Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-04 / 281 szám
É vf orduló ötven éve, 1919. december 4- én halt meg id. En/tz Géza zoológus. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után a Budapesti Orvostudományi Egyetemre iratkozott be és itt nyerte el 1867- ben diplomáját. A kolozsvári egyetemre került, ahol az állattani tanszék professzora lett. Itt előbb dékán, majd rektor. 1889- ben tért vissza Budapestre, ahol a Műegyetem állattani tanszékének professzora és az egyetem rektora. Több intézmény tagjai sorába választotta, így tagja volt a Természettudományi Társulatnak és több más hazai és külföldi tudományos társulatnak is. Egy időben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tagja. A MEGY E / PÁRTSIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA lő kapcsolat az export-partnerekkel — HO SI MINH IRODALMI EST. A Budapesti Irodalmi Színpadon Ho Si Minh emlékére irodalmi estet rendeznek pénteken. Az előadáson a népes szereplőgárda — köztülk Gordon Zsuzsa, Koncz Gábor, Pécsi Ildikó — részleteket mutat be Ho Si Minh börtönnaplójából és Péter Weiss: Vitairat Vietnamról című művéből. — NYUGDÍJBA VONULT az amerikai légierő egyetlen néger tábornoka, Benjamin o. Davis, aki eddig a közel-keleti, délázsiai és dél-afrikai csoport helyettes főparancsnokaként szolgált. Mini—maxi harc A Békéscsabai Hűtőház legnagyobb külföldi vásárlója a svéd Findus-cég, évről évre nagyobb mennyiséget köt le a gyár termékeiből. A svéd vevő azonban az üzletkötéseken kívül sok szakmai és műszaki segítséget is ad, ami az agrotechnikától a gyártástechnológián keresztül egészen a műszaki berendezésekig terjed. Továbbá évente a hűtőház egy-két szakemberét fogadják, akik a svéd technológiát tanulmányozzák a helyszínen. A svéd piac megszerzésében és megtartásában a hűtőház eddig is sokat tett és még többet akar tenni a jövőben. Ehhez a megyénkben levő mezőgazdasági üzemék az igényeknek megfelelő nyersanyagot biztosítani tudják. Jó a gyáregység kapcsolata az NDK partnerekkel is, akiknek minőségi és mennyiségj kívánságait ki tudják elégíteni. Az NDK részéről az anyagmozgaMiként ez a legutóbbi londoni divatbemutatón készült felvétel is bizonyítja, késhegyig menő harc folyik a mini és a maxi között. Ahogy elnézzük, a maxi még hosszabbodhat néhány centimétert, de a mini...? — HÁZI SZOCIÁLIS GONDOZÓNŐ BEÁLLÍTÁSA. Az otthonukban élő idős, egyedülálló emberek ellátására félműszakos házi szociális gondozónőket alkalmaznak majd 1970-ben a mezőkovácsházi járás hat községében. — A KÖRÖSTÁJ IRODALMI ÉLETE A FELSZABADULÁS ÓTA címmel dec. 5-én, pénteken délután 2 órakor Battonyán tart előadást Mázán Mátyás, a Hazafias Népfront békéscsabai városi titkára, a TIT irodalmi konferenciáján. — VÁLLALATVEZETŐK ÉS FŐMÉRNÖKÖK RÉSZÉRE ma délelőtt 10 órakor a hegesztők minősítésével kapcsolatos tájékoztatás lesz Békéscsabán a Technika Házában, melyet Sióréti Csaba tart, a Gépipari Tudományos Egyesület képviseletében. — BÜFÉ-JÖVEDELEM NÉPMŰVELÉSI CÉLRA. A mezőkovácsházi járási művelődési központ büféje ebben az évben már 45 ezer forint tiszta hasznot hozott, melynek nagy részét felszerelési tárgyak vásárlására fordítják. 