Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-23 / 246. szám
1969. október 23. 7 Csütörtök * Mindkét válogatottunk az ötödik helyen végzett az atlétikai Béke Kupa döntőjében A férfiaknál és a nőknél egyaránt vasárnap rendezték meg a Béke Kupa atlétikai döntőket, amelyben a legjobb hat-hat megye válogatottja indult. Az Európa Kupa lebonyolítási rendje szerinti viadalra a férfiak számára Pécsett került sor. Baranya megye válogatottja biztosan nyert, a helyezésekért azonban nagy küzdelem folyt. Kár, hogy a színvonalas verseny nagyon gyenge rendezései párosult. A Békés megyeiek ezúttal is tartalékosán álltak ki. Végeredményben az ötödik helyen végeztek, (megelőzve Szolnok megye csapatát), ami sikeresnek mondható. Ha csapatunk a legjobb összeállításban lép pályára, akkor sem kerülhetett volna előbbre, legfeljebb a pontkülönbséget csökkenthétté volna. A nők versenyét ideális körülmények között, nagyszerű időben Gyulán tartották meg. A végső sorrend csak az utolsó számban, a 4x100 m-es váltóban dőlt el Hajdú megye javára. Néhány kiemelkedő eredmény is született, elsősorban az egyéni csúcsot dobó Nyltrai (Borsod), és a Gyuláról Debrecenibe került Skultéti jóvoltából. A Békés megyeiek a Zsi- lák-testvérek révén két számban (800, 1500 m) szereztek értékes győzelmet, s ezzel a csapat az ötödik lett, amely a várakozásnak megfelelő, jó teljesítmény. Eredmények. Férfiak. 100. 1. Korona (Somogy) 11,1. 2. Nahóczky (Békés) 11,2. 200. 1. Korona (S.) 23,0. ... 3. Nahóczky (Bé) 23,2. 400. 1. Regős (Bé) 49,2. ... 4. Lánczi (Bé) 1,6. 800. 1. Kovács (S.) 1:55. ... Lánczi (Bé) 1:56,9. 1500. 1. Honti (Baranya) 4:05. ... 5. Petró (Bé) Amire nem számítottunk : 0 kieső zónába kerüllek a gyulai tekézők, röplabdások, a bákási ás mezóberényi kosarasok A 400 m-es női síkfutás győztese a célban: Schäffer (Vas), balra a második helyezett Lázár (Hajdú) megye). Nők. 100. 1. Deé (Tolna) 12,3. ... 4. Kőszegi E. (Bé) 12,8. 200. 1. Schäffer (Vas) 25,0. ... 3. Kőszegi' E. (Békés) 26,2. 400. 1. Schäffer1 (V) 57,2. ... 5. Regős (Bé) 62,3. 100 gát. 1. Kőnigh (Tolna) 15.7. ... 6. B. Kun (Bé) 18,8. Gerely. 1—2, Szabó (V) és Lukácsné (Baranya) 46,62. ... 6. Balogh (Bé) 27,52. Súly. 1. Skultéti (Hajdú) 14,08. ... 3. Szabó (Bé) 12,06. 800. 1. Zsilák E. (Bé) 2:18,2. Magas. 1. Kövest (Ba) 159, ... 6. Szabó (Bé) 125. I Távol. 1. Köves (Ba) 570. ... 6. Domokos (Bé) 514. Diszkosz. 1. ! Nyitrai (Borsod) 52,78. ... 5. Szabó (Bé) 34,18. 4x100. 1. Hajdú 50,0. ... 5. Békés (Kőszegi, Regős, An- dó Misota) 51,1. 1500. 1. Zsilák I. (Bé) 4:32,0. Pontversenyben. 1. Hajdú 51,0. 2. Tolna 50,0. 3. Vas 43,5. 4. Baranya 43,5. 5. Békés 33.0. 6. Borsod 31 ponttal * Az atlétikai NB I/B negyedik, utolsó fordulójára Békés megye női csapata Budapestre, a férfiak Dunakeszire utaznak. A hét végén sorra kerülő versenyen a nők Szolnok megye és a Vasas Izzó csapatával, míg, a férfiak Pest megye és Szolnok megye csapatával találkoznak. Mindkét forduló döntő jelentőségű, éppen ezért nagyon fontos, hogy csapataink az év utolsó, nagy fontosságú versenyén a legerősebb összeállításban lépjenek pályára. Elérkezett a kosár-, röplabda, a teke NB II. hajrája. A Békés megyei csapatok közül a vasárnapi fordulóban mindössze négy tudott nyerni. Hét mérkőzésen alulmaradtak a mieink! A gyulai tekézők javítottak valamit helyzetükön, de még nem biztos bentmaradásuk. Szó van arról, hogy az NB II. Keleti és Nyugati csoportjának 12. helyezettje osztályozón dönti el az NB II-ben maradás kérdését Persze ehhez az kell, hogy a gyulaiak vasárnap 7:l-re vagy 8:0- ra nyerjenek a Vásárhelyi ME- DOSZ ellen. Az eddig középcsa- ! patnak számító Mezóberényi Vörös Meteor kosaras lányok két nap alatt két vereséget szenvedtek, s ezzel a kieső zónába kerültek, a hasonló helyzetben levő Békési Vörös Meteor mellé. A Gy. MEDOSZ férfiröplabdásai lehetetlen körülmények között, a másod bíróval és a jegyzőkönyv- vezetővel külön mérkőzést víva, kolomppal felszerelt, sportszerűtlen nézők előtt szenvedtek vereséget Miskolcon. Számlákra is az utolsó fordulók lesznek a döntők. Két hazai mérkőzésüket kell megnyerniük ahhoz, hogy bentmaradjanak. Mi tagadás: nem valami biztató a helyzet NB 11-es csapataink háza táján. RÖPLABDA Miskolci VSC—Gyulai MEDOSZ 3:1 (—8, 9, 5, 6). Férfimérkőzés, Miskolc. V: Bányai. MEDOSZ: Nagy I, Nagy II, Ankét csapat között, a számszerű eredmény túlzott. A gyomáiak összeállítása a következő volt: Vincze, Nagy, Szmolnikné, Szabó, Király, Zöld. Csere: Molnár, Bá- thori, Heinfarth. Gyulai MEDOSZ—Farkaslyuki Bányász 3:2 (12, 14, —5, —9, 9) férfimérkőzés, Farkaslyuk. V. Dr. Sarkady. A MlEDOSZ a Miskolci VSC elleni összeállításban szerepelt A gyulaiak „borús hangulatban” léptek pályára. (Az NB II- ben való bentmaradáshoz a Bányászok ellen feltétlenül győzelemre volt szükség). Az első két játszmában a MEDOSZ, utána a vendéglátók játszottak jobban. Nagy izgalmak közepette, váltott vezetéssel kezdődött a döntő játszma, melyet végül is a gyulaiak nyertek, igen értékes győzelmet szerezve. TEKE Bp. Cserző—Gyulai MEDOSZ 5:3 (2538:2500), férfimérkőzés, Budapest. Az NB II. bajnokjelöltjének otthonából három pontot elhozni — remek teljesítmény! Sőt, nem sok hiányzott a még nagyobb meglepetéshez sem, mert ha Kö- vesi csak évi átlagát dobja, győzhetett volna. A gyulaiak közül ketten I. osztályú eredményt dobtak, ketten gyengélkedtek, a tartalékok viszont derekasan helytálltak. A gyulaiak eredményei: Froiyó 451 (!) Kövesl 372, Perei | 418, Scher 410, Szák 396, Nádházi I 453 (!) fával. Női mérkőzések: Békéscsabai MÁV—Bodajki Bányász 6:2 (2227:2094). SZSE—Békéscsabai Spartacus 5:3 (2217:2163). BékésZsilák Erzsébet biztosan nyerte a 800 m-t. (Fotó: Béla Ottó) 4:25,7. 5000. 1. Dudás (Ba.) 15:12. .„ 6. Csorba (Bé) 18:41,4. 10 000. 1. Homoki (Ba) 30:24,8. ... 5. Pud- ner (Bé) 35:49,8. 4x100. 1. Pest 43,6. ... 4. Békés (Láczi, Bandúr, Máté. Nahóczky) 44,5. 110 gát. 1. Tóth (Borsod) 15,9. ... 3. Csiemyik (Bé) 16,0. 400 gát. 1. Betlehem (Ba) 56,4. ... 5. Csiemyik (Bé) 62,5. 3000 akadály. 1. Pamuki (S) 9:30,4. ... 5. Oláh (Bé) 9:45,4. Magas. 1. Tatabi (Bo) 190. 2. Mtsdovarszki (Bé) 179. Távol. 1. Németh (Ba) 663. ... 6. Klenk (Bé) 570. Hármas. 1. Béres (P) 13,63. ... 6. Klenk (Bé) 12,10. Rúd. 1. Kulisch (Ba) 380. ... 5. Mahó (Bé) 3000. Súly. 1. Katona (Szolnok) 14,60. ... 6. Erdei (Bé) 11,36. Diszkosz. 1. Lovász (Ba) 49,62. 2. Erdei (Bé) 46,78. Gerely: 1. Wéber (Ba) 64,62. ... 6. Bandúr (Bé) 46,48. Kalapács. 1. Lovász (Ba) 64,38. ... 6. Erdei (Bé) 35,40. A pontversenyben. 1. Baranya 92. 2. Borsod 74. 3. Pest 72. 4. Somogy 70. 5. Békés 48. 6. Szolnok 41 pontOlcsóbb árajánlat9 biztos üzleti siker! Olcsóbb árajánlatot tehet megrendelőinek, ha olcsóbb anyagárakkal kell számolnia. A legolcsóbb anyag: a haszonvas Október 20-tól december 10-ig további 10—30 százalékos árengedménnyel szerezhet be durvalemezt, expandált lemezt, koracélt, idomacélt, szögacélt, kerítéselcmeket, kerítésoszlopokat, kis- és nagykapukat és még sokféle, príma vasanyagot a Kohászati Dfapanyageilátó Vállalat HASZON VASTELEPÉN: Békéscsaba, Gépjavító Állomás. Telefon: 12—085. Bármit keres9 nálunk megtalálja! w ka, Nagy III, Rácz, Szabó. Csere: csabai Spartacus—Bodajki Bá- dr. Horváth, Regős, Varga. A ki- nyósz 3:5 (1925:2090) esés szempontjából fontos mérkőzésen jól kezdett a MEDOSZ és az első játszmát biztosan nyerte. Ezután a jegyzőkönyvvezető és a másodbíró sorozatos tévedéseivel megzavarta a gyulaiakat. A másodbírót reális ítélkezésre kérő Horváth dr.-t a játékvezető egy játszmára* kiállította, de figyelmeztette a másodbírót, hogyha továbbra is irreálisan ítélkezik, megszünteti működését...' Később a kolompokkal felvonuló hazai közönség nyomdafestéket nem tűrő bekiabálásai, drasztikus viselkedése megfélemlítette a játékvezetőt. Ilyen körülmények között az egyébként jó játékot mutató MEDOSZ vereséget szenvedett. Gyomai TK—Bp. Külk. 3:2 (8,13, —14, —11, 12). Női mérkőzés, Budapest. V: Mészáros. Az első két játszmában kitűnően játszott a gyomai csapat, különösen Nagy ejtései hoztak értékes pontokat. A harmadik szettben a Külker. ll:3-ra ment el, de Király és Szmolnikné révén egyenlített, sőt játszmalabdához jutott a gyomai gárda. Ezután érthetetlenül kapkodni kezdtek, úgyhogy ezt és a következő játszmát is elvesztették, s a Külker kiegyenlített, 2:2. A döntő szettben a Külker 8:4-re vezetett, aztán ismét gyomai perceit következtek: tíz pontot értek el sorozatban, s végül Nagy kitűnő nyitásaival nyerték meg a 87 perces mérkőzést. Jók: Király, Szmolnikné, Vincze, Szabó. Bp. Ferroglóbus—Gyomai TK 3:0 (15, 12, 9). Női mérkőzés. Bu- nyét és nyert. Kd: Zsedényi 23 KOSÁRLABDA Bp. Tipográfia—Mezóberényi Vörös Meteor 61:53 (25:22) női mérkőzés, Mezőberény, 150 néző. V: Kápolnás, Till. Vörös Meteor: Zsedényi. Winter, Székely I, Gál, Bánszky II. Csere: Kokauszki I, Molnár Tóth, Schäffer, Túri, Dombi, Tolnai. Régen játszott ilyen gyengén a lelkes hazai közönség előtt a Meteor. Nem fogtak embert, kihagyták a ziccereket. Szünet után a vendégek szinte tetszés szerint érték el a kosaraikat. Jellemző, hogy a Meteor a második félidő 11. percében dobta eiaő kettős kosarát (!) Az utolsó percek hajrája már csak a nagyarányú vereségtől mentette meg a hazaiakat. (Kd: Winter 14, Gál 20, Zsedényi 6, Tóth 5, Székely I, 3, Kokauszki I, 3, Bánszki XI. 2. Szolgáltató Spartacus—Mező bele nvi Vörös Meteor 71:59 (42:31), V: Pásztó, Till. Meteor: Bánszky, Zsedényi, Székely, Winter. GáL Csere: Tóth, Litauszki, Schäffer, Túri, Molnár. Kokauszki II, Kokauszki I. Úgy indult a mérkőzés, hogy a Meteor feledteti a Tipográfia elleni találkozón történteket; ötletesen, lelkesen és jól is játszottak. Tíz perc elteltével nyolc pontos vezetésre tettek szert. Ezután azonban ismét kiütköztek a csapat régi hibái. Az eladott labdákból a Spartacus nemcsak kiegyenlített, hanem 11 pontra növelte előnyét a félidő végéig. Szünet után egyenlő ellenfelek küzdöttek, így a vendégcsapat tartam tudta elődapest: V: László. A szombaton sorra került mérkőzésen az első szettben a GYTK 14-ig vezetett, de a két játszmalabda sem volt elég a győzelemhez. A második játszmában 12:11-es gyomai vezetés után a fővárosiak szerencsével nyertek. A harmadik játszmában 5:3-ra a Gyoma, majd Gál 17, Tóth 6, Litauszki, Winter 5—5. Székely 2, Schäffer. Jók: Gál, Zsedényi. Bp. Tipográfia—Békési Vörös Meteor 62:39 (31:19), női mérkőzés. V: Nagy, Skodi. Két közepe* képességű csapat közül a tapasztaltabb játékosokból álló Tipográfia szerezte meg a győzelmet, 9:5-re a Ferroglóbus vezetett. A A békésiek nem tudták megismóvendégek 10:9-re még fel tudtak zárkózni, de ezzel el is lőtték „puskaporukat”. A látottak alap- ián sem volt nagy lriilfttii—á« m telni előző heti jó teljesítményüket Kd: Takács X. 16, Bagí 8, Szántó 7, Nagy E, 4. Takács II,