Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám

'Mt. január 1. 2 Szerda Három és fél órás csata Da Hang térségében A dél-vietnami felszabadító fegyveres erők hétfőn éjjel jelen­tős támadást indítottak az ameri­kai tengerészgyalogság egyik Da Nang-tól 42 kilométerre délre fekvő támaszpontja ellen. A tá­madást tüzérségi előkészítés előz­te meg — ennek során 200 löve­dék csapódott be —, majd a par­tizánok megrohamozták a tenge­részgyalogosok állásait és áttörték az első védelmi övezetet. A ten­gerészgyalogság légi és tüzérségi támogatást kapott, de a csata így is három és fél óra hosszat tar­tott. Egyidejűleg ugyanebben a körzetben egy másik tengerész­gyalogos támaszpont ellen is tá­madást intéztek a szabadsághar­cosok. Ezt a támaszpontot "Z be- lövés érte. Az első támadás során 11 ame­rikai tengerészgyalogos életét vesztette, 59 pedig megsebesült. I Egy amerikai katonai szóvivő sze­rint a partizánok 5 halottat vesz- | tettek. Hírügynökségek szerint két I hónap óta ez volt a szabadsághar­cosok leghevesebb akciója. A partizánok — a saigoni rend­szer hadseregének szóvivője sze- ; rint — a közép-vietnami fennsí- | kon is indítottak tüzérségi tárna- j dást. Itt a célpontok a kormány- hadsereg támaszpontjai voltak. A szabadságharcosok tüzérsége Egyébként összesen 13 amerikai és saigoni állást vett az éjszaka folyamán tűz alá. Az amerikai B—52-es nehéz­bombázók keddre virradóan hét szőnyegbombázást hajtottak vég­re Tay Ninh, Binh Long, Phuoc Leng, a kambodzsai határvidék és a Saigontól nyugatra fekvő te­rületek ellen. (MTI) II nagy eltussoló hadművelet Rohamsisakos főtisztek, köz­lük az U. S. Army négycsilla­gos generálisa, William R. Peers tábornok, járták ezen a hétvégén a dél-vietnami My Lai-i községet, amelyet rózsa­színnel jelöltek az amerikai katonai térképek, egészen 1968. március 16-ig, amikor William Calley főhadnagy gyalogsági egysége, Emest Medina kapi­tány parancsára, a falu védte­len lakosainak módszeres le- gyilkolásával vörösre festette a vidéket. Huszonegy és fél hó­nappal a szörnyűségek napja után, helyszíni szemlére szállt ki My Lai-ba a Pentagon által Peers tábornok gondjaira bí­zott öttagú vizsgálócsoport. Mégpedig azért, hogy — mint a jjr„r generális Saigontól elindulva ^f, közölte — utánanézzen: nem kisérelték-e mag „eltussolni” az ügyet^ A tábornoki gyanú, enyhén szólva, több mint alapos. Sőt, elég egy rövid visszapillantás a My Lai — és nyomában a többi — tömeggyilkosság ügyé­ben eddig történtekre, hogy ha­tározott körvonalakat öltsön a kép: a mostani szemle is csu­pán egy nagyobb szabású por- hintési kampány része. Nem véletlen, hogy egy amerikai tu­dósító szellemesen kiforgatott katonai szóhasználattal „Opera­tion Cover—Uo”-nak, „Fátylat Rá Hadműveletnek” nevezte a Pentagon által indított vizsgá­latot Első pillantásra persze ellent­mondásosnak tűnik, hogy egy vizsgálatnak — a kendőzés le­gyen a célja. A tények azon­ban, a huszonegy hónapos ké­séssel megejtett helyszíni szem­le előzményei, éppenséggel er­re vallanak. Csakúgy, mint az a két jellemző körülmény, hogy 1. A My Lai-i vérfürdő ügyének kipattanása után két hétbe telt, míg a Pentagon bejelen­tette a vizsgálatot, és 2. Wash­ington elutasította azt a köve­telést, hogy az ügyet civil (te­hát nem érdekelt félként fel­lépő) nyomozó bizottság vegye kézbe és a Pentagonra bízta saját szennyesének