Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-25 / 248. szám

1969. október 26. 11 Vasárnap ft következő években a fejlesztésére téglagyárak jelentős kerül sor Egyre több építőanyagra van szükség — Kevesebb lesz a nehéz fizikai munka hajtottuk végre. A dolgozók át­lagjövedelme nem csökkent, ha­nem 3,8 százalékkal emelkedett. A vállalat sok nőt foglalkoz­tat, ezért Békéscsabán mindkét gyárban egy-egy napközis böl­csődét és óvodát tart fenn. Mint­egy 120 gyermek számára van hely. Egészséges körülmények között nevelkednek, étkezésük, ellátásuk kifogástalan. Rendsze­res orvosi felügyelet alatt áll­nak. Gondoskodik a vállalat dolgo­zóinak étkeztetéséről is. Békés­csabán ezt a feladatot az Alföl­di Üzemi Vendéglátó Vállalat, míg a vidéki gyárakban az ál­talános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek vendéglátó egysé­gei látják el. Évenként 220 ezer ebédet szolgáltatnak ki. Békés­csabán, a legnagyobb gyárunk­ban szépen berendezett, tágas ebédlő áll a dolgozók rendelke­zésére. Ugyancsak nagy gondot for­dít a vállalat az egészségvéde­lemre is. Az üzemi orvos nem­A központi gépműhelyben fordítókorongos tolópad készül, mely majd a mezőberényi Il-es számú gyárba kerül. Tudvalevő, hogy az építkezés Magyarországon rohamosan nő, ezért egyre több építőanyagra van szükség. Vállalatunk az igé­nyek kielégítésének biztosításá­ra jelentősen fejleszti ' téglagyá­rait Így a termelés 1965-höz ké­pest 1970-ben 35 százalékkal lesz rendezések korszerűsítésével és csak kisebb mérvű létszámeme­léssel érünk majd el. Ehhez ter­mészetesen a korszerű techniká­hoz értő szakemberek egész so­rát képezi ki a vállalat. Célkitűzésünk: egyrészt a mű­szaki fejlesztés színvonalának A Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlajával kitüntetett Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat önálló oldalkiadványa _______ O lasz cserépprés, amelyen kúpcserép és tetőcserép is készül. több, ez a különbség oedig 47 millió téglát és 22 millió csere­pet jelent. Hasonló arányú ter­melésnövekedés várható a to­vábbiakban is, amit a gépek, be­Nagyobb fejlesztésre kerül sor: — A békéscsabai Il-es számú gyárban szárítócsatornás és ala- gútkemencés üzem létesül, ahol a falpanelek és födémpanelek kerámia betétje, valamint ke­rámia födémgerenda készül. — A mezőberényi II-es számú gyárban kőszivacsot és válaszfa­lat gyártunk. A nyersgyártást és az anyagmozgatást automatizál­juk, 30 kamrás műszárítót léte­sítünk. A szárításhoz a kemen­ce hűlő melegét gazdaságosan használjuk fel. — A békéscsabai I-es számú gyárban olyan olasz cserépprést alkalmazunk, amelyen — az ed­digi kúpcserép mellett — tető­cserepet is lehet gyártani. így növelni tudjuk az egész ország­ban igen keresett cikk mennyi­ségét. A gyár kazánjainak gáz­tüzelésűre való átállításával gaz­daságosabbá tesszük a cserép- gyártást. Emelővillás rakodógé­pet alkalmazunk az égetett cse­rép vagonba rakásához. Ugyan­csak ebben a gyárban megépült egy 580 négyzetméter alapterüle­tű szerelőcsarnok, ahol a tégla­ipari gépek sorozatgyártását kezdjük meg. Ez országosan is elősegíti a téglaipar gépekkel és gépalkatrészekkel való ellátá­sát. — Gázvezeték épül a békés­csabai I-es, Il-es, a gyulai, a bé­kési, a mezőberényi I-es, Il-es A 44 órás munkahetet 1969. január 1-én vezette be a válla­it, s így minden második hét növelése, az idényjellegű tégla- gyártásról az egész évi termelés­re való áttérés, másrészt pedig a minőség további javítása és a korszerű építőanyaggyártás. és az orosházi Il-es számú tégla­gyárhoz. — Az eleki téglagyárban há­rom 80 méteres szárítószín épül, ami lehetővé teszi, hogy évente mintegy másfél millióval több tégla készüljön. — Békésen új, korszerű alag- útkemencés műszárítás és gépe­sített nyersgyártást biztosító üzem valósul meg. Kitűnő minő­ségű agyag feltárása érdekében mélyítjük a bányát. — A gyulai téglagyárban — elsőként az országban — meg­oldják a nyersárunak géppel va­ló behordását a kemencébe, on­nan pedig az égetett árunak a kihordását. Az üreges termékek gyártásához gyorsszárító építését tervezzük. Országosan is a legkorszerűbb, jelentős új téglaipari létesít­ménynek számít az a cserépgyár, amely Békéscsabán, a kétegyházi út mellett létesül majd csaknem negyedmilliárd forint költséggel. Építése 1970-ben kezdődik és várhatóan 1973 elején fejeződik be. Az új üzemben évi 40 mil­lió sajtolt tetőfedő-, valamint két és fél millió gerinccserép készül majd, s így (a jelenlegivel együtt) az ország cseréptermelé­sének mintegy 35 százaléka ke­rül ki Békés megyéből. A gyár­tás folyamata automatizált, a gépek, berendezések működését jól képzett szakmunkások fogják irányítani. szombatja szabad. A munkaidő csökkentését saját erőből, meg­felelő műszaki intézkedésekkel csak a betegek kezelésével, gyó­gyításával foglalkozik, hanem a dolgozók rendszeres vizsgálatá­val megelőzi, hogy a foglalkozási ártalmak miatt súlyosabb meg­betegedések következzenek be. Jól szervezett az elsősegélynyúj­tás is. Fejlett a tömegsport. Több százan rendszeresen sportolnak. Eredményesen működik a női kézilabda, a labdarúgó, a lö­vész, az asztalitenisz, a sakk szakosztály. Az Agyagipari Mun­kástestedző Egyesület labdarúgó­csapata az NB Ill-ban játszik és jelenleg az élmezőnyhöz tarto­zik. A lövészek országosan ki­emelkedő eredményét serlegek, oklevelek, jelvények igazolják. Végezetül el kell mondani, hogy vállalatunk eddigi és a kö­vetkezőkben sorra kerülő fej­lesztésének lehetőségét a dolgo­zók odaadó, szorgalmas munkája Meg kell még említeni, hogy lab­darúgóink még eredményesebb sportolásához az MTS segítségé­vel futballpálya létesül Békés­csabán, az I-es számú téglagyár közelében. tette lehetővé. A vállalatnál 10 éve alakult meg az első szocia­lista brigád, amelyhez a két bé­késcsabai téglagyárban tizenhat csatlakozott mindjárt. Ma már 89 brigád a megtisztelő cím tulaj­donosa. A dolgozók mintegy 70 százaléka tartozik tagjaik sorá­ba. Közülük 570 nő. Az 1968. évi eredmény alapján az idén Si- piczki Pál, Paulik János és Szka- liczki Károlyné brigádja immár kilencedszer, egy brigád hétszer, egy brigád hatszor, nyolc brigád ötször, egy brigád négyszer, ti­zenegy brigád háromszor, hu­szonhárom brigád kétszer, hu­szonkilenc brigád pedig az idén először nyerte el a szocialista címet. A munkaverseny és az el­ért eredmények alapján a bé­késcsabai I-es számú gyárban az 5-ös kemence, az 1-es cserép­présház, a 2-es cserépprésház, a gerinccserépprés és a 4-es tégla­prés üzem, valamint a központi gépműhely és öntöde, a békés­csabai Il-es számú gyárban pe­dig a cserépprésház a Szocialista munka üzeme, az eleki téglagyár pedig a Szocialista munka gyára címet érdemelte ki. A vállalat a tavalyi eredmény alapján elnyerte a Miniszterta­nács és a SZOT Vörös Vándor­zászlót. Az idén ennek a meg­tisztelő kitüntetésnek a megtar­tását, ezenkívül a Szocialista Munka Vállalata cím elnyerését tűztük célul. És az eddigi ered« ményeink bízta*“!?. Új cserépgyár épül Szocialista munkaverseny

Next

/
Thumbnails
Contents