Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
1969. november 7. 9 Péntek Napfényben a város felett — Vezérkötelet oldd! — hangzik a parancs. A hidraulikus nyomásmérő- műszerek fekete mutatói még remegnék, az elektromos vezetékek sárga zsinórjai csillognak, a napfényben, amikor Nagy László főművezető szájában megszólal a síp. Az URH adóvevő készüléken jelentés jön a kehely bői. — Kehelyben minden rendben. — Nem szorul sehol.? — Semmi baj. Szintállás egyenlő — hangzik a válasz. A békéscsabai, most épülő víztorony tetején a főművezető bólint. Szeme mosolygósán ösz- szevillan dr. Meitzen Nándor gépkonstruktőrrel. A hidraulikus emelőgép olajszállító gumitömlői mint a kígyók rángatóznak, amikor az olaj visszaáramlik a munkahengerekből a központi tartályba. S kezdődik élőiről az egész művelet. A gép vezérlődobogöján Nagy László főművezető — mint a hajó kapitánya a parancsnoki hídon — körbetekint. Tíz 'munkás figyeli minden mozdulatát és szavát. Feszülnek a vastag acélkötelek. Bosch-kürt bömböl háromszor, s a szikrázó napsütésben a kehely lassan továbbemelkedik. — Figyelem! Beállni a hármasra — erősíti meg hangját a főművezető. — Hármas kész — emeli fel karját a hármas számmal jelzett emelőszerkezet ügyelője. — Tizenhármas... nyolcas., hatos... — Kész... kész... kész... — Hármas indul! A vezényszó nyugodt. S a gép felmorajlik. — Tizenhármas, nyolcas, hatos indul! Ez a kiáltás már hangosabb, mert túl kell kiabálnia a főművezetőnek a gép zúgását. A torony körül kéken terül el a látóhatár. ötvennégy méterrel a város felett összehangolt munka folyik. S a 780 tonnás vasbeton kehely szemmel alig követhetően, de biztosan kúszik felfelé a masszív betonmonstrumon. Két fogás között néhány szót váltunk a munka vezérkarával. Nagy László főművezető megismertet bennünket az emelőgép konstruktőrével, dr. Meitzen Nándorral. A konstruktőr stuc- colt bajuszkáját simogatva válaszol kérdésünkre. — A gép magyar szabadalom. A keheiyben minden rendben... jelenti Máté Gábor se- gédművezeto az URH-készü- léken. Ez az ötödik emelés, amit ezzel a rendszerrel csinálunk. A súly, amit a csabai víztorony kelyhe képvisel, európai viszonylatban is az élvonalba tartozik. Ennél nagyobb súlyú emelést csak 3—4 esetben csináltak külföldön. Ez az utolsó munka, mielőtt a konstrukciót nemzetközi szabadalomra is elküldjük. — Miikor kerül helyére a kehely, hány métert haladnák naponta, milyen magas lesz a vízszínt? — fordulunk ismét a főművezetőhöz. — Titkon reméljük, hogy november 7-ig vagy legkésőbb az ünnepnap délelőttjén készen leszünk ezzel a munkával. Ha a szélerősség nem emelkedik óránként 40 kilométer fölé, s nem jön lökésszerűen, elképzelésünk sikerül. Egy befogásra 33—40 centimétert húzunk felfelé a tányéron. Szeretnénk naponta nyolc métert haladni. A vízszint, ha a torony építése befejeződik, húsz centiméter híján 48 méter lesz. Így a megnövekedett víznyomás elegendő lesz ahhoz, hogy Békéscsaba legmagasabb épületében is állandóan legyen víz. Mire képes riportunk megjelenik, a kis kollektíva egybehangolt munkáját már csak néhány centiméter választja el a befejezéstől. S hogy ez egybeesik az októberi forradalom ünnepévéi. nem véletlen. Botyánszki János noki posztján. A gépkonstruktőr, dri Meitzen Nándor elégedett mosolya a siner záloga, (Fotó; Demény) Azonos érdek és kapcsolat A megyei Népi Ellenőrzési Bi. zottság legutóbbi ülésén a HOV békéscsabai üzeme, a Békéscsabai Konzervgyár, a Szövetkezetek megyei Értékesítő Központja és a tsz-ek közötti kapcsolat helyzete című vizsgálat eredményének értékelése volt a téma. Érdekes, jelentős sokak számára igen fontos tanácskozás volt, mert napjaink kérdésére: a termelésre és a termelésben részt vevő vállalatok kapcsolatára, ennek megjavítására keresett választ. Mindezt abból az aspektusból tette, hogy elgondolkoztassa a zöldségtermesztés szervezésében és a termelésben érdekelt vállalatokat, intézményeket, az utóbbi két esztendőben bekövetkezett változások gazdasági előnyéről és hátrányáról. Az ellenőrzés igen fontos gazdaságpolitikai következményeket tárt fel a szerződéses termesztés tekintélyének csökkenéséről. Több esetben a szervezett termelésre vállalkozók anyagi érdekeltségét mellőzték a termeltetők. Előfordult, hogy a szerződött árut alacsonyabb áron vásárolták fel, mint azt, amelyeket szerződés nélkül termeltek. Nem véletlen tehát, hogy a szerződéses terület évek óta csökkenő tendenciát mutat. Talán ezért is tapasztalható az a sajnálatos tény, hogy a termelők. a termeltetők ajánlása ellenére szívesebben vállalkoznak a kötöttség nélküli zöldségtermeszI az is előfordul, hogy a termelő ! sem .minden esetben készül fel a J szerződésben vállalt kötelezett- | ségek maradéktalan teljesítésére. ! Kevés a tsz-ekben foglalkoztatott kertész-szakember. Ahol pedig 8—10 fajta ipari és kereskedelmi