Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-02 / 255. szám

KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Mohácsi Regős Fevenc Köszön tő Furcsa kararán Ó. Kovács István írása sokáig beteg vol­Soha sem láttam különö- ért, de nagyon-nagyon saj- tudja, sebb menetet. Ügy éreztem, náltam, amikor egy útka- tam. hogy talán a népvándorlás nyár ellopta őket tekinte- egy parányi kockája ele- tem elől. venedett meg előttem. Az Aztán egy jó óra múltán idős ember szamárháton úgy hozta dolgom, hogy ült. A zsíros, fekete csuli-' ugyanazon az úton, ame- szélű kalap alól pillátlan, lyen eltűntek szemem elől, fakókék színű szemek pis- gépkocsival haladtam a lógtak a rácsodálkozókra, megyeszékhely felé és az az arcára rászikkadt a bőr, egyik külterületi italbolt ritka, de legalább hónapos előtt ismét találkoztunk. A vékony szálú szakállába be- szamár mélyen lehorgasz- le-beleborzolt a szél. A vé- tott fejjél állt, a tehén, a kony nyakat csak körül- disznók és a kutya is fárad- vertte a nagyon bő ing, a föl- tan feküdtek, éppen olyan tos könyökű, szürke, kötött sorrendben, mint a menet- pulóver egy arasznyira ki- ben. Mozdulatlanul pihen- lógott az ujjatlan bárány- tek, csak a kutya emelgette összebújtoik“^’ bőr-bekeos alól. A színe- eberen a fejét. A furcsa hagyott nadrág szárai két kis öreg meg a bezárt aj- hatalmas, valahol az északi tót támasztotta és csak né- nópeknél használatos vas- zett maga elé. tagtalpú-fejű gumicipők. Meg kellett állnom, nem ben ért véget. Érzésem sze- tudtam tovább menni. Min- rint a két monstrum-cipő den furcsasága mellett tartotta egyensúlyban az volt valami tiszteletre mél- öreget a szamarháton, ^ ebben a céltudatos, ido- amelyet csak úgy szőrén ült mításszerű vonulásban, meg meg. aztán kíváncsivá is tett: A szamár mögött két- vajon honnan, hová, miért? három lépésnyire egy tehén ^ öreg egykedvűen ballagott, utána egy anya- válaszolgatott: az egyik koca, majd egy süldő sze- Körös menti községből in- degette lábait a tűző nap- dúlt neki a világnak, a tói felforrósodott Porban, szomszéd járás legtávo- vettem egy kis sajtot — ta- Legvégül egy fekete szőrű lábbá községébe igyekezett, pogatja a bekecs kidudorodó terelő kutya zárta be a fura Számolgatok: ez bizony jobb zsebét. — De még nem menetet, apró, figyelmeztető testvérek közt is, vagy 120 ettem ám, most csak pdhe- vakkantások közepette kilométer. Amikor a máért- niink, majd egy óra múl- kapkodta a disznók lábait, főj kérdezősködöm, diplo- ha csak egy fiél méternyit maiénak is becsületére váló is kilépett a sorból. Hol választ kapok: — Három jobbról, hol balról megíke- süldőt ott is h#gytam, a rülve a libasort, előresza­sógor se semmit.. Egy szóval se említi, hogy összeszólalkoztak, arcú, szőke fiatalasszony az seges sauren «ói vagy ő unta meg a kvár- öreg «minden zsebét més a kis öregre, mintha ]e en téiyt, arra viszont utalt, maikát is telerakja cukor­hogy tőle telhetőén megfi- körtével, kék szemeiben zetett. Hangjából azért va- sajnálkozás ül: — Mikor indultak? — kérdem. — Tegnap. — És hol éjszakáztak? — Hát, a megyeri erdő­ben ... Ügy mondja, mintha az lenne a legtermészetesebb, hogy akire