Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-05 / 282 szám
IW9. december 5. 2 Pétitek I 'U Csütörtökön kezdte meg kétnapos tanácskozását a NATO miniszteri tanácsa. Az ülés napirendjén elsősorban a kelet—nyugati kapcsolatok kérdése, s ezzel összefüggésben az európai biztonság problémáinak megvitatását célzó értekezlet összehívására vonatkozó javaslat szerepel. Nyugati hírügynökségek a NA- TO-hoz közelálló körökre hivatkozva megállapítják, a külügyminiszterek „mérlegelni fogják, van-e megfelelő alap az európai biztonsági problémákról folytatandó kelet—nyugati tárgyalások megkezdésére.” Mint már jelentettük, szerdán este munkavacsorán vett részt az amerikai, az angol, a francia és a nyugatnémet külügyminiszter. Scheel nyugatnémet külügyminiszter kifejtette kormánya álláspontját az úgynevezett „berlini kérdésben”, kollégái pedig jóváhagyták az új bonni kormány „nyitólépéseit” a Szovjetunió, | Lengyelország és az NDK felé. Scheel kijelentette, hogy a Szovjetunióval, illetve az NDK-val folytatandó kétoldalú tárgyalások előkészíthetik a talajt egy összeurópai konferencia számára. NflTO-tanácskozás Brüsszelben I Provokáció a Szíriái ENSZ-képviselet ellen New York George Tomeh Szíria ENSZ nagykövete sajtóértekezleten jelentette be, hogy szerdán súlyos provokációt követtek el hazája ENSZ-képviselete ellen. Mintegy 40 személy, akik 4-es, 5-ös csoportokban szivárogtak be a világ- szervezet épületébe, anélkül, hogy a kapunál álló őr megpróbálta volna feltartóztatni őket, elfoglalták és két órán keresztül megf** r r * .w Tüzérségi tűz katonai támaszpontra A vietnami hazafiak szerdán este tüzérségi tüzet zúdítottak egy amerikai katonai támaszpontra Song Be közelében, mintegy száz kilométerre Saigontól. Bu Doptól délnyugatra, a kambodzsai határ közelében heves összetűzésekre került sor a hazafiak és a külföldi intervenciósok csapatai között. B—52-es amerikai bombázók öt hullámban támadtak a szabadság- harcosok feltételezett állásait Bu Prang és Dúc Lop környékén. szállva tartották Szíria ENSZ- képviseletének a székház 25. eme. létén levő irodáit. A szíriai ENSZ-delegáció tagjai ebben az időben az ENSZ-közgyűlés ülésen vettek részt Tomeh nagykövet hangoztatta, hogy ez nem az első ilyen eset. 1966. október 5-én a Biztonsági Tanács ülése idején egyszer már megszállták cionisták a szíriai misszió helyiségeit. George Tomeh felkérte U Thant-ot, hogy tiltakozzon az Egyesült Államok külügyminisztériumánál. U Thant ENSZ-főtitkár levelet kapott a dél-afrikai kormány Apartheid politikájával foglalkozó különleges ENSZ-bizottsága elnökétől. A tiltakozó levél egyebek között felhívja a figyelmet arra, hogy négy hónappal bebörtönzése után elhunyt Abdullah Aron Imám, a faji megkülönböztetés poltikája elleni harc egyik kiváló személyisége. Jelentések szerint ez márt az ötödik haláleset ebben, az évben a dél-afrikai börtönökben. Chilei szenátor nyilatkozata az amerika Renan Fuentalba, a kormányon levő chilei keresztény demokrata párt szenátora, a párt volt elnöke, a szenátusban mondott beszédében kijelentette: az Egyesült Államok hatóságai, az amerikai monopóliumok és a CIA teljes összhangban cselekednek, amikor arról van szó, hogy más országokban megdöntsék a számukra nem kívánatos kormányokat. A szenátor elítélte az Egyesült Államokat, amely beavatkozik politikáról Chile belügyeibe. Az amerikai propaganda arra törekszik, hogy diszkreditálja a chilei kormányt és meggyőzze a közvéleményt az országban uralkodó állítólagos zűrzavarról — hangsúlyozta Fuentalba. A kommunizmustól való védelem ürügyével az Egyesült Államok többször nyíltan beavatkozott más országok belügyeibe. Így történt ez 1954-ben Guatemalában, 1964-ben Brazíliában és 1961-ben Kubában. Kambodzsai Fehér Könyv az agresszorokról New York Huot Sambath Kambodzsa állandó ENSZ-képviselője kormánya nevében azzal a kéréssel fordult a Biztonsági Tanács elnökéhez, hogy a világszervezet hivatalos dokumentumaként terjessze a Kambodzsa ellen elkövetett amerikai—dél-vietnami agressziós cselekményekről