Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

Diszkrét pisszenés

Cseres Tibor elbeszélése

Hainalban találták meg a testet. A helyszínelés dél. előtt kilencre, befejeződött. Boncolás csak holnap lesz. Vasárnap, a. boncolok nem dolgoznak.

Gyengén adagolta a gázt Berecz, inkább gondolkodni szeretett.

Már délre vagy tíz haragosát találták meg Du- bának. Négyen osztoztak a neveken. Tapodit ketten ismerték. — Majd én — mondta Berecz.

Előbb azt hitte ott lakik H. környékén. De a nyilvántartó másképpen mutatta. Azóta már Sz. alatt a Tisza-parton. A Pannóniának kétszer fél óra különbség.

Berecz kímélte a gázt, úgy göndolta, inkább szemlélődik.

Még a betonút is száraz és poros volt, augusztusi, s éppen ezért legalább tíz kilométerrel elébb megérezte a folyót. Ezért is jól választott.

A villát a holtág mellett találta meg. Nem gondolta, hogy ilyen elegáns házba jut. És az is látszott, saját ház. Elszomorodott Berecz. A munkát ez nem könnyíti, dé nem.is nehezíti meg.

Fürdőszobás ház, s az udvaron semmi ól vagy ilyesmi, hanem külön épített garázs. Helyes. Talán még fűteni is lehet. Ennek most sémi jelentősége.

Kapu előtt támasztotta fel a Pannóniát — az úttesten és csengetni kellett. Időbe telt, míg egy szőke nő jött. Ezeknek nincs cselédjük?

Élébb nem akart még a kapuhoz sem jönni, de aminti meghallotta, mintha niegijedt volna, visszament a. kulcsért. Mikor nyitotta az ajtót, hosszú köntös volt már rajta, s a kaput nem zárta kulcsra.

A házat megkerülték.

— Férjem a fürdőszobában van éppen.

Fiatal, ruganyos nő, biztos még gyereke sincs. Gondolatban megtapogatta a csípejét

I ház mögött a kertben, cementkockás placcon piros vászonemyő alatt fonott székek, egymás hegyén, hátán. Az asszony gyorsan eL rendezte őket, hellyel kínálta Bereczet. Távolabb maga is leült, mintha hosz- szan akarna hallgatni valami beszámolót, de még azt se kérdezte meg, mi járatban.

Az időjárásról beszéltek mégis néhány szót. Szép barna lábát térdből előrenyújtotta a pongyola alól. Nem Berecznek mutatta, csak magának.

Tapodi nem mindjárt jött, csak megmutatta előbb az ajtóban felsőtestét.

— Egy pillanat türelmet —, úgy tett, mintha nem ismerné meg. Atlétatrikó volt rajta. De aztán gyorsan elkészült. Ingujjban, pup- lin ingujjban jött elő.

— Az erdőgazdaságtól jött? — kérdezte közben az asszony.

— Dehogy. A rendőrségtől.

Közben a férfi is kezdte mondani az időjárást, s az asszony fürgén eltűnt.

— Állok rendelkezésére — tárta ki aztán a karját. Maga is leült.

Nyúlfark bajszát és vastag szemöldökét jól ismerte Berecz. Piszok. Mindig átnéztél rajtam.

— Fontos lehet, ha így vasárnap. Igaz? Őrmester úr.

Berecz még egyszer felállt, kissé ingerülten bemutatkozott. Tapodi mosolyán, melyet finoman elnyomott, láthatta, fölöslegesen.

— Saját ház? — tett most egy másik fölösleges mozdulatot Berecz.

Tapodi egyszerre türelmetlenné vált, csak biccentett.

— Rendelkezzék velem.

— Szép ez a vasrács. Kovácsmunka?

A lakásból az asszony pisszentett valamiért. A férfi odafigyelt.

— Természetes— mondta, az újabb pisszegésre bosz- szúsan — ne pisszegj! Mondd meg, ha akarsz valamit.

Az assszony az ajtóban — Cigarettát hozzak?

— Nem dohányzom.

— Miről lenne szó, főhadnagy elvtárs?.

— Haragban van ön Du- ba Gergellyel?

— Nem ismerem.

— Nem ismeri vagy nem emlékszik rá.

— Nem rémlik.

Az asszony teljes utcai öltözetben kijött, bent nem tud hallgatózni.

— Nem zavarok? — leült

— Duba. Duba. Honnan is? Talán a lovak.

— Lehet.

— Igen, igen. Megharagudott, mert lovat vettem tőle és utóbb rájött, hogy az állat belső értéke nagyobb a kialkudott árnál, és elcserélte a járlat-levelet

Berecz ezt nem értette, de hallgatott.

Az asszony nagyon diszkréten pisszentett

— De, pörre nem

mélázott Tapodi —,

legtöbben megharagszanak, akikkel, akiktől... szóval sokan neheztelnek, hogy a lovakhoz értek, s hogy ebből profitálni is tudok. Ne értsen félre. Valami morális előítélettel viseltetünk még a lovak iránt, no persze nem magamra értem, hanem társadalmunkra, amely a lóhúst megveti. Mert a ló szent állat. Igaz. Ha akarja elmagyarázom a szisztémámat Nemcsak azért, mert most már utána vagyunk a lókonjunktúrának, hanem, aki nem tanulta meg a gyakorlatból, az a rendszerrel, a lóismé- vel, mitsem tud kezdeni.

— Haragban voltak?

— Én? miért lettünk volna haragban. Nem barátkoztunk mi.

— Az ember csak barátaival tarthat haragot — magyarázta az asszony, s egy ásítást nyomott el. Délután?

— Bocsásson meg, de miért érdekli ez önt, főhadnagy elvtárs.

— Az éjjel meggyilkolták Dubát

A házastársak elhallgattak. összenéztek, aztán ki a kertbe.

— Milyen gyártmányú a kocsijuk.

— Simca.

—Majd szeretném megnézni.

— Mi köze ennek hozzám, hozzánk?

— A holtest mellett, a homokos dülőúton gépkocsi nyomait találtuk, a nyomoknak határozott közük volt az esethez.

Tapodi arcán fehéren

futott végig a riadalom.

— Mikor történt?

— Éjfél körül. Hajnali négykor fedezték fel.

A házastársak megint összenéztek, melyikük szóljon.

— Kérem — kezdte az

asszony —. mi hajnalban

feküdtünk le. Egész éjjel vendégeink voltak. Egész éjjel fenn voltunk. Talán éppen négykor mentek el.

— Elhiszem — mondta közömbösen Berecz. —

— Hányán voltak?

— Egy tíztagú társaság. Nagyon elhajoltunk. Tíz tanúnk van, hogy én egész éjjel,..

— Tehát tizenkettőn voltak.

— Ez esetben csak nyolc

— Nem kérem, tízen, tanúja van.

— Ja úgy, persze. De hát nyolc is elég.

— Éppen ön állítja, hogy nagyon elhajoltak és olyan állapotban.

I házastársak teljesen megbénultak.

— El tudná ön mondani, ki mit csinált az éjjel és mit mondott?

— Nem.

— És azt sem, hogy mikor ki tűnt el öt percre, negyed órára. Esetleg...

— Nem.

— És az is érdekli, kivel?

— Engem csak az érdekel, «unit az ön férje mond.

— Nagyon kérem, ne önözzön.

— Azért ülök itt, vasárnap .... Bubának ugyanis semmi köze a lovakhoz.

— Szívem, nem főznél egy jó feketét?

Az asszony lustán felkelt, mozgásán nem látszott a félsz. Berecz azon töprengett, milyen állatra hasonlít. Milyen szép állatra.

— Kérem — hajolt feléje a házigazda —, egy félreértésről van szó. Én az állami gazdaságnál voltam akkor odaát. Érkezett egy revizor Pestről, ősz volt, talán tél eleje. Alighanem a bort ellenőrizte vagy a mustot. Munka végeztével szabad esténk volt. Nem tudtunk semmi érdemleges szórakozást prezentálni neki. Immel-ámmal kortyolgattuk a bort, a kártya sem ízlett, a viccekből kifogytunk. Nő kéne, azt mondta a revizor. De már akkor nyomás vólt benne is, bennünk is. Az éjjeliőrt, András bácsit elküldtük egy konyhalány után. Az üzemi étkezdén dolgozott, addig én nem is nagyon figyeltem fel rá, csak aztán... Akkor

este, hogy hivattuk szendvicseket készíteni, mert meg is éheztünk. És úgy terveztük, hogy megkínáljuk valami édes pálinkával, aztán lekapjuk a tízkörméről.

— És lekapták?

— De le ám, mind a húszról.

— Simán boldogultak vele?

Tapodit elkapta férfikaland heve.

— Rúgott, harapott, de mi hárman voltunk, meg a konyak, meg a likőr.

Mielőtt Berecz még valamit kérdezhetett volna, elkészült a kávé. A férj szemöldökével magyarázta az asszony feje fölött, hogy előtte egy szót sem az előbbi témáról. És folytatta az elbeszélést ugyanolyan diszkrét, fojtott hangon:

— És ez kérem azért van, abból adódik, hogy én nagyon jól ismerem a régi nagymenő lovak családfáját, pedigréjét. S, ami fontos, az egyes tenvésztörzsek fajtajegyeit, billogait is. Vagyis bélyegeit. No már most abban a nagy lovat- lanításban meg tudtam tenni, ami eddig képtelenség lett volna, ha gondoltam is rá én személy szerint. Igen, gondoltam rá előbb is, de kétmillió udvarba nem nyithat be az ember. És, most a virslitől mentettem meg őket. Annak a bizonyos morálnak még eleget is tehettem. A vásártéren felhajtott állományra csak rátekintek, felismerem, ha közte vannak. Kicsi a tévedési százalékom!... No, persze, fejben kell vinni a miegymást, a szabályokat, hogy csak egy példát mondjak, többek között mit: a klasszikus négy testtáj legyen hosszú: nyak, mar. váll, comb.

Berecz az asszony testét nézte, Tapodi meg a cementlapoknak beszélt.

— Négy testtáj legyen rövid: fül, csüd, ágyék, fa- rokkocsány. Négy meg legyen széles: homlok, szügy, farcsont, szárkapocs. Na, kérem — sóhajtott fel diadalmasan, s beleivott kávéjába. Eleinte úgy elkapott a láz, szerettem volna egész ménest megszervezni magamnak, vagy akár a gazdaságnak. A gazdaságnak? Hol él maga, ember! Ez nem a mi profilunk! A gebéket mégis megvettem, kifopoz- tam, felhizlaltam, azaz feltápláltam és a Külker. Vállalat útján ... ! Érti, főhadnagy elvtárs? Útján.

— Ötszörös áron?

Külföldi tenyésztésbe!

Az asszony IS, az ember is tett egy sokalló fejmozdulatot. De el is hárították a további kérdezős- ködést. Berecz engedett.

— Nem Dubának hívták azt az embert, aki drótkötelet feszített ki az ön motorkerékpárja útjába?

— Persze neked volt motorkerékpárod is — kacagott fd és hallgatott el mélyen az asszony —, legénykorodban.

— Várjon csak — töpren. gett Tapodi—, lehet. De hiába pereltem, nem tudtam semmit megvenni rajta. Csóró alak volt. De, hogy ne felejtsem. Itt vannak például a Kincsem utódai. Hallott a Kincsemről? Nem? A csodakanca. A

hatvanas években, ötvennégy versenyben verhetetlen volt! Annak az ivadé- ’ kai!

— Ennek a Dubának talán életében nem Volt lova.

— Mondtam is kérem, csóró alak volt.

— Miért csinálta azt a dolgot a drótkötéllel?

— Erre soha nem tudtam rájönni.

— Nem volt időm sajnos, csak . futólag néztem bele abba a régi aktába a1 járás- bíróságon. Valami menyasszonyféléje volt a fickónak.

— Fickó? — ámult az asszony.

— Hát Duba, természetesen. Valami Anna nevű lány az állami gazdaságból. Kérem, annyi emberrel van bajom naponta, már nem emlékszem. Lehetséges. Miért fontos ez önnek?

— Bocsásson meg. És bocsássanak meg, de a Siríj- cát még megnézem.

Atsétá»tak a garázshoz. Tapodi komótosan kinyitotta a zöld vasSzámyakat. Az asszony már nem követte őket. Berecz csak a kerekekre nézett. Szabad szemmel megállapította, a méréí tek nem egyeznek.

Duba teste mellett más kocsi járt.

És. amint becsukták ismét a garázsajtót, Tapodi biztonsága egyszerre visz- szatért, búcsúzáskor nem nyújtott kezet. Berecz visz- szafordult. Emiatt.

— Hogy hívják azt a konyhalányt?

Ezt már az asszonynak is hallani kellett.

— Fogalmam sincs.

r— Miféle konyhalányt? — úgy állt a napon, hogy a fény átsütött szoknyáján a combjai közt —, hiszen nem volt szó semmiféle konyhalányról.

— Ez egy másik ügy, fiam, még a motorkerékpáros időkből.

— Ja. persze, akkor nem izgatom magam — mosolygott az asszony, biccentett, s bement a házba.

— Tehát? - dott Berecz. — nem emlékszik konyhalánynak

— Várjon megvan. Anna. na.

Berecz már bajlódott, csak- makacsko- Biztos, hogy annak a a nevére? csak. Igen, Valami Ana motorral biccentett.

Szergej /eszeny/n:

Bokraink közt

Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda.

Zizegő, szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére — szép voltál, te kedves, illanó!

Szelíd, mint az alkony puha fénye, s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magval kihulltak régen, neved, a törékeny, messze szállt.

Gyűrött Sálam őrzi már csak híven fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal macskamódra, lustán lépeget, emlegetnek tűnődő szavakkal vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad: álom voltál, elhaló zene.

De tudom — aki formálta vállad, fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol, kóró lett a fényes laboda.

Zizegő, szép zabkéve-hajadról nem álmodom többé már soha.

Rab Zsuzsa (ordítása

Meskó Anna

Csendélet