250 fővel kezd­te meg a termelést, és az első évben 40 lokomobilt, 60 cséplőgépet és 3Ö00 kisgépet gyártott. A kispesti gyár üzemének megkezdésétől számítjuk tulajdonképpen a Vörös Csillag Traktorgyár fennállását. Az a tény, hogy a DUTRA- gyártmányok ma világszerte ismert és elismet termékek, részben összefügg a gyár nemzetközileg is jelentős múltjával. Mai nagy külföldi partnereink a Vörös Csillag Traktorgyárat a 30-as évek európai viszonylatban legje­lentősebb traktorgyárának jogos utódjaként tisztelik, de ez a tisztelet nem csupán a múltnak szól, hanem annak a magas műszaki színvonal­nak, melyet a gyár temékei képviselnek. Az a tény, hogy a DUTRA- gépek külföldön is elismert és keresett termékek, legké­zenfekvőbben bizonyítja, hogy a Vörös Csillag Traktor­gyár mindenkor lépést tart a tudomány és technika fejlő­désével és a nemzetközi pia­con olyan termékekkel tu­dott megjelenni, melyek ver­senyképesnek bizonyultak. A gyár a világon elsők között alkalmazta az összkerékhaj- tás elvét traktoron. Hazai viszonylatban a Vörös Csillag Traktorgyár gépeinek legnagyobb felvevői a mező- és erdőgazdasági üzemek, az építőipar és a vízügyi szer­vek. átlagos vonóerőkifejtésénél bekövetkezik a dinamikus tengelynyomások kiegyelítő- dése, és ez biztosítja az ad- héziósúly nagyon jó kihasz­nálását. A gép stabilitása a legkülönbözőbb terepen, és a legnagyobb fékezési lassulá­soknál is kiváló. A gépet szinte egész éven át lehet üzemeltetni. Műkö­dését a talaj nedvessége, vagy a terület lejtése alig be­folyásolja. Összkerékhajtása révén alkalmas a mezőgaz­daság kora tavaszi és késő őszi idénymunkáinak elvég­zésére, amikor az időjárás többnyire esős. Ugyanezért alkalmas laza talajon való felhasználására is. Miután kormányzott kerekei is haj­tottak, a lejtős területen vég­zett talaj művelési munkák­nál a traktort minden külö­nösebb fáradság nélkül jól irányban lehet tartani. Vontatási hatásfoka kiváló, mivel a viszonylag magas munkasebességnél is nagy vonóerőt képes kifejteni. Ezt a traktor jó adhéziós képes­sége biztosítja, így messze­menően megfelel a világ­szerte előtérbe kerülő gyors- művelés követelményeinek. A D4K—B traktor kor­mányzása a legnehezebb te­repviszonyok mellett is könnyű és kényelmes a be­épített servókormánymű kö­vetkeztében. Erőleadó-ten- gelyének két fokozata, a per­cenkénti 540-s és 1000-es for­dulatszámmal biztosítja a kü­lönböző munkaeszközök haj­tását. A külön beépíthető melléktengelykapcsoló lehe­tővé teszi az erőleadótengely függetlenítését a traktor ha­ladásától, ezáltal'olyan mun­kaeszközök üzemeltetésére is alkalmas, melyeknél követel­mény a traktor álló helyzete. A D4K—B traktor univer­zális jellegét tovább szélesít­ve a Vörös Csillag Traktor­gyár kifejlesztette az alap­gépre egyszerűen és gyorsan szerelhető frontális tolólapot. A tolólapos D4K—B föld­mozgatás, útépítés, terepren­dezés, földkitermelés egysze­rű és könnyen kezelhető, gazdaságos erőgépe. A helyi talajoknak cement­tel, bitumennel való stabili­záláséra, és így teherbíró, az év minden időszakában jár­ható utak építésére kiválóan alkalmas a D4K—B trakto­rokból és rászerelt munka­eszközökből álló talajstabili- zóciós géplánc. A géplánc el­ső tagja a tolólapos D4K—B, a munkafolyamatban ezt kö­veti a talaj maróval és ce­nt entterí tővel felszerelt, majd a vibrólapokkal ellátott D4K—B traktor. Egyre szélesebb körben terjed a D4K—B traktorok erdőgazdasági felhasználása is. Csőrlővel és rönkszáUitó pótkocsival fakitermelésnél, rönkszállításnál, gödörfúró- 1 val szerelve faültetésnél, osz­lopállításnál szinte nélkülöz­hetetlen. A D4K—B traktor mind belföldön, mind külföl­dön egyre inkább kiszorítja a nehéz földmunkák és erdő­gazdasági munkák végzésé­nél a lánctalpas traktorokat. DUTRfl—MUNCH A Vörös Csillag Traktorgyár látképe. Egész éven át gazdaságosan kihasználhaté a D4K-B típusú összkerékhajtású univerzális Diesel-traktor exkavátor A D4K—B traktor egyesíti magában a kerekes és lánc­talpas traktorok előnyeit, azok hátrányai nélkül. Kü­lönösen alkalmas gyorsmű­velésre, valamint nagy vonó­erőt igénylő m'unkák elvég­zésére. Összkerékhajtású, te­hát mind a négy kereke le­het hajtott, amennyiben ezt a munka megköveteli. Fel­építése korszerű, súlyelosz­tása ideális. 90 LE-s motor­teljesítményénél fogva a fej­lett nagyüzemi mezőgazdaság kiváló teljesítményű erőgépe. Felhasználható minden olyan munkára, mely nagy vonó­erőt igényel, így terepszállí­tásoknál, földmunkáknál, a mező- és erdőgazdaságban a legkülönbözőbb gépkombi­nációkkal. A traktorra jellemző a mellső tengely elé helyezett motor. E szerkezeti megoldás előnye, hogy a traktorsúly kb. 60 százaléka a mellső ten­gelyre nehezedik. A traktor D4—K—B típusú összkerékhajtású traktor volítása után egy megfelelő­en kialakított, a hátsó hidra épített tartószerkezetre sze­relhető fel a MUNCK—766 típusú hidraulikus működte­tésű árokásó berendezés. Az árokásó üzemeltetése érde­kében a traktor hidraulika- szivattyúja helyébe nagyobb teljesítményű szivattyú, a baloldali sárhányó fölé egy hirdaulika olajtartály került. A kényelmesebb gépkezelés biztosítása céljából az ülést 180 fokkal elfordítható kivi­telre alakította át. Az árok­ásó forgógémes rendszerű. Igen tagolt, nehéz terepen is jó stabilitást biztosit a gép­egységnek a hátsó hidrauli­kus kitámasztó. Célszerűen kialakított, igen sokféle munkaeszköze alkalmassá teszi a legkülönbözőbb föld­munkák gyors, gazdaságos elvégzésére, építőiparban, erdő- és mezőgazdaságban, bányászatban. Különböző méretű és profilú ásó- és rakodókanalak, markolók, gödörfúró, oszlopállító, tus- kófeltépő és rönkmarkoló szerelhető fel a végzendő munka természetének meg­felelően. A magyar—norvég koope­ráció terméke. Alapgépe a 90 LE-s D4K—B összkerék­hajtású traktor. A D4K—B traktor hárompont felfüg- gesztelő rudazatának eltá­négyvasú ekével.

Next

/
Thumbnails
Contents