Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
K. Szabó Sándor: Rezdülés Kellett jönnöd, mint aszály végi zápor. Idegszál-gobelinem megszeltem. Eléd terítem magamból Magad, s Benned lázasan magam keresem. Ha felold az Idő konok végtelenje, mély titkú éjeken szőtt izomkoszorúmat Krétakörként Köréd kerítem... és addig vagy, mert vagyok, s eljövendölsz. Jankovich Ferenc: Pinceszeren Két ága van a Holdnak, pinceszeren danolnak, Őszi tó és aranyhíd, rózsa feje hanyatlik. A Nap-rózsa hanyatlik: vörös fény az aranyhíd... Vashengerek garatja, fürtök raját zúzatja Betonkádban gerezdek, fröccsé loccsant keresztek; vaskereket szerkesztek, rám tűz az ég, vereslek. Gyertya lobja a késen, táncol a szeg a présen — Vörös fény az aranyhíd, a Nap-rózsa hanyatlik. Pinceszeren danolnak — most indul el a Csolnak... öt ága van, hat ága van, száz ága van a Holdnak. Mucsi József: Október a Gyilkos-tó partján Logobott lángja az őszi erdőnek, minden égő fán a szívem táncolt. Mennyi szívem van ősz-időben nekem! ,V Hegyek homlokán ezernyi ránc volt. A tó mélyéből kiálló holt fenyők, mintha testemből nőttek volna ki. Mennyi karom van ősz-időben nekem! Jön-e segítségemre valaki! Pihés szellőcske egy ifjú nyírnek arany ruháját oldozta lágyan, az élő fenyők részegen bámulták, hogyan éled a szellőcske vágya. Az alvó tóra nyugalmas csend szállott, a hegyek hátán legurult a nap. Álltam a csendben, és néztem, néztem a szívem szikráit, hogyan táncolnak. Lacul-Rosn, 1969. október 15. Kovács Sebestyén: Vendégség Barázdák langyos lehelete nyugtat, araszolgatom a zsombolyos határt. . Víz bodrozik az érben: szellő rugtat, és akácfürtökön himbálja magát. Felszabadult szívvel bandukolok itt, meghívtak tegnap jó vadpaprikásra — s hogy közelgek, jönnek a félvad pulik, s vakkantva köszönnek rám, a barátra. ...Ha rltkázva is, de megtérek ide. A küzdés fiaként: idetartozom! Mert szívós a puszták pásztori hite. melyben magam is szabaddá oldozom. Kár volna itt időzni — szóbeszédért — mind idegen mi üres szó, a mi látszat itt, hol a szótlan derűt is megérték, kik hajdan jövőnk sűrűjébe vágtak. Egyórányi várazslat e vendégség. Üldögélünk. S csak szűkén, ha szó esik. De bográcsillattal meleg reméúység illan a felbukkanó csillagokig. Mert csendes, szófukar, hős robinzonok szigetét bár tengernyi gondok mossák — mint főárbócon a zászló, fellobog, és vartól ér az emberi okosság. jT Victor Vasareiy kiállítása a Műcsarnokban A műalkotást beleolvasztjuk a közösségbe \ ictor Vasarely, azaz: ” Vásárhelyi Győző neve talán a legtöbbet emlegetett, a legdivatosabb név napjaink nemzetközi képzőművészeti életében. Ne tévesszen meg bennünket a divatos szó, ezúttal, ritka kivételképpen, a jelzőhöz nem tapad negatív értelmezés. Vasarely művészete azért divatos, mert korszerű. mert hű kifejezője a hatvanas évek világának, annak a világnak, mélyet a maga képére és hasonlatosságára formált a szociális — az ő esetében nyugodtan leírhatjuk: a szocialista — gondolkodás és a modem technika. Vasarely célja, hogy a művészeti alkotást a közösség tulajdonává tegye, az emberi környezet alkotóelemévé, műveit tehát nem az ún. „éi-tőknek” szánja, hanem a tömegeknek. 1928—29-ben Portnyik Sándor „Műhely”-ében kezdte képzőművészeti tanulmányait. Megismerkedett a konstruktivizmussal, azzal a művészeti irányzattal, mely a geometrikus formákból alkotott rend segítségével akart úrrá lenni a kor szellemi életében dúló zűrzavar felett. Természetesen, a Horthy-rezsimben nem érhetett célt az a mozgalom, a tisztaságot, fegyelmet kifejező műalkotásokkal díszített egészséges munkás- lakónegyedek megmaradtak tervnek. Vasarely ebből a fojtó légkörből Párizsba menekült. A siker nem hullott az ölébe: 15 éven át alkalmazott grafikai munkákból élt, plakátot rajzolt, könyvet tervezett. De szabadságot csinált a szükség- szerűségből, ezekben a grafikai munkákban egész életművének a tervét vázolta fel: a műcsarnokbeli kiállításon meglepetve fedezi fel a látogató a művész első munkáiban az életmű egész tervét. S a mű hátterében meghúzódó, azt ihlető gondolkodást is. Vasarely ugyanis azért fordult a plakát, a könyvburkoló felé, azért tette munkáit sokszorosításra alkalmassá, mert azokhoz a tömegekhez kívánt szólni, akiknek a hirdetőoszlop, a tűzfal, a kirakat {»tolja a múzeumokat, elegáns kiállítási termeket. Tiszteletreméltó az a hűség, mellyel ifjúkori tervéhez mindig következetesen . ragaszkodott. A háború után — részt vett az ellenállási mozgalomban — láthatott hozzá a grafikai munkáiban kidolgozott terv megvalósításához. A sokszorosítás lehetősége kedvéért kezdetben a fekete-fehér színekre egyszerűsítette festményeit. Egyik képén fehér alapon átlós fekete vonalak alig észrevehető hajtásaikkal egy vágtató ló formáját idézik fel, megnyerő bájjal és könnyedséggel. Majd a fe- hérben-fekeiében megfogalmazott formákat két, egymás mögé helyezett üvegalapra festette, a formák- színek úgy változtak és alakultak, ahogy a néző mozgott előttük. Azt akarta, hogy a néző társa legyen az alkotásban, a műalkotásnak ne csak passzív szemlélője, hanem aktív résztvevője. A formák térbeli helyzete tehát a mozgás időbeliségével egészült ki a negyvenes években készült fekete-fehér művein. A formák szinte matematikai képlettel kifejezhető viszonyban vannak egymással. Színes táblaképein hasonló technikát alkalmazott, minden szín és forma olyan egység, mely úgy tartozik egymáshoz, mint az egyenlet két tagja, így alkot szerves egészet. Munkássá íjának az esztétikán túlmutató jelentőségét, így fogalmazta meg: „A mozgáson alapuló műalkotások olyan humanista tartalommal töltik meg a plasztikus művészeteket, mely egyaránt kifiaí e'zéE esztétikai, erkölcsi, gazdasági, társadalmi arculatára... Ez a művészet lendületet ad a gépi eljárások alkalmazásának, a művészi gondolatok cseréjének, közösségi terjesztésének... Ez a bolygó új folklore-ja.. I T jabb művei, geomet- rikus elemekből felépülő, hatalmas színes táblák, a kép síkján a tér több dimenzióját igyekeznek az optika törvényei alapján bemutatni. Olyan tér-problémák festői megoldásai, melyek közelebb vannak az építészet, sőt, a városépítészet feladatköréhez, mint a festészetéhez. Vasarely ugyanis arra törekszik, hogy a művészetnek olyan egységét teremtse meg, amint például a reneszánsz, melyben az ember új igényeinek megfelelően, minden művészeti alkotás — épület, festmény, szobor, dekoráció, használati tárgy — a nagy egység része. Művei tehát, kis túlzással: olyan várostervek, melyek a mai ember igényét, a mindenoldalú fejlődést lehetővé tevő környezetre, akarják kielégíteni. „A többszínű város — több6zínűségen burkolóanyagainak változatossága értendő: írja Vasarely —, tökéletes szintézist jelent számomra. A művészetek egybekapcsolásának élve a plasztika valamennyi ágát, kelti új életre, teljes funkcióban... A többszínű város valósítja meg azt az egyetlen építészeti szintézist, amely az anyagi tér plasztikai értékének olyan szellemi, lelki kiterjedést biztosít, amelynek kapcsolata van a jelenkori társadalmi szerkezettel. A műalkotást tehát beolvasztjuk a közösségbe”. | mponáló program ez, * művészeti megfelelője a modem technikának, mely lakható űrállomásokat tervez, olyan számológépeket épít, melyeknek memóriaegysége több információt tárol és közöl a pillanat tört része alatt, mint a világ legnagyobb könyvtárai. Vasarely művészete része annak a társadalmi átalakulásnak, melyet a szocializmus fogalmával teszünk érthetővé. Budap>esti kiállítása talán a legteljesebb, amit a művész valaha is, a világ bármely pontján rendezett. S ez nem véletlen. Vasarely ma is magyarnak vallja magát, mindent, amit elért, megvalósított, szeretné megosztani azzal a közösséggel, mely útnak indította. Sík Csaba Mi, férfiak... Balogh Ferenc felvétele
