Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-30 / 252. szám
iimm Oktober 30. Ctftórtfik-ÍV '■Q oí ■ah ■*£ _.fr •3.-,f. •1 $ le fi. Elhunyt Budák András elvtárs ' Háromévi súlyos betegség után, október 28-án, 75 éves korában elhunyt Hudák András elvtárs, tótkomlósi kommu- . nista, a Szocialista Hazáért Érdemrend, valamint a Szocialista Munkáért Érdemérem ezüst fokozatának tulajdonosa. Hudák elvtárs négy évtizeddel ezelőtt, 1929-ben jegyezte el magát a munkásmozgalommal, azóta híven, töretlenül szolgálta az eszmét melynek hirdetője, harcosa lett. Tagja volt a megyei, á járási pártbizottságnak, a megyei revíziós bizottságnak, sokat fáradozott a községi pártbizottságon. 1966- ban súlyos betegsége megakadályozta a további pártmunkában. Hudák András elvtársat ma délelőtt 10 órakor a tótkomlósi temetőben helyezik örök nyugalomra. Búcsút vesz tőle Dumitrás Mihály, a megyei és a járási pártbizottság tagja, a járási tanács vb nyugalmazott elnöke, az elhunyt régi harcostársa. A községi párt-, tanács, társadalmi és tömegszervezetek, a lakosság nevében Jambrik Mihály, a Tótkomlósi Községi Tanács V. B. titkára búcsúztatja Hudák Andrást. Fogadás a török nagykövetségen Ismail Soysal, a Török Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából szerdán fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Nagy József né köny- nyűipari miniszter, dr. Beresz- tóczi Miklós, az országgyűlés al- elnöke, dr. Bognár József, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes, Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, György Gyula kohó- és gépipari miniszterhelyettes, továbbá a gazdasági, a társadalmi és a kulturális élet számos más ismert személyisége. Ott volt a fogadáson a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. (MTI) fiz új bonni kabinet politikáját csak a kormány konkrét lépései alapján lehet megítélni Brandt nyilatkozatának visszhangja A ■■■-. ■ •íi Varsó p‘r Szerdán az Összes varsói lap *’’első oldalon ismerteti Brandt -kancellár kormánynyilatkozatát. v'-'A Trybuna Ludu bonni tudósítója- kiemeli Brandtnak a legyei—nyu* gatnémet kapcsolatokra vonatkozó rövid megállapítását: „A szö,, vetségi kormány javaslatot tesz a ..Lengyel Népköztársaság kormá- A" nyáriak tárgyalások megkezdésé- •'*'íe,' S á tárgyalásokon meghatá- ^ rözzá ihajd Wladyslaw Gomulka j 1969. május 17-i beszédével káp- tcsdlatos álláspontját”. *■'" A tudósító rámutat, hogy Brandt hajlandó aláírni az atom- f^syverek terjedését tiltó egyezményt, majd- aláhúzza: „Bonni megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy a Kiesinger-kormániy 1966-os 'myUátköWtátóí, eltérően Brandt nem ismételte meg Bonnak az egpsz .Németország képviseletére támasztott igényét”. A Trybuna. Ludu megemlíti, hogy a keresztény képviselők többször félbeszakították Brandt expozéját „Minden jel arra mutat, hogy a Bundestag szerdán kezdődő' kétnapos vitájában a CDU—CSÜ általános támadásba megy át” — emeli ki végül a lap. Ä Zycje Warszawy első oldalas bonni jelentésének címe: ..Brandt kancellár kormánynyilatkozatában bejelentette, hogy javaslatot tesz Lengyelországnak a tárgyalások megkezdésére”. — A Varsót közvetlenül érintő ■ ' kérdésről, vagyis a nyugati len* gyei hatátoknak az NSZK részéről történő végleges elismerése ügyéről Brandt nem nyilatkozott, de bejelentette, hogy tárgyalásoPj kát kezd erről a témáról — írja j a lap. — A kormányhoz közelálló , körökben hangoztatják, hogy * Brandt a lengyel kezdeményezés- jf re adott válaszának konkrét szö- ‘ vegét ki akarta kapcsolni a kép- ? viselőházi vitából, hogy a CDU— i CSU jobfyszárnynak ne adjon le* hét őseget nacionalista kSrohaná- V sokra. , — Brandt új módon, közelítette ; meg az NDK és az NSZK viszonyának kérdését — folytatja a j: lap —, megállapította ugyanis, 1 hpgy „Németországban két állam '< létezik”. Az NDK minisztertaná- ;* csának kormányszintű lárgyaláso- t kát javasolt az együttműködési . szerződés megkötéséről. Brandt 1 ugyanakkor lehetetlennek tartja az NDK nemzetközi jogi értelem- I ben vett elismerését, mivel a Né- :i metorszáabari létező két állam !j „nem lehet egymás számára egy- ! idejüleg külföld”. Prága "Az új nyugatnémet kormány piégrarftnyi latkozatárói szóló első csehszlovák sajtókommentárok elő elsőként olyan bonni kormánynyilatkozatot, amely az NDK-t nevén nevezi és két német! állam létezéséről beszél. Az új bonná kormánynak az NDK-val kapcsolatos álláspontja mindazonáltal bizonyos csalódást keltett —, állapítja meg a Búdé Právó bonni tudósítója. Brandt kormánya ugyan elsőként ismeri el a másik német állam létét, de változatlanul igényt tart a kizárólagos képviselet jogára, s nem rhond le a lejáratott Hallstein-doktrináról. Az NDK irányában elfoglalt nem realista magatartás azonban nyilvánvalóan nagymértékben akadályozza a két. német állam kapcsolatainak javulását, még ha Brandt hangsúlyozta is, hogy miniszteri szinten hajlandó tárgyaim az NDK-val. KétsAtelen, hogy a kormánynyilatkozat érdekes dokumentum, s a korábbi bonni kormányokéhoz képest reálisabb politikai irányzat nyilvánul meg benne. Ám, sajnos több vitás álláspontot és néhány olyan megfogalmazást tartalmaz, amely eltérő értelmezésre ad módot. Ezért — mint már többször rámutattunk — Brandt kormányának csak konkrét lépései alapján lehet megítélni az új bonni kabinet politikáját — írja a Rudé Právó bonni tudósítója. Párizs A folyamatosság és a megújítás^ jegyébe helyezte bemutatkozó beszédét Willy Brandt új nyugatnémet kancellár — hangsúlyozzák a szerdai francia lapok. A folyamatosság elsősorban a belpolitikára. a megújítás főleg a külpolitikára vonatkozik. De az előző kormányok politikájának a nyomai a külpolitikán is felismerhetők. Az Humanitében Yves Moreau belpolitikai tekintetben elsősorban azt bírálja, hogy Brandt szemmel láthatóan, előde nyomdokain halad, amikor a Bundeswehr megerősítését ígéri, s a legteljesebb hallgatásba burkolózik a neonácizmus irányába. Ami a a külpolitikai szándékokat illeti, azokat az új kancellár nem túlságosan pontosan határozta meg. Ebben a vonatkozásban a folyamatosság jeleként kell értékelni Bonn NATO-hoz fűződő kötelékeinek megerősítését és a közös piacba való brit felvétel támogatását. Ezzel szemben az európai kollektív biztonsággal foglalkozó konferencia elvének elfogadása és annak megerősítése, hogy hamarosan aláírják az hogy ez irányú szándékainak minden1 értékelése még korai lenne. Igaz, nem ismételte meg elődei példáját, akik hasonló alkalmakkor nem mulasztották efl, hogy visszaköveteljék mindazokat a területeket, amelyek egykor a harmadik birodalomhoz tartoztak. De Willy Brandt is tartózkodott attól, hogy elismerje a jelenlegi európai határok megváltoztatha- tatlanságát. A cikkíró pozitívan értékeli azt is, hogy Brandt, bár kevésbé kifejezetten, mint vasárnapi interjújában, de elismerte, hogy két német állam létezik, s hogy ezeknek égyriiás között jószomszédi viszonyt kell kialakítaniuk. De nem vonta le ebből a logikus következtetést: az NDK jogi elismerését. Ha Willy Brandt valóban őszin. tén gondolta a kormányszintű tárgyalások megkezdését NDK-val, nem kétséges, Kádár János látogatása Szolnok megyében Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán kétnapos látogatásra Szolnok megyébe érkezett. Ütjára elkísérte Bálint József, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Somogyi Sándor, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője és Katona István, a KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője. A Központi Bizottság első titkárát a megye vezetői — Csáki István, a párt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnöke és Gá] Gyula, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke fogadták. (MTI) Erdélyi Károly kiilügyminiszterhelyettes Prágába utazott Szerdán elutazott Prágába Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes, aki a gyógyszabadságon levő Péter János külügyminiszter helyett a magyar kormány képviseletében részt vesz a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek tanácskozásán. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt dr. Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és a nagykövetség több munkatársa. (MTI) Rendezzenek Hiúsági vflágközgyulést az ENSZ-ben New York Az ENSZ-közgyülés keddi plenáris ülésén a küldöttek folytatták annak a javaslatnak a megvitatását, amelyet az ENSZ fennállásának 25. évfordulóját előkéTunézia: 501 halott semmi akadálya e tárgyalások megkezdésének, hiszen az NDK erre vonatkozóan már több mint 120 javaslatot tett. A kormánynyilatkozat kétértelműségei és következetlenségei után majd a tettekből lehet megítélni Brandt politikáját. (MTI) Tunisz A tunéziai Kormány szóvivője szerdán közölte, hogy az ítéletidő az országban egy hónap alatt a kormány adatai szerint 501 ember halálát okozta, 132 008 személy hajléktalanná vált, 55 000 lakóépület pedig megsemmisült. A legtöbbet szenvedett területen, Sousse Kormányzóságban, a szerdára virradó éjjel ismét hatalmas eső zúdult, összesen több mint 30 millió dollárral egyenértékű károk keletkeztek a közutakon, a vasútvonalakon, vala- az i mint a villany- és telefonvezeté- hogy kekben. Legalább három év kell a kiheveréséhez. A súlyos helyzet ellenére — mint kedden este közölték — a vasárnapra kitűzött elnök- 9 törvényhozási választásokat időben megtartják. Burgiba elnök megpályázza a harmadik ötesztendős ciklust is. (MTI) szító bizottság terjesztett elő. A felszólalók támogatták a bizottságnak azt az indítványát, hogy a jubileumot a „béke és haladás” jelszavával tartsák meg. A szónokok támogatták azt az elgondolást is, hogy valamennyi ország fiatal képviselőinek részvételével tartsák meg az ifjúsági világközgyűlést. Ezen a találkozón azon országok képviselői is részt vennének, amelyek nem tagjai az ENSZ-nek. (MTI) Amerikai felderítő repülőgépet lőttek le Kína felett Peking Az Oj Kína hírügynökség jelentése szerint kedden, a Kínai Népköztársaság déli része fölött lelőttek egy pilóta nélküli amerikai felderítő repülőgépet, amely nagy magasságban repülve, megsértette az ország légiterét A KKP Központi Bizottságának katonai tanácsa napiparancsban tüntette ki azt az üteget, amely a kalózgépet ártalmatlanná tette. Mint a kínai hírügynökség közölte, 1964 óta ez volt a Kína fölött lelőtt 19. amerikai pilóta nélküli repülőgép. (MTI) Dr. Bencze János: II mezőgazdasági tsz-ek belső ellenőrzése o Az ellenőrző bizottságok minő- összetételének megváltoztatása után nélkülözhetetlen követelmény, hogy az illetékes szervek biztosítsák: az ellenőrző bizottságok elnökei és tagjai rendszeresén vegyenek részt az ellenőrzéssel összefüggő továbbképző tanfolyamokon, előadásokon, tapasztalatcseréken. Fontos, hogy folyamatosan és rendszeresen biztosítsák számukra az ellenőrzési munkával összefüggő információkat. Figyelemmel a megnövekedett feladatokra, az ellenőrző bizottság munkájában biztosítani kell Végül, de nem utolsósorban indokoltnak látszik, hogy az ellenőrző bizottságok tagjai részére a vizsgálatban eltöltött időre járó díjazást olyan módon rendezzék, hogy abban kifejezésre jusson az anyagi elismerés. (Ez a kérdés véleményem szerint központi, TOT állásfoglalást is érdemelne, mert az ellenőrzést végzők általában magasabb szintű munkát végeznek az ellenőrzés során, mint az ügyrend szerinti munkaterületeiken.) Ahhoz, hogy az ellenőrző bizottság fokozni tudja munkája hatékonyságát, többirányú koordinációra és megalapozott tervszerű■i kiemeük. hogy Brandt terjesztett a megfelelő tervszerűséget. Ennek érdekében célszerű általában ségre van szüksége, atomstop- ♦ éves, de nagyobb és szerteágazóbb Az üzemen belüli feladatok kő- egyezményt, méltó a helyeslésre, t tevékenységet folytató szövetke- zé. mindezek előtt az ellenőrző bi- A szocialista országokhoz fűződőt zetekben féléves munkaprogramot zottság — figyelemmel a saját kapcsolat kérdésében azonban! készíteni és az ellenőrzést asze- vagy szövetségnél működő revizo- Brgndt annyira diszkrét volt,t, rint végezni. rí csoport — vizsgálati tervét célszerű meghatározni és egyeztetni. Sokan úgy vélik, hogy ezzel a kialakuló apparátussal majd a termelőszövetkezetek egész gazdálkodását lehetséges ellenőrizni. Véleményem szerint ilyen nagy tervek és célkitűzések irreálisak. Helyette hatékonyabbnak látszik, ha szinte üzemenként differenciálják az ellenőrizendő területeket, mert a lazaságok adott termelő- szövekezetekben sajátosan — a vezetők és dolgozók felkészültségétől, munkájától függően — jelentkeznek. Ezek a területek minden zárszámadási beszámoló alkalmával, az évközi közgyűlések, küldött- gyűlések, de nem utolsósorban a még gyakrabban tartott vezetőségi üléseken felszínre kerülnek. Éppen ezért, ma már szükséges, hogy az ellenőrző bizottság elnökét, ha nem tagja a szövetkezet vezetőségének, minden vezetőségi ülésre rendszeresen meghívják. Azon hozzászólási joggal részt vehessen. Ez a legjobbnak ígérkező módszere annak, hogy a termelőszövetkezet vezetősége és az ellenőrző bizottság között állandó kapcsolat alakuljon ki, ami a kitűzött ellenőrzési és együttműkö-