Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-22 / 69. szám

Hétezer kötet a szarvasi gyermekkönyvtárban A Szarvasi. Járási Könyvtár gyemekrészlegében hétezres könyvállomány áll az általános iskolások rendelkezésére. 1969- ben a 620 olvasó 124 ezer kötetet kölcsönzött ki. A beiratkozottak száma évről évre növekszik: 1967-ben 480, 68-ban 570 gyer­mekolvasója volt a könyvtár­nak. Idén márciusig 320-an irat­koztak be, á még hiányzók nagy része a szlovák Iskolába jár. Jelentkezésük azért késik, mert a gyermekkönyvtárban egyetlen szlovák nyelvű könyv sincs. Találkozó a Tízek Klubjában Békécsabán, az Ifjúsági Ház Tízek Klubjában hétfőn este 7 órakor Cserei Pál, lapunk fő- szerkesztője találkozik a klub tagjaival és „Szürkületkor” cí­mű regényéről beszélget el ven­déglátóival. A regényből Rácz L-ászlón é és Háromszéki Péter olvas fél részleteket. Az estet Sasa Ervin, lapunk kulturális rovatának vezetője nyitja meg és ismerteti a szerző eddigi életútját, újságírói és iro­dalmi tevékenységét. Pályázati felhívás A marxizmus—leninizmus Esti Egyetemre A Magyar Szocialista Mun­káspárt Békés megyei Oktatási Igazgatósága felvételi pályáza­tot hirdet az 1970/71-es oktatá­si évre a Marxizmus—Leniniz­mus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára, a kétéves szakosítóra, valamint speciális koUógi irmokra. HÁROMÉVES ÁLTALÁNOS TAGOZAT: Az 1970/71-es oktatási évben a hároméves általános tagoza­ton osztályok csak Békéscsabán indulnak. A hároméves általá­nos tagozaton a tanulmányi idő j három év. A hallgatók az első évben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a har­madikban magyar és nemzetkö­zi munkásmozgalom-történetet tanulnak. Az általános tagozatra azok kérhetik felvételüket, akik egyetemi, középiskolai, illetve marxizmus—leninizmus esti kö­zépiskolai végzettséggel rendel­keznek. A hallgatók hetenként egyszer kötelező háromórás foglalkozásokon (előadás, osz­tályfoglalkozás) vesznek részt. Félévenként s év végén a tan­tárgyakból vizsgákat, negyed­évenként beszámolókat tesznek. Vizsgákra csak azok a hallga­tók bocsáthatók, alkik az elő­adásokon és osztályfoglallkozá- sokon rendszeresen részt vesz­nek és a negyedévi beszámo­lókon megfeleltek. Azok a hall­gatók, akik a hároméves álta­lános tagozatot eredményesen elvégzik, az egyetemek és főis­kolák, illetve akadémiák esti és levelező tagozatain folytatott tanulmányaik esetén marxiz­mus—leninizmusból nem vizs­gáznak. Tudományos fokozat el­nyeréséhez, a kandidátusi mini­mum keretében előírt ideológiai vizsgát nem kell tenniük. A hároméves általános tago­zatra jelentkezőknek pályázatu­kat 1970. április 30-4g az illeté­kes Járási-városi pártbizottsá­gokra kell benyújtani. A je­lentkezéshez szükséges kérdő­ívek az illetékes pártbizottságo­kon szerezhetők be. Az általá­nos tagozatra jelentkezőknek felvételi vizsgát kell tenni má­jus 26—31 között. A felvételi vizsgák a marxiz­mus—leninizmus esti középisko­lák 1969/70-es oktatási év anya­gaiból lesznek. A felvételi vizs­gák helyéről és pontos idejéről a jelentkezők külön értesítést kapnák. Felvételt csak azok 3 jelentkezők nyerhetnek, akiket a munkahely és a pártszervezet javasol, illetve a felvételi vizs­gán megfelel. A tanuláshoz szükséges tananyagokat az Ok­tatási Igazgatóság biztosítja. Az egyetem hallgatói általános ta­gozaton évenként 170 Ft tandí­jat fizetnek, mely két részlet­ben fizethető. SZAKOSÍTOTT TAGOZATOK: Békéscsabán indulnak filozó­fia, szocializmus politikai gaz­daságtan és magyar párttörté­anet szakon. A tagozatok elmé­leti továbbképzést, felsőfokú ismereteket nyújtanak. A tago­zatokra felvételüket egyetemi, főiskolai végzettségűek vagy a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem általános tagozatát si­keresen elvégzettek, illetve az­zal egyenértékű képzettséggel rendelkezők kérhetik. A jelent­kezéseket az illetékes pártbi­zottságokon kell kérni április 30-ig. A jelentkezők június vé­géig szakuknak megfelelő fel­vételi vizsgát tesznek, melyről az Igazgatóság pontos értesítést küld. A szakosított tagozat sikeres elvégzése után a hallgatók ál­lamvizsgát tesznek. Azok a