kiteregeté­sét, illetve — minden jel sze­rint — tisztára mosását. Aki figyelmesen olvassa a napi híreket, még emlékezhet rá, hogy milyen szinte „áthág­hatatlan” nehézségekbe ütközik a vétkesek felelősségre vonása, hiszen a My Lai-i embervadá­szok időközben leszereltek: nincsenek már a hadsereg kö­telékében. így állt elő az a módfelett kúiöűós helysei, hogy a 109 békés lakos meg­gyilkolásával vádolt Calley fő­hadnagy alakulatából a legény­ségi állománynak mindössze egy tagja, David Mitchell ellen indult hivatalos katonai bünte­tő eljárás. (December végi ki­hallgatásáról távozóban az új­ságírók kérdésére magabiztos mosollyal válaszolta: „Kitűnő­en érzem magam”...) A My Lai-i ügy november kö­zepén került nyilvánosságra, most januárt írunk, de Peers tábornok vizsgálócsoportja, amely helyszíni szemléje előtt Washingtonban működött, még mindig csak a tanúkihallgatá­sok kezdetén tart. Pedig Peers tábornok kiküldése még mindig óriási eredménynek számít ah­hoz képest, hogy a hadsereg egyszer, 1968-ban már foglal­kozott az esettel — de „bűn- cselekmény hiánya miatt” meg­szüntette az eljárást Hogy most az amerikai hadügymi­nisztérium újra elővette a My Lai dossziét, abban két meg­gondolás is szerepet játszott. Az egyik, gyakorlati megfonto­lás nyilvánvalóan az volt, hogy az eset még az előző washing­toni kormány hivatali idejében történt tehát a felelősséget is a Johnson-adminisztráció nya­kába lehet varrni. A másik ok, a tulajdonképpeni kényszerítő körülmény pedig az volt, hogy My Lai híre széltében-hosszá- I ban elterjedt a hadseregben és néhány leszerelt katona haza­térve bizalmas jelentésekkel és felháborodott levelekkel kezd­te bombázni a Fehér Házat és a szenátorokat. Ebben a helyzetben a Penta­gon joggal számolt úgy, hogy még mindig a kisebbik rossz lesz számára, ha maga indít vizsgálatot, mint, ha megvárja, amíg közbotrány lesz az ügy­ből. A „Cover-Up”-hadmüve- let, amely az első, 1968-as vizs­gálat elejtésével kezdődött, 1969-ben tehát folytatódott. S folytatódik 1970-ben azzal, hogy az egyenruhás gyilkosok bűneit a mundér — rosszul ér­telmezett — becsületének vé­delmében érdekelt más egyen­ruhások vizsgálják. Az óhatat­lanul kibontakozó nyilvánosság azonban olyan hangulatot te­remthet, amelyben az illetéke­sek jobbnak láthatják — csendben lezárni az ügyet. Mint a „zöldsapkások” eseté­ben is történt, akiket szélnek eresztettek, amikor a vizsgálat már a „nemzetbiztonság” ro­vására ment volna.. (sp) A dél-vietnami felszabadító hadsereg tűzszüneti felhívása A dél-vietnami népi felsza­badító fegyveres erők pa­rancsnoksága tűzszünetet ren­delt el a jövő -hónapban ese­dékes Hold-újév alkalmából. Mint a szabadságharcosok rá­diója közölte, a tűzszüneti pa­rancs szerint a fegyvemyug- vás február 4-én éjfélkor kez­dődik és február 8-án éjfélkor jár le. A négynapos tűzszünet alatt a saigoni rezsim hadseregének katonái meglátogathatják a DNFF ellenőrzése alatt álló területeken-élő rokonaikat és ismerőseiket, amennyiben nem viselnek fegyvert, nem közle­kednek csoportosan és nincs náluk kémfelszerelés. A tűzszüneti felhívás figyel­mezteti az amerikai és a sai­goni katonaságot, hogy a tűz­szünetnek bármiféle megsérté­se súlyos megtorlást von ma­ga után. A tűzszünet megsér­tésének tekintendő a lakosság ellen indított megtorló akción, hadműveleteken légi, tüzérsé­gi és haditengerészeti táma­dásokon kívül