Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-09 / 285 szám

1969. december 9. lü Kedd \ A Delta legújabb számából Sebgyógyító ultrahangok A londoni orvosegyetem anató­miai intézetében J. Joseph pro­fesszor érdekes módszert talált a sebgyógyulás meggyorsítására. Az orvoslásnak ezt a régi prob­lémáját már hosszú évek óta ku­tatják, de az eddigi kísérleteket főként alacsonyabb rendű állatok­kal, pl. tengeri rákokkal végez­ték. Ha a rák egyik lábát levág­ják, az újra kinő. A csonkot kü­lönféle vegyszerekkel vagy fizi­kai eszközökkel kezelve, siettetni vagy késleltetni lehet az újranö- vést, s ugyanez kiváltható az ál­tatnak beadott gyógyszerekkel is. Bármilyen érdekesek is azonban az efféle tapasztalatok, gyakorla­tilag keveset jelentenek, mert emberen nem alkalmazhatók. Ezért áttértek az emberhez köze­lebb álló, magasabb rendű álla­tok vizsgálatára: nyálakkal kezd­tek kísérletezni. A kísérleti nyulak fülébe mű­téttel nyílást vágtak, majd meg­figyelték, hogy az így ejtett seb miilyen gyorsan gyógyul. Kide­rült, hogy azonos idő (50 nap) alatt a nőstények sebe 18 száza­lékkal kevésbé gyógyul be, tehát ennyivel kevesebb szövet regene­rálódik, mint a hímek esetében. Ezekután két nőstény-csoporttal folytatták a kísérleteket Az egyikbe tartozóknak természetes hím nemi hormont, a másik csoport tagjainak hasonló, de szia. tetikus — ún. fehérjeépítő ana- bolikus — hormont; adagoltak. A sebgyógyulás mindkét csoportban egyformán meggyorsult s azonos­sá vált a hím nyulakéváL A hí­meknek adagolt hormon-többlet azonban nem változtatott az ered­ményeken. lassul. Az ellenkezője történi: meggyorsult Rájöttek, hogy ez a műtét okozta stresszből fakadt; nyomában ugyanis (mint minden stressz hatására) a mellékvesék nagy mennyiségben juttattak a vérbe a hím nemi hormonhoz ha­sonló anyagokat. Éppen ezért, a nőstényállaton végzett hasműtét hasonlóképpen meggyorsította a fülseb gyógyulását. Ha azonban a hím nyúl nemi mirigyét már ko­rábban eltávolították és csak né­hány hónappal később végezték el fülén a kísérleti beavatkozást, a fülseb gyógyulása — miként várható is — lassúbbá vált. A hí­meknek adott kis adag nőstény­hormon ugyancsak hátráltatta a sebgyógyulást. A hormonkísérletek közben az ultrahang hatását is kipróbálták. Azt tapasztalták, hogy a felhasz­nált kilenc különféle hangadagból a kisebbek gyorsították, a nagyob­bak lassították a sebgyógyulást. Kezdetben úgy vélték, hogy az ultrahanggal kiváltott felmelege­dés serkentőleg hat a szövetekre, de azt a későbbi tapasztalatok megcáfolták. A legkisebb, melege­dést még alig okozó adag gyorsí­totta leginkább a szövetek regene­rálódása^. Ügy látják, hogy ultra­hang hatására a gyógyuló sebben az osztódó sejtekből kevesebb rost képződik, viszont a sejtek mozgá­sa meggyorsul. A továbbiakban radioaktív izotópokkal tisztázzák ezt a folyamatot és keresik meg az összefüggést az ultrahang és a sebgyógyulás között. Dr. Sz. A. Ennivaló ügyek miért Ízletesek A CSIRKÉK? A Wisconsin! egyetemen az ame­rikai kutatók észrevették, hogy a baromfigyárakban túlságosan ste­ril viszonyok között nevelt csir­kék húsa íztelen. Kiderült, hogy a „steril” csir­kék gyomrában nincsenek olyan baktériumok, amelyek a szokásos baromfiudvarokban tartott szár­nyasok gyomrában mindig meg­találhatók. A tudósok feltételezik, hogy éppen a gyomor- és bélbak­tériumok szintetizálják azokat az anyagokat, amelyek oly ízletessé teszik a csirkehúst. TOJÄSREKLÄM A rekordok mániája tovább tart. Egy pakisztáni diák 15 perc alatt 19 keménytojást fogyasztott el. A versenyt a baromfitenyésztők szö­vetsége rendezte, hogy reklámot csináljon a tojásfogyasztásnak. „GYAPJÜSÜLT” Az állatok gyapja tiszta állapot­ban csaknem 100 százalék fehér­jét tartalmaz. Nincs kizárva, hogy idővel élelmiszert készítenek a gyapjúból, nemrég ugyanis felfe­dezték az „aranygyapjú” ehető rostos fehérjévé való vegyi átala­kításnak módját. Egyelőre az új „gyapjúsültet” j még csak a laboratóriumi patká­nyok fogyasztják. Tanulságos kísérlet Kérdéses volt, hogy a hormon az egész szervezetben eloszolva, tehát a szervezet teljes anyagcse­réjébe kapcsolódva fejti-e ki a ha­tását vagy pedig csak helyileg, magában a sebben. Ennek eldön­tésére a fülben ejtett sebbe az- egyik oldalon hímhormont tartal­mazó kristályt, a másik oldalon hormon nélküli kristályt helyez­tek. A sebgyógyulás mindkét ol­dalon egyformán meggyorsult, te­hát a hormon a szervezet egészé­re hatott. Hím nyulákkal kísérletezve, el­távolították heréiket és azt vár­ták, hogy ettől a sebgyógyulás le­jt) tiir a csillagvizsgálóról A Magyar Tudományos Aka­démia Napfizikai Obszervató­riumának igazgatója, dr. Dezső Lóránt levélben kereste fel Gyula város vezetőségét. Azt közli, hogy december 12-én Gyulára érkezik, amikor a végrehajtó bizottság vezetőivel kíván tár­gyalást folytatni a városunkba tervezett csillagvizsgálóról. Ez­zel kapcsolatban örvendetes, hogy a víztorony tervező mér­nöke és a KÖJÁL vezetői is el­képzelhetőnek tartják, hogy a torony tetején felállítsák a mű­szert és magában az épületben elvégezzék a szükséges átalakí­tásokat. Értesítjük a termelőszövetke­zeteket, valamint az egyéni juhtartókat, hogy LELTÁROZÁS MIATT dec. 11—jan. 13-ig gyoptúátvételt nem tartunk Gyapjúforgalmi Vállalat, Békéscsaba. I 142142 A biztonságos közlekedés egy­re jelentősebb problémává válik. Az egyik nyugatnémet város for­galomszabályozói szokatlan szem­léltető agitációhoz folyamodtak. Egy régi kocsit felfüggesztettek egy helikopterre és a közönség, vala­mint a tv-operatőrök szeme lát­tára ledobták 40 méter magasság­ból. Közben a bemondó megma­gyarázta, hogy ugyanilyen követ­kezményekkel jár, ha két autó 100 kilométeres sebességgel összeütkö­zik egymással. Autószerelőket, karosszéria-lakatosokat,- lakatosokat FELVÉTELRE KERES AZ ÁFOR III. SZ. GÉPKOCSIJAVlTÓ ÜZEME, NAGYSZÉNÁS. SZABAD SZOMBAT. — Fizetés megegyezés szerint. 982 A Dorogi Szénbányák Igazgatósága 18-45 év közötti férfiakat alkalmaz tőid alatti bányamunkára, csillés munkakörbe JÓ KERESETI LEHETŐSÉG! 44 órás munkahét, nyáron szezonális munkarend. Ingyenes munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 mázsa szén. Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előírt feltételek teljesítése esetén. Munkásszállás és étkezés kedvezményes térítés ellenében. Jelentkezés, bővebb felvilágosítás a járási és városi tan* munkaügyi osztályán a fogadónapokon és Dorogon a Dorogi Szénbányák Munkaügyi Osztályán szóba; vagy írásban Dorogi Szénbányák Igazgatósága 926 Közösetek munkaerőigénye A Gyulai Keltető keltetőnőket vesz fel 1970. január 1-vel. Állandó és időszaki jelleggel. Szakképzet­tek előnyben! Jelentkezni: Gyula, Engels utca 5. x A Bábolnai Állami Gazdaság fia­tal mezőgazdasági technikusokat és mg. mérnököket keres felvétel­re, juh- és szarvasmarha-tenyész­tési brigádvezető, valamint állat- tenyésztői, továbbá sertés­nyésztői munkakörbe. Jelentkezés írásban, december 15-ig. 5262 *** Gyakorlott gyors- és gépfrőnőt állandó alkalmazásra vesz fel a Gabonafelvásárló Vállalat. Békés­csaba, Gyulai út 2. Fizetés meg­egyezés szerint. 142143 *** A Békéscsabai Országos Sertés­hizlaló Vállalat I-es és Il-es számú telepe sertésetetőket vesz fel. 142144 A Pamuttextilművek Frottíer- gyára, Budapest, XIII., Fáy u. 81— 83. sz. felvesz. 16 éven felüli nőket szövőnek, szövő betanulőnak, lánc- csévélőnek, lánccsévélő betanuló- nak háromműszakos munkára. A betanulási idő alatt napi 1 Ft-ért egyszeri étkeztetést, szükség esetén ágybérletet biztosítunk. Betanulási idő után 1200—2000 Ft-ig terjedő kereseti lehetőség. 5137 ••• Adminisztrátornak érettségizett női munkavállalót, gépírónőt, rak­tári segédmunkásnak női munka­erőt azonnal felveszünk. FŰSZERT, Békéscsaba, Csorvási út. 3808 A Magyar Viscosagyár felvételre keres segéd-, betanított munkára férfi- és női munkaerőt 40, 42 órás munkahétre, valamint gép­lakatos, gépszerelő, villanyszerelő, esztergályos, csőszerelő, kőműves szakmunkásokat 40, 42, 44 órás munkahétben való foglalkoztatásra. Bérezés kollektív szerződés és meg­egyezés szerint. Dolgozóink ré­szére munkásszállást, utazáshoz költségtérítést, napi egyszeri étke­zéshez hozzájárulást biztosítunk. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. Jelentkezni lehet: Nyer- »esújfalun (Komárom megye, do­rogi járás) Munkaügyi Főosztályán hétfőtől péntekig 9—12 óráig. 4557 Müköszörűst és segédmunkásokat felvesz a Férfifehérneműgyár Bé­késcsabai Gyára. 142117 Televízió BUDAPEST: 17.58 Hírek. 18.05 Szak­emberek külföldön. Riportműsor. 18.30 Radar. 18.55 Esti mese. 19.05 Mozart: A varázsíuvola. Dalmű 2 felvonásban az Állami Operaházból. A szünetben: 20.15 Tv-híradó. Kb. 22.00 Tv-híradó — 2. ki­adás. BUKAREST: 18.20 Balett. 18.30 Mit tudunk az emberről? 19.00 Reflektor. 19.15 Tudor Arghesi novellájának film- változata. 19.50 E heti melódiák. 20.05 Chopiniana — balett szovjet filmen. 20.40 Tv-glóbusz — román film Pakisz­tánról. 21.20 öntevékeny művészek. 21.55 Élő költők antológiája. BELGRAD: 17.45 Arthur király ud­varában. 18.00 Silijan Strfc mesél önöknek. 18.20 A világ a képernyőn. 19.00 Folklór-percek. 19.15 Riport. 20.35 Rajzfilm. 20.50 Az álom. Jugoszláv film; 22.20 Kis kamarahangverseny. Rádió KOSSUTH RADIO: 8.20 Oláh Kálmán népi zenekar^ játszik. 9.05 Harsan a kürtszó! 9.40 Az MRT Haydn-kóruso- kat énekel. 10.05 Magyarország felfede­zése. 10.25 Szimfonikus táncok. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Operarészletek. 12.30 Melódiakoktél. 13.45 Törvénykönyv. 14.00 Mozart: á-moll szonáta. 14.14 A boldog királyfi. Oscar Wilde meséje. 15.09 Az Al-Duna menti székelyek nép­zenéje. I. 15.27 Rádióiskola. 16.05 Kó­ruspódium. 16.17 Mikrofon előtt a nép- számlálás irányítói. 16.37 Lully operái­ból. 17.05 Ázsia munkásmozgalma. VI. 17.20 Nóták. 17.44 Az MRT szimfonikus zenekarának új felvételeiből. 17.58 Üz­letről üzletre. 18.28 Könnyűzenei hír­adó. 19.25 A Szabó család. 19.55 Tánc­zene. 20.25 Kozmosz. 20.53 Müncheni Zenei Magazin. 22.15 Monszun után. II. 22.25 Népzene. 22.42 A modem törté­nettudomány problémáiról. 23.02 Voká­lis zene. PETŐFI RADIO: 8.05 Zeneművésze­ink reflektorfényben. Közben 8.45 Kül­politikai figyelő. 9.40 Fúvószene. 11.45 Vándorló állatok északon. 12.00 Részle­tek Csajkovszkij: Pique Dame o. ope­rájából. 13.05 Zenekari muzsika. 14.00 Tánczenei koktél. 14.50 Találkozás a stúdióban. 16.33 Csúcsforgalom. 18.10-A tábornok kudarca. 18.36 Ifjú Zeneba­rátok Klubja. 19.10 Pályaválasztás. 19.24 A rovarok lázadása. 19.31 100 este — 100 népdal. 19.39 Hónapról hónapra. 20.28 Népdalcsokor. 21.13 Ez isteni...! 22.08 A Tátrai vonósnégyes játszik. 23.10 Operettrészletek. SZOLNOKI STÜDIO: a 222,38 m-es hullámhosszon 18—19 óráig: Alföldi krónika. Ipar és kereskedelem. Pe­riszkóp. A Yacques fivérek műsorá­ból. Úttörők fóruma. Zenés ki mit kér. Mozi Békési Bástya: A sex és a hajadon. Békéscsabai Brigád: Nyugodj meg, ! kedves. Békéscsabai Szabadság: A halál 30 órája. I., n., előadás kezdete: csak 6 órakor. Békéscsabai Terv: ölj meg, csak csókolj! Gyulai Erkel: Tanár úrnak szeretettel. Gyulai Petőfi: Nem félünk a farkastól, előadás kezdete: 5 és fél 8-kor. Mezőkovácsházi Vö­rös Október: A hét aranyember. Orosházi Béke: Tegnap, ma, holnap. Orosházi Partizán: El Greco. Szarvasi Táncsics: ,Z”, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, elő­adások kezdete: 6 és negyed 9 óra­kor. Szeghalmi Ady: Az alvilág pro­fesszora. ' Apróhirdetések Fenyőfaeladás nagyban, viszonteladó­nak. Gyuri Ferencnél, Békéscsaba, Vandhát, Tanya 2361/1. ______________3807 S zőrtelenítés véglegesen rövidhullám­mal, pattanások, szeplők eltávolítása. Faragóné kozmetikus. Szarvas, Sza- badság 45. ____________________ 17123 J ó állapotban levő 9,9 tonnás Zsuk tehergépkocsi eladó. Ar megegyezés szerint. Dombegyházi Állami Gazda­ság. Dombegyháza. Telefon: 19. _______________________________________142139 Irodagépműszerész állást vállalna Bé­késen vagy Békéscsabán. „Rövid ha­táridő” jeligére a békéscsabai hirdető- be. _________________________ __________142137 S ürgősen eladó egy komplett háló­szoba- és konyhabútor, villanytűzhely, hordozható cserépkályha és egyéb dolgok. Békéscsaba, Beloiannisz u. 14. 142136 Termelői borok ünnepekre kaphatók (piros, fehér) nagyobb mennyiségben is. Magyarbánhegyes, Honvéd utca 13. ________________________3806 G yulán, a Fürdő mellett, Gábor Áron u. 23. házhely eladó._______________97439 B ékéscsabai nagyméretű; kétszobás, összkomfortos lakást ’két egyszobásra cserélek. Egyik lehet gyulai. „Sürgős” jeligére a gyulai hirdetőbe._______97441 Újkígyóson, Arany János u. 1. számú, két szoba, összkomfortos ház. 600 négyszögöles kerttel eladó. 97440 Eladó: 1 db jó állapotban levő GAZ—69 személygépkocsi, 1 db DT—54-es traktorhoz tolólap, 2000 db 125xl50-es üvegezett melegágyi ablak. Arak megállapodás szerint. Érdeklődni: KOSSUTH MG TSZ, SARKAD, ' Telefon: 46. 981

Next

/
Thumbnails
Contents