zöldséget termesztenek, nem nélkülözhetik a hozzáértést. Talán éppen ezért lenne érdemes megfontolni az ágazat üzemi rangjának megadását, hiszen a tsz-ek pénzforgalma zöldségből lényegesen nagyobb, mint a zöldséggel hasznosított terület aránya. S okat segíthetnének a termeltető vállalatok is. A hűtőházi termelés szervezésében többek között jól bevált a termelési előírások ismertetése és átadása a termelőnek. Miért nem lehet ezt a módszert magas fokon követnie a MÉK-nek és a konzervgyárnak? A HOV azonban nem elégszik meg azzal, hogy a termelő a technológiát tőle átvette. Rendszeresen ellenőrzi annak betartását, ráadásul a külföldi tér- meltető tavasztól őszig megyénk határában foglalkoztatja szakemberét. Ha a svéd Findus cég képes ilyen áldozatra, akkor jogos a kérdés: a. MÉK és a konzervgyár szakemberei miért csak az éruérés időszakában keresik a termelőkkel a kapcsolatot. Pillanatnyilag az . a helyzet — és ezt a NEB hangsúlyozta —, hogy a termelő csak a sze rződés kötésetésre. ß zöldségtermesztés helyzete sokakat érint. A három, felvásárló és feldolgozó vállalaton kívül a tsz-ek, a vetőma gtermel- teto és ellátó, a növényvédő állomás, a kutatóintézetek, a gépgyárak, a műanyagüzemek, az érdekképviseleti szervek, a közép- és felsőfokú tanintézetek Is részesei ennek a témának. Bár a zöldségtermő terület megyénkben nem nagy, mindössze néhány százaléka a tsz-ek művelése alá tartozó szántónak, összességében mégis jelentős, mert a HOV és a konzervgyár tartósító munkája, a MÉK közvetítésével a helyi lakosság, az iparvidék ellátása és a frisszöldség-export számottevő bevételi — ha úgy tetszik — valutaforrása a népgazdaságnak. E fontos gazdasági ágazat azonban még sem kapta meg üzemi rangját. A termeltető vállalatok nyerés, éghajhászása következtében gyakran megfeledkeztek alapvető kötelességültről: a termelői érdekek tiszteletben tartásáról. Csakis ezzel magyarázható, hogy egyes vállalatok árutartósítási tervük teljesítése nélkül is képesek túlteljesíteni nyereség-előirányzatukat. És most, amikor ezek a tények a közvélemény elé kerülnek, úgy érezzük, helye van a termelőüzemekből áradó pana. szoknak, melyek a megtermelt és az át nem vett árura vagy a valósnál alacsonyabb osztályba sorolt zöldségre vonatkoznak. Ezekből jelentős, a tisztességes haszon határán túleső jövedelemre tettek szert a termeltetők. A termelő és termeltető kapcsolatában általában az ár és a minőség problémája dominál. Senki sem vitatja el ezek kölcsönös összefüggését. Az árnak és a minőségnek azonban számtalan összetevője van. A ter_ melő az áru érés időszakában csak s&ját gondját látja, nem törődik az iparral vagy a kereskedelemmel. Neki az lenne a fontos, hogy a megtermelt értéket minél hamarább, a számára legkedvezőbb időben és árban értékesítse. A termeltető a hazai és a külföldi árukeresletet figyeli, gyakran eltekint a termelőüzemek helyzetétől, érdekétől, lehetőségétől. De kor érzi maga mellett a termeltetőt. A kockázatvállalásról van szó, amely szerződéses termesztési kapcsolat esetében is — sajnos legtöbb esetben — egyoldalú. Márpedig a szerződés alapján a kölcsönös kockázat vállalására lenne szükség a termelési folyamat valamennyi fázisában. Jelenleg ugyanis az a helyzet, ha tömegesen érik az áru, a termeltető korlátozza az átvételt. Ez a korlátozás rendszerint az áru tönkre- menéséhez vezet vagy pedig, ha a termelő élelmes, felkutat valamilyen értékesítő csatornát. Ez a szükségmegoldás azzal magyarázható, hogy a felvásárló és feldolgozószervek nem rendelkeznek átmeneti tárolóhellyel. Igv igen jelentős mennyiségű, ipari célra alkalmas nyersanyagtól esnek el. Talán ezért is lenne érdemes az épülő- új ezervagonos mélyhűtő mellett felépíteni az ugyancsak ezervagonos nullrokos hűtő-tárolót. Előrébb kellene lépni a termeltetők és a termelők kooperációjában is. Az együttműködés szükségessége azonban túlnő a primőr áruk értékesítésének szervezésén. Tehát többről lenne szó. Történetesen olyan zöldségfajták nemesítéséről, köztermesztésbe vonásáról, melyek egyaránt alkalmasak frissen fogyasztásra, meleg- vagy hidegtartósításra. A növényvédelemben is hasonló célok kerülhetnének megvalósításra. Jócskán akadna tehát tennivaló az azonos érdek és kapcsolat továbbfejlesztésében. H zöldségtermesztés és érté™ kesítés bonyolult folyamat. A kölcsönös érdek figyelmen kívül hagyásával bonyolultsága tovább növekszik, s a termelők és a termeltetők kapcsolatának meg- lazulásához, megszakadásához vezethet. A NEB ülésén elhangzott észrevételek és a hiányosságok megszüntetésére tett ajánlások azért jelentősek, mert a vállalatok, köztük a tsz-ek figyelmét ráirányítja erre az ágazatra, amely sok gonddal, bajjal jár, mégis az országnak jelentős kereskedelmi forgalmat, pénzbevételt, valutát ad. Ezért is érdemes lenne valamivel többet törődni vele. Dupsi Károly
