Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-05 / 282 szám
Újult erővel Jelentős mérföldkő a mai nap a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének életében, mert az 1963 februárjában megalakított szervezet most tartja meg tisztújító küldöttértekezletét. Ez a tanácskozás természetesen nem szorítkozik csupán szervezeti kérdések megvitatására és az új vezetőcég megválasztására, hanem mindenekelőtt arra, hogy értékelje a MTESZ megyei szervezetének, munkabizottságainak és tudományos tagegyesületeinek az elmúlt esztendőkben kifejlett tevékenységét és megszabja az elkövetkező időszak tennivalóit. Mindehhez biztos alapot és támpontot nyújtanak a párt Központi Bizottságának tudománypolitikai irányelvei, amelyek hosszú távra meghatározzák a feladatokat. A tudomány szerepének növekedése világjelenség — állapítják meg az irányelvek —, de nem független az adott társadalmi viszonyoktól. Logikusan következik ebből, hogy a tudományos, technikai haladás a szocializmusban objektív társadalmi korlátoktól mentesen bontakozhat ki. A szocializmus és a kommunizmus lényegéből fakadóan igényli a tudomány segítségét, az a társadalom építésének egyik legnagyobb hajtóerejévé válik. A bővített újratermelési folyamatban növekszik a szellemi munka, a tudományos tevékenység részi aránya, a kutatás legtöbb eredménye a nemzeti jövedelmet növelő tényezőként vehető számításba, s az egész társadalmat szolgálja. A társadalom érdekeinek, igényeinek felismerését és figyelembevételével jelentette megyénkben is az, amikor hat és fél évvel ezelőtt létrehozták a MTESZ megyei szervezetét, hogy egységbe fogja és irányítsa a tudományos, műszaki tevékenységet. Visszapillantva az elmúlt esztendőkre, elmondhatjuk, hogy betöltötte hivatását. A megalakításkor ugyanis még csak négy egyesületi csoport működött a megyében, jelenleg pedig már 16 létezik és dolgozik. Jogos tehát a választmány beszámolójának az a megállapítása, amely a megtett utat a következőkben összegezi: a tudományos egyesületek helyi csoportjai és a szövetség helyi szervezete jelentős társadalmi szervezetté fejlődött megyénkben, számottevő eredményeket ért el. Fórumot teremtett a műszaki és természettudományi területen tevékenykedő szakemberek számára. Társadalmi, politikai és gazdasági célkitűzéseinkkel összhangban segítette a műszaki haladást. Példák sokaságával lehetne igazolni és érzékeltetni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ennek szolgálatába állítottak. Több mint fél évtizedes múltra tekintenek vissza a műszaki fejlesztési hetek, a különböző alkotó légkörű szakmai viták, s egyre népszerűbbek a vállalatok, a ktsz-ek gazdasági és műszaki vezetőivel egy-egy időszerű kérdésről folytatott kerekasztal-megbe- szclések. A Szakszervezetek Megyei Tanácsával együtt az idén októberben rendezett megyei újítási kiállítás és iparjogvédelmi hét is bizonyította, hogy érdemes és szükséges ilyen missziót is vállalni, mert mind az újítómozgalom fejlesztése, mind pedig az iparjogvédelemmel kapcsolatos ismeretek gyarapítása a műszaki haladás nélkülözhetetlen eleme. Sok törekvést tettek a mérnökök és technikusok továbbképzésére, az olyan új energiahordozó, mint a földgáz hasznosítását elősegítő szakemberek képzésére. Az a jövő viszont, amelyet a tudománypolitikai irányelvek felvázolnak, az eddiginél is több és felelősségteljesebb feladatot ró a MTESZ megyei szervezetére és tudományos tagegyesületeire. Ennek eredményes teljesítéséhez jó alkalmat ad a mai tisztújító küldöttértekezlet, amely után az irányelvek szellemében újult erővel láthat munkához megyénk tudományos, gazdasági és műszaki értelmisége, hogy véghez vigye a maga tudományos—technikai forradalmát. P. P. Világ proletárjai, egyesüljetek ! NÉPÚJSÁG 1969. DECEMBER 5., PÉNTEK Ara 80 fillér XXIV. ÉVFOLYAM, 282. SZÄM Tegnap ülést tartott az MSZMP megyei bizottsága A párt megyei bizottsága teg- lsének lehetőségeiről, Klaukó Má- nap december 4-én kibővített tyás elvtárs az időszerű nemzetülést tartott, amelyen az MSZMP közi kérdésekről, a belügyi szer- Központi Bizottságának az 1969. ' vek tevékenységéről számolt be. november 26., 27., 28-i ülésének | Az ülés Zalai György elvtárs, a határozatairól számolt be Frank megyei pártbizottság titkárának Ferenc élvtárs, a párt megyei bi- [ zárszavával ért véget zottságának első titkára és Klau-1 A párt megyei bizottsága ülé- kó Mátyás elvtárs, a Központi Bi- sét követően a