mindenféle fel­derítő tevékenység, röpcédula­osztogatás és mérgező vegyi anyagok szórása. (MTI) McCarthy elutazott Moszkvába Kedden hajnalban repülőgépen elindult Moszkvába Eugene Mc­Carthy amerikai szenátor, aki az 1968-as elnökválasztást megelőzően a demokrata párt elnökjelöltségé­re pályázott. McCarthy, mint az amerikai szenátus pénzügyi bi­zottságának tagja utazott a szov­jet fővárosba, hivatalosan azért, hogy a szocialista országokkal j fenntartott kereskedelemben a közelmúltban bevezetett amerikai j könnyítésekkel összefüggésben í tárgyaljon hivatalos szovjet sze­mélyekkel a két ország közötti kereskedelem bővítésének lehető­viselőivel, és egyebek között ta­nácskozni akar a vietnami hely­zetről is. Emlékezetes, hogy a de­mokrata párt elnökjelöltségére pályázó személyek közül McCar­thy volt a mindenkori amerikai kormány vietnami politikájának egyik legélesebb ellenzője és bi­zonyos fokig az ő nevéhez fűző­dik az Egyesült: Államokban ma tapasztalható széles körű háború­ellenes tömegmozgalom kialaku­lása. McCarthy Moszkvában szeret­ne találkozni Koszigin szovjet miniszterelnökkel, de rmnt e! uta­ségéről. McCarthy látogatásának hiva­talos célján kívül a szovjet— amerikai kapcsolatok egészének problémakörét is meg akarja vi­tatni a Szovjetunió illetékes kép­zása előtt kijelentette, nem tudja, hogy a miniszterelnöknek módjá­ban lesz-e fogadni őt. Az ameri­kai szenátor körülbelül egy hetet szándékozik a Szovjetunióban tölteni. (MTI) Felújítják a kínai-amerikai nagyköveti megbeszéléseket? Az AP amerikai hírügynökség washingtoni hivatalos körökre hivatkozva jelentette: az Egye­sült Államok készen áll arra, hogy folytassa Kínával a nagy­követi megbeszéléseket Varsó­ban, mihelyt Washington és Pe­king megállapodott a tárgyalások felújításának időpontjában; a két fővárosban egyidejűleg tesz­nek majd erről bejelentést, ha sikerült meghatározni az idő­pontot Pillanatnyilag ismeretlen okok­ból kiszivárogtatott és kínai részről meg nem erősített érte­sülés azt sugalmazza, hogy a két ország alacsonyabb rangú megbízottai már tárgyalnak, sőt a lényeget — a megbeszélések I folytatását — illetően már meg is állapodtak, s most már csak az időpont és a helyszíni kérdés vitatott. Az AP jelentéséből ki­tűnik, hogy az amerikaiak nem tartják megfelelő helynek a Myslewicki-palotát, az eddigi nagykövei találkozók színhelyét, hanem — mint az AP írja — el­fogadhatónak tartják, hogy a legközelebbi kínai—amerikai nagyköveti találkozót a varsói kínai nagykövetség épületében tartsák meg Emlékezetes, hogy eddig 134 ilyen találkozót tartottak — az utolsót 1968 januárjában — s a 135.-nek tavaly február 20-án kellett volna létre jönnie, ezt azonban a KNK lemondta. (MTI) Katonai összecsapások, diplomáciai próbálkozások Jelentés a közel-keleti Helyzetről A Közel-Keleten hétfőn is foly­tatódtak a katonai összecsapások, de a diplomáciai próbálkozások is. A legfontosabb katonai ese­mény az egyiptomi különítmé­nyek izraeli állások ellen inté­zett rajtaülése volt. A hírt Tel j Avivban jelentették be. Egy ka­tonai szóvivő közölte, hogy hét- ! fő este helyi idő szerint 21,30 órakor egyiptomi különítmények támadást intéztek a Szuezi-csa- torna keleti partján létesített iz­raeli állások ellen. Az akciót az egyiptomiak erős tüzérségi tűz­zel biztosították. A szóvivő nem közölt részleteket, mindössze azt hangoztatta, hogy az összecsapás­ban kilenc egyiptomi katona éle­tét vesztette. Libanon állandó ENSZ-képvi- selője hétfőn levelet intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsának el­nökéhez és ebben tájékoztatta őt a Libanon ellen intézett súlyos és semmivel sem indokolt izra­eli provokációról. A levél hang­súlyozza, hogy január 2-án nyolc izraeli repülőgép libanoni terü­leteket bombázott, majd a kö­vetkező napon izraeli fegyvere­sek hatoltak be az ország terü­letére és 21 libanoni állampol­gárt magukkal hurcoltak. George Brown, az angol mun­káspárt helyettes vezetője hétfőn este Kairóban folytatta tanács­kozásait Nasszer egyiptomi el­nökkel. A hétfő esti 90 perces eszmecsere után Brown újság­íróknak mindössze annyit mon­dott, hogy Nagy-Britannia közel- keleti politikája változatlan és a brit kormány továbbra is támo­gatja a Biztonsági Tanács 1967-es határozatát Az UPI jól értesült forrásokra J hivatkozva arról számol be, hogy George Brown „igen elége­dett” Nasszerrel folytatott tár­gyalásaival és egyiptomi részről úgy vélekednek, hogy van kilá­tás a közel-keleti válság békés rendezésére. A közel-keleti problémáról tár­gyaltak hétfőn este Washington­ban is. Rogers amerikai külügy­miniszter Rabin izraeli nagykö­vetet fogadta. Az Al Ahram című kairói lap keddi számában az amerikai és angol felderítő szolgálat tevé­kenységével foglalkozik. Rámu­tat arra, hogy a nyugati hírszer­ző szolgálatok igen nagy szerepet játszottak a francia—arab fegy­vervásárlási ügyletekről szóló ha­mis hírek terjesztésében. A félhivatalos kairói lap cá­folja, hogy Franciaország Líbiá­nak százmillió dollár értékben szállítana, köztük ötven Mirage bombázógépet, 200 harckocsit és különböző katonai elektronikus berendezéseket. A lap szerint légből kapottak azok a híreszte­lések is, hogy Franciaország és Egyiptom több mint százmillió dollár értékű fegyvervásárlásról folytat tanácskozásokat. A lap hangsúlyozza, hogy a CIA ame­rikai kémszervezetnek nagy sze­repe van a hamis hírek terjesz­tésében, majd kifejti, hogy az Egyesült Államok ilyen és ehhez hasonló híresztelésekkel próbálja ellensúlyozni az Izraelbe irányu­ló amerikai fegyverszállítások kedvezőtlen nemzetközi vissz­hangját. (MTI) Az FKP Politikai Bizottságának közleménye A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága közleményt adott ki, s ebben az országban ta­pasztalható mértéktelen áremel­kedésekkel foglalkozott, tiltako­zott miattuk. A közlemény rámu­tat, hogy az árak emelkedése újabb súlyos csapást jelent a dol­gozók életszínvonalára. A jelen­legi franciaországi árpolitika azoknak a nagyvállalatoknak fe­lel meg, amelyek profitjukat akarják növelni. A jelenség egy­ben azt igazolja, hogy a hatóságok az „új társadalom” cégére alatt a régi reakciós gazdasági és szoci­álpolitikát folytatják — hangzik a kommunista párt közleménye. Az árak emelkedése — hangsú­lyozza az FKP — még sürgetőbbé teszi a dolgozók jogos követelé­seinek teljesítéséit, egyebek között azt a törekvésüket, hogy a ható­ságok növeljék minden dolgozó kategória vásárlóerejét és az árak emelkedésének arányában bizto­sítsák a bérek megfelelő emelke­dését. A követelések között sorol­ja még fel az FKP közleménye a családi pótlék emelését, a köz­szükségleti cikkekre kivetett fo­gyasztási adó enyhítését és a munkahét csökkentését (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents