Békés Megyei Népújság, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

AS# JO. január x.

5

Csütörtök

a hetedik emeleten

Gazdát talált a 250 órás felajánlás

A HOV Békéscsabai Hűtőházának Dózsa szocialista rakodóbri- gádja december 29-én tartotta 1969. évben az utolsó brigádértekezletet. Ezen a megbeszélésen elhatározták, hogy mivel még sok olyan tanyasi iskola van, amelyben nincs villany, így a Televíziót minden iskolának mozgalomba nem vonhatók be, 250 társadalmi munkaórát ajánlnak fel a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalatnak olyan munkákra, melyeknek célja tanyasi iskolák villamosítása.

A felajánlással felkerestük a DÁV igazgatóját, aki szívesen vette a hűtőháziak elhatározását. Elmondta azonban, hogy pillanatnyilag nem tud mihez kezdeni a 250 munkaórával. A tanyasi iskolák villamosítása ugyanis elsősorban anyagi természetű, s csak másodsorban jöhet számításba a munkaerő. A DÁV-tói a megyei tanács művelődésügyi osztályához mentünk. Az osztály főelőadója, dr. Sulyák Istvánná arról tájékoztatott bennünket, hogy megyénkben még 57 tanyasi iskolát kell körzetesíteni. Ebből 13 olyan van, amelyben előreláthatólag a negyedik ötéves tervben is tanítani fognak, s villannyal nem rendelkeznek. A hűtőházi szocialista brigád felajánlását a művelődés- ügyi oszt. szívesen fogadja. Éppen a napokban adott át a Békés megyei Vendéglátóipari. Vállalat 10 ezer forintot, hogy valamelyik tanyasi iskolának agregátort vehessenek. A szerencsés, a dévaványa-sár- tói iskola lesz. 1970. januárjában megkapja az agregátort. Az áramtermelő gép elhelyezésénél és a kapcsolatos villanyszerelési munkáknál jól jön, ha a szocialista brigád munkaerőt ad.

B. J.

Fent,

— A főművezetőt keresem.

— Tessék? Nem értem — lép közelebb hozzám a pufajkás férfi a szállítószalag mellől, amelynek zúgása miatt nem hallotta, mit mondtam. Megismétlem.

— A főművezetőt keresem.

— Most járt erre, biztosan felment a zsaluzókhoz — int az épülő toronyház felé. s már nyúl is a következő téglacsomó után. Vagy hat lyukacsos falazótégiat ölel magához és rakja a futószalagra.

— Hová, hová, szakíkám? — érdeklődik az épülő Kner Nyomda toronyépületének harmadik emeletén az égjük munkás s közben fázósan lehel rá gemberedett uj- jaira. Hideg van. — A Pali bácsit keresi? Arra fent találja — néz a szürke mennyezetre

Mindenütt beton, vas és megint csak beton. Szürke és hideg. Az ablakok vaskereteire fólia van feszítve. A szél ugyan nem fúj be, de a hideg semmivel sem kisebb, mint kint a fagyos decemberi délutánban.

— Feszítsd meg! — hangzik a vezényszó a zsaluzást bontók felől. Reccsen a fa. A harmadik emelet után már nincs fólia. A fémkosarakban vörösen Izzik a koksz. Férfiak toporognak körülötte hidegtől lilára szederjesedet!; arccal. Építők.

Kerepeczki Pál főművezetőt valóban ott találom a hetedik emeleten. A zsaluzok munkáját ellenőrzi éppen. A szakmai műszavak közül nagyon keveset értek. De az ácsok rábólintanak vagy válaszolnak.

O

vezető —, a helye készen van, csak ki kell meszelni a termet. A hideg? Majd befütünk.

o

— Tessék, most már ráérek — fordul felém.

— Ügy tudom, két éve van a nyugdíjig. Mióta dolgozik a szakmában és mióta művezető? Kéem. beszéljen erről.

Mosolyog, úgy finoman. Ezt is megfontoltan teszi, mint mindent, ami munkájával összefügg. Aztán kicsit elgondolkodik. Széles tenyereit az asztal lapján pihenteti.

— Hol is kezdjem? Tizenhárom eves voltam 1925-ben, amikor kimaradtam a második polgáriból. Heten voltunk testvérek. Keliett a kereset. Édesapám mellett tanultam ki az ács-szakmát. Aztán dolgoztam. Már persze, amikor volt munka. Családunkból hatan vagyunk építőmunkások. Igen, jól emlékszem, az 1930-as évek voltak a legrohadtabbak. Nyáron sem volt munkánk, nemhogy télen. Tudja mi az az ínség-munka?

— Hallottam róla.

— Szerencséje van, hogy csak hallomásból ismeri. Ilyen ínségmunkán tengődtünk azokban az időkben. 1926-ban épült a csabai posta. Akkor minden csabai építőmunkás abban reménykedett, hogy majd ott akad kereset. Mint annyiszor, akkor is hiába. Csak kevesen jutottak kenyérhez annál az építkezésnél. Most meg, látta? Télen sem engedjük el az építő- munkásokat, annyi a munkánk, hogy csak győzzük. Hogyan lettem főművezető? 1949-ben kerültem a békéscsabai magasépítőkhöz. Addig kisiparosoknál, dolgoztam, mint ács-segéd. A magasnál először építkezéseken dolgoztam,

aztán rámbíztak az ácstelep vezetését. 1953-ban egyéves bentlakásos művezetői iskolára küldtek Pestre.

— Hogy ment a tanulás?

— Könnyen tanultam. Főművezetői minősítéssel fejeztem be az iskolát. Negyvenéves voltam akkor. Azóta? Igen, volt néhány nagy építkezésem. A legkedvesebb ezek közül a Békéscsabai Hűtőház. Nagyon gyorsan, 26 hónap alatt készültünk el vele. Szép munka volt. Jó szervezés, szerkezetileg új megoldások. Izgalmas feladat. A másik pedig a Forgácsoló építése. Ez a mostani viszont a legizgalmasabb. Ennyi vasat és betont még soha nem építettem egybe.

— Mire nem emlékszik szívesen?

— Haláleset. Igen. 1947-ben Csehszlovákiában dolgoztam „feketén”. Billenő zuhant az egyik szaktársunk fejére. Csúnya eset volt. Azóta elsődlegesnek tekintem a munka biztonságosságát. Igen, hamar elment a 45 év. Nem volt könnyű. Kicsit elfáradtam. A követelmények nőnek. Pedig most lenne szép dolgozni. Hiába. Múlik az idő, kopik az ember.

O

Tárgyilagos, megfontolt ember.- Olyan, mint ahogy a munkatársai ismerik s látják napról napra Kerepeczki Pál főművezetőt. Kicsit mosolygósán s néha szigorúbban, ha kell, de mindig emberként.

Amikor kijöttünk az irodából, a hideg belemart az arcunkba. A főművezető kezet szorított s zöld viharkabátja már ott látszott ismét a szürke beton-monstrumon, szerelmén, melynek életetét szentelte.

Botyánszki János

A hálás cinkepár

Mintegy 10 évvel • ezelőtt Gyomán, Gecsei Gábor portáján egy cinkepár telepedett meg. A hasznos és kedves madarakat a nyugdíjas gyomai lakos télen ellátta eleséggel. A madárhála a gondoskodó.- sért nem maradt el. Azóta 40 utóddal szaporodott a két madár. Gecsei Gábor nyugdíjasnak már gondot jelentett telenként a rovarpusztító cinkék etetése. Ezért felkereste a gyomai Dózsa Termelőszövetkezet elnökét, segítséget kért a hasznos madarak táplálásához. A termelőszövetkezet elnöke tudván, hogy negyven cinke milliónyi rovart pusztít el nyaranként a gyümölcsösben, szívesen teljesítette az idős nyugdíjas kérését, s egy zsák napraforgó- maggal segített a hálás cinkepár téli gazdájának gondján.

