Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-30 / 278. szám

1969. november 30. 14 Vasárnap Szép célkitűzés a dobozi könyvtárban (Tudósítónktól) A napokban Dobozon, a köz­ségi tanács vb-ülést tartott, me­lyen két igen érdekes és figye­lemre méltó napirend szerepelt. A munkaképtelen öregek, be­tegek, közsegélyesek és csökkent munkaképességűek helyzetéről Tóth Károly, a szakigazgatási szerv vezetője számolt be. Elmondotta, hogy a nem ter­melőszövetkezetben levő munka- képtelenek eddig 270 forint se­gélyt kaptak személyenként, amit a jövő évtől 300 forintra emelnek fel. Majd szólt arról, hogy a köz- ségben 51 tartási szerződést kö­töttek, és azok betartják a szer­ződésben foglaltakat, amit rend­szeresen ellenőriznek. Ezt követően Szilágyi Elek könyvtáros előterjesztése hangzott el, amelyben értékelte a könyv­tár munkáját, szólt az anyagi és tárgyi feltételekről, majd pedig ismertette a. tervidőszak alatti rendezvényeket. Dobozon, a községi könyvtár­nak és a 3 könyvkölcsönzőjének együttesen az elmúlt évben 398, ez év harmadik negyedév végé­Vulkáni gázok 610 km/h sebességgel A francia országos kutatóköz­pont tudósai az Etnánál végzett vizsgálatok során megállapít­hatták, hogy a vulkánból kitörő gázok sebessége 610 km/h, hő­foka pedig elén az 1100 C°-ot. Eddig a kitörő gázok sebességét csak 180 km/h-ra becsülték. Mé­réseiket a vulkán egyik oldal- nyílásán, a „Bocca Nuova”-nál végezték, mely kereken 35 négy­zetméter, és 3200 méter magasság­ban található. re 949 főre gyarapodott az ol­vasók létszáma. A könyvállomány műfaji megoszlása az országos át­lagnak megfelelő. A szépirodal­mi könyvek iránt a legnagyobb az érdeklődés. A könyvállomány jelenleg 10 327 kötet, mely túlha­ladta az 1970-re tervezett 9567 kö­tet könyvet. Majd szólt arról, hogy ez év­ben többek között előadást tar­tott a községi könyvtárban Job­bágy Károly költő és Koszttá Ro­zália festőművésznö. Végül a tervet ismertette. Itt elmondta azt, hogy zenei részle­get szeretnének kialakítani, ahol elsősorban komoly zenei lemeze­ket, (Erkel, Bartók és Kodály), valamint a nyelvkészség fejlesz­tésére idegen nyelvű lemezeket akarnak vásárolni, mely elősegí­tené az ifjúság tanulását is. (Ormosi) Egyesült Vegyiművek 40 órás munkaidőre felvesz férfi vegyipari szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat. Alkalmaz továbbá heti 44 órás munkaidőben hegesztőket, szerelőket és lakatosokat. Munkásszállás, kedvezményes étkezés, szabad szombat. Jelentkezés személyesen vagy levélben: Budapest, XVII., Cinkotai út 26., Munkaügyi Osztály. 966 ÉRTESÍTJÜK kedves ügyfeleinket, hogy '■£. gázolaj- és gázszállítást, mint az elmúlt években is a legnagyobb megelégedésre, ez évben is házhoz szállítjuk. Megrendeléseiket 8—16.30 óráig személyesen Békéscsaba, Lenin u. 26. Telefonon: 11—453 szíveskedjenek leadni. Békés megyei Szolgáltató KTSZ 969 AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR FELVÉTELRE KERES ÁLLANDÓ MUNKÁRA 16 éven felüli női munkásokat ÜVEGOSZTÁLY ÓZÓ MUNKAKÖRBE. Szállást és étkezést biztosít a gyár. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. 20985 MÄV Vontatási Főnökség keres felvételre szakmunkásokat, műhelyi lakatosokat mozdony- vezető és kocsivizsgáló gyakornoknak, valamint érettségizett fiatalokat Diesel-motorvezető gyakor­noknak. További felvétel: mozdonyfűtő, kocsitakarító, segédmunkás. Műhelyben 44 órás munkahét, bel- és külföldi kedvezményes utazás, munkaruha, ruhapénz. Vidékieknek szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Békéscsaba, Fűtőház, munkaerőgazdálkodás. 142079 Azonnali belépéssel plakátragasztót vesz fel a Magyar Hirdető békéscsabai kirendeltsége, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja ?1. Közületek munkaerőigénye A Magyar Pamutipar, Budapest, IV., Üjpest, Erkel utca 33, felvesz női dolgozókat 15 éves kortól szövő vagy fonó betanulóknak, 18 éves kortól betanított gépi dolgozóknak. Lányok részére megfelelő szállást biztosítunk. Jelentkezés személye­sen vagy levélben a vállalat felvé­teli irodáján. 3465 ••• Igazgató első helyettesi (árufor­galmi osztályvezetői) munkakör­re, felsőfokú vagy középiskolát végzettségű, több éves kereskedel­mi vezetői gyakorlattal rendelke­zők, működésükre vonatkozó rész­letes önéletrajzzal ellátott, írásbeli pályázatát kérjük. A beosztással járó anyagi jövedelemszint, a kol­lektív szerződésben előírt besoro­lásban I. kategóriájának megfele­lően biztosított. Pályázatot Sze­ged, postafiók 59-re kérjük. 961 *** A Kőbányai Sörgyár malátagyári munkára felvesz 18 éven felüli férfi segédmunkásokat. Magas kereseti lehetőség. Kedvezményes étkezést, munkaruhát, munkásszállást biz­tosítunk. Természetbeni juttatás napi 2 liter sör. Utazási költség­hozzájárulást térítünk. Jelentke­zés : Munkaerőgazdálkodás, Buda­pest, X., Maglódi út 17. 613 ••• A Budapesti Fűszer- és Edesség- nagykereskedelmi Vállalat felvesz férfidolgozókat raktári és szállít- mánykísérői munkakörbe, Jó kere­seti lehetőséggel, teljesítménybér­ben. Anyagmozgató liftkezelőket órabérben. Munkásszállás van. Kedvezményes üzemi étkeztetést biztosítunk. Szabad szombat. Uta­zási kedvezményt adunk. Jelent­kezés: FŰSZERT, vn., Dohány u. 40. (Munkaügy, szombat kivételé­vel). 3450 ••• A Főv. Ruhaipari Vállalat, Szeg­halom, Május 1. u. 2. sz. alatti női fehérneműkészítő részlegében azonnal alkalmaz két gyakorlott varrógépműszerészt. Jelentkezése­ket önéletrajz, eddigi működés megjelölésével és fizetési igénnyel Budapest, VII., Dob u. 51. sz. alatti műszaki osztályunkra kérjük be­küldeni. Női dolgozókat melltar­tókészítésre betanítunk fenti üze­münkben. 951 ••• A Magyar Viscosagyár felvételre keres segéd-, betanított munkára férfi és női munkaerőt 40, 42 órás munkahétre, valamint gép­lakatos, gépszerelő, villanyszerelő, esztergályos, csőszerelő, kőműves szakmunkásokat 40, 42, 44 órás munkahétben való foglalkoztatásra. Bérezés kollektív szerződés és meg­egyezés szerint. Dolgozóink ré­szére munkásszállást, utazáshoz költségtérítést, napi egyszeri étke­zéshez hozzájárulást biztosítunk. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. Jelentkezni lehet: Nyer- ;esújfalun (Komárom megye, do­rogi járás) Munkaügyi Főosztályán hétfőtől péntekig 9—12 óráig. 4557 ••• A Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat 9. számú Gépjavító Al­Gépműhelyvezetöi munkakör betöltésére — technikusi képesítéssel, legalább 10 éves gyakorlattal, szaktechnikusi képesí­téssel legalább 5 éves gyakorlattal — a kardoskúti RÁKÓCZI MG. TSZ állást hirdet. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a termelő- szövetkezet elnökénél személyesen. Felvétel esetén útiköltséget térítünk, lakást biztosítani nem tudunk. 