Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-06 / 231. szám
fCÖROSTAJ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET F öldrajzilag távol — barátian közel A KORÁBBI TALÁLKOZÁS és az azt követő folyamatos levélbená találkozások érthetővé teszik, hogy e viszontlátogatást kölcsönösen nagyobb izgalmak előzték meg. Az is természetes, hogy a megérkezéskor már ugyanaz a közvetlenség jellemezte a hangulatot, ami a búcsúzást a tavasszal. A program — mint az előzetes tájékoztatás már körvonalazta, gazdag, sokoldalú lehetőséget nyújtott a történeti romantikában, néprajzi érdekességek tekintetében kimeríthetetlen Nógrád megismerésében. Az orosházi és a salgótarjáni honismereti szakkörök kölcsönös baráti látogatásáról ÉVRŐL ÉVRE egyre több és több honismereti szakkör működik az általános és középiskolákban országszerte. Azok a szakkörvezetők, akik a mozgalom kibontakoztatásától kezdve rendszeresen részt vettek a Népművelési Intézet, újabban a Hazafias Népfront által évenként más és más helyeken rendezett több hetes tanfolyamokon vagy pár napos konferenciákon, valahány alkalommal új meg új arcokat fedezhettek fel az összegyűltek soraiban. Sok kellemes baráti és elmélyült szakmai kapcsolat alakult így ki, s a tapasztalatcserék során a honismereti munkának mintegy országos hálózata épült ki. A szakköröknek különféle pályázatokon és seregszemléken való eredményes szereplése igazolta a szakkörvezetők széles körű barát- kozásának tartalmasságát. A szakkörvezetőknek ilyen — alkalomszerű — találkozási lehetőségén túl azonban felmerült a szakkörök tagsága találkozásának igénye is. Az ifjúság soraiból kiemelt legjobbak részére ezt az igényt igyekezett kielégíteni a KISZ Központi Bizottsága által az utóbbi években szervezett nyári országos ifjúsági honismereti tábor. Ez azonban — érthető módon — távolról sem jelenthet megoldást a sokkal szélesebb Körű, demokratikus jellegű igényeket illetően. Sokkal több szakköri tag számára kell lehetővé tenni, hogy szűkebb pátriája megismerésén túl, megismerkedhessen hazája más tájaival és az ott élő népcsoporttal. EZ A GONDOLAT inspirálta az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium honismereti szakkörének vezetőségét, amikor a szakkör vezetője és a salgótarjáni múzeum igazgatójának — Kovács Jánosnak — régebbi barátságára alapozva kapcsolatot teremtett a bányászváros Madách Imre Gimnáziumának szakkörével, kölcsönös baráti vendéglátásra buzdító javaslattal élve. A javaslat azt tartalmazta, hogy az orosháziak vendégül látják a salgótarjáni szakkör tíz tagját öt napra, a tavaszi szünetben. Az elhelyezést egyéni vállalással a szakkör helybeli tanulóinak szüleinél oldják meg. A programban bemutatják a Viharsarok nevezetességeit. És tervük megvalósíthatósága érdekében azt is megemlítették, hogy a vendégeket mindössze az oda- vissaautazás költsége és az egyénenként méretezett zsebpénz mennyisége terheli. Nagy öröm volt, hogy a salgótarjániak hasonló feltételekkel szívesen fogadták a meghívást. Az első találkozóra sor is került — a terv szerint — a tavaszi szünetben. Az orosháziak által szervezett program — azt a célt szolgálva, hogy a merőben más földrajzi viszonyok között, merőben más életformák szerint élő, vidékről jövőknek bemutassa a Tiszántúlt, népének életével együtt, egyebek mellett a következőket tartalmazta: ISMERKEDÉS OROSHÁZÁVAL. a Viharsarok egyik fellegvárával. A látogatás időpontja kedvezett a szakkörök célkitűzéseinek, hisz a város éppen ez évben ünnepli alapításának 225. évfordulóját, és a jubileumi év gazdag esemény- sorozatának kialakítása során természetszerűen eleven helytörténeti tevékenység bontakozott ki, melynek eredményeképpen a vendégek alaposabban megismerhették a történelemkönyvből tanult „véres május elseje” színhelyét. A város történetéről a helyi múzeum igazgatója, Nagy Gyula tartott előadást, a környék néprajzi sajátosságairól pedig e sorok írója. Kiemelkedő és megható volt az a találkozó, amit — meglepetésként — a salgótarjáni fiatalok és azok az orosházi öregek között hoztunk létre, akik 1919-ben mint vöröskatonák vettek részt a Salgótarján környéki harcokban. A mintegy tizenöt veterán visszaemlékezése a forró napokra, mély érzéseket kelthetett a szakkörök tagjaiban. Érdekes eseményként találkozhattak a szakkör vendégei az orosházi gimnáziumnak azzal a kezdeményezésével, hogy az ország Táncsics Mihályról elnevezett középiskolái számára tanulmányi és sportversenyt rendeztek. Az első ízben éppen ekkor lezajló verseny résztvevőinek — kaposvári, siklósi, kisbéri diákokkal is véleményt cserélhettek, kapcsolatokat létesíthettek. (E nemes vetélkedőt évenként más és más — Táncsicsról elnevezett — iskola rendezi; 1970-ben a kaposvári.) Gyula, mint Békés megye egyik kulturális gócpontja és mint országos hírnévre szert tett fürdőváros bemutatása. Az egész napra tervezett városnézés programjából maradandó élmény lehetett az Erkel-emlékki- állítás, a vármúzeum, a valóban szép Várfürdő-kör- nyék, és hangulatával az egész, kedves békési város. Látogatás Hódmezővásárhelyen. Arra törekedve, hogy minél több jellegzetes települést láttassunk, a kis- birtok és agrárproletár-sze- génység (volt) Orosházája, a korábbi megyeközpont pozíciójának lehetőségei által jellegzetes kisvárossá fejlődött Gyula mellett a jómódú — középbirtokos Hódmezővásárhely ígért és nyújtott,sok érdekes tanulságot. A tipikus alföldi város külsejével és hagyományőrző kultúrájával szép élmény volt. A Tomyai-ki- állítás és a róla elnevezett múzeum gazdag, színes, látványos kiállításai lebilin- cselően vallanak a vidék régebbi és közelmúlt életformáiról. A jelenlegi megyeszékhely, Békéscsaba bemutatása. A városnéző séta során az új élet dinamizmusa — a régi mellett az új előretörése ragadhatta meg az idegent. A megyei múzeum állandó kiállítása pedig a középkortól napjainkig reprezentatív anyaggal szemléltette a megye népének küzdelmekkel teli útját a sokféle szolgaságon át a szabadságig. TERMÉSZETES, hogy közben-közben állandó beszédtéma volt a szakkörök tevékenysége, az egymás munkája iránti érdeklődés, és bizony mire „belejöttünk volna”, már el is repült az a néhány nap. Egyöntetű volt azonban a vélemény: nem bánta meg senki, hogy „föláldozta” a tavaszi szünetet. A szakkörök tagjai a várható viszontlátás reményében búcsúztak, és a folyamatos levelezések tanúsága szerint valóban szép, tartalmas baráti kapcsolatokat alakítottak ki. Bár a nyári nagyvakő- ció alkalmasnak látszik hasonló program megvalósítására, az ifjúsági táborok, KISZ-tanfolyamok sokasága már-már reménytelenné tették a viszontlátogatást. (Véletlen vagy nem véletlen, a honismereti szakkörök tagjai csaknem valamennyien jelentkeztek a nyári munkatáborokba!) A salgótarjáni iskola és az iskola honismereti szakkörének fáradhatatlan vezetője — Leblancz Zsoltné —, azonban lehetővé tették, hogy az orosháziak kirándulására sor kerülhessen. (Érdekes és tanulságos lenne a szervezésről külön írni, mert az megmutatná, hogy milyen helybeli felsőbb szervek, hogyan fogadják némelyek lelkes munkáját.) A merész lendületességgel újjávarázsolt Salgótarján maga volt az egyik leg- megkapóbb élmény. A szinte napról napra változó városkép külön krónikásokat igényel, ha meg akarják örökíteni a holnap számára. Csodálni való volt az üveggyár hagyományos munkamódszerekkel készülő sok-sok remeke, méreteiben lenyűgöző az acélgyár üzemeinek ritmusos keménysége. De az a lehetőség is, melyet az üzem dolgozóinak művelődéséhez nyújt. Mifelénk egy megyei művelődési otthon csak halvány mása ennek az üzeminek. A legmeghatóbb élmény pedig a bányákra épült város elmúlt bányászsorsát őrző bányamúzeum volt. Egész napos körutazás során lehetővé tették barátaink, hogy — ha mindent befogadni nehéz is lett volna — képet alkothassunk magunknak, az aföldi ember szemével nézve különösen szép hazájukról. Nógrád sok szépségét és értékét villantották föl. Eljutottunk Benczúrfalvára, id. Szabó István Kossuth-díjas szobrász műtermébe, ahol megcsodálhattuk a népből jött művésznek a fajtájához való ragaszkodásából származó sok szép alkotását. Szécsényben a Rákóczi-emlékszoba, Cseszt- vén a Madách-kúria szép kiállítása, Balassagyarmaton a Palóc-múzeum kiállításai, Hollókőn a népviselet, a jellegzetes építkezés, a vár és egy híres fafaragó népművész, Kelemen Ferenc megismerése volt a múlhatatlan emlékű élmény. Természetes, hogy a Salgótarján környéki várak — Salgó és Somoskő — sem maradtak ki a programból. A találkozás fő célkitűzései közül a szakmai tapasztalatcserét szolgálta az is, hogy az egyik közeli. községbe — Etesre — néprajzi gyűjtőutat szerveztünk. Itt a gyűjtést megelőzően Kerónyi Dániel, nyugalmazott iskolaigazgató, a község történetének és néprajzának fáradhatatlan kutatója mutatta be a települést, majd az iskolamúzeum gyarapítására eredményes akció következett. MINDENT FÖLSOROLNI sem lehet, annyi élményt nyújtott a vendégeskedés. A két szakkör számára azonban sok-sok tanulsággal szolgált, amelyekről e helyen ugyancsak nem lenne alkalmas beszámolni. Közülük annyit mindenesetre ideírnánk, hogy ennek a megvalósult cserelátogatásnak nagy a lelkesítő hatása, és a honismereti mozgalom további fellendülésében bizonyára alkalmas szervezési formák egyikeként kezdetnek nem volt hiábavaló. Beck Zoltán Kiss Attila Portré Csanády János: Egy pillanat a Szent Márk téren Mezítláb, mint az indiánok, — rézszín villódzás bőrükön — a Palazzó szán Markón álltak, mellettük tenger, fényözön; özön-nép, néptenger a téren, hangok, egy magyar hegedű, s a reneszánsz-bizánci oszlopok aranyában a puritán, vöröstéglával borított óratorony; becövekelve kiáltó jelként az időbe, amely munkára sürget! — Kihajt az oszlopcsarnokok öleléséből: vár a tenger, a nagyvilág, India, Afrika, Szicília, a Peloponézosz. Ó-Velence Köztársasága: visszaérzel pár-ezer évet, forró napjára vár a tenger: ketten a felhabzó tömegből mezítláb, mint az indiánok, — a csípőre hurkolt pulóver, mint ős-asszonyok bőr kötője, lágyan ölelte át a lányt ott. — Ök ketten tudták, pillanat csak, míg itt állnak a népözönben fényözönben a Szent Márk téren, azután, mint akit kilöktek, talpuk alatt suhan a tenger, jöhet Gibraltár, azután a nyílt Atlanti-óceán; egy farm Illionisban, egy egyetem New York dzsungelében, egy új város Szibériában, vagy talán Murmanszk, Vlagyivosztok, Leningrád. Moszkva; — egy pillanat csak, egy pillanat a Szent Márk téren, míg elmozdul a Világ-óra Napra-szerelt Nagymutatója, s karcsú testük aranyat perget a végtelen idő porába.
