Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

tint. Január 4. 5 Vasárnap Andor és András Vagy fél éven át mindennap kétszer is találkoztam velük. Reg­gel munkába menet létrával vál lükön, meszesvödörrel kezükben, fütyörészve mentek az utcán. A legnagyobb télben is födetlen fő­vel jártak. Divatos hosszú hajuk és fiatalságuk megvédte őket a hidegtől. Délben a kisvendéglő­ben találkoztunk. Sietve kanalaz­ták az előfizetéses menüt, utána vizet vagy jaffát ittak. Amikor felálltak, a kárpitozott szék mész- hulladékkal, festékfoltokkal volt teli. Tavasz felé Andor kopott bársonynadrágja térdnél elsza­kadt. Ezután úgy járt, csontos, erős térde kikandikált a nyíláson. Egy este a kultúrotthonban volt dolgozni. Korán érkeztem. A zeneszobából pompás, modern tánczene szárnyalt szét az épü­letben. Bekukucskáltam az ajtón. A fiatal zenetanárnő ujjai bo­szorkányos ügyességgel táncoltak a zongora billentyűin. A dobot András verte, a szaxofonon Andor játszott. A tanárnő időnként meg­állt, utasításokat adott tanítvá­nyainak, majd folytatták a gya­korlást. A kedves képet csak egy vala­mi rontotta el. A szépen berende­zett, tiszta teremben, a jól öltö­zött zenetanárnő mellett a két festékes ruhájú fiatalember. Nem­sokára pihenőt tartottak. Az elő­csarnokban találkoztunk. Be­szélgettünk a zenéről, a haszno­san töltött szabad időről. Vettem magamnak a jogot, hogy a két fiatalembernek tanulságos törté­neteket meséljek. Amikor az ipa­rosemberek ebédidőben is bele­bújtak egy nem piszkos „hétköz­napi” ruhába. Amikor az ipar­testület bálján fekete ruhában, fehér cérnakesztyűbe öltözött fiatal iparosok várták az estélyi ruhában érkező lányokat. Andor két kezével eltakarta a szakadást a nadrág térdén, And­rás a mészfoltokat igyekezett lá­bával eltüntetni a parkettről. Es a következő hét ugyanazon nap­ján szép sárga, tiszta pulóverben, vasalt nadrágban verték a dobot, fújták a szaxofont a kedves, jóra hajló ikerpár, Andor és András. H. L A hírneves Varga-brigád — Jó reggelt! — köszön, amikor hétfőn reggel belép a művezetői irodába. — Szervusz, Bandi! — üdvöz- lik, akik éppen benntartózkodnak, s kezdődik sorban a kézfogás. Nekem be is mutatkozik: — Varga Bandi vagyok — mondja barátságosan, bár nem tudja ki az az idegen, aki csak úgy váratlanul betoppant közé­jük. Kicsit meglepődik, amikor megtudja, hogy egy újságíró ép­pen őt és a brigádját vette „cél­ba”. Átkozott ez a téli reggel. A hi­deg, a nyirkos köd és a minden­re ránehezedő szürkeség lehan­golja az embert Kinek volna kedve Ilyenkor arra, hogy a sza­badban dolgozzon? Varga Bandi, azaz Varga András, a Békés me­gyei Állami Építőipari Vállalat üvegesbrigádjának vezetője azon­ban nem maga választja meg a munkaterületet. Egy-egy épít­kezés üteme határozza meg, hogy mi következik. Most éppen a szarvasi 60 lakásos épület üzlet­részének az üvegezése van soron. A legmagasabb nappali hőmér­séklet mínusz 1, mínusz 5 fok kö­zött várható — közölte korán reg­gel a rádió a meteorológiai inté­zet jelentését. Most még talán nincs 5 fok sem. Nem sokan .tárnak az utcán, s akiket látni lehet, azok mind sietnek. A leg­többen a munkahelyükre igyekez­nek: üzembe, irodába vagy vala­milyen intézmény zárt falai közé. Talán egyedül Varga András szorul ki a brigádjával a szabad ég alá. Ha jut is fedél a feje fölé az épületből, az csak a havazás­tól védi, a hidegtői nem. Elszámolás az