hallgatók, akik eredményes ál­lamvizsgát tettek, kiegészítő szakon folytathatják tanulmá­nyaikat. A hátralevő két ál­lam viaagát — évenként egyet — az igazgatóság által meghatáro­zott szákokon és időben kell le­tenni. A szakosító hallgatóknak kötelezően hetenként háromórás foglalkozásokon kell részt ven­ni. A kiegészítő hallgatóknak havonta háromórás kötelező konzultáción. A marxizmus három szaká­ból letett sikeres államvizsga után a 17/1963. (VII. 2.) sz. kor­mányrendelet főiskolai végzett­séget biztosít. A szakosító hallgatói tanéven­ként 250 Ft, a kiegészítő szakon tanévenként 125 Ft tandíjat fi­zetnek. SPECIÁLIS KOLLÉGIUMOK: Békéscsabán 10 hónapos idő­tartammal vezetésiismeretekből, valamint pártópítésd témával speciális kollégiumok indulnak. A speciális kollégiumokra azok a párt-, állami, gazdasági és tömegszervezeti vezetők je­lentkezetnek, akik egyetemi vagy marxista—leninista esti egyetemi végzettséggel rendel­keznek. A jelentkezés az illeté­kes járási, városi pártbizottsá­gokon történik 1970. április 30- ig. A kollégiumokra felvett hallgatók kötelesek hetenkénti foglalkozásokon — előadás és konzultációkon — részt venni. A speciális kollégiumra felvett hallgatók 170 Ft tandíjat fizet­nek. A kollégium eredményes elvégzése után bizonyítványt kapnak. Az általános, valamint a sza­kosító és kiegészítő szak hall­gatói pótvizsga esetén 30 Ft pótvizsgadíjat kötelesek fizetni. Az. esti egyetem általános szakosító tagozataira pártorikí- vüliek is kérhetik felvételüket. A tanév minden szakon szep­tember 1-től június 30-ig tart. Az esti egyetem hallgatói a 15/1967. (XI. 18.) Mü.M számú rendelet 13. § (2) bekezdése alapján (megjelent: Magyar Közlöny 1967. november 18, 84. sz.) egy tanévben 21 nap tanul­mányi szabadság illeti meg. MSZMP BÉKÉS MEGYEI OKTATÁSI IGAZGATÓSÁGA Tudjanak többet rólunk Film és — Kerekasztal-vita a szerkesztőségben Simon József Daniss Győző Ivanics Katalin Péter László Nemesi László Lapunk kulturális rovata a napokban kerékasztal-tanácskozást rendezett egy olyan témakörből, amely mai, ifjúsági problemati­kájú filmalkotásaink sajátos kérdéseit igyekezett megvitatni, kü­lönös tekintettel azokra az azonosságokra, illetve különbözőségek­re, amelyek filmrendezőink törekvéseiben és ezzel párhuzamosan ifjúságunk kívánságaiban, igényedben megnyilvánulnak. A szer­kesztőségben rendezett vitában Daniss Győző és Péter László ta­nár, Ivanics Katalin, a KISZ megyei bizottságának kultúrfelelőse, valamint Nemesi László, a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Simon József, az Üt-, Híd- és Vízműépítési Technikum tanulója vett részt. Az alábbiakban ebből a hosszúra nyúlt, érdekes és számunkra is tanulságos beszélgetésből közlünk részleteket. Daniss Győző: — Lenin egy Lunacsarszkijjal folytatott be­szélgetés során mondotta, hogy korunk legfontosabb művészeti ága a film. Fontos, mert egyide. jűleg tud nagy tömegekre hatni, tömegeket tanítani; fontos to­vábbá, mert az ember érzelmei­nek, gondolatainak, akaratának gazdagodását szolgálja. A maga komplex kifejezésmódja révén az információk legnagyobb mennyiségét képes közvetíteni. Shakespeare pedig arról beszélt, hogy a színház feladata az, hogy tükröt tartson a természet elé. Tehát, hogyan tükröz bennün­ket — hiszen az elmélet a film­re is érvényes — ez a művészeti ág, a magyar film milyen emó­ciókat vált ki belőlünk, fiatalok­ból? Vitánk mottója tehát ez le­het: napjaink magyar ifjúságá­val foglalkozó filmművészetünk hogyan tesz eleget sokoldalú fel­adatának? Péter László: — Ha végigte­kintünk filmgyártásunk utóbbi negyedszázadán, akkor a külön­böző időszakokban tevékenyke­dő alkotók után a Balázs Béla stúdió új látástmódú fiatal al­kotóit kell kiemelnünk. Olyan ifjúságról beszélnek, amelyben csak emlékként él a háború ..., olyan ifjúságról, amely fonto­sabb feladatának tartja a tár­sadalomba való beilleszkedést, a kamaszvilág ábrándjaival való 1 leszámolás^ amely egyben egy j korszak végét is jelenti, az „áb- ] rándozások korának” lezárultát Közvetett vagy közvetlen élmé­nyek feldolgozása alapján az Egy őrült éjszaka, a Szemüve­gesek, a Földobott kő, a Tiltott terület ezt az új, izgalmas való­ságot vallatja. Simon József: — Igaz, a Föl­dobott kő, a Virágvasámap csak­ugyan ifjúságproblematikájú... a Szeressétek Odor Emiliát is ilyen,. Az Odor a millenium idő­szakában játszódik és a klasz- szikus témát, az igazságkere­sést dolgozza fel. Csak éppen nem elég súllyal. Az említett filmekből egyaránt az derül ki. hogy rendezőink egyszerűen nem ismerik a fiatalokat, éppen azo­kat, akiknek szólni akarnak ... És a konvenciók elleni harc? Igaz, a Bohóc a falon utal ilyen kérdésedre, de megint csak nem elég határozottan. Hogy kiáb­rándultak lennénk? Hát igen, egy kicsit. Az idősebb generá­cióval hiába keressük a kapcso­latot ..., jó, mondják, csinál­juk, ahogy akarjuk, de konkrét segítséget nem kapunk tőlük. Daniss Győző: — Foglalkoz­nak-e ezzel filmeseink? Simon József: — Nem na­gyon. Vagy olyan operettszerű hangvétellel... Nem tőlünk kérdezik meg problémáinkat, hanem ők agyalják ki és tőlünk származónak tulajdonítják. Márpedig egy film, azért mert nekünk szánták, nem biztos, hogy nekünk szól. Ivanics Katalin: — Érzésem szerint a legtöbb filmben, ha nem is a legélesebben, de jó a problémafelvetés..., aztán akad olyan is, hogy a nézőnek kell megtalálnia a megoldást. Egy­szerűen azért, mert a rendező nem tudta megoldani; a film te. hát nem ad semmiféle instruk­ciót, hogy hogyan tovább? Nemesi László: — A Ha... című angol filmhez hasonlíta­nám a Bohóc a falont. Talán jel­zi, hogy már van olyan törek­vés is, amely a legfontosabbnak az igazi problémákhoz való kö­zeledést tartja. Simon József: — A Bohóc a falon jó irányban halad, bár számomra nem sok újat mon­dott. Ezen a problémakörön már túlhaladtam. Daniss Győző: — Milyen fil­meket néznek meg az osztály­társaid? Simon József: — Legtöbb osz­tálytársam a moziban nem ta­nulni, hanem kizárólag szóra­kozni akar. Péter László: — Ha végiglte- lelkesedett a korabeli ifjúság? Mert Ady róluk beszélt..., őszintén, igazmondóan és szerin­tem ez a lényeg. Ilyen filmeket várnak tehát. De mikor fog lel­kesedni az ifjúság a magyar fil­mekért? Miért nem használnak fel a rendezők igazán jó forga­tókönyveket? Konrád György A látogató vagy Végh Antal Pe­nészlek című művét, esetleg Moldova György írásait... ? Nemesi László: — Ne „ref­lektorfényben” vizsgáljanak bennünket, hanem röntgenfény­ben ... Ami a burkon, a külsőn belül található, az bizony más, mint ami első pillantásra lát­szik. És egyáltalán, tudjanak többet rólunk. Daniss Győző: — Két dolog­ban értettünk tehát egyet. Ab­ban, hogy filmművészetünktől azt várjuk, hogy ifjúságunk lé­nyegét minél több oldalról köze­lítse meg. Azt, hogy a könnyű és komoly műfajban egyaránt va­lódi problémákat vizsgáljon. Ez lenne tehát az egyik dolog, a másik pedig az, hogy az alkotók­tól több „agresszivitást” várunk, a szónak kissé különös, de jó értelmében, tehát jó lenne, ha minél több lenne ez a lendület, lelkesedés az ifjúság részéről, a felnőttek, a sajtó, és természe­tesen a filmek részér®... Mert azt hiszem, hogy nagyon jó do­log, hogy ilyen indulatok van­nak és ennek a lendületnek, lel­kesedésnek egyik eszköze — ez pedig nem mostani kerékaszta­lunk fontosságának túlbecsülése —, hogy a jövőben sok ilyen és másmilyen vitát rendezünk. B. Máté Etűdrőd ünnepre készül Endrőd pedagógusai, a község helytörténész úttörői évek óte gyűjtik a népművészeti emléke­ket, a régi foglalkozások ezkö- zeit és az egyéb tárgyi doku. mentumókát. Ebből az anyagból rendeznek most felszabadulásunk 25. évfordulójára kiállítást. Ugyancsak az évfordulóra készül el az a rajz- és fotókiállítás is. amely a község 25 éves fejlődé­sének egyes szakaszait doku­mentálja. Jó szórakozást! Kislánnyal, nagylánnyal, sőt még anyukával is jól fogja magát érezni Sarkadon az új „Körösháti66 eszpresszóban Friss sütemény, presszókávé, hűsítő és egyéb italok. Gyors, pontos kiszolgálás. III. o. árak! (Presszó a volt üvegbolt helyén. (SARKADI ÁFÉSZ). Fa- & vasiparban jártas anyaggazdálkodót és férfi segédmunkásokat keresünk felvételre. Jelentkezni lehet a GYULAI FA- ÉS FÉMBÚTOR SZÖVEKEZET-né) Gyula, Zrínyi tér 2. 162598

Next

/
Thumbnails
Contents