1970. január I-től teljes egészében népművelési célra használják fel a várható 60—70 ezer forint jövedelmet. — HÁROMSZÁZ SZÁZALÉKOS TÁRSADALMI MUNKA. Geszten a tavalyi évben 50 ezer forint értékű társadalmi munkát terveztek, ezzel szemben 1S3 ezer forint összegű munkát végeztek el. Ebben az évben is sikerült a lakosság mozgósítása, mert az 1969-re tervezett társadalmi munkát már szeptember végére teljesítették. táshoz kaptak eddig segítséget, jelenleg pedig a konténeres szállítás gyakorlati megoldásán dolgoznak együtt. — SZEMÉLYLEÍRÁS a ríme Juan Goytisolo spanyol író könyvének, melyben a spanyol fasizmus teljes mélységét mutatja be, az elmúlt 3 évtized eseményeinek tükrében. Apró, jellegzetes epizódok, emlékfoszlányok érzékeltetik a leigázottság és kiszolgáltatottság vonásait. ■■■■■■■•■■■■■•«■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■••a Egy pillanatra Kutyaiskolát nyitottak, Mint olvasom — Szombdthelyen Gondoskodnak arról ott. hogy Minden diák okos legyen Szinte hallom, Blöki morog: Ez a suli mért pont ma van, Hát én bizony elbliccelem, Mert kutyául érzem magam. — VÉRADÖNAPOK VÉSZTŐN. Az elmúlt héten sikeres véradónapokat szerveztek a községben. Előtte ünnepséget tartottak, ahol 21 többszörös véradónak adtak át tárgyjutalmakat amelyeket a helyi Vöröskereszt a nyári kollektív véradásért kapott jutalomösszegböl vásárolt. — A TAVALYI ÉVHEZ VISZONYÍTVA NŐTT örménykút község két termelőszövetkezetének szarvasmarha-állománya. A Béke Tsz-ben 88 darabbal, a Petőfi Tsz-ben pedig 124-gyel. Jók a tej termelési eredmények is, különösen a Béke Tsz-nek, ahol az egy tehénre jutó tej hozam 2932 liter volt. Sokfelé havazás Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, sokfelé havazással, ónos esővel, csütörtökön nyugaton esővel Mérsékelt, napközben megélénkülő nyugati, délnyugati szél. Az utakon síkosság. Helyenként hajnali ködképzödés. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton plusz 1—mínusz 3, máshol mínusz 4— mínusz 8. legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön plusz 3 —mínusz 2 fok között. — TSZ-ELNÖKÖKNEK, PÁRT- TITKÁROKNAK ÉS SZEMÉLY. ZETI ÜGYINTÉZŐKNEK tartott értekezleten tárgyalta meg a Szarvasi Járási Tanács Mező- gazdasági Osztálya a szakemberképzést, a szakmunkás-szükségleti tervet és a káder-utánpótlás kérdését. sorsjegy-akció ^gyeiejesrip^crüi^ — A DALOK MÉGIS ÉLNÉK. A görög hanglemezboltok raktáraiból 70 ezer Teodorakisz-le- mezt szállítottak el és semmisítettek meg a közelmúltban. A görög hazafi dalait az 1967-es katonai államcsíny után tiltották be. Indul a borítékos Kettős tárgynyereménysorsolás a lottón! A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság — a Magyar Testnevelési és Sportszövetség felkérésére — a tavaszi akcióhoz hasonlóan, újabb borítékos sorsjegy-értékesítéssel kívánja elősegíteni a magyar sport további fejlesztését. Ezúttal is sorozatonként 1—1 millió példányban bocsátják ki a sorsjegyeket. A nyeremények a következők : 50 000, 20 000, 10 000, 5000, 1000, 500, 200, 100, 50, 20, 10 és 8 és 4 forint összegű nyeremények. Az 500 forinton felüli nyeremények az OTP-fiókoknál, illetve a totó—lottó-* kirendeltségekben vehetők fel. A sorsjegyek árusítása a mai nappal kezdődik. • A korábbi akciók során Battonyán, Gyulán, Körösnagy harsányban és Orosházán 20 000 forintos, Békésen, Békéscsabán, Szeghalmon és Orosházán 10 000 forintos nyereményeket „halásztak ki’» a megyebeliek. A nyeretlen sorsjegyek, valamint azok borítékai, az ajándéksorjegyek között főnyereményként Trabant személygépkocsit sorsolnak ki. Ugyancsak kedves meglepetésben részesülnek a hónap folyamán Fortuna szerelmesei is. December hónapban ugyanis — kaptuk a tájékoztatást az OTP Békés megyei Igazgatóságától — a szokásos tárgynye- remény-sorsoláson túlmenően, ren- kívüli jutalomsorsolást is rendez a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A két sorsoláson összesen 2000 darab nyeremény talál gazdára, a főnyeremény négy öröklakás és 3 személygépkocsi. — KÉTEGYHÁZAN AZ ELŐIRÁNYZOTTNÁL 85 EZER FORINTTAL TÖBBET KÖLTÖT- EK JÁRDÁRA. Ebben az évben ugyanis a rendelkezésre álló 130 ezer forinttal szemben 215 ezer forint értékű járdát építettek a községben. Novemberben is folyt még a járdalapok lerakása, amit a lakosság társadalmi munkában végzett eL Bár a csúszós, fagyos utak nagymértékben akadályozzák a közlekedést, a Békés megyei Fő- kapitányság jelentése szerint az elmúlt két napban súlyos kimenetelű baleset nem volt megyénkben, a megváltozott útviszonyok fokozott óvatosságra késztettek a járművek vezetőit. December 2-án három SZERENCSÉS KIMENETELŰ BALESET történt: Szilágyi Imre, gyomai lakos a Békés—Mezőberény közötti útszakaszon a havas úton megcsúszott személygépkocsijával, s az árokba borult. A kocsiban keletkezett anyagi kár 20 ezer forint, személyi sérülés azonban nem történt. Óvatosabban fékezzünk: Csorvás és Telekgerendás között a 25 éves Gyömrei Mihály orosházi lakos okozott balesetet. Az orosházi Dózsa Tsz tehergépkocsijával ugyanis fékezés következtében átcsúszott az út bal oldalára. A vele szemben haladó gépkocsi vezetője, Szabó Sándor, red őszállási lakos, hogy elkerülje az összeütközést, egészen az út szélére húzódott, s gépkocsija belecsúszott az árokba. Személyi sérülés szerencsére itt sem történt. Szintén nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját Rácz Béla sarkad! lakos, s fékezés után az ő kocsija is átcsúszott a bal oldalra, s összeütközött a Boros István által vezetett tehergépkocsival. A személyautó utasa, Rácz Ferenc könnyű sérülést szenvedett, az anyagi kár 10 ezer forint. Közérdekű új jogszabály: a természetes jég kitermeléséről és forgalomba hozataláról A természetes jég kitermeléséről, forgalomba hozataláról és fel- használásáról rendelkezett a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, az egészségügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter 14/1969. (XI. 6.) MÉM—EüM —BkM számú együttes rendeletében. (Megjelent a Magyar Közlöny 84., s a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 32. számában.) Az együttes miniszteri rendelet szerint természetes jeget csak a kijelölt helyen (jégnyerőhely) szabad kitermelni, a jégnyerőhelyet a járási (városi) tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatási szerve évenként jelöli ki. A rendelet a következőkben megszabja a kijelölés szempontjait, majd még a következő lényeges szabályokat tartalmazza: — a természetes jeget úgy kell tárolni, hogy ez a tárolás ideje alatt ne fertőződhessék és he szennyeződhessék; — a természetes jeget szállítás alatt le kell takarni; — a természetes jeget Budapest területén nem szabad forgalomba hozni, ez a korlátozás más helységre is kiterjeszthető; — a természetes jeget háztartási célokra Budapest területén kívül sem szabad árusítani; rr a természetes jeget élelmiszer és ital hűtésére vagy más olyan célra, ahol a fertőzés veszélye fennáll, csak akkor szabad felhasználni, ha a jég vagy olvadéka a hűtött anyaggal nem kerülhet közvetlen érintkezésbe; — élelmiszert vagy italt nem szabad abban a burkolatban forgalomba hozni, amely a természetes jéggel közvetlenül érintkezett A rendelet hatályba léptető és a vonatkozó korábbi rendelkezéseket hatálytalanító szabályokkal végződik. BÉKÉS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadd Vállalat. Békéscsaba U., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. -’elelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Váll., Békéscsaba. index: 25 051