összeállított Fehér Könyvet A kambodzsai külügyminisztérium nemrégiben hozta nyilvánosságra ezt a dokumentumgyűjteményt, amely szerint az 1962—1969-es években 1864 esetben sértették meg Kambodzsa területét 165-szőr felségvizeit, 6149-szer légiterét. Az amerikai— dél-vietnami szoldateszka agresszív cselekményei következtében 293 kambodzsai lakos vesz- I tette életét, 690 megsebesült és az [ ország súlyos anyagi károkat I szenvedett. a hidashAti Állami gazdasAg vontatóvezelüi tanfo'yamot indít, melyre felvesz 21.; évüket betöltött, nyolc általános iskolai végzettségű férfiakat. A tanfolyam idejére 1600 Ft havibért folyósít Jelentkezni lehet december 13-ig a gazdaság személyzeti vezetőjénél Muronyban 980 1970. január 1-UfiI új állatfelvásárlási árak —- Kedvezmények a háztáji gazdaságok fejlesztésére A Minisxterlanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Elöljáróban jóváhagyólag tudomásul vette államfér- fiaink külföldi útjáról való jelentéseket, majd a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta az állattenyésztés, valamint a vágóállat, és állati termék termelés, feldolgozás és forgalmazás továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdéseket. A jelentés megállapítja: a szocialista átszervezés óta meggyorsult a mezőgazdaság fejlődése, de az állattenyésztés lassabban fejlődik, mint a növénytermesztés. Különösen a szarvasmarha- és sertéstenyésztés fejlődése nem volt kielégítő. Gazdasági ösztönző rendszerünk nem teremtette meg ezeknek az ágazatoknak fejlesztéséhez a megfelelő üzemi érdekeltséget; a fő állattenyésztési ágak jövedelmezősége elmaradt a növénytermesztés mögött. Fékezte a fejlődést — többek között — az is, hogy nem sikerült kellő mértékben hasznosítani a háztáji, illetve a nagyüzemen kívüli gazdaságok adottságait. A Minisztertanács határozata kimondja, hogy az állattenyésztés egyes ágazataiban meg kell teremteni a tartós érdekeltség feltételeit és fokozni a jövedelmezőséget. Einnék érdekében 1970. Kegyelettel adóznak Vorosilov emlékének Moszkva A csütörtök reggel megjelent moszkvai lapok az első oldalon közük Kliment Jefremovics Vo- rosilovnak, a szerdán elhunyt forradalmárnak, a kimagasló hadvezérnek és állami személyiségnek gyászkeretes fényképét. A moszkvaiakat, a szovjet embereket mélyen megrendítette a gyászhír. Százezrek készülnek arra, hogy a Szakszervezetek Házának vörös és fekete drapériákkal díszített oszlopcsarnokában leróják kegyeletüket a polgárháború legendás hősének, Lenin hű tanítványának és harcostársának emléke előtt. i január l-töl a vágómarha felvá- ! sárlási árát — a minőségtől fügArányosan nő a vágóborjú ára is. A tenyószüsző termelő árát darabonként átlagosan 3 ezer forinttal emelik. A vágósertés felvásárlási ára kilogrammomként átlagosan 2 forinttal nő. és további 1 forinttal emelik az alapárat, a nagyüzemi felár kilogrammonként 1 forintos csökkentése mellett. A hústipusú juhállomány fokozottabb tenyésztése érdekében az exportminőségű vágójuh felvásárlási átlagára kilogrammonként 3 forinttal lesz több, a gyapjú árát — minőségétől függően kilogrammonként átlagosan 5 forinttal csökkentik. Az 1969. évi átadásra leszerződött termékekre — függetlenül a teljesítés időpontjától — az árintézkedések nem vonatkoznak. A szarvasmarha-állonaány növelése érdekében, a tenyésztői munka hatékonyságának fokozására, továbbra is fenntartják a szarvasmarha-tenyésztés üzemviteli állami támogatását; Az állami gazdaságokra szintén a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre jelenleg érvényes rendszert alkalmazzák. Ugyancsak a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését szolgálja az az intézkedés, hogy a háztáji, a kisegítő és az egyéni gazdaságok vemhes üsző felvásárlása utáni kedvezményt — az egyéb feltételeket változatlanul hagyva — üszőnként 5006 Ft-ról 8 ezer Ft-ra emelik. A tehénállomány növelése érdekében biztosítani kell, hogy a kedvezménnyel vásárolt állatot a tulajdonos indokolt ideig tartsa, ellenkező esetben a vásárlási kedvezményt vissza