Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

Szalad a szál, készül a nadrágharisnya. jOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOGOOOQOOOO — SZEGHALOM 9700 lakosából az aktív keresők száma 4737, a községből máshová eljáró dol­gozókkal együtt. Munkaerőtarta. lék 1660 fő, akik jelenleg ház­tartásban vagy csak alkalmilag dolgoznak. Megnyílt a postahivatal (Tudósítónktól) Többszöri határidőmódosítás után végre megnyílt Lökösházán az újjáalakított postahivatal. A posta dolgozói most már szépen berendezett helyiségben, zavar­talan körülmények között fogad­hatják az ügyfeleket Örömük mégsem teljes, mivel a kézbesí­tők szobája, az épület előtti járda és a kerítés még mindig nem készült el. Reméljük, hogy a kivitelező Eleki Vegyesipari Ktsz pontot tesz a február óta húzódó építkezés végére, és mi­előbb elvégzi a hátralevő mun­kálatokat. A. — CJABB szolgáltatások. A 8-as számú Autóközlekedési Vállalat október 20-tól új szol­gáltatást indított be Békéscsa­bán a lakosság érdekében. A gázfuvarozáshoz hasonlóan, most már megrendelésre házhoz szál­lítják a háztartási fűtőolajat is. A propán-bután gáz házhoz szállítását rövidesen Gyulán is megszervezik. — OLASZORSZÁGI élményei­ről színes diapozitíves képzőmű­vészeti előadást tart a járási könyvtárban október 31-én este 6 órakor dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi múzeum igazgatója. Az előadást eredeti­leg október 24-re tervezték. — TÚLTELJESÍTETTE ÉVES TERVÉT a Békés megyei Ba­romfikeltető Vállalat. A III. ne­gyedévet bezárólag az 5 millió 92 ezerre tervezett csibeegységet 5 millió 290 ezerre teljesítette. Ézen időszak alatt 2 millió 140 ezer csibét, 338 ezer libát, 386 ezer kacsát, 279 ezer pulykát és 446 ezer gyöngyöst keltettek ki a békéscsabai, gyomai, szeg­halmi, orosházi és szarvasi üzemegységeikben. Ruha-, pulóver-9 fehér n em ű-újdonságok Ezekben a napokban folytatja tárgyalásait a Békéscsabai Kö­töttárugyár a belkereskedelem­mel az 1970 első negyedé • szál­lításokról. A gyár sok új termék, kel lepi meg a vásárlókat Gyártanak többek közt szép és élénk színekben női és lányka­ruhákat az igen kedvelt, divatos, nyomott frottír kelméből. Üjdon. ság lesz a nagy rugalmasságú polino és krepp-nylon keverék­ből készült női, férfi, és gyer­mekfehérnemű. Ezekből 50—60 ezer darabos rendelést várnak. Az első negyedévben még egy különlegesség kerül a hazai üz­letekbe: az ' acrill-pulóver. Ugyancsak acrillból készítenek kocsikabátot és sapkát a legki­sebbeknek. INGYENES tanfolyamot indítunk. Művezetfiképzft 8 hónapos tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari, szakipari és szerelőipari szakmunkások. Gépkezelőképző 6 hónapos tanfolyamra férfi segédmunkások és kubikosok jelentkezhetnek. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszál­lást és ebédet biztositunk. Különélést, idénypótlékot, szer­számhasználati díjat és utazási hozzájárulást fizetünk. Érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. 24536 Ködös idő Ügyeletes riporterünk jelenti: Várható idő­járás ma es­tig: reggel és délelőtt párás, ködös, majd derült, száraz idő. Gyenge, napközben kissé megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mí­nusz 1, plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14—18 fok között, a tartósan kö­dös helyeken 10 fok körül lesz. Évforduló Negyven éve, 1929. október 23-án halt meg Heim Pál gyer­mekorvos. Tanulmányait a bu­dapesti egyetemen végezte, ahol 1897-ben orvosdoktorrá avatták. Pár éves hazai gyakorlat után külföldön folytatott gyermek- gyógyászati tanulmányokat. Visszatérve főorvosnak nevezték ki, majd 1907-től vezette az Anya. és Csecsemővédő Egyesü­let csecsemőosztályát. Számos irodalmi dolgozata a gyermek- gyógyászati körébe tartozik. Több munkája jelent meg kül­földön is, német és francia nyel­ven. Ö a hazai csecsemőgyógyá­szat megalapítója. Tiszteletére Budapesten gyermekkórházat neveztek el. Sok embert taní­tott, és sok ezer csecsemőt men­tett meg nagy szakértelmével és emberszeretetéveL — A MEZÖKOVÁCSHAZI JÁ­RÁSI KÖNYVTÁR vezetője és módszertanosa több dunántúli könyvtárt látogatott meg az év folyamán. Tanulmányozták a szekszárdi megyei, a bonyhádi, tamási, paksi és kiskunhalasi já­rási könyvtárak munkáját. Ok­tóber—novemberben községi könyvtárosok mennek tapaszta­latcserére. A. közönség kedvence: Lipták Ágnes A Röpülj páva népdalver­seny szavazatának végeredménye: Lipták Ágnes 7018, Orosházi Le­ánykórus 922, Nácsa János 722, Nagy Mária 359. Figyelmetlen kisfiú —három baleset Mlakra Lajos bélmegyeri lakos másodmagával motorkerékpáron szabályosan hajtott át Vésztő köz­ségen. A békési úton elütötte a szabálytalanul beforduló Szabó László 9 éves általános iskolai ta­nulót. Mindhárman könnyebb sé­rülést szenvedtek. — MUNKÁCSY ÉLETMŰVE a legújabb művészettörténeti ku­tatások tükrében címmel dr. Bodnár Éva, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője tart elő­adást október 24-én fél 5-kor Békéscsabán, a Munkácsy Mi­hály Múzeumban. — ATTILA SÍRJÁT KERESI címmel terjedelmes cikket közöl a Magyar Ifjúság legutóbbi szá­ma. A riporter dr. Radnai Mi­kes békéscsabai amatőr régészt szólaltatta meg az ország nyil­vánossága előtt. Dr. Radnai ku­tatásai, illetve az Attilára vo­natkozó hipotézisei — a Népúj­ság jóvoltából már ismertek megyénk olvasói előtt. — KÉT SZAKRENDELŐVEL bővült a kondorosi egészségház. November 7-én átadják a kor­szerű gyermekszakrendelőt és a fogászatot. A két rendelő költ­sége 320 ezer forint volt. KOMMENTÁR NÉLKÜL tűzrendészet! hiányosság miatt kéménytűz keletkezett a dévavá- nyai Lenin Tsz irodájának kémé­nyében az éjszakai órákban. A tűz átterjedt az irodai bútorokra is, mert a szekrényt szabálytalanul a kémény mellett helyezték el. A tüzet a helyi tűzoltók oltották el. A szabályosan közlekedő motoros sérült meg Békéscsabán, a Bartók B. út és Kun B. utca kereszteződésében baleset történt. Sebők János pusz- taottlakai motorkerékpáros sza­bálytalanul előzte a Hrabovszki György békéscsabai lakos által vezetett tehergépkocsit és össze­ütközött a vele szemben egyenes irányban, motorkerékpárral sza­bályosan haladó Czapó János két- sopronyi lakossal. Czapót súlyos, de nem életveszélyes sérülés érte. Bépszivek és álonfejlö komputerek A szívátültetés lehetőségei nagyon is korlátozottak, de a be­ültethető gépszivek rohamosan fejlődnek, s egyre nagyobb sze­rephez jutnak a szívhalál elleni küzdelemben. A legújabb ered­ményekről részletesen beszámol a Delta magazin októberi száma, amely izgalmas cikkben tudósít az emberi álom jelentőségét vizsgáló kutatásokról is. Áz álom eredete, időtartama, élet­tani szerepe, az elektronika fo­galomkörében végre megismer­hető lész és megfejtésükben a korszerű komputerek segítik a tudományt. Fontos és érdekes témákkal szolgálnak az elektro­nika újabb forradalmát jelentő adattároló mágneses buborékok, a termonukleáris erőművek ter­vei, az új „ezerszemű’’ rádiólo­kátorok, a mesterséges fotoszin­tézis, a „falra festhető” közpon­ti fűtés, valamint a régmúlt és 02 atomkor kerámiája. Ezeken kívül még számos hír, tudósítás, információ található a Delta új számában, amely ezúttal is száz­nál több látványos fotót, közöt­tük színes felvételeket, humort, érdekességet tartalmaz. — TOVÁBBKÉPZŐ ELŐADÁS. Dr. Szentpéteri József orthopéd szakfőorvos tartott előadást ked. den Gyulán, a gyulai járás és város körzeti védőnői és bölcső­dei gondozónői részére, a csípő­ficam korai felfedezéséről és gyógyításáról. (A Wochenpresse karikatúrája) HWMWVVmwWVMMMtMMWMWWWWWWWM — A NÉPSZABADSÁG BÉKÉS MEGYÉBEN. 26 584 előfizetője van a Népszabadságnak me­gyénkben, ebből 3714-en békés­csabai előfizetők. A szeptember 1-től szervezett kampány, mely a Népszabadság olvasótáborának növekedését célozza, 583 új elő­fizetőt gyűjtött. — SOK AZ ALKOHOLISTA AZ NSZK-BAN. Nyugat-Németor- szágban 600 ezer a férfi és több mint 100 ezer a női alkoholisták száma. Az Egészségügyi Minisz­térium közleménye szerint az alkoholista nők nagyobb része — háziasszony. Az MSZMP megyei bizottságé és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsabi Szabadság tér 17. III. em Telefon: 13—196. 13—396. Kiadja a B*kés megyei lapkiadó Vállalat. Békéscsaba, n, Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: U—631, U—051. telelés kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 86.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. index: Mm

Next

/
Thumbnails
Contents