Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-06 / 258. szám
A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ELLENFÉNYBEN Szeles idő Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, többfelé futó esővel, a magasabb hegyeken hózáporral. Elénk, ■ átmenetileg erős, helyenként viharos észak- nyugati, északi szél. A nappali hőmérséklet erősen csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1—6, legmagasabb nappali hőmérséklet S—10 fok között. — JÖL SIKERÜLT ÜNNEPSÉGET tartott a Fegyveres Erők nyugdíjas klubja, filmvetítéssel és könyvikiállítással egybekötve, Békéscsabán. Az ünnepi előadás után 11 aktívát jutalmaztak meg. Fotó: Béla Ottó — JUTALMAZÁS. Ma délelőtt fél 10 órakor a megyei tanács művelődésügyi osztálya megjutalmazta a legeredményesebben dolgozó tiszteletdíjas és társadalmi munkás népművelőket. Az ünnepséget Békéscsabán, a megyei tanács szakszervezeti klubjában rendezik meg. — ISKOLA-TV. Tegnap ünnepség keretében adta át a Budapesti V. kerületi Rendőr-főkapitányság KISZ-fiataljainak képviselője a nagykamarás— bánkúti iskolának ajándékozott televíziót. — TAKARÉKOS KÖZSÉG. Üj- kígyós lakói a helyi OTP-fiók- ban 10 millió forintot helyeztek el az elmúlt évek alatt. 1969-ben a takarékpénztár 48 családi ház építésére 8 millió forint hitelt folyósított. Iskolatakarékosságban Újkígyós első helyen áll a járásban. Évforduló Ötven éve, 1919. november 6- n jelent meg Lenin: A szovjet .tatalom és a nők helyzete című munkája. A művet Lenin az októberi forradalom második évfordulójának előestéjén írta. Mimikáját azzal kezdd, hogy leírja a burzsoáziának a szovjet hatalom ellen emelt vádját: a szovjethatalom megsérti a demokráciát. Ezt az állítást lépésről-lépésre megcáfolja. Elmondja, hogy a nő a világ legfejlettebb országában sem vált egyen- jogúvá, annak ellenére, hogy az 1789-es francia forradalom óta 130 év, tehát, több mint egy és negyedszázad telt el. Mimikáját a Szabadságot és egyenlőséget az elnyomott nemnek! — jelszóval, Szabadságot és egyenlőséget a munkásnak és a dolgozó parasztnak felhívással fejezi be. Külön jutalom a totóban Járási kórház Mezőhegyesen A Békés megyei Tanács Építőipari Vállalata 1 millió 500 ezer forintos költséggel elkészítette a mezőhegyesi kórházat, melynek műszaki átadása a napokban lesz meg. A mezőkovácsházi járás kórháza kétszintes, 24 ágyas, 7 kórtermes épület, szakorvosi rendelővel, kezelővel és fizikoterápiával ellátva. Ezen kívül orvosi és nővérszobáról, valamint a kiszolgáló helyiségekről is gondoskodtak az épületben. — CORVINA-KONCERT. November 7-én este 7 órakor Me- zőkovácsházán, a művelődési házban ad műsort a budapesti Corvina-együttes. — ÉRTESÍTÉS! A Gyulai Megyei Kórházban (gyermekosztályon is) a beteglátogatás november 5-től, járványos hasmenés megbetegedés miatt további intézkedésig szünetel. Igazgató-főorvos, x A Sporfogadási és Lottó Igazgatóság — kaptuk a tájékoztatást az OTP Békés megyei Igazgatóságától — a soron következő (45. heti) forduló 13+1 találatos szelvényei között egy összegben — SPORTSZER-EXPORT. Az ARTEX 45 millió lírás olasz, 5 millió frankos francia, 1,5 millió dán koronás és 600 ezer márkás NSZK-beli megrendelést kapott sportlabdák, lovagló- és vívófelszerelések, valamint légfegyverek szállítására a közelmúltban lezajlott kölni Nemzetközi Sportszer- és Kempingbútor Kiállításon. külön 100 ezer forint jutalmat sorsol ki. Ez azt jelenti, hogy a telitalálatos szelvénnyel — az osztályba sorolt nyereményeken túlmenően — szerencsés esetben még külön százezer forint is nyerhető. Érdekességképpen említjük meg, hogy a szelvényen szerepel a Békéscsaba—Ganz- MÁVAG NB I. B-s labdarúgómérkőzés is. A mérkőzéseket egyébként szombaton játsszák le. Az e heti szelvények beérkezési határideje tehát kivételesen eltér a szokásostól: a tipp- szelvényeknek szombaton déli 12 óráig kell beérkezniük a kiértékelő helyekre! Teljes közművesítés, kétmillió forint járdára (Tudósítónktól) Füzesgyarmaton, a községi tanács az elkövetkező öt évre célul tűzte ki a fürdő további fejlesztését, a vízellátás javítását. 1975-re ei kívánják érni a község teljes közművesítését, a szennyvíz és a csapadékvíz elvezetését is. Ezenkívül mintegy 2 millió forintot fordítanak majd a járdák kiépítésére, felújítására. Természetes, hogy ehhez a mur kához a lakosság segítsége kell. Az elmúlt 15 év bebizony: tóttá, hogy a füzesgyarmatia szívesen vesznek részt a társé dalmi munkában, ha a község éj delkéről van szó. A lakosság 1 év alatt eddig több mint 1 mi: lió 400 ezer forint értékű társé dalmi munkát végzett. Ügyeletes riporterünk jelentii Elütöttek egy kerékpárost Békés és Borosgyán között Szekeres Rudolf békéscsabai lakos motorkerékpárjával elütötte az előtte szabályosan kivilágított kerékpáron közlekedő Ilyés Imre békési lakost. A kerékpáros könnyebben megsérült. Figyelmetlen volt a gyalogos Békéscsabán, a Kinizsi és a Csaba utca kereszteződésében Papp Ilona gyomai lakos körültekintés nélkül lépett le a járdáról és elébe került egy motorkerékpárnak, amely elütötte. Szerencsére figyelmetlenségének csak kisebb sérülés volt a következménye. — KENYÉRPAPÍR. Január l-től kezdve a városokban és a nagyközségekben papírba csomagolva kell a pékárut és a kenyeret kiszolgálni. A csomagoláshoz szükséges papírból a megye boltjai számára a Papírellátó Vállalat gondoskodik és november 10-től folyamatosan szállítja, hogy sehol se legyen fennakadás. — FIATALOK ÖNKÉPZÉSE. A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium III/F osztályának önképzőköre hetenként tart foglalkozást. A tanulók itt megvitatják egy-egy társuk „alkotását”. Legutóbb Varsányi Mihály tanuló saját szierzeményű dalát adta elő és novelláját olvasta fel a kör tagjai előtt. Viharsarki veteránok baráti találkozója Békéscsabán Szinte hagyomány már, hogy a Viharsarok veteránjai baráti találkozó keretében köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. Szerdán Békéscsabán, a MEDOSZ városi bizottságának székhazában rendezték meg az ünnepséget, amelyen Hunya István, a MEDOSZ országos elnöke, a viharsarki földmunkásmozgalom közismert vezetője méltatta a Nagy Október eredményét. A * 6 — ROMAN VETÖGÉPEK. A gépi kukoricavetés továbbfejlesztésére a megye mezőgazdasága 150 román pneumatikus vetőgépet kap, sorművelővel és műtrágyaszóróval ellátva. — TÖBB PÉKÁRUT FOGYASZ. TOTTAK. A szarvasi járás területén az első félévben megemelkedett a sütőipari vállalat egységeinek forgalma. A fellendüléshez nagyban hozzájárult, hogy a vállalat minden nagyobb községben saját kenyérboltot nyitott, melynek slágere a fehér cipó lett. — JÁRDAÉPÍTÉS. Békéscsabán, a VI. kerületben három utcában építettek járdát. Az Erdélyi soron 66, a Degré utcában 99, a Telep utcában 78 ezer forintos költséggel. Gsaba- szahadiban a tavaly megkezdett járdaépítést az idén fejezték be és 113 ezer forintba került. — A KONDOROSI DIÁKOTTHONNAK 87 lakója van. Ebből 27 tanuló 1.—5. osztályos, 32-en 6. osztályba járnak. Huszonnyolc gyermek a 7. és 8. osztály tanulója. Elsősorban a legnehezebb körülmények között élő bejárókat vették fel és az ifjúságvédelmi szempontból veszélyeztetett gyerekeket. — HEGESZTŐ-ÓRIÁS. Japánban megépítették a világ egyik legnagyobb manipulátorát. A gigantikus acélkerékkel 100 tonna súlyú darabokat is könnyen kezelnek. A négy és fél négyzetméter felületű hegesztőasztal vízszintes síkban forgatható, függőleges síkban pedig 110 fokra elfordítható. — RONGYGYÜJTÉS. Derekasan kivették részüket az úttörők a rongygyűjtő hetek munkáiból. Eddig legjobb eredményt négy iskola ért el a megyében. A szarvasi 2-es számú 4000 kilogramm, a békéscsabai 8-as számú 3546 kilogramm, a szarvasi 1-es számú 3300 kilogramm, a békési 3-as számú iskola tanulói pedig 2500 kilogramm rongyot gyűjtöttek össze és adtak át a MÉH-nek. megye minden tájáról csaknem száz aktíva és veterán érkezett Békéscsabára. Az ünnepeltek meghallgatták Hunya István beszámolóját. azután baráti beszélgetésen elevenítették fel a több mint fél évszázad előtti szovjet és magyar események legérdekesebb színfoltjait. A jubileumi alkalmából a MEDOSZ Békés megyei Elnökségének megbízásából Sarnyai Ferenc, a MEDOSZ megyei titkára több mint 24 ezer forint jutalmat osztott szét a legkiválóbb MEDOSZ- aktívák között. Ezután még órák hosszat együtt maradtak a veteránok és a fiatalabb szakszer-, vezeti funkcionáriusok s visszaemlékeztek a több mint fél évszázad előtti szovjet és magyar eseményekre, valamint a szakszervezeti munka sokoldalú fontosságára. A. — COCA COLA-PLAKÄT. Mást kezdték meg a békéscsabai -Kner Nyomdában a Coca Cola-plakáf gyártását a Likőripari Vállalat megrendelésére. Az üdítő itat reklámozásának érdekessége^ hogy egy olasz cég, mint vezérképviselő tartja kezében az egész világon a Coca Cola-reklá- mot. Emberévé' tigriskígyó Kelet-Pákisztónbon egy 8 éves kisfiú elment füvet szedni. Mivel már sokáig távol maradt, a szülők nyugtalankodni kezdtek és elindultak, hogy megkeressékJ Azon a helyen, ahol a gyermeknek tartózkodnia kellett volna, egy hatalmas tigriskígyót pillantottak meg. Megölték és megtalálták benne a lenyelt gyermek hulláját. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pák Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, HL em. Telelőn: 12—196, 12—296. Kiadja a BAkés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 5. Telelőn: ll—021, ll—05L Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hönaprs 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: M ősi