ráesteledik, az húzódjon erdőbe. Eszembe jut: az éjjel esett is. — Nem fázott? Sajnálkozó pillantást vet rám, amiért olyan keveset tudok az életből. — Hogy fáztam volna, mele­gítettük egymást. A tehén olyan meleg ám, mint a ke­mence. Az úr még nem fe­küdt tehénnel? Szinte restelkedve vallom be, hogy nem, mire olyan szánakozva néz rám, mint aki nem is tudja akkor, hogy mi a jó. Tarisznyát vagy elemózsd- ás csomagot sehol se látok. — És mit ettek? Az öreg fejével is mu­tatva, körülnéz: — Nagy rétje van az is­tennek, magamnak meg ladt egy kicsit, sűrű fark­csóválások, kis kaffantások között felnézett okos, hű­szemeivel a kopott va... Nézem az órát, tizenegy. Ha vár még az évessel, « , ,, ,, . reggeli, ebéd, egybeesik, hugoméknal, nem szolhat a Biztosan ezt is akarja. Köz­ben beszélgetésünknek ta­núja is akad. Egy kedves adott volna arról, hogy elöl-hátul, minden rend­ben van, aztán gyoisan új- larn(j keserű csalódás érző- — Nincs nálam más _ r a elfoglalta a , irányi ^ amikor tovább mondja: mentegetőzik, helyét Kiálltam az ország- . ... útra és hosszan, tűnődve ~ Nem vagyok en ra- Az öreg arcara moho ki­néztem a különös menet utalva senkire, van nekem ^€“s,'f’ orul a Varatlan után és nőm is tudom mi- egy kis tanyám is. Csak € a — Finom ez nagyon, csak Szűk kis szoba, mim a telefonközpontok általá­ban. Az egyik csengő hosz- szan, türelmetlenül cseng, már talán másfél perce, de a telefonos kisasszony ép­pen egy másik vonalon be­szél. — És akkor azt mondom Gyuszinak: no nézd, fiam, legjobb, ha tudomásul ve­szed, hogy velem nem le­het játszani... érted? Hal­ló, halló, Terikém: jól hal­lasz? Várj, egy pillanat, felveszem már ezt az átok vonalat! Halló, ANANÁ­SZÉRT. Kit, kérem? Há­zon kívül van. No, szóval mondom: nézd, fiam, én nem az a lány vagyok, aki­nek te gondolsz, és ha így folytatod, vedd tudomásul, hogy az életben többé szó­ba sem állok veled! Halló, hallasz, Terikém? Mert egyszer együtt voltunk ví- kendezni, az még nem jo­gosít fel arra, hogy ilyen hangon beszélj velem! Ezt így megmondtam neki, kér­lek, a képébe! Legalább tudja, hogy mihez tartsa magát! Értesz? Várj, meg­int egy átok hívás, meg kell őrülni! Halló, ANA­NÁSZÉRT. Házon kívül van... Kosztolitz kartárs, ebédel... Kurityán kartárs, szabadságon ... Detre Jenő csúsztat... Kelemenné kül­földön ... Tordai kartásnő a minisztérumban. Halló? Nem kell mindjárt ideges­kednie, kérem! Az igazgató elvtárs itt van, igen. Kap­csolom. Halló, Terikém? Te, az arcát láttad volna a fia­talúrnak! Az álla is leesett, fiam! Ezután másképp be­szélünk, ezt láthatta raj­tam! Az igazgat asztalán megszólal a telefon. Feláll kis asztalától, ahol egy vendégével feketézett, az íróasztalához lép. — Bocsáss meg, egy pil­lanat! — Felveszi a kagy­lót. — Halló, Barta igaz­gató. — A zavar felhője úszik át arcán. — Termé­szetesen, Kamocsai elvtárs. Örömmel várlak. Tíz perc múlva itt is vagy? Értem. Szeretettel várlak, szer­vusz. — A telefon villáját lenyomja, és izgatottan tár­csáz. A központ jelentke­zik. — Tessék, igazgató úr. — Jolánka, szóljon Tabák bácsinak, hogy oltsa ej a lámpákat, és szaladjon le a Vadrózsába, aki ott van, ANANÁSZÉRT írta: Bárány Tamás azonnal jöjjön fel és fog­lalja el a helyét! Lazas munka! Megértett? — Igenis, igazgató úr — feleli Jolánka, és a banánt egy másik lyukba nyomja. — Hát akkor én búcsúzom is, Terikém, meg kell itt dögleni, hogy micsoda for­galom van ma! Lehet, hogy azért egy óra múlva hívlak! Szia! Az igazgató töprengő arccal lép vissza az asztal­kához, kiissza maradék, el­hűlt feketéjét. — Tyű, de meleg helyzet, a mindenit! — Kit vársz? — kérdi a vendég. — A főkönyvelőt, az irá­nyító szervünktől... — A cigarettadoboz után nyúl, kínálja a másikat. — Pa­rancsolj, gyújts rá! Örülök, hogy látlak, öreg fiú... A bankett óta nem irányitó szervünktől, meg­lehetősen bizalmatlan ter­mészetű pasas. Ügy is mondhatnám, kifejezetten gyanakvó... Mielőtt jóvá­hagyja a túlórakeretet, kér­lek, nem átallja ellenőrizni a vállalat villanyóráját, hogy volt-e elég fogyasztás, is találkoztunk. Hát mesélj, már úgy értem, az esti mi újság? A nézi. — Érdekes, nézd... el­aludtak a lámpák, és szinte észre sem lehet venni... Remek itt a külső világítás! Tulajdonképpen miért ég­nek a neoncsövek nálatok világos nappal? Az igazgató dik, s cinkosan hunyorít. órákban... — Elmosolyo­dik. — Ezért aztán egész a mennyezetet ég nálunk a villany! A vendég meglepetten mered rá. — Reggeltől estig? — Reggeltől estig! — ne­vet az igazgató. — Csinál­juk a villanyszámlát! Ha ennek a Kamocsinak ez kell! Most jön, képzeld, le­elmosolyo- 0ivasni a villanyórát... Még szerencse, hogy előtte — Kérlek... , de egy- mindig ideszól telefonon! más között! — tudod, szo­ciálisan érző főnök va- Ven(Jég el sem moso­gyok... No mar most, azt iyodik. is tudod, hogy az ananász- ’ . forgalom nem a legegyenle- ~ os nem ezerÉ tesebb az országban. Ugye- sz°l csendesen- bár. néha hónapok is el- Hanem? telnek, amíg érkezik egy- — Azt hiszem, el akar egy szállítmány. De a mun- búcsúzni. Tegnap áthelyez. katársaim nem fizethetnek ték. erre rá, elvégre nem az ő — Ugyan. . . I Honnan bűnük, hogy nincs elég de- veszed? vizánk, ananászra... Ez a — Ma reggel neveztek ki Kamocsai főkönyvelő, az a helyébe. sok legyen — és bizonyí­tásképpen jóízűen beleha­rap egy szép sárgába. A gyümölcs édes levéből né­hány csepp a ritka szakál- lon go raj végig, aztán az ormótlan gumicipőkön fe. jezik be pályafutásukat. Míg jóízűen eszeget, eltű­nődöm. Egy idős ember el­indult az országúton, való­színűleg minden vagyoná­val. Nem panaszkodik, nem vádaskodik. Egy élet sok tapasztalata sorsába böl­csen belenyugvóvá érlelte. Kitelt a becsület, hát to­vább kell állni egy házzal. Nincs más választása. Azért mégis: egy nehéz sorsú ember élete alkonyán az országutat rója, magáraha- gyottan. Valami vagy in­kább valaki vándort csinált belőle, erdőben éjszakázik, bozót a fedele, tehén a pár­nája. Nem emberhez mél­tó, semmiképpen. És ki tudja, mit hoz az út vége, befogadják-e, ahová megy, jut-e egy sarok számára? Sajnálom nagyon a kis öre­get A kis fekete kutya türel­metlen csaholással jelezte, hogy felsorakoztak és a kü- lünös menet elindult. A kis öreg még egyszer vissza­nézett, kalapjához emelte a mutatóujját és elment úgy, hogy még a nevét se tu­dom.

Next

/
Thumbnails
Contents