94026 Gépkocsitulajdonosok, figyelem! Gépkocsijavitás OTP- hitellevélre csak 1970. április 1-ig AFIT9 Autószerviz Békéscsaba 142074 lomása, Békéscsaba, hőkeze­lő szak- és betanított mun­kásokat, esztergályos, lakatos, hegesztő szakmunkásokat és se­gédmunkásokat vesz fel. Jelent­kezés az állomás munkaügyi elő­adójánál, Békéscsaba, Szarvasi út. 142033 • * • A Hódmezővásárhelyi Divat- kötöttárugyár felvételre keres 1 fő varrógépműszerészt a Csorvá- son felépült új telepünkre. Je­lentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Hódmezővásárhely, Ma­kói út 1. 69842 * • • A Békéscsabai Országos Sertés- hizlaló Vállalat I-es és II-es szá­mú telepe sertésetetőket vesz fel. 142043 ••• A városi közmű és kommunális üzem állandó munkára rakodó- és építőipari segédmunkásokat fel­vesz. Fizetés teljesítménybér sze­rint. Jelentkezés: Orosháza, városi tanács, II. emelet 16-os irodában. 34034 — A Békés megyei MÉK 2 fő hűtő­gépkezelő, illetve -szerelő és 1 fő villanyszerelő munkaköri felvételt hirdet. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés MÉK-kirendeltségen, Békéscsaba, Hajnóczi u. 142059 • * • A Békés megyei Gabonafelvásár­ló Vállalat István malom üzeme állandó munkára felvesz: 3 fő férfit szenesnek, 10 fő férfit se- segédmunkás-vállazónak, 3 fő férfit lisztmérőnek, 1 fő nőt se­gédmunkásnak. 142064 ••• Gépírónőt, érettségizett női admi­nisztrációs munkaerőket, raktári segédmunkához női munkavállaló­kat, takarítónőt és nyugdíjas fél- műszakos segédmunkást felve­szünk. FŰSZERT, Békéscsaba. 3790 ••• Singer géppel rendelkező bedol­gozókat kötöttáru varrására, vala­mint benndolgozónak kézelőt felve­szünk. Textilfeldolgozó Ktsz, Bé­késcsaba, Bajza u. 9. 142085 ••• Számlázógép kezeléséhez értő, közgazdasági technikumi végzett­ségű dolgozót keres felvételre a Férfifehémeműgyár Békéscsabai Gyára. Érdeklődni a személyzeti előadónál lehet. 142071 ••• Felhívás! Azok a varrni tudó nők, akik a fehérnemű-varrásban jártasak és saját varrógéppel ren­delkeznek, bedolgozás céljából je­lentkezzenek Békéscsabán, Lenin u. 16, Orosházán, Táncsics u., Vésztőn a községi tanácsnál, Me* zőkovácsházán a Férfifehérnemű - gyár bedolgozó részlegeknél. 142063 A Vldia Kereskedelmi Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szerdahelyi út, férfi segédmunkásokat és gép­írni tudó adminisztrátorokat keres felvételre. 62930 ••• Az MHSZ Békés megyei vezető­sége felvesz: 1 fő szakmai gyakor­lattal rendelkező motorszerelőt, 1 fő félműszakos pénzügyi könyve­lőt. Jelentkezni: Békéscsaba, Kini­zsi U. 11. 142058 ••• A 8. sz. AKÖV gyulai főnöksége felvesz raktárosi, autószerelői, for­galomirányítói és segédmunkás dolgozókat. 97425 ... Lósport Vállalat keres verseny- lóápolöi, lovaglási, versenylóhaj- tói, pályamunkási munkakörbe 14 évet betöltött és VIII általános is­kolát elvégzett fiatal fiúkat. Mun­kásszállást biztosítunk. Jelentke­zés: Budapest, vni., Kerepesi n. 9. Munkaügyi csoport. 4826 ... Felveszünk 16 évet betöltött vagy 1970. március 31-ig betöltő lányo­kat és asszonyokat szövő tanuló­nak. Fizetünk a betanulási Időre havi 1000,— Ft-ot és térítésmente­sen szállást biztosítunk. Betanulási idő: 3 hónap. Kereseti lehetőség betanulás után 2800,— forintig. Je­lentkezni lehet: levélben vagy sze­mélyesen. Gyapjúmosó- és Szövő­gyár, Munkaügyi Osztály, Buda­pest, XIII., Rajk László u. 70—74. «722

Next

/
Thumbnails
Contents