A felvonulási épületben duruzsol a kályha. A hosszú asztalon tervkötegek, számlák, a székeken a főművezetőre váró emberek. Csörög a telefon. Kerepeczki Pál valakinek magyaráz a hallgatóba, aztán kicsit hallgat. A vonal túlsó végén beszélő valamit nem ért. A főművezető türelmesen újra magyarázza, s a hangját még csak meg sem emeli. Nézem a széles, ráncokkal barázdált arcát. Még egy férfi várakozik rá.

— Nos akkor Matyikám, ezzel a munkával kell készen lenni. Az armatúrákat? Raktárt kell szerezni nekik. A sarki épületet januárban tovább bontjuk. Nem, szó sem lehet róla, hogy a segédmunkásokat elküldjük. Ha az idő engedi, hozzákezdünk a sarki rész alapozásához is. A betonozást is folytatjuk, a belső térben, ahol fűteni tudunk.

— Pali bácsi, jön a svájci mélynyomó gép is. Mi legyen?

— Nem baj, Matyikám — válaszol megfontoltan az idős főműHatezerhafszáz vagon árut szállított 24 gépkocsi 1969-ben a KOHUSZ békéscsabai kirendeltségénél

A Konzervipari Szállítási Készletező és Szolgáltató Vállalat békéscsabai kirendeltségének vezetője, Szabó Imre arról tájékoztatta szerkesztőségünket az év utolsó napján, hogy a ki- rendeltség 1969-ben összesen 6 ezer 600 vagon árut fuvarozott 24 gépkocsijával. Ez a teljesítmény jóval meghaladta az

1968-as évit. Főleg a konzervgyár nyers- és késztermékeit fuvarozták, de igénybe vette szolgáltatásukat a BARNEVÁL, hű tőház, forgácsoló, kötöttáru- gyár és más vállalatok. A 24 gépkocsi csaknem 853 ezer kilométert futott december 31-ig. A KOHUSZ-osok tehát eredményes óévet búcsúztattak.

Kétmillió forintos forgalmat bonyolítottak le a beliok karácsony előtt Szarvason

Megyénk legfiatalabb városában, Szarvason különböző üzleteket kerestünk fel. Utunk célja az, hogy megtudjuk: mit és mennyit vásároltak, milyen ajándékok kerültek Szarvason az ünnepi fenyőfák alá.

A legnagyobb forgalmat a kis- áruház bonyolította le. Keresettebb cikk az import női fehérnemű és import női, férfi felső kötöttáru volt. A nőknek igen sok sálat, garbót, pulóvert, 150 darab női kucsmát, 300 pár szembiztos harisnyát adtak el. A férfiaknak 100 pár kesztyűt, 200 alaszka- kucsmát, 50 darab 500 forinton felüli értékű férfipulóvert, ingeket, zoknikat vásároltak a szarvasi asszonyok és menyasszonyok. Mint érdekességet megemlítjük: az eddigi karácsonyi forgalomhoz viszonyítva, 50 százalék kai kevesebb nyakkendőt adtak el. A gyermek korcsolya-pulóvereket mind egy szálig eladták. Ezenkívül a leányka pulóver, a fiúknak meleg zokni és a strapabíró bakancs volt a kelendő áru. Hiánycikk: finomabb, jobb minőségű női, férfi bőrkesztyű, női harsinyanadrág, amiből ezret is el tudtak volna adni, de sajnos, a készlet csak 100 volt.

A Rákóczi utcai méter-konfekció boltban a „sláger" a női műszőrme és szőrmebunda. A választék olyan nagy, hogy a mezőtúriak is ide jönnek vásárolni. Így a megvett 40 bundából vagy 10 a szomszéd megyébe került. A férfiak sem maradtak el a bundavásárlásban. Mind a 24 olasz műszőrme-bundát eladták. Ezenkívül még 30 darab 1850 forintos tájfun

elnevezésű télikabát is gazdára lelt.

Sok szarvasi lakásba a fenyőfa alá új szőnyeg került. Mintegy 100 ezer forint értékben vásároltak velúyszőnyeget a háziasszonyok.

