Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-12 / 237. szám
196S. október 12. 9 Vasárnap Mindenki a fedélzetre Legtöbb olvasónkra bizonyára nem az újdonság erejével hat a hír: október 17-én tartják a Tiszán innen, Dunán túl vetélkedő második fordulóját, amikor is Békés és Szabolcs-Szat- már megye mérkőzik. Az október 3-i Csongrád— Hajdú-Bihar párviadalnak bizonyára sok hallgatója volt. A műsorból ki-ki levonhatta a tanulságot. Talán még többet is, hiszen a vetélkedő színhelyén megyénk megfigyelői is ott voltak, jegyzetfüzettel és magnetofonnal a kézben. Az első és legfontosabb tanulság az, hogy a győzelem nem elsősorban a bonyolult hírközlő-hálózaton és információs rendszeren múlik, hanem rendszeresen részt vevők felkészülésén és talpraesettségén. A Tiszán innen, Dunán túl vetélkedőre összesen 16 megye nevezett be. A játéksorozat egy évig tart és elvileg a megye összes lakója részt vehet benne. A verseny kieséses rendszerű. A 7-i összecsapás egyszerre négy Vszínen történik. Békéscsa- I és Orosházán, illetve Nyír- L-sán és Nyírbátorban, nil megyénként két-két esi járja a vidéket és 'rofonvegre, egy-egy :sán, a gyanútlan já- \ főhadiszállás a 6-os stúdió. Itt a 'származott fővárosaik a pontszerzésben i vend3záL korholja a-bású vetélkedőre — Égés: már hónapokkal Ságokat úndúltak az előké- senki se Csoportokra osztva józan kijelölték azokat a szakembereket, akik egy-egy témában részletekre menőkig tájékozottak. Ök alkotják majd a szűkebb játékosgárdát a vetélkedő színhelyein. A községekben a művelődési házaknál és a tanácsok épületében jönnek össze kisebb csoportok, hogy a páratlan és nehéz kérdések megválaszolása se okozzon gondot. Készenlétben állnak megyénk népművészei, kultúrcsoportjai, művészi együttesei is. A hírek szerint pénteken este ügyeletet tart a levéltár, valamint a csabai és gyulai könyvtár. A Jókai Színház színész-klubjában is összegyűjtik a „játékos kedvű” művészeket. Holnap délután 3 órakor a Megyei Művelődési Házban edzést tartanak a vetélkedő békéscsabai résztvevői. Kipróbálják a technikai berendezéseket, alkalmi feladatokat oldanak meg; egyszóval a legapróbb részletekig kidolgozzák a pénteki taktikát. Nem lenne teljes a kép, ha nem figyelnénk az „ellenfél” megyére. A közelmúltban 80 tagú szabolcsi „kémküldöttség” járt a Viharsarokban. Idézve a Kelet-Magyarország október 5-i számát, megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy a nyírségiek jól érezték magukat nálunk. „Barátságos fogkdtatásban volt részünk Békéscsabán és mindenütt, ahol megfordultunk. Nemcsak fél gépkocsira való megyei kiadvánnyal láttak el bennünket, hanem bemutatták a megye több nevezetességét ... Talán megbocsátható, hogy olykor meg is feledkeztek a szabolcsi színek képviselői arról, hogy „ellenfél” megyében járnak. Annyira sok volt a közös téma, a közös probléma ... Ügy hisszük, eleget láttunk és tudunk Békésről ahhoz, hogy Szabolcs jusson tovább a kieséses vetélkedőben. Csak az a bökkenő, hogy ugyanez‘a véleményük a békésieknek is.” A döntésre csak pénteken kerül sor. Addig is, mindenki a fedélzetre. A játék akkor igazi, ha komolyan vesszük B. I.- Szavazólap mer _ toriSte a televízió egyenes adásban közvetíti Szarvasról a tl,pülj páva” elődöntőjét, amelyen Békés és Csongrád megye ..senyzői vesznek részt. A mellékelt szavazólapon a közönség j szavazhat és tovább juttathat ja az általuk legjobbnak vélt énekest vagy együttest. Minden ezer szavazólap egy pontot je lent. f) •• ••7 * r W „Jtíopulj pava népdalverseny szarvasi elődöntője alapján énekesre szavazok 1969. október ___nap a láírás cím Emlékeim a magyarokról — Beszélgetés Georgij Beregovoj repülő-vezérőrnaggyal, a hírneves szovjet űrhajóssal, aki a háború idején Bucsán is teljesített szolgálatot Georgij Beregovoj vezérőrnagy, szovjet űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse, repülőként részt vett Magyarország felszabadításában. — Magyarország felszabaduló, sának időszaka jelentős szakasz nemcsak az én életemben, hanem sok más bajtársam életében is — kezdte viszaemlékezé- seit. — Azóta valahányszor ösz- szetalálkozunk, jóformán csak ezt hallani: „Emlékszel Magyar- országra?” „Hát Miskolcra emlékszeme ?” „S a budapesti harcokra?” Ilyenkor persze, nemcsak a harcok emlékeit idézzük fel, hanem barátaink arcát is, azokét, akik nem jutottak el velünk a győzelem napiáig. 1944 októberében ezredünk, amely a Vörös Zászlóval kitüntetett 5. Vinnyicai gárda — rohamrepülőhadtesthez tartozott, Románia felől átlépte a magyar határt és Debrecen mellett, Nád. udvaron rendezte be támaszpontját. A dal nyelvén — Kitűnően emlékszem magyarországi élményeimre és szí. vesen beszélek róluk. Mint isme. retes, a katonai repülőterek igen gyakran a falvak, kisvárosok kö. zelében voltak. Így nem meglepő, hogy az első benyomásokat mi is a magyar parasztokkal, munkásokkal történt találkozások alkalmával szereztük, velük kerültünk közvetlen kapcsolatba. Először tartózkodóan fogadtak bennünket: hiába, a fasiszta propaganda hatása nem múlt el nyomtalanul. Georgij Beregovoj —, a dálkozásunk, amikor három nap múlva barátunk egyszerre csak megjelent, tetőtől-talpig — magyar parasztruhában. Elmondta, hogy amikor gépét találat érte, ejtőernyővel kiugrott; de amikor földet ért, erősen megütötte magát. Az időjárás, amely napsütéssel indult, estére elromlott, esni kezdett az eső, éjszaka pedig havazott. Bőrig átnedvesedett, és megfagyott volna, ha parasztemberek rá nem találnak. Azok hívták be magukhoz, megetették, átöltöztették. Prjazsenyikov aludt egy jót, kipihente magát, azután útnak indult az ezred repülőtere felé. A parasztok faluról-falura, szinte kézről-kézre adták, mindenütt megvendégelték. így barátom, bár a nyelvet nem ismerte, szerencsésen visszajutott hozzánk, az ezred repülőterére. Prjazsenyikov tovább harcolt velünk, de a győzelem napját már nem érhette meg, hősi halált halt. Nagyszerű bajtársamat a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki. Georgij Beregovoj elgondolkodott, majd hozzátette: — Szeretnék elmondani még egy esetet. Azt hiszem, mindennél jobban tükrözi, hogyan éreztek irántunk a magyar emberek. Szovjetunió kétszeres hőse. sozott! Pillanatok alatt valóságos kis tömeg verődött össze. — Hogy van Pjotr hadnagy, aki nálam lakott? Hogy van Vlagyimir? Mi van Nyikolaj őrnaggyal? Csak úgy záporoztak a kérdések Viktorra, aki igyekezett minél egyszerűbb szavakkal válaszolni, hogy megértsék. S milyen elégedettek voltak, amikor megtudták, hogy az ő Mihail-juk „mologyec” (derék fiú) és vele kapcsolatban minden „harasó”. Milyen büszkén néztek körül Pjotr egykori házigazdái, megtudva Viktortól, hogy az „ő fiúk” azóta magas kitüntetést kapott. — Nézzétek, ilyet! — mondta Viktor barátom és megmutatta a mellén függő rendjelet; neki ekkor már egész „mintakollekciója” volt ezekből... — Hogy van az én Ivánom? — kérdezte egy később érkezett idős asszony. Viktor megismerte: az asszony Iván Nyikolajevnek, Kumszkij közvetlen felettesének és barátjának a háziasszonya volt, így gyakran megfordult ő is a házában. Viktor hallgatott, lehorgasztotta a fejét. Körülöttük hirtelen csend támadt, s ekkor barátom halkan megmondta az igazat: Iván elesett. A szobában a csöndet heves zokogás törte meg. — Ma is hallom és soha nem felejtem el. Így csak egy anya sírhat, aki elvesztette a fiát — beszélte el évek múlva is baj- társainák, nekünk ezt a szívbe- markoló történetet Viktor. Huszonegynéhány évesek voltunk, akkor a háború végén. Sok nevet elfelejtettem magam is, a magyar falvak neve bizony eléggé kiesett az emlékezetemből, hisz azóta egy negyed század telt el. De a magyar nép barátságának és szeretetének ezernyi megnyilvánulása életünk végéig emlékezetes marad. Ezért is élek olyan örömmel az alkalommal, hogy saját magam és egykori ezredtársaim nevében, akikkel együtt harcoltam magyar földön, sok-sok boldogságot, békés alkotómunkát kívánjak a magyar népnek, s újabb szép eredményeket a szocializmus építésében — fejezte be visszaemlékezéseit Georgij Beregovoj. De ez a tartózkodás hamar feloldódott. Később, bárhol jelentünk is meg, bárhol állomásozott is alakulatunk, mindenütt szívélyesen, örömmel fogadtak bennünket S mindenütt szólt a zene: mindig akadt egy-két muzsikus, aki kész volt megédesíteni pihenőnket. Esténként a falvakban, ahol egységünk állomásozott, magyar dallamok, majd orosz dalok is felcsendültek. Soha, senki nem kérte az embereket. Maguk igyekeztek valamivel megszépíteni, kellemesebbé tenni időnket, a háború nehéz napjait. Utólag visszaemlékezve, úgy érzem, megértették sokéves háborús fáradságunkat, s honvágyunkat is. Sok olyan esetet tudok, amely az egyszerű parasztok barátságát, szeretetét bizonyította irántunk. Emlékszem, hogyan igyekeztek megvendégelni bennünket, bár maguk is szegények voltak, s igazán nem dúslakod- tak az ennivalóban. Mi viszonzásul megosztottunk velük mindent, amit csak tudtunk: dohányt, vodkát adtunk a férfiaknak, ellátmányunk csokoládéadagját pedig a gyermekek kapták. 1 Egy szovjet pilóta megmentése Egyszer a bucsatelepi repülőtérről felszállva támogatást adtunk a Szolnokot és Jászberényt felszabadító csapataink előrenyomulásához. Bár novemberben jártunk, váratlanul meleg nap köszöntött ránk. Barátom, Alekszandr Prjazsenyikov, akivel sok közös harci feladatot hajtottunk végre, könnyű öltözetben szállt be a gépbe; ingblúz, nyári csizma volt rajta. Amikor az ezred visszatért a repülőtérre, Prjazsenyikov nem volt köztük: egy légelhárító ágyú eltalálta a gépet. Milyen nagy volt az örömünk, és a csoígy csak egy anya sírhat! Abban az időben már Csehszlovákia területén állomásoztunk és Lőcse, Besztercebánya, Brno térségében támogattuk csapataink előrenyomulását. Utolsó magyarországi repülőterünkön, Heréd környékén, Hatvantól kissé északra maradtak technikusaink, hogy kijavítsanak két-három repülőgépet. Barátom, Viktor Kumszkij, a Szovjetunió Hőse kapta feladatul, hogy menjen el a régi szállásokra, gyűjtse össze a megjavított repülőgépeket és a műszakiakat. Míg az indulásra készültek, Vik- ‘ tor bement a faluba, hogy meglátogassa volt házigazdánkat, akinél laktunk. Kedves vendég, ként fogadták. Futótűzként terjedt el a hír: itt van egy pilóta, abból a repülőalakulatból, amely nemrég a faluban állomá-