kell fizetnie. A kormányhatározatnak megfelelően fokozni kell az állatállomány fehérje-takarmányokkal való ellátását. Elnnék érdekében be kell vezetni az állati és növényi eredetű fehérjék, a takarmánykoncentrátumok és keveréktakar- mjányök szabad forgalmazását. Az állttenyésztés jövedelmezőségének javítására hozott intézkedések pénzügyi fedezetéül — a korábbi intézkedéseken kívül — meg kell szüntetni a gépjavítási díjkedvezményt; a termelőszövetkezeti alkalmazottak személyi jövedelme után — a népgazdaság lóén kell megállapítani a fehérje- takarmányok új nagykereskedelmi és fogyasztói árát. A szarvas- marha és sertés tartásához szükséges létesítményekre — beleértve a szakosított telepeket. is — az eddigi 70 százalék helyett a jövőben 50 százalékos ártámogatást nyújtanak. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke — a kormány felkérésére — a vasúti forgalom biztonságát befolyásoló tényezőkkel és a Magyar Államvasutak személyállományának szakképzettségével, munkakörülményeivel kapcsolatos vizsgálat tapasztalatairól számolt be. A kormány a jelentést elfogadta és határozatokat hozott a vasúti dolgozók munkakörülményeinek, szociális helyzetének javítására, a belső béraránytalanságok megszüntetésére. az oktatás és továbbképzés fejlesztésére, az irányító és ellenőrző munka javításéba. A Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának vezetője beszámolt azoknak a javaslatoknak felülvizsgálatáról. amelyeket a megyei szintű tanácsok végrehajtó bizottságai tettek az államigazgatási eljárás egyszerűsítésére. A kormány ugyanis ez év februárjában határozatot hozott az ügyintézés egyszerűsítésére, decentralizálására és a tanácsok ezzel kapcsolatban az államigazgatás valamennyi ágazatára vonatkozó elképzeléseket dolgoztak kj. A jelentés megállapítja, hogy mintegy 350, a minisztériumok által is elfogadott javaslatnak csaknem a fele már megvalósult. A községi tanácsok intézik már a gyámhatósági, a közületi elhelyezési, az építések engedélyezési, a szociális segélyezési ügyek egy részét. A nagyközségek létrehozásával mintegy 110 fajta hatósági ügyet döntenek el helyben, s ezzel a nagyközségek hatásköre erősen megközelíti a városi tanácsokét A nehézipari miniszter jelentést tett a Zobák-aknában bekövetkezett bányaszerencsétlenségről, és az eddig megtett intézkedésekről. A kormány a jelentést tudomásul vette, majd egyéb ügyeket tárgyalt. !-gően — kilogrammonként átlago- egyéb területein foglalkoztatottak san 5,60 forinttal, a tej felvásár- ; illetmény adójával azonosan — 8 lási árát literenként 20 fillérrel: százalékos adót kell bevezetni; emelik és a nagyüzemi felárból | meg kell szüntetni a belföldi és Literenként 10 fillért ugyancsak , import fehérjetakarmányok állami az alapár növelésére fordítanak, ártámogatását és ennek rrvegfele: Jó napot, Mongólia o Már itthon, az íróasztal mögött. Kicsit olyan érzéssel, mintha mindezt, amit láttam, hallottam, sőt jegyzeteimben felfir- kantottam, csak álmodtam volna. Még jó, hogy a fényképezőgép lencséje valóban objektív és cáfolhatatlan tanú: bejártam két magyarországnyit Mongóliából, utaztam összesen vagy húszezer kilométert, megismerkedtem egy nép történelmével és jelenével, megpróbáltattam ugyanezt megismertetni az olvasóval is. A fantázia szertelen és varé- zsos csikó. Itt ülök és hopp már ott vagyok az egymással harcoló két jakbika mögött, nem is hallva a kiabálást, hogy vigyázzak, hátha közös ellenséget látnak bennem... ...hallom, amit egykedvű nyugalommal magyarázza — ha jegyzeteimnek hihetek, a ceglédi Dani György —, hogyan hozott fel a vízért lebocsátott fúró harminc méteren keresztül barnaszenet. És mi lesz vele? Az egyik mongol fúrómester, fiatalEpilógus ember felcsillanó szemét, de józan hangját hallom... egyelőre semmi. De majd lesz erőnk, hogy ne a föld szelleméé, hanem, valóban a mienk legyen”. ...olvasom a jegyzetemben és hallom is dr. Janszky tárgvilaÍgy kell adni a gázt — a jurtá teherszállító új \ íj , >* M hHm| k lakúja ía::. c:;ct ad a motoros női vezetőjének.