Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-15 / 63. szám
KULTURÁLIS MELLÉKLET Jadviga Rutkovszkaja; Mozi a moziban Miután kialudt a fény és peregni kezdett a film, a feleség oldalba bökte a férjét: — Látod? — Persze, hogy látom — hümmögött vissza a férj. — De, ne a vásznat nézd, hanem azokat ott ni. akik előttünk ülnek! Felháborító ! — Kérem, legyenek csendben — szólt valaki a sor jobb szélén. — Bocsánat — válaszolta a férj, majd az asszony füléhez hajolt és belesúgta: — Mondd, kérlek, miért sért téged, ha azok ott csókolóznak? — Pssz! Csend legyen már! Mért beszélnek ott?! — zengte immár szinte az egész kórus. — Látod, Zoszja, ez mind temiattad van. Fejezzük be' a beszélgetést! kezdett ingerültté válni a férj. zák szét a fejüket, mert semmit sem lehet tőlük látni. — Hajolj hozzám közelebb, vagy tessék, ülj te az én székemre, úgy jobban látsz. — Hogyisne! Még ezek miatt, a szégyentelenek miatt fogok én itt két óra hosszán keresztül nyomorogni ! — Nem lenne szíves befogni végre a száját?! — fújta dühösen hátulról valaki. — Szemtelen! — sziszegte vissza az asszony. — Arcátlan, pimasz! — Most már aztán elég legyen! — mordult rá a férje. — Tudhatnád, hogy a fiatalok a földkerekség minden mozijában csóko- lózni szoktak. Mi ebben a kivetni való?!! Valamikor... még fiatal karomban... én magam is... — Hogy mondod?! — érdeklődött élénken az aszfeléje epésen az asszony. — Nyugodj már, Zoszja! Miért nem hallgatsz? Légy nyugodt, én nem hagyom magam! Elég nem szép, hogy te eltűröd, hogy így sértegessék a nejedet! — Lehetetlen veled moziba járni! Csak mennénk már innen minél hamarabb! — És ezt egy férfi mond. ja?! Ügy veszem észre, még ettől a tejfelesszájútól is begazolsz! Hé, fiatalember! Sokáig fognak még ott csókolózni? — Valami baj van? — fordult hátra a megszólított fiatalember. — Kérdezni akart valamit? — Azt akarom, hogy viselkedjenek tisztességesen! Mit csinál ott azzal a szegény lánnyal!? Eljön az ember moziba és nem tudja nézni az ilyenek miatt a fii- I met! Az efféle intim dolgokat otthon szokták elintézni, ahol senki sem látja! — Akkor mondd meg nekik, hogy ne boruljanak annyira össze, hanem húzszony. — Hogy fiatal korodban te is... mint ezek... érdekes, én egyáltalán nem — Milyen igaza van! — szólt ismét hátra a fiatalember. — Csakhogy, mi emlékszem rá! Tadeusz! Kivel csókolóztál, te fiatal korodban a moziban?! Kivel?! — Kivel, kivel... Biztos nem valamelyik utcaseprővel, képzelheted. — Szóval így? És nekem ezt csak most kell megtudnom! És itt!... Értem már, miért nem háborodsz te fel az effajta viselkedésen!... — Senki sem tudja már ott annak a szószátyárnak gefogni a pampulláját?! — méltatlankodott ismét erőteljesen valaki. — Ezt sosem fogom magának megbocsátani — fújta diákotthonban lakunk ... Esetleg, ha kölcsönadná a lakását, amíg a filmet nézi... — Szemtelen, siheder!,.,. Ezek azt hiszik, hogy övéké... Mondott volna még többet is, de a jegykezelő ké- zenfogta és kivezette a nézőtérről. A férje szégyenkezve kullogott utána... Egyébként semmit sem vesztettek. A film rettenetesen unalmas volt és senki sem értett belőle semmit. (Krecsmáry László fordítása) Muzsikáról röviden Miről mesél a zene? írta : Gál Ezzel a kérdéssel is sokszor szembe kerültem nemcsak vidéki, de fővárosi előadásaim során is. A kép ábrázol valamit. A regény történetet mesél. A dráma emberek küzdelmét, a közöttük feszülő vonzótaszító erőket jeleníti meg. De hát miről szól a zene? Számtalan olyan zenemű van, ami szöveggel vagy cselekménnyel fonódik össze, itt tehát a zenemon. dani valója, meséje, magyarázata magától adódik. Petőfi megírja a verset — a zeneszerző dallamot fűz hozzá és persze kíséretet. A zene menetét, mondanivalóját javarészt a vers határozza meg. Katona JóGyörgy Sándor zsef megírja Bánk-bán-ját Erkel a drámát átemeli a zenés színpad szintjére. A muzsika „irányát”, a zenei gondolatok összeütközését, kibontakozását, szélesebb formákban való jelentkezését, a dráma — ha nem is határozza meg végképp — de jelentékenyen befolyásolja: a zene menete csak párhuzamos lehet a drámai erők 'irányával. Ugyanez áll egy oratóriumra, passióra, vagy ünnepi misére. A szöveg vagy ahogy mondani szokták: a textus, a zene alapszövetét képezi. A probléma: miről szól a muzsika? — akkor jelent iga. zá kérdőjelet, mikor a zene függetleníti magát a Alexin Andor gyulai kiállítása Trencsén vára Február 17-én bemutató kiállítás nyüt a gyulai Jókai Művelődési Házban Mexin Andor nagygrafikáiból. A kiállítást a kétszeres kiváló Jókai Ifjúsági Klub rendezte a „Művészet az ifjúságért — Ifjúság a művészetért” mottójú kiállítás-sorozat hetedik eseményeként. A rokonszenves esemény- sorozat feltétlenül dicséretes, már csak azért is, mert bár a kezdeményezés egy szűkébb kollektíváé, a megvalósulásban — Póka György vezetésével — sok mindenki részt vesz. A mottóban megjelölt törekvés jócskán túlnőtte a körvonalakat és egy ifjúsági szervezet méretein túllépve városi jelentőségűvé vált. Ezt igazolja az Alexin-ki- állítás megnyitásán megjelent és a kiállított művekkel elégedett érdeklődők elismerése. Alexin Andor személyével kapcsolatosan meg szokták kérdezni, hogy orosházi-e? Nem orosházi abban az értelemben, hogy nem ott született, még csak nem is ott nevelkedett Az alföldi levegőt, színeket, illatokat, melyeket képekké formál, Szegváron és környékén szívta magába. Oly mélyen, hogy azokat még a főváros sokakat elhódító levegője sem tudta feledszövegtől. Vers, dráma, textus nem befolyásolja menetét. Persze a szöveg nélküli muzsika világában is találunk számtalan művet, amelyben a zeneköltő mégis bizonyos irodalmi utalásokat követ. Néhány példa: Liszt: a Les Preludes komponálása során Lamartine költeményét tartotta szem előtt: Les Preludes, magyarán: Előjátékok; a szerelem, az ifjúság, a harc, megannyi előjáték csupán a nagy dráma előtt, mely tulajdonképpen a halállal kezdődik. Berlioz a Fantasztikus szimfóniában egy szerelmes férfi gyötrődését, kiábrándulását festi meg. Dvorzsák az Üjvilág szimfóniában két földrész: Amerika és Európa erőit méri össze. Mindezeket a műveket program-muzsikának nevezzük. Olyan zenének tehát, aminek történetét, elbeszélő mondanivalóját ha hangról hangra nem is, de azért nagyjából követhetjük. Ha ezzel a program-zenével összehasonlítjuk a Beethoven-i muzsikát — vegyük példának a Hősi szimfóniát be feni. Ez a titka annak, hogy az Alföldet kereső művész Orosházára vetette szemét, és itt vélte megtalálni azt az atmoszférát, mely az alföldi festők szellemi nyomdokain haladó alkotásainak ihletője lehet. Arra számított, hogy a békés, dolgos, verejtékező hagyományos paraszti élet és az új életformák, a modernizálódó város dinamizmusa és vele az új, városias vonások mozgalmasságot és gazdag témalehetőséget rejtenek ambíciói számára. Ebben nem is csalódott. És ha a bölcső ringásá- nak helyét nem számítjuk, nyugodtan mondhatjuk, hogy az Orosházán eddig eltöltött mintegy nyolc esztendő orosházivá tette Alexint. A gyulai kiállítás is erről győzi meg a nézőt, ahol a tájmotívurnok között több orosházi témájú képet is lehetett látni. Akik évék óta rendszeres kiállításlátogatóik, a művész linómetszeteivel és néha festményeivel találkozva némi mali ciával kérdezik: „Van-e még olyan ház Orosházán, amit nem rajzolt le, nem festett meg, nem metszett linóba?” Érdeklődési köre és mozgásterülete korántsem szorul az Orosháza adta kereteken belülre. Éppen a —, akkor azt látjuk, hogy itt még mindig van valami programszerű, mondjuk így: irodalmi (megfogalmazható) eszmei mag, de ez már nem história, nem elbeszélés, egyetlen eszme csupán. A hős, az igazi nagy ember eszméje. És ha a Beethoven-i alkotáson is túlmutatunk, akkor eljutunk ahhoz a zenéhez, amely már se történetet, se megfogalmazható eszmét nem hordoz a homlokzatán, címe csak ennyi: g-moll szimfónia (Mozart). Itt a zene a dallamok varázsával, az összhangok csodálatos változatával, a ritmusok megejtő játékával, az ellentétek fény-árnyék hatásaival bűvöl el bennünket. Vajon az ilyesfajta műveknek mondanivalójuk, tartalmuk nincs? Hogyne volna! Csak ez a tartalom már szövegbe nem foglalható. De azért érzi minden hallgató az igazi élmény, a mély emberi érzések, nemegyszer egymással vitázó, harcoló gondolatok, tehát a való élet aranyfedezetét. A szóban forgó keresztmetszet-kiállítás igazolja ezt is, ahol késmárki, pécsi, badacsonyi, tihanyi, nagymarosi stb. táj ábrázolásával is találkozik a néző. Ez a hiányos felsorolás is mint „országjáró művészt” állít, ja elénk Alexint aki hazája minden tájáról művészi szinten megformált érzésekkel tud vallani a linóleummetszet sajátos műfaján belül. És, hogy művészi aspektus szempontjából nem esik végletekbe, azt egyéni megoldásainak technikai összhangja biztosítja. Metszetei egyszerű, de munkás, igényes metszetek. Néha a fafaragás felelősségteljes aprólékosságára, máskor a leegyszerűsödött, könnyed, nagyvonalú rajzra emlékez, tetnek; Nem a látványosságra törekszik — az igazi művészetben ez úgyis benne van —, hanem a hitelességre. Ezért, ha palettájának kólóra túráját kérnék számon elsősorban, minden bizonnyal a „szürke festők” közé tartozna. Ismert pannon-színed azonban a humanitás ecsetjéből folyó „közösségi” színek, melyek senkinek a szemét nem bántják, úgy keltenek figyelmet... Várakozással tekintünk újabb kiállításai elé. Beck Zoltán programzenénél a zeneszerző segítségünkre siót: irányt szab fantáziánknak. Az abszolut-zene költői ránk bízzák, hogy a zenei tüneményt értelmezzük, ha úgy tetszik: megfogalmazzuk a magunk képzelete s a zenére visz- szaható érzéseink szerint. A zene igazi tartalma, mondanivalója, vagy hogy címünkhöz tartsuk magunkat: „meséje” szavakkal legfeljebb csak megközelíthető, de lényege — bárki is fogalmazta a kísérő szöveget — szavakkal nem ragadható- meg sohasem. A zene igazi „meséje” azok a csodálatos dallamok, életérzésünket felfokozó ritmusok, emberi mivoltunkat felemelő zenei gondolatok, amelyek mögött ott érezzük a zeneköltő lángelméjét, sőt azon túl: egy egész népet, melynek a komponista lelke mélyét nyilvánítja ki és — a zenetörténet óriásai esetén — az egész kort, amelynek kohójában e nagy érzések felizzottak, s a remekmű nemes ércét szolgáltatták. (Folytatása jövő vasárnap)