A játékboltban 14 féle külföldi elemes játékból válogathattak az anyuitok és az apukák. A szép babák közül 200, a mackókból 80 találta meg kisgazdáját. Ezenkívül sok társasjátékot, labdát találtak a szarvasi gyerekek a karácsonyfa alatt. Az idén 100 ezer forint értékű könyv és hanglemez kelt el a földűvesszövetkezet könyvesboltjában. Az utunkat az ajándékboltban fejeztük be, itt 60 darab karórát, ezenkívül számos fényképezőgépet és sok porcelánt adtak el. Kőrútunk végén összeszámoltuk a négy bolt bevételét, az ünnepi forgalom végösszege csaknem 2 millió forintot tett ki.

R. M.

Rekamié a sláger

Bár sokféle heverőben válogathattak egész évben a vásárlók a békéscsabai bútorüzletben, mégis legjobban a régebbi típusú fekvőhelyeket, a kinyithatós rekami- ét keresik. Valószínűleg azért, mert egy helyet foglal el a lakásban és többen fekhetpek rajta, tehát praktikus.

Az öböl patkó alakú. A föveny finomra csiszolt homok, tele színes sátrakkal és fehér lepedőkkel. Mögötte húzódik a faluba vivő országút egy apró híddal, amely a mocsaras tavat szeli át, ahová Zarko jár horgászni. A patkó alsó szára alacsony sziklalánc, amely rövid nekifutás után belefullad a tengerbe. Száraz bogáncsok, törpe olajfák és fügevesszők kapaszkodnak a kövekbe. A felső szár 50 méteres egybefüggő sziklatömb. Tetején szürkére kopott kápolna. A tövében 50 métert zuhan a sziklafal. Ez már a falu. Itt kezdődik Micsurin.

Itt a fénykép előttem. Jó minőségű fotográfia; úgy tűnik, a fényes papíron szürke fodrokká merevedett hullámok azonnal meglódulnak, s ugyanolyan dübörgéssel ostromolják a sziklapadot, mint amikor ott ültünk a szélén, és bámultuk a vijjogó sirályokat.

Zarko most itt ül mellettem, és a nyár, az a tavalyi bolgár nyár elmúlt már. Amikor kint jártunk, nevetve -mondta, meglátjuk, egyszer csak betoppan, feleségestül, gyerekestül. Hogy milyen Magyarország? Milyenek a magyar emberek? Milyen Békéscsaba?

Ilyen ígéreteket minden nyáron, minden üdülőhelyen tesznek a friss barátok; a meglepő az, ha valóra, is váltják az ígéretet... Nos, Zarko Panov a szófiai színész, aki gondtalan nyarát töltötte a bolgár tengerparton, egyszer- csak táviratot küldött. „Indulunk.”

Esik a hó. Apró szemekben hull. Kattog a fényképezőgép. Ez a katolikus templom. Ez pedig a Kossuth tér. „Lajos Kossuth, kérdezi bolgárul, aztán nem várja meg a választ, persze a nagy forradalmár ..

Szófiában végezte a színi akadémiát, aztán a fővárosban, majd Burgaszban és a jugoszláv határ mellett egy apró városkában játszik, hogy a szófiai televíziónál folytassa... jelenleg a bolgár minisztérium művészeti kollektívájának vezetője. Karrier? Tiltakozik; súlyos gyomorműtétje után orvosai egyelőre nem engedik színpadra.

Most negyvenéves. Harmincnak tűnik; vidám, energikus, s ahogy járja a csabai utcákat, mindenre figyelő, csodálkozó szemmel, sokan megfordulnak utána. Ballagunk a szitáló hóesésben, amikor hirtelen megszólal: „Szereted a tengert? Tudom, szereted ...” Szeretem, mondom, s újra felvillannak előttem a bolgár nyarak gyorsfényképei. „Tudod, mondja tűnődve, így vagyok én is ezzel; először látom és máris szeretem ezt a várost.”

B. Máté