emberekkel No, de várjunk csak! A brigád héttagú, s mint ahogy az már lenni szokott, most sincs együtt. Varga András elszámol az embe­rekkel. így kezdi: — Kora hajnalban indultam vissza Bohus Misivel M ed gyes- bodzásról, mert ketten odavalók indított, hanem ráhárult a kor­mányra és zokogni kezdett. — Ne sírjon! — mondta a ko­pasz férfi a karfán. — Azt én nem bírom... Hagyja abba, be­széljük meg a dolgot... Nézze, én igazán nem hihettem, hogy maga komolyan gondolja azt a bizonyos szívességet. Szívességet valakitől, aki olyan helyzetben van. mint én?! Lássa be, hogy ezt másnak, mint pimasz csú­folódásnak igazán nem foghat­tam fel... A nő csak zokogott tovább. A7 öngyilkos-jelölt elkínzott arccal bámult a kocsi felé, hom­lokán kiütött a veríték, egyre nehezebben szedte a lélegzetét, aztán hirtelen elhatározással ki­húzta fejét a hurokból, a sport­szatyrot óvatosan leeresztette a járdára, maga is lekászálódott. Fél lábon az autóhoz ugrált, be­dugta a fejét. — Na, igazán, ne haragudjon, . nyugodjék meg ... Kicsit ideges vagyok mostanában és inge­rült... És, főleg az hozott ki a sodromból, hogy maga rátapin­tott az igazságra. Tényleg nem valami lelkes örömmel mondok búcsút, a világnak, de hát a kö­rülményeik kényszerítő hatása... A lány már csak hüppögött. — Jól van, jól van — nyug­tatgatta a férfi és rápaskolt a hátára. — Ki vele. miről lenne szó? Ha tényleg segíthetek, se­gítek. megígérem. Egy-két nap haladékot tudniillik még adha­tok magamnak. A szőke nő abbahagyta a bő­gőst, táskájából apró zsebken­dőt vett elő, megtörülte a sze­mét. Aztán a férfi felé fordult, szép mosoly ragyogott fel az ar­cán. a kezét nyújtotta. — Ismerkedjünk meg. Kocsis Andrea vagyok. Tanársegéd az Állatorvosi Főiskolán. Jelenleg asszisztensiként Ambrózy pro­fesszor mellett dolgozom. Kos- suth-díjas biokémikus, világhí­rű tudós, biztosan hallott már róla. — Engem Honda Lászlónak hívnak — mondta a másik és megszorította a lány kezét. — Technikus vagyok ég egy hete nem dolgozom sehol. Fel vagyok függesztve, fegyelmileg. De hát e7 csak a legkisebb ba­jom. Ami viszont a maga pro­fesszorát illeti, sajnálom, még nem hallottam róla és azt hi­szem, ez kölcsönös. Egy Amb- rózyt ugyan ismertem, de csak látásból, balszélsőt játszott a Tétée csapatában. De hát ennek több. mint húsz éve... — Lehet, hogy ő volt — je­gyezte meg Kocsis Andrea —, sokat sportolt fiatal korában. — Hogy ő volt vagy nem ő volt, azt most nem tudjuk el­dönteni. És nem is fontos, hogy eldöntsük. Azt árulja el, hogy mit kíván tőlem, milyen szíves­ségre gondolt, mert nem tudok itt sokáig álldogálni fél lábon, és fázik is a lábam a zokniban. A lány elmosolyodott, most látszott csak, hogy milyen bá­jos teremtés. Dús szőke hajko­rona. bár most zilált kissé, ma­gas, tiszta homlok, zöldes-szür­ke szempár, majdnem fitos orr, szépívű ajak, akaratos áll. (Folytatjuk) vagyunk. Droppa Lacival, aki Sza­badkígyósról Orosházára utazott, Csabán találkoztunk. Ö este ide­jön... Kerepeczki László következnék, de mielőtt sorra venné őt, egy kis bevezetőt mond: — Olyan egészséges ez a gárda, mint a makk. Csakhogy Laci bá­csi öreg harcos. Huszonöt éve dolgozik a vállalatnál. Most be­teg A dereka fáj... A negyedszázad nem műit el nyom nélkül. Különösen a 25 tél, a hideg viselte meg Szabó Imre távollétének egé­szen más az indoka. Életének nagy fordulópontjához ért, meg­nősült. Mielőtt szabadságra ment volna, legénybúcsút rendezett Jó néhányszor összecsendültek a po­harak, mert a brigád tagjai ép­penséggel nem szentek. Megisz- szak a maguk részét, de mértéket is tudnak tartani. Most már csak Bohus Mihály és Czene János nőtlen a brigád­ból. Azt mondják, majd ha eljön az Ideje, ők is követik Szabó Im­re példáját. Egyikük 40, másikuk 30 éves, „ráérnek”. A brigád azonban buzdítja őket. Hadd le­gyen Ilyen szempontból is egysé­ges „világnézet”. Végül Kovács Zoltán és Czene János hollétéről számol el még Varga András. Egy ideig mind' kelten Békésen dolgoznak. Egye­lőre legalábbis. Ne tessék azt gondolni, hogy az üvegezőknek különösebben ne­héz a munkájuk. Annak az anyag­nak sincs nagy súlya, amit fel­használnak. üveg, gitt — ennyi az egész, De a nagy üvegtáblákat méretre kell vágni, a kirakatok vasvázához illeszteni és gittel a szegélyt körültapasztani. Kesz­tyűvel ez nem megy, a hideg üveg és vas érintésekor pedig mintha ezernyi tű szúródna az ember húsába. És mindig sietni kell, mert amíg egy-egy helyisé­get nem fejeznek be, addig áll­nak a perkettázók, a festők, má­zolok, a fűtésszerelők, a villany- szerelők, a burkolok, ök már me­legben, legalábbis zárt helyen dolgoznak. Ismerd meg megyédet Ezen az építkezésen január 15. az üvegezés határideje. Vállalta a brigád. Ha törik, ha szakad, meg­lesz. Becsület dolga. Varga And­rás még tanuló korában egy ki­váló brigádhoz került. Van an­nak már ugyan vagy 10 éve, de olyan mély nyomot hagytak ben­ne az emlékek, hogy a saját kör­nyezetét mindenütt úgy alakítot­ta ki. Különösen, amikor négy éve őt választották meg brigád­vezetőül. Azóta háromszor el is nyerték a szocialista cimet. A vállalatnál azelőtt többen dol­goztak a szakmában. Néhányan azonban egy hétből 2—3 napig ittak, emiatt aztán szép sorjában lemorzsolódtak. Kiderült, hogy a brigád egymagában is megcsinál­ja azt, amire szükség van. Csak­\ hogy naponta éppen aruiyit kell dolgozni, amennyi á munkaidő. Ami pedig elkészül, az legyen ki­fogástalan. Mindezek alapján vált nevezetessé a Varga-brigád. Dolgoztak már Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Orosházán és több más helyen. Jelszavuk — ha tréfálkozva is —* ez volt: Ismerd í meg megyédet! Sikerült. Közben azonban őket is megismerték. Mégpedig elsőként a vállalat ve­zetői. Sorban meg is kapták a Kiváló dolgozó jelvényt, Csak Szabó Imre maradt ki, aki két évig katona volt. De most ő következik. Amikor leszerelt, ha­mar átvette a tempót. Derék em­ber, jó szakmunkás. A megbecsülés a keresetükben Is megmutatkozik. A brigádvezető derűsen mondja: — Nem panaszkodhatunk, ha­vonta a 3000—3500 forintot meg­kapjuk. De ha éppen nincs üve­gezés, más munkát is vállalunk, mint például hangszigetelést, pa­lafedést. Kicsit univerzálisak va gyünk. Nekifogunk, csináljuk úgy, hogy más se jobban. De azért — fűzi hozzá — Droppa László és Kovács Zoltán maga­sabb órabért érdemelne, Volt mór olyan május 1-i fel­vonulás, amikor a vállalat zász­laját a brigád vitte. Pontosabban Kerepeczki László, az egyik leg­jobb szakember. De hát ez a meg­tiszteltetés mindnyájuknak szólt. Együtt van jóban rosszban a bri­gád. Óriási kárt előztek meg Nem nagy dolog, de egyszer annyira sürgős volt a munka, hogy késő estig dolgoztak. Amikor elkészültek és indultak hazafelé, Kovács Zoltán megjegyezte: — Most még 30 mázsa szenet behordok a fáskamrába. Senki egy szót sem szólt. De Cze­ne János és Bohus Mihály Indult utána. Hárman aztán gyorsan vé­geztek a szénhordással. Droppa László házat épít. Ta­vasszal mind elmennek 2—3 nap­ra segíteni. Nem kellett kérni, ők ajánlkoztak. — Birkapaprikás lesz, meg egy kis tömény ital — igértg előre is barátainak. Az elmúlt évben négyen közü­lük Csongrád megyében egy pri­mőr-telep üvegezésén dolgoztak. Együtt az ottani vállalat egyik 10 tagú üvegezőbrigádjával. A tsz vezetősége jó munkájuk elis­meréseként naponta két liter bor­ral jutalmazta a Varga-brigád négy tagját, mert az volt a meg­állapítása, hogy ők többet dol­goznak, mint a Csőn grad megyei Állami Építőipari Vállalat 10 üvegezője. A tsz párttitkára a vé­leményét be is jegyezte a brigád­naplóba, befejezésül pedig ezt a mondatot írta: „Óriási kárt előz­tek meg, hogy időben üzembe he­lyezhettük” az üvegházat.” Jó hírük tehát a megye hatá­rán is túljutott. Pásztor Béla Nagy a szakmunkástanuló-igény Békés megyében az idén várha- Békés megyei Tanács V. B. Mun- tóan 7800 fiatal fejezi be az ál- kaügyi Osztályának tájékoztatása talános iskola VIII. osztályát. A j szerint azonban legfeljebb 4 ezer vállalatok, gazdaságok és ktsz-ek | ... . , , ... ... szakmunkástanuló-igénye mégha- í sre e 1 szarm m- rie ** ladja az ötezret, ami a végzős tanú- j csak akkor, ha nagyobb számban lóknak csaknem kétharmada. AI lányokat vesznek fel. Jó segítséget nyújt az új „Propagaudafüzet” Az MSZMP Békés megyei Bi­zottságának Propaganda és Mű­velődésügyi Osztálya kiadta az 1969/70. politikai oktatási év má­sodik propagandista füzetét. A 4 ezer példányban megjelenő fü­zet a felszabadulás utáni élet megindulásáról, az új államhata­lom megteremtéséről a mezőgaz­dasági helyzetről és a földreform­ról, az újjáépítésről szól sok me­gyei példával „fűszerezve”. Többek között idézd a békéscsa. bad „Bohn” Téglagyár államosí­tásáról szóló munkásgyűlés jegy­zőkönyvét, amely a történelmi pillanatot tömören rögzítette. „A Bohn M. és Társai Tetőcserép, és Téglagyár Üzem 1948. március 25-én délután fél négy óra óta ál­lamosítva van”. A füzet „Harc a munkásosztály hatalmáért” cimü fejezetében történelmi távlatból mutatja be a szlovákiai kitelepítés és megyénkben jelentkezett ön­kéntes áttelepülés társadalmi, po­litikai szerepét, amely mintegy „fókusz, magába gyűjtötte és ki­vetítette mindazt a gondot, bajt, amely a magyar demokráciának akkor jellemzője volt”. A felsorolt néhány példa is bi­zonyítja, hogy a füzet segítséget ad a párt, a KISZ és a tömeg­szervezetek propagandistái részé­re. Egyrészt azzal, hogy segíti a szemináriumok politizáló jellegét, hiszen hazánk negyedszázados fejlődését közvetlenül, konkrétan a megye eseményein keresztül mutatja be. Másrészt a 25. évfor­duló ünnepségeire készülő szóno­koknak különböző tényeket, ada­tokat nyújt. Ez a propagandista füzet me­gyénk történetét a fordulat évéig mutatja be. Ezek után követi az 1948-tól 1962-ig történt megyei eseményeket összefoglaló füzet, amely márciusban jelenik meg. A Budapesten megrendezésre kerülő nemzetközi galambkiállí. tás megnyitása napján az Évfor­dulók—Események 1969 elnevezé­sű sorozatban 1,— Ft-os címletű bélyegeket adott ki a posta, melyet itt mutatunk be. A bélyeg fogazva 4 575 000 és vágva 6500 példány­ban jelent meg. A bélyegeket Ké. kési László grafikusművész ter­vezte. Vas Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents