Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-21 / 68. szám

Szélesítik az utal Gyulán már szélesítik a Gyulavári felé vezető utat, amelyen a közeljövőben megnyíló romániai határátkelőhely forgalmát bonyolítják majd le. (Fotó: Béla Ottó) Világ proletárjoJ, egyesüljetek I MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI: TANÁCS LAPJA . » NÉPÚJSÁG Felszabadulási emlékkiállítás Évforduló Kétszáznyolcvanöt évvel ez­előtt, 1685. március 21-én szüle­tett Johann Sebastian Bach né­met zeneszerző, a zenetörténet egyik legnagyobb alkotó láng­elméje. Régi thüringiai zenészcsalád szülötte; tízéves korában már, mint orgonista működik. Tanul­mányai után a weimari hercegi zenekarban hegedűs, 1708-tól Weimarban udvari orgonista és hangversenymester. 1717 után Köthenben karmester, ekkor ír­ja zenekari és kamaraműveinek jórészét 1723-tól haláláig a lip­csei Tamás templom kántora. Két házasságából húsz gyer­meke származott, aikik közül több kiváló zeneszerző lett. Bach művészete a brokk- kor zenei törekvéseinek mara­dandó értékű, hatalmas össze­foglalása. — JOGI TANÁCSADÁS. Ma — A KÖZELGŐ ÉVFORDU­LÓK kapcsán érdekes s értékes új könyveket tesz közzé a Mag­vető Kiadó. Lukács György: „Leninijét a centenáriumra időzíti, s Lenin életének utolsó évei elevenednek meg Jelizave- ta Drabkina „Téli évforduló” című visszaemlékezés-köteté­ben. — EGY ÖRÜLT ÉJSZAKA. A hétfő esti filmvetítésen az Egy őrült éjszaka című magyar fil­met mutatják be március 23-án este 8 órától a békéscsabai Fegy­veres Erők Klubjában, A KPM békéscsabai Lékai Já­nos kollégiumban a napokban felszabadulási emlékkiállítást nyitottak meg. A társalgóban rendezett kiállítást felkeresőket Mai névnap: Benedek Különféle formában az összes európai nyelvekben elterjedt. Latin eredetije a „Benedictus. Benedict volt, amelynek „áldott” a jelentése. Nálunk a múlt szá­zadban rendkívül elterjedt, nép­szerű név volt, sok beceneve (Bence, Bende, Benkő, Bedő) is erre utal. Arany János Toldijá­ban az öreg és a fiatal Bencét szerepelteti, Bende vitéz pedig az „Éjféli párbaj” hőse. Népi megfigyelés szerint Be­nedek napja az idő felmelege­désének kezdete, a tavaszi nap­éjegyenlőség napja. * 1 — ŰJ SZÉKHAZAT KAP a Bé­késcsabai Ügyvédi Kamara. Az új székházat március 21-én, ma délelőtt 11 órakor avatják, s ez alkalommal tartják meg az Ügyvédi Kamara évi rendes közgyűlését is. a bejárattal szemben a szabad­ság-szobor nagyalakú mása fo­gadja, balról pedig egy gyerme­ket tartó szovjet katona alakja tűnik az érdeklődő elé. Lenin születésének 100. évfordulója al­kalmából emlékfalat rendeztek be a kollégisták. A kiállításon látható a Vörös Hadsereg magyarországi harcai­nak térképe, s a magyar ellene állási mozgalom és a felszaba­dulás eseményeit reprezentáló több más kép is. Egy óriási tabló Békéscsaba felszabadulásának körülményeit ábrázolja eredeti fényképek nyomán. Igen értékesek azok a doku­mentumok, melyeket a kollégi­um diákjai gyűjtöttek. Orosz— magyar kétnyelvű igazolványok, MKP-tagkönyvek és orosz nyel­vű KMP-igazolványok is talál­hatók itt, dokumentálva a 25 év­vel ezelőtt történteket. — A DEMOKRATIKUS TŰZ­OLTÓSÁG újjászervezésében közreműködött és nyugállo­mányban levő tűzoltók részére elvtársi találkozót rendez a fel- szabadulás 25. évfordulója al­kalmából a megyei tűzrendé­szet! parancsnokság. A találko­zóra március 25-én, szerdán dél­előtt 11 órától kerül sor Békés­csabán a tűzrendészed parancs­nokságon. — LIPTÁK AGNES A DÖNTŐ­BEN. Lipták Ágnes szarvasi gimnazista, aki eddig is. nagy si­kerrel szerepelt a Röpülj páva című népdalvetélkedőn, meghí­vást kapott a döntőbe. A szarvasi kislány már ma, szom­baton Budapestre utazik. — NÉVADÓ ÉS KISZ TANÁCS. VÁLASZTÓ taggyűlést tartanak A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz. gatóság tájékoztatása szerint Kemecsén, a központi általános iskola tornatermében megtar­tott lottósorsoláson a 12. játék­hétre a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 21, 24, 42, 57, 66 Mérséklődő szél, esők Várható idő­járás ma estig: Felhőátvonulá­sok, szórvá­nyos futó eső­vel. Az élénk, helyenként erős északi, északnyugati szél fokozatosan mérséklődik és délnyugatira fordul. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2— mínusz 3 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 10 fok körül. — MAGYAR SZAKEMBEREK is foglalkoznak azzal a kérdés­sel, hogy' mi a magyarázata a térbeli hallásnak, vagyis annak, hogy pusztán hallás alapján ki- sebb-nagyobb pontossággal ké­pesek vagyunk megállapítani a hozzánk érkező haingok kelet­kezési helyét is. A kutatások tá­volról sem öncélúak, hiszen a várható megállapítások kétség­telenül serkentően és útmutatás­ként hatnak majd a térhatású hangközvetítós ipari megvalósí­tására is. délelőtt fél 9-től 12 óráig ingye­nes jogi tanácsadást tart a Nép­újság jogtanácsosa szerkesztősé­günkben (Békéscsaba, Szabad­ság tér 17., III. em. 12.). — A SZAKMA IFJÚ MESTE­REI. A megyei szolgáltató és termelő szövetkezet KlSZ-szer- vezete a napokban negyedik al­kalommal rendezte meg a Szak­ma Ifjú Mestere mozgalom ve­télkedőjét Békésen. A tíz fia­tal fodrász-versenyző közül Kis- várdai Tibor, Herpai Anna, Kiss József, ifj. Majláth Mihály, ifj. Hőgye Mihály, Gál Attiláné és Kovács Gábor ért el aranyfoko­zatot. — A DEBRECENI Agrártudo­mányi Főiskola arany, gyémánt, illetve vas oklevelet adományoz­hat azok részére, akik a volt Paliági Gazdasági Akadémián 50—60, illetve 65 éve szereztek oklevelet, szakterületükön ki­válóan működtek, és közmegbe­csülésre méltó magatartást tanú­sítottak. Kéri mindazokat, akik az oklevélre igényt tartanak, közöljék címűket a főiskola ta­nulmányi osztályával, Debrecen, II. kér., Böszörményi út 138. 140043 EMBERÖLÉSI KÍSÉRLET Mohácsi János többszörösen büntetett zsadányi lakos Béké­sen a KEVIÉP-nél dolgozott mint segédmunkás. Egyik este a Dominó vendéglőben alaposan felöntött a garatra, majd ami­kor elhagyta a vendéglőt, az utcán minden előzmény nélkül bicskájával tüdőn szúrta Schaffer Mihály békési lakost. Schaffer segítségére sietett Kovács Lász­ló, de Mohácsi őt is megszúrta. Kovács szerencséjére pufaj ká­ban volt, és így Mohácsi csak könnyebben sebezte meg. Schaf, fért életveszéyes sérüléssel szál­lították kórházba, s életét csak Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, akik szere­tett édesapánk, nagyapánk, ID. LENTI PÁL temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyezve, részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni Igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk a városi ta­nács vb pénzügyi osztály, a dohánybeváltó üzem és a gépi. hurkoló üzem dolgozóinak. A gyászoló család. gyors orvosi beavatkozás men­tette meg. A rendőrség ember­ölés kísérlete miatt letartóztatta Mohácsát. „TÖMEGVEREKEDÉS BÉKÉSCSABÁN” Ezzel a címmel a közelmúlt­ban jelent meg cikk a Népúj­ságban. Ebben szó volt arról a tömegverekedésről, ami Bé_ késcsabán, az Arany János ut­cában történt ez év januárjában. Az ügyben a Békéscsabai Váro­si bíróság háromnapos tárgya­lás után hozott ítéletet. Ignácz József 1 év 6 hónap, Borsos György 2 év és 4 hónap, a két Nyerlucz testvér egyenként 1 év és 6 hónap, míg Ignácz Ferenc 1 év és 2 hónap szabadságvesz­tést kapott. A hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság mi­att elítéltek, valamint védőjük enyhítésért fellebbeztek. ELÜTÖTT EGY KERÉKPÁROST Tegnap közlekedési baleset történt Orosházán, mert Magyar János helybeli személygépkocsi- vezető járművével kanyarodva nem adta meg az elsőbbséget a Kossuth utcában kerékpárral egyenesen haladó Madarász 1st. ván szentetomyad lakosnak. Összeütköztek, s a kerékpáros lábszártörést szenvedett március 22-én, vasárnap délelőtt 9 órától a békéscsabai építőipari tanulóotthonban. Ez alkalommal kiállítás is nyűik, ami az otthon életét mutatja be. — A SZARVASOK levetett fej­díszének begyűjtése közben rendkívüli nagyságú és szépségű agancspárt találtak a gemenci állami erdő- és vadgazdaság területén. A 26 ágú szarvas- agancs pontjainak száma a mé­rések szerint 251—252. Az agancspárt a Szekszárd melletti keselyűsi vadászházba vitték, s a vadászati világkiállításon kurió­zumként bemutatják. A CSÄRD ASZÄLLÄSI PETŐFI TSZ képesített és mérlegképes könyvelőt keres felvételre. Jelentkezés személyesen. Felvétel esetén költség- térítés. x — ISMERETTERJESZTŐ ELŐ­ADÁSOK. 324 társadalomtudo­mányi és 288 természettudomá­nyi ismeretterjesztő előadás hangzott él az elmúlt évben a szarvasi járási művelődési ott­honokban. Egy-egy előadáson át­lagosan 37-en vettek részt. Külö­nösen sokan érdeklődtek az egészségügyi, jogi, közgazdasági, valamint pedagógiai és törté­nelmi témák iránt. békés mm. NÉPÚJSÁGA Az MSZMP megye) bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. HL emelet. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megye) Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. II.. Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lenóczky Mihály. Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba* Index: 25 05] Jön a nyár Már itt Hagy választékban a boltokban a strandsaru! vi$M0n. .. olcsóbb, mint Jon a nyár tavaty A Pálma fehér fedi após I. osztályú strandsaru 1 pár 27—32 számig 33—38 számig 39—44 számig A fedlap nélküli Pálma strandsaru L o. minőség 1 pár 27—32 számig 33—38 számig 39—44 számig 24,30 Ft 34,70 Ft 45,— Ft 21,50 Ft 30,80 Ft 40,— Ft TELJES VÁLASZTÉK A SAROKPÁNTOS STRANDSARUBAN IS! r 4632

Next

/
Thumbnails
Contents