városi, járási zoitság tagja, a megyei tanács pártbizottságok ülésein, majd elnöke. Frank Ferenc elvtárs a párttaggyűléseken ismertetik az gazdasági kérdésekről, a pártde- j MSZMP Központi Bizottságának mokrácia helyzetéről és fejlesztő- j határozatait Megnyitották a megye egyik legkorszerűbb A BC-áruházát Nagyszámú érdeklődő előtt csütörtökön déielőtt 10 órakor megnyitották Békéscsaba, új ABC- áruházát. A Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Tanácsköztársaság útja 65 szám alatti üzlete összesen 645 négyzet- méter alapterületű és közel négy és fél millió forintba került. Az új bolt másfél millió forint értékű árukészlete a legkényesebb ízlést is kielégíti, mert jó néhány olyan — üzleteink többségében hiánycikknek számító árut kínál, amely egy csapásra a város legnépszerűbb bevásárlóhelyévé teheti. Az új ABC a megyében kijelölt négy üzlet közül az egyik, amely teljes választékban árusítja a Békéscsabai Konzervgyár termékeit, valamint a DÉLKER Vállalat ital-, dohány-, édességáruit. Az impozáns létesítményt Babák György, a békéscsabai városi tarács elnökhelyettese adta át Engelhardt Ferencnek, az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat igazgatójának. Az üzlet 2 alkalmazottja Örömmel költözött át a régi helyről a korszerűbb, modem üzletbe. Külön érdekesség, hogy az alkalmazottak közöl 13 még tanuló, így joggal nevezik az ABC-t a fiatalok boltjának. A bolt vezetője, figyelembe véve a közelgő karácsonyt és szilvesztert, a premier első hónapjában másfél milliós forgalmat vár. Erre minden lehetőség megvan, hiszen bátran állíthatjuk, hogy a Tanácsköztársaság üti ABC-áruház nemcsak a megye, hanem a Tiszántúl egyik legnagyobb és legkorszerűbb üzlete. A további tervek szerint jövő év márciusában presszó-részt és büfét nyitnak a boltban. B. L Tízéves a szocialista középiskolai kollégiumi mozgalom Tízesztendős a szocialista kö- | zépiskolai kollégiumi mozgalom. ] Ebből az alkalomból dr. Fekete József, a Művelődésügyi Minisz- 1 térium Közoktatási Főosztályának vezetője az MTI munkatársának elmondotta: Jelenleg csaknem 300 középiskolai bentlakásos intézet működik az országban. Ezeknek több mint 90 százaléka az utóbbi 10 esztendőben szocialista kollégiummá vált. A kollégiumok ma már az iskolai munka hatékony kiegészítői, az ifjúsági mozgalmi tevékenység bázisai, s különösen a fizikai dolgozók tanulmányilag hátrányos helyzetben levő gyermekeinek nevelésében szereztek érdemeket. Örömmel nyugtázhatjuk az elmúlt 10 esztendő alatt végzett pedagógiai munkásságukat, | amivel szorosan összefügg, hogy i diákjaik tanulmányi átlaga 4—6 tizeddel magasabb az azonos típusú iskolák tanulóinak átlagánál. Bebizonyosodott, hogy a hátrányos helyzetű munkás—paraszt tanulók felzárkóztatásának jó eszközei a szocialista kollégiumok. Ezt igazolja az is, hogy a gimnáziumokban tanuló kollégisták 40—50 százalékát — sőt egyik-másik intézetből 60—70 százalékát — veszik fel felsőoktatási intézménybe. A szakközépiskolások közül is nagyobb százalékarányban kerülnek be kollégisták a felsőoktatásba. Mindez arra figyelmeztet, hogy a kollégiumok hálózatának továbbfejlesztése sürgető feladat. (MTI) Huszonöt éve alakult meg a békéscsabai pedagógusok szakszervezete Ünnepség az ifjúsági ház hangversenytermében Szerdán délután a békéscsabai ifjúsági ház hangversenytermében rendezték meg a pedagógusok békéscsabai szakszervezetének jubileumi ünnepségét. A huszonöt éve alakult szakszervezet munkásságát, harcait Mizó Mihály, a megyei pártbizottság munkatársa idézte ünnepi beszédében, majd Gajdács Pál, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője hűségjutalmakat adott át azoknak a békéscsabai pedagógusoknak, akik negyedszázada a városban tanítottak vagy még most is tanítanak. ! A szünet után a kultúrműsorban fellépett a békéscsabai „Liszt Ferenc” kamarakórus, a II. sz. általános iskola ének-zene tagozatának énekkara, a megyei művelődési há7. szimfonikus zenekara Sárhelyi Jenő karnagy vezényletével, valamint a'békéscsabai kö- j zépiskalás kollégiumok vegyes- : kara is. Az ünnepségen megjelent dr. iVokson József, a Pedagógusok 1 Szakszervezete Központi Veze tő- Iségénelk titkára, és a közélet több I képviselője. Mizó Mihály, a megyei pártbizottság munkatársa ünnepi beszédét mondja, mellette balról dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének titkára. Idős békéscsabai pedagógusok az ünnepség résztvevő! fcTT-tt. (Folá: Demenjáj