Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 9. szám
Január 11. 2 Vasárnap Hétfőn hatályba lép a magyar—román kishatárforgalml egyezmény Brandt nyilatkozata Hz arab—izraeli vita hat pontja Jeruzsálem státusát az egyA nyugatnémet—lengyel tár- j gyalások Brandt véleménye sze- . . . % |iint rövidesen megkezdődnek. A Ország kormányai között lépési engedély a magyar 'állam-* kaílcéll^r kifejezte azt a rémé* a közelmúltban a_ magyar—aromán polgárokat nem jogosítja fel a nyét, hogy ezek a két ország kap. natar menten lakó magyar, illetve román kishatárforgalmi sávban j csőlátónak javulásához vezetnek. nekan^>S?,^'0k érintkezésé- Nagyvárad és Száímár városokba, Brandt ugyanakkor óvott a túlzott eavezménv ^ekeben váló utazásra. Állampolgáraink optimizmustól, hangoztatva, hogy J a 1Clre 3 .k^hatar-: úticéljuk elérése érdekében a két „nem lehet néhány hét vaky hó- ,^egyezmeny Alap-1 említett városon csupán átutaz- nap után pozitív eredményekre jan magyar, illetve roman terule- hatnak. • (MTI) j számítani” (MTI) ten az államhatártól számított 15 —15 kilométeres sávban állandó lakóhellyel rendelkező állampolgárok határátlépési engedéllyel utazhatnak egymáshoz rokonok vagy barátok meglátogatása céljá. ból. Az egyezményt mindkét állam kormánya jóváhagyta és így az 1970. január 12-én hatályba lép. A magyar állampolgárok az államhatárt a nemzetközi utasforgalom, valamint a kishatárforga- lom számára’ megnyitott határátkelőhelyeken — a járási, (városi) rendőrkapitányság által kérelemre kiállított személyi igazolvánnyá! együtt érvényes határátlépési engedéllyel léphetik át A személyi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorú gyermekek a szülők egyikének vagy törvényes képviselőjének határátlépési engedélyébe való bejegyzése alapján, egyedül h történő utazás esetén fényképes határátlépési engedéllyel utazhatnak. A kiállított határátlépési engedély évenként négy utazásra és a román kishatárforgalmi sáv- . ban minden utazásnál hatnapi tartózkodásra ad lehetőséget, A • határátlépési engedélyt minden -« kiutazás előtt az azt kiállító rendőrkapitánysággal láttamoztatni kell. A kishatárforgalomban részt • vevő állampolgáraink oda- és visszautazásuk során ugyanazt a határátkelőhelyet kötelesek igépy. • be venni. Ettől csak kivételes esetben lehet eltérni. A határát-1 „ Az amerikai AP és a brit Reuter hírügynökségek párizsi hivatalos, illetve jól tájékozott forrásokból olyan értesülést közölnek, amely szerint. a négy nagy- hatalóm állítólag megegyezésre jutott a; közel-kéléti válság politikái .megoldásának hat alapvető fontosságú pontjában. ' Az értesülést hivatalos helyen tegnap még nem erősítették meg. A hat, pont a következő: O A közel-keleti országoknak, beleértve Izraelt is, joguk van arra, hogy biztos és elismert határok között szuverén állami életet éljenek. © Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt arab területekkori Tanger mintájára kell rendezni: a város megőrzi izraeli jellegét, de státusa nemzetközi lesz. A palesztinai menekültek problémáját az ENSZ-ha- tározat szellemiében kell megpldani, Ä hírügynökségek szerint az említett pontokban már csak egyes részletkérdések tisztázatlanok, (MTI) 6 Losonciti Pál üdvözlő távirata Az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki J6 kívánságait Francois Tombalbaye köztársasági elnöknek Csád nemzeti ünnepe alkalmából. (MTI) Pártnapok a megyében E hónap során a pártszervezetek pártnapokat rendeznek, több helyen megyei vezetők részvételé /el. Az alábbiakban közöljük a megyei előadók által tartandó pártnapok helyét és időpontját. 16-án 19 órakor 16-án 19 órakor 19-én 19 órakor 19- én 19 órakor 20- án 14 órakor 20-án 18 órakor 20-án 19 órakor 22-én 16 órakor 22- én 18 órakor 23- án 16 órakor 23-án 19 órakor 23-án 19 órakor 26-án 18.30-kor 26-án 18 órakor 26- án 18 órakor 27- én 19 órakor 28- án 18 órakor 28-án 19 órakor 30-án 14.30-kor Körös nagy harsány Tótkomlós Csanádapáca Kardosáét Köröstar csa Mezőgyán Békéssámson Elek Sarkadkeresztúr Sarkad Pusztaföldvár Vésztő Mezöberény Nagyszénás Gyoma Dévaványa Kondoros Füzesgyarmat Orosháza, üveggyár Frank Ferenc Klaukó Mátyás Frank Ferenc Klaukó Mátyás Petroszki István Juhász József Klaukó Mátyás Enyedi G. Sándor Lipták Mihály Enyedi G. Sándor Klaukó Mátyás Frank Ferenc Frank Ferenc Klaukó Mátyás Csatán Béla Dr. Szabó Sándor Dr. Busznak János Huszár Mihály Frank Ferenc Egy hét a világpolitikában ■ A megszálló erőket az Diplomáciai utak az új év kezdetén — Vihar a libanoni ről. ENsz békefenntartó aia- f q gy y ers z ál 1 i t ás ok Körül— Ellentmondásos f őpar anc snokc s er e kulatai váltják, fel,, amelyek csak! a Biztonsági Tanács, illetve a négy Ragyhatálpm (a BT állandó 'tágjai)' hózzájárúlásával hagyhatják’,tel'. állomáshelyüket; O Biztosítani kell a hajózás szabadságát ' a Szuezi-csa- tomán és a Ti ran -szorosban. fi tripoSI arab „ys^sűcs Az arab államok rabatt csúcsértekezletét követően a próg- resszív politikát folytató EAK, Líbia és Szudán vezetői megállapodtak katonai, gazdasági és politikai tevékenységük összehangolásában. Az érintett országokban különbizottságokat is felállítanak a közös akciók- ki-’ dolgozására, továbbá négyhavon- ként rendszeres találkozón koordinálják tevékenységüket. Mindhárom ország a Szahara térségében fékszik, csupán Szüsen túl nagyobb . ipari kapacitás sal, a hagyományos textil- és élelmiszeriparon kívül a nehézipar ágazataival is rendelkezik. A szomszédos Líbia az utóbbi évtizedben indult’ fejlődésnek a Nyugat-Eürópához közel levő, nagy hozamú kőolajmezők feltárása révén. Jelenleg 125,7 millió tonnás kőolajtermelésével a világ hatodik, a térség harmadik legnagyobb kőolajtermelője. Szudán gazdasági élete a me őgaz- daságra, főleg a hosszú szálú gyadán déli, négerek lakta terüle- pót termelésére alapozódik, tén húzódnak szavannák. Nagv területük ellenére. lakosságuk száma viszonylag kevés (EAK 990 869 négyzetkilométer területű 31 680 millió lakossal, Líbia amely az EAK-nak Is fontos bevételi forrása. A sivatagi éghajlat következtében a földművelés Az új év azonnal nagy aktivitással kezdődött a diplomáciai életben. Egész sor utazás zajlik le egyidejűleg, s a megindult eszmecseréken szőnyegre kerülnek a legkülönbözőbb nemzetközi problémák. Előkelő helyet kaptak ebben az európai kérdések. A szocialista közösség együttes akciói szerepelnek fő helyen azokban a megbeszélésekben, melyeket Óidra eh Cemik csehszlovák miniszter cúuöh. folytat Varsóban. Ugyancsak az európai biztonsági értekezlet előkészítésének ügye a fő téma azokon a, tárgyalásokon, melyek Karjalainen finn külügyminiszter és Harmel, Belgium külügyinek irányítója között zajlanak le Brüsszelben. Ennek a találkozónak a világsajtó nem vélátogatott országok vezetőit arra igyekezett rávenni, hogy fokozzák a belső elnyomó rendszabályok alkalmazásét, nemcsak a baloldali erők, hanem a velük rokonszenvező polgári ellenzéki mozgalmak ellen is. A héfen új vonása volt a helyzetnek, hogy rendkívül látványos formában rajzolódtak ki a közel-keleti befolyásuk visszaszerzésén fáradozó imperialista hatalmak ellentétei. Az már a múlt héten is látható volt, hogy a francia kormány, melyet az öt ágyúnaszád Haifába „szöktetése” megzavart az arab országok felé kifejtett diplomáciai tevékenységében, gyorsan igyekezett olyan rendszabályokat alkalmazni, melyekkel lecsillapíthatja egyes letlenül tulajdonít különös jelen- arab kormányok haragját. Fran- tőséget. Ismeretes ugyanis, hogy ciaorszag ugyanis mindent eUcö- Finnország vezető szerepet vállalt j yeb elsősorban gazdasági az összeurópai értekezlet előkészítésében', ami pedig Harmelt illeti, tavalyi moszkvai utazása óta egyik legmeggyőződésesebb nyugati támogatója a konferencia összehívásának. Joggal értékelik tehát egyes nyugati sajtókörökben, hogy a finn—belga megbeszélések < bjzonyára újabb lökést adnak az annyira időszerű európai kontinentális találkozó előkészületeinek. A feszültség enyhítése a célja annak az utazásnak is, mely. re McCarthy amerikai szenátor vállalkozott. A demokratapárti politikus, aki annak idején szóvivője volt az amerikai háborúelleelsősorban behatolással visszaszerezze elvesztett közel-keleti pozícióit. Ehhez csatlakozott az angol kormány is. A brit munkáspárt helyettes vezetőjét, George Brown-t küldték el az egykor angol befolyás alatt álló arab országokba, hogy a helyszínen derítse fel a „csendes visszaépülés” lehetőségeit. Közben persze Washingtoni sem maradhat ki a nagy játszmából. A Fehér Ház, mely Izrael egyoldalú támogatása rhiatt rendkívül elszigetelte az amerikai politikát a Közel-Keleten, most a nagyobb rugalmasságnak látszatát próbálja megteremteni. Ezért mostanában olyan híreszteléseket bocsátanak szárnyra Washingtonnes erőknek, a szenátus pénzügyi i ból. hogy az Egyesült Államokcsoportjának megbízásából utazott Moszkvába, hogy személyesen vizsgálja meg a helyszínen, milyen lehetőségek volnának a szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatok kibővítésére. A szenátor útja azonban sok amerikai politikus szerint túlnő ezeken a bevallott kereteken, s tulajdonképpen bizonyos üzleti körök megbízásából végez tapogatózó munkát a szovjet fővárosban, amelyek elégedetlenek a Nixon-koymány szerintük túlságosan óvatos és bürokratikus manőverezésével a öntözés nélkül elképzelhetetlen, j Szovjetunió irányában. Ezzel ezért a Níluson és mellékfolyóin 1 759 540 négyzetkilométer terű- víztárolók létesítésével biztosít- letű 1 803 millió lakossal és Szu- ják a szükséges vízmennyiséget, dán 2 505 724 négyzetkilométer ; A legnagyobb ezek között a területű 14 770 millió lakossal.» ; szovjet segítséggel EAK-ban. fel- Gazdaságilag az EAK a térség j épült a,s£?yán,i . víztároló, amely ; szemben egy másik, sokkal hiva- I talcsabb és magasabb szintű altiénak állítólag növékvő nézeteltérései volnának Tel Aviv-val, s nem mindenben értene egyet az izraeli agresszív politikai vonallal. I egyes nyugatbarát libanoni poliná Líbiában, Rogers amerikai külügyminiszter felháborodottan követelt magyarázatot a washingtoni francia nagykövettől De amit válaszul kapott, aligha nyugtathatta meg: 1. Párizs még a megdöntött Idrisz király uralkodása alatt kezdett, tárgyalásokat a líbiai fegyverszállításokról; 2. még mindig jobb, ha a líbiai vezetők egy nyugati országtól vásárolnak fegyvereket, ahelyett, hogy máshová fordulnának.. Tel Aviv azonban még Washingtonnál is idegesebb. Ezt tükrözte, hogy a szokottnál is több és hevesebb terrortámadásokat intézett az arab országok ellen. Az új esztendő napjaiban az izraeli légierő sorozatosan bombázta az EAK területét. Különösen vakmerő provokációra határozták el magukat a libanoni határterületek ellen. Izraeli csapatok túli azon, hogy ágyú- és gépfegyvertűzze] árasztották el ezeket a vidékeket, be is hatoltak libanoni földre és békés polgárokat hurcoltak el onnan. Lehetséges, hogy a libanoni hadsereg passzivitása, melynek következtében ez az izraeli provokáció háborítatlanul megtörténhetett, szerepet játszott Busztani libanoni főparancsnok kényszer-nyugdíjazásában. A vélemények azonban egyelőre megoszlanak erről, s nem lehet még egyértelműen értékelni az eseményeket. A kairói sajtó például visszaélést lát Busztani távozásában, s az új főparancsnokot egyenesen nyugatbarátnak nevezi. Eszerint Busztani, aki a Palesztinái felszabadítási mozgalom Libanonban tartózkodó egységeivel kidolgozta a „modus vivendi” egyezményt, akadályt képezett Ezt a nagyobb „megértést” tükrözte — ugyané forrósok szerint — az a hajlandóság, hogy készséggel ráállt a líbiai amerikai szupertámaszpont feladására, s hasonló magatartást sugalmazott angol szövetségesének is. Rendkívüli felzúdulást keltett viszont amerikai hivatalos körökben, amikor Párizs váratlanul „belépett ebbe a képbe”, s megzavarta a washingtoni számításokat. Mint híre rryent, a francia kormánykörök fegyverszállításokról tárgyaltak rikai látogatás éppen ellenkező Líbiával, s létre is jött a meg- előjellel hat: Agnew amerikai alel.' egyezés 50 Mirage típusú francia nők, aki a héten több délkelet- repülőgép eladásáról. Ezt a Fehér ázsiai országba látogatott, misz-; Ház úgy értékelte, hogy a kivolegfe.ilettebb országa, amely a ?00 OÖp hektár, föld öntözését te- triójával tovább rontotta a nem- nuló amerikaiak és angolok he- világjelentőségű gyapotten. elé-1 szi lehetővé. Izetközi légkört. Az alelnök a meg- lyét a franciák kívánják elfoglaltikai körök manőverezésében. Most Busztani távozásával szabaddá nyílt volna az út ezelőtt. Ezzel az értékeléssel nincs viszont összhangban az, hogy a Palesztinái felszabadító mozgalom vezetőivel történő további megbeszélésekét arra a Bzsumblattra bíz_ ták, aki közismert progresszív beállítottságáról az EAK és a Palesztinái felszabadító erők iránt érzett rokonszen véről A libanoni kormány pedig újabb kötelezettséget vállalt az egyezmény tiszteletben tartására. Mindenesetre az bizonyos, hog^ az elkövetkező időkben Libanonban kiéleződnek a belpolitikai küzdelmek a visz- szahúzó és progresszív elemek között