Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-22 / 45. szám
Cserei Pál: Háttérben (Regényrészlet) E rna essem m estem elmondta a férjének, hogy már kitakarították az iskolát, de a padokat még mindig nem hozták rendbe, pedig, ha az elöljárók betartják a szavukat, akkor egy szeméttel minden elment volna, így még egyszer takarítani kell. De sokszor olyan dolgok miatt kell lejárnia a lábát, kiköpni a tüdejét, hogy szé- gyenli magát az ember. A napköziben kellett még egy üat, és három nap telt el, amíg meglett őrjítő, hogy milyen értetlenség van sokszor, pedig nagy szükség volt az üstre, mert szaporodtak a gyerekek. Ezért kéri a férjét, siettesse, minél előbb javíttassa meg az elöljáróság a padokat, mert, ha így megy tovább, most ,, ősszel sem kezdődhet neg a tanítás az iskolában. Annyit mondott Varga litván, hogy másnap nem . lesz arra ideje, fogják ma- Ankat az asszonyok és men. jenek a főjegyzőhöz. S másnap délelőtt, mire a község- hazára értek, nyolcán ve- ", rődtek össze. Egymást biztatták, most már nem engednek, addig nem mennek el a főjegyzőtől, amíg az időt nem mondja meg, mikor csinálják a padokat. Miután betódultak Szenteli« Ernő előszobájába, egy- rftáá tékin tétét keresték és szemükkel jelezték, nézze, tek, máa- meg itt van az el- szelelt katonatisztek csd- noskája. Kiszemelte magának a főjegyzőt. G algóczi Piri az írógép billentyűit ütö- gette ekkor, s az asszonyok láttán, ajka összezárult, úgy lepik al már a községházát az agrólszakadtak, mint a sás. kák. Legszívesebben rájuk kiáltott volna, hogy ne zavarják, menjenek haza. De- hát, amíg ilyen felfordult a - világ, el kell tűrni őket. Na, de megszabadul ő mindjárt tőlük. S fel sem nézett a billentyűkről, csak odavetette a szavakat. — Mit tetszik? — A főjegyző úrral akarunk beszélni. — Nem lehet kérem, foglalt. Egymásra néztek, még ez a mindenki lánya mondja nekik, hogy nem lehet, s enyhe moraj csapott fel. Varga Istvánná intette csendre a többieket, majd odaszóllt Pirinek. — Tessék neki szólni. — Értsék meg, hogy nem lehet — nézett rájuk ridegen. — Jöjjenek máskor. Az utolsó szavaknál felvisított, mert az egvik asz- szony a kosarát vágta hozzá, de lekapta a fejét és a kosár az írógéphez csapódott. — Adok én neked, hogy néni lehet! — eresztette el a hangját a kosaras asz- szony. Piri felugrott az írógéptől és rohant volna a főjegyzőhöz, de a többiek útját állták; — Most már ne fáradjon kedves. A nagy visításra kinyílt a főjegyző ajtaja és megjelent Szentkúti Ernő. A szomszéd teremből pedig kilépett helyettese, Demeter András, és kérdezte az aaz- szonyoktól: „Mti történt?” — Az iskolapadok miatt jöttünk — szólt a kosaras és szedegette össze a szétszóródott krumplit. — Hogy mikorra lesznek készen — egészítette ki Varga Istvánné. S zentkúti Ernő, hol Galgóczi Pirire, hol a krumplit szedegető asszony, ra nézett, szemében iszonyattal keveredett undor bujkált, gyülevész banda, mint a megvadult csorda ráront mindenre, képes lenne őket széttaposni. Tehetetlenségében homlokát kezdte dörzsölgetni, mintha egyedüli gondja lenne, hogyan tudna eleget tenni az asszonyok kérésének. Közben észrevette, hogy Demeter András ajka körül hal- vány mosoly bujkál. A ku- bikpatkány most elégedett, testvérei csattogtatják marásra kész fogaikat. S gyorsan ellökte a szavakat, hogy másnap már mennek a mesterek az iskolapadokat javítani. Ezután vér tódult az arcába, a szégyentől, mert a torka hirtelen kiszáradt s a hangja rikácsolóvá vált, mint a kacsáé, amikor a tömés után nyelni kezdi a kukoricát. A kosaras asszony ekkorára felvette a padlóról az utolsó elgurult krumplit és ránézett Galgóczi Pirire. .— Csak ezt akartuk kedves, hogy javítsák meg az iskola padjait. Köles Imre orvos a tüdőszűrő-vizsgálatokat felfüggesztette, képtelen volt összefüggően gondolkodni. Napok óta egy percnyi nyugalma nem volt, mintha mindig hajtotta volna valami, el, él az emberek elől. Életének hol az egyik, hol a másik szakasza villant fel benne. Pillanatokra gyermekkori emlékek lep- ‘ték meg, amikor apja százszor, ezerszer jövőjére figyelmeztette, soha még eszébe se jusson otthagyni az iskolát, hogy legyen belőle VALAKI, mert másként beletapad az alföldi sárba, porba, ahonnan soha nem tud kiszakadni, és aztán vagy lesz ereje kivenni a sárból, porból, amire szüksége van vagy belepusztul. És hát lett egy bizonyos valaki, orvos, feltárultak előtte az emberi szervezet rejtelmei. Hitte is, hogy kiszakadt a tanyák önmagukba borult világából, ahová csak a természeti erők hatolnak be; a hideg, a meleg, az eső, a viharok. De mitől js szakadat el ő tulajdonképpen? A vegetatív életformától. Igen, csak ettől. Híz minden. Mit is tud ő az emberi szervezet rejtelmein kívül. Ugyan mit? Évekig az oroszok rémtetted voltak naponta szellemi táplálékai, újra és újra variálták, hogyan metszik fel az orosz katonáit a foglyok hasát, és hogy a kezüket ügy dugják a nyitott sebbe, mint a begombolt kabát mögé. Ogy voltak elhintve az oroszok kegyetlenségei, mint a Miatyánk, ha örült, azért mondta, ha megrémült a frontok alakulása miatt, mert előretörtek az oroszok, azért. A kommunistákról pedig az terjedt el, ha, ne adná az Isten, hatalomra jutnának, útszéli fákra aggatnák azokat, akik ellenük mernek szólni. De kik híresztelték ezt? ö is. Egy nagy szavalókórushoz tartozott, melynek valamilyen láthatatlan karnagy vezényelt. És íme. orosz menti meg a húga életét, a kommunista Varga kéri meg, hogy szervezze meg a közegészség- ügyet. Kegyetlen játék, amely felülmúl minden képzeletet. S okszor szorongás fogta el azelőtt a a németek miatt, akiknek addig terjedt a „felsőbbrendűségük, hogy magasba emelték a kezüket és eszelősen kiáltoztak: „heil Hitler!”, de újra és újra igazolást keresett önmagának, Goethe nemzete nem süllyedhet le annyira, az csak háborús hisztéria. Megrémült, amikor a Zita-kertben az évszázados fák összehajtó lombjai alatt kígyózó úton megpillantotta Varga Istvánt Menekült volna, de már nem tehette, mert az Integetett néki. Kegyetlen játék, mit tegyen, Szentkúü Ernő pehélyként dobta el szavait, hadd szóródjanak szanaszét, melyeket a tanyán jelentett ki előtte, amikor érte ment, hogy vizsgálja meg a szülés előtt álló Máriát, aml- koris rüheséknek nevezte a kommunistákat. Szentkúti talán attól sem riadna visz- sza, hogy erkölcsileg tönikre tegye, megfosszák az orvosi hivatás gyakorlásától, ha nem érzett lelkiismetetfur- dalásit, hogy úgy hagyja ott a feleségét, Máriát, mint az útonálló. Egyszerűen kijelentette, elege van a Köles famíliából, fogja magát és tűnjön el a házéból, s vigye magával a porontyát is, az se emlékeztesse arra, hogy valaha is köze volt Hangyát! Lajot: Emlékezés apámra A sorsod In» beteljesedett, — Charon vért a Styx folyó vizén — Elmentél apám, mint elmennek reggelente a fényözönben a színesnek álmodott éjszakai képek. Fű nő szívedből. A megújult élet rezdüléseit lesem minden tavaszon, mikor a zengő szélnek csapongó szárnycsapásai» sírodtól szivemhez száll egy mindent legyőző ének. kijelentéséhez? Ha azért űzi vele ezt a kegyetlen játékot, mert Máriának ő a bátyja, akkor ez aljasság, amelyben a mo-álnak már egy parányi szikrája sincs. De miért is másért? Csak ezért terjesztheti róla úton- űtfélen, hogy rüheseknek nevezte a kommunistákat. ztán meg az villant fel benne, hogyan Meskó Anne járta a környékét Most a főorvos úr miért feküdt már VALAKI lett itt van a csónakba, ő azt nem érti. a jövője, Szentkúti aljas- Mert ha kint akarta tölteni Sággal űri, Varga pédig ke- az éjszakát, az erdészlakban resi, mint egy szökevényt, meghalhatott volna kenyel- Miért is járna erre külöm- mesen. ben. Varga István legyintett az Varga Istvánt iszonya- erdőkerülő elbeszélésére* tos teher nyomta, hogy ó, akit nem vidít fed a Z&ter a kommunista párt titkára kert, az előtte beteg. Aztán. Köles Imrét kérte meg a az erdőkerülő utolsó szavai közegészségügy megszerve- mégis befészkelődtek gonzésére, és verekedett főor- dolataiha, „egy kicsit eszevosi kinevezésért. Okulnia lös”. Csak milyen gondolkell ebből. Először minden, kodású ember az, aki undoréi pontos képet kell sze- rodik a kommunistáktól, ... ... reznie, csak azután csele- hónapok múltán pedig ilyen bugriaolkhoz. De miért szabad vakon olyan dolgokat művel, anveis lehet ennyire brutális ' bízni. Ezen a napon meg az lyek a szegénységet szolgálMS köze famui iának az o a hlr jutott ej hozzá, hogy jak. Különös; mert hogy Köles Imre napok óta csak nem a szűzanya parancsára éjszaka jár haza, de előző történt így, az hét-szentség, éjjel haza sem ment. Na, & ha külföldre akart volna még csak az hiányzik, hogy menekülni, miért feküdt külföldre szökjön. Ha nem volna a csónakba egy éjlenne ilyen szándéka, mi szakára, hiszen őt néni ölmásért bujkálna. Október- dözte a tatár, sem más. Heben is azért bújt el a ta- hogy is űzte! Orosz katonanyán, mert nem akart a orvos mentette meg a húga kommunistákkal találkozni, életét. Aztán meg ő bízta A ztán meg az villant undorodott tőlük. meS Köles Imrét a köziéi benne, hogyan Nem js várakozott so- egészségügy megszervezésékerült oda Varga káig Varga István, elindult, vei. Ahá! Szentkúti Ernő- István, hiszen na- megkeresi Köles Imrét, nek ez nem tetszik, miiit- pók óta senkinek nem szólt, Amerre ment, mindenütt ahogyan a napközi otthont hol tartózkodik, csak éjsza- bizonytalan információt ka- 's utálja, melyre Köles Imre kánként ment haza. Ezt pott; talán előző nap este- ügyel fel. Ezért mondta hemegelőző éjszakán pedig felé látták, talán két nap- Ivettedének, Demeter And- otthon sem volt, a Körös- pal azelőtt a délelőtti órák- rásnak is, hogy az orvos parton egy kikötött csónak- ban vagy talán nem is ő rüheseknek nevezte a komban aludt. Dehogyis aludt, volt, csak annak vélték fel- munistákat akkor a tanyán, csak forgolódott a csónak ismerni, mert nem nagyon amikor 6 felkereste. És figyeltek oda, de ha ezt mint állami tisztségviselő, tudják, akkor jobban meg- nem lehet kapcsolatban nézik. ilyen emberrel. Mocskos kastély cirádás féreg! Mindenkit akadávaskapuja előtt a lyoz, aki tenni akar vaianapközis gyere- mit. Az iskolapadokat is kékre vigyázó asz. csak azért csináltatta meg mogatja Varga István, ha szonyok melleit megállt az gyorsabban, mert az asszoSzentkútt akadályokat gör- arra haladó hetyke tartású nyok használták a krumpdit is elé. De most miként Sanyi bácsi, aki alig volt Üs kosarat ítéli meg Varga István az magasabb fokosánál, ami- a m jután a százados fi cselekedeteit mert az bi- kor meghallotta, hogy mi- l\ /I fák óaszehajló zonyos. hoey Szenfkűti al- ről folyik a találgatás. Har- | \J | lombjai alatt tajas híresüri élére eljutott mine éve őrködik a Zita- lálkoztak, Köles már hozzá is. Hirtelen vad kertben, minden zegét-zu- imre felhorkant Varga Ist- elszántság kerítette hatal- gát ismeri, s ha valaki ott ván miért nem vitte magáméba, mint akkor a ta- jár, és van annyi ideje, Val Baráth Károlyt hogy nyán, amikor vasvillával feltétlen megmutatja neki legyen rendőr, aki az élfo- Hnwmnmnm a I» ötszáz éves törpefenyőt, gatás helyszínén csuklójára Ugyanezt akarta, miután teszi a bilincset! meglátta Köles Imrét, de Varga István meghökkent kit nem venne ő észre, ha nem, nem, az ilyen ember oda betér, hiszen a zajok- nem akarhat megszökni. Az bél, neszekből észreveszi, ha meglehet, hogy beteg az or- idegen jár ott. Mosolygott, vos, mert nagyon sárga szf- hogyan láthatták volna Kb. ne van, és megfogta a kelés Imrét a kastély környé- zét, ő nem ismeri az emberi kén, amikor napok óta ott szervezet rejtelmeit de sétálgat a Zita-kertben. De most azt mondja, pihenni nagyon beteg lehet, mert kell Köles Imrének, és nem amikor meg akarta mutat- a derékalj nélküli csónak- ni neki a kétszáz éves tör- ban, hanem otthon az ágy- pefenyőt. szabadkozott, már ban, hogy minél előbb sokszor látta, és hiába un- rendbe legyen, mert várják szólta, hogy nem lehet azt már a gyerekek a napközi- eleeet látni, legvintett, és ben, két nappal azelőtt eí- űgy ment tovább, nem veszett a nett vés labdájuk, akarja megsérteni, mint aki amelyet Köles Imre vett egy kicsit eszelős. Ha nem nékik. lenne az, akkor az előző Az orvos megdöbbent, éjszakát miért töltötte egy karia lehullt, melyet elő- csőnakban? És se der-karia relökött, mintegy várva, nem volt, sem tak^róia. hogy tegyék csuklójára a Mert 6 ért is észrevett«. Ha bilincset. Aztán a fejéhez nem a főorvos úr lett vol- kapott és elindult szótlanul na, el is kergeti, meu az A kígyózó parkét fordulójá- ideven azért búvik rejtek- ben visszanézett, majd helvre, hogv az éj 1er»le evorsan eltűnt az évszáza- alatt valamit elvigyen. Hogy dós fáik köztalján, rettegett, hogy elvesztheti orvosi praxisét most, amikor a kegyetlen rémképektől már szabadul, melyek miatt elmenekült a tanyára, és hivatásának élhet, mert mindenben